„Nagy megtiszteltetés, hogy a mai napon Von der Leyen Elnök asszony az Egészségügyért és Állatjólétért felelős biztosi pozícióra jelölt” – jelentette be közösségi oldalán Várhelyi Olivér kedden.
A Magyarország uniós biztosa rámutatott: Ez a jelölés elismerése annak a több, mint száz éve a világ élén járó magyar 🇭🇺egészségügynek és tudásnak, amit olyan nagy nevek fémjeleznek, mint Semmelweis, Szentgyörgyi vagy Karikó.
Óriási a feladat, hogy hitelesen képviseljem ezt a kiválóságot. Kemény munkával igyekszem a bizalmat megszolgálni, ahogy azt az elmúlt 5 évben is tettem
– tette hozzá az X-en Várhelyi Olivér.
Miért jelentős ez a jelölés?
Az elmúlt időszakban megjelent sajtóhírek rendre arról szóltak, hogy a magyar biztost az eddiginél sokkal kevésbé jelentős feladatra jelöli majd Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnökének keddi bejelentése azonban arra utal, hogy sikeresnek bizonyult a magyar lobbi Brüsszelben, és Várhelyi olyan portfóliót kapott, amely magában foglalja az Európai Unió egészségügyi rendszereit, valamint az unió teljes gyógyszeriparát.
A magyar diplomata ezen túl olyan területekért is felelős lesz mint például a közös európai egészségügyi unió felépítése, de ő fogja vezetni a rák leküzdésére és a betegségmegelőzésre irányuló munkát is.
A Fidesz Európai Parlamenti frakciójának vezetője, Deutsch Tamás pedig azt írta a Facebookon, hogy
Akik gúnyolódnak a magyar biztosjelölt új feladatain, azok valójában a betegeken és az egészségügyben dolgozókon gúnyolódnak.
Forrás: Mandiner, Facebook, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS