Nemzetgazdasági, nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai érdek a gazdasági együttműködés fejlesztése Magyarország és Oroszország között a nemzetközi szankciók által nem érintett területeken, ahogy mindenki más is ezt teszi, csak a többség leginkább titokban bizniszel az oroszokkal – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-orosz gazdasági együttműködési bizottság ülését követően arról számolt be, hogy Európában ma rendkívül nehéz idők járnak, a 2015 óta tartó migrációs válság és a 2022-ben kitört ukrajnai háború komoly kihívások elé állította a kontinenst, amelyekre nem sikerült megtalálni a helyes válaszokat. Rámutatott, hogy a gazdasági teljesítmény helyett csak a bizonytalanság növekszik, az a korábbi modell pedig összeomlott, amely a nyugati technológiák és a keleti energiahordozók kombinációjára épült. Ennek kapcsán figyelmeztetett a világ újbóli blokkosodásának a kockázataira is, amin hazánk a múltban sokat veszített szavai szerint.
Mi, magyarok azt akarjuk, hogy itt a szomszédban, Ukrajnában a háború mielőbb véget érjen, mi békét akarunk
– szögezte le. Úgy vélekedett, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók nem működnek, ráadásul az európai cégek és országok egy jelentős része bár kerülőúton, de továbbra is fenntartja a gazdasági együttműködését. “Mi sem értünk egyet a szankciókkal, viszont mivel európai jogszabályokban jelennek meg, tiszteletben tartjuk őket természetesen” – mondta, hozzátéve, hogy a kormány akkor szokott vétózni, ha egy adott európai uniós javaslat súlyosan sértené a nemzeti érdekeket.
Ugyanakkor a szankciók által nem érintett területeken az a célunk, hogy Magyarország és Oroszország gazdasági együttműködése fejlődjön. Ez a nemzetgazdasági érdekünk, nemzetbiztonsági érdekünk és a nemzetstratégiai érdekünk is
– hangsúlyozta. “Itt szeretném kiábrándítani az idealistákat, mivel a helyzet az, hogy Európában mindenki ezt teszi (…) A különbség köztünk és a többiek között általában az, hogy mi őszintén és nyíltan beszélünk is erről a kérdésről” – jegyezte meg. “Egész Európa bizniszel az oroszokkal, csak ezt elég sokan letagadják, nekünk erre nincsen szükségünk” – folytatta.
Szijjártó Péter az orosz egészségügyi miniszterrel, Mihail Murasko közös sajtóértekezletén érintette az energetikai kérdéseket is. Üdvözölte, hogy tárgyalópartnere biztosította arról, hogy Moszkva továbbra is elkötelezett a Magyarország földgáz- és kőolajellátását garantáló szerződések betartása mellett. “Köszönetet mondtam neki azért, hogy az ellenséges nemzetközi környezet és a folyamatos támadások dacára az orosz energia-együttműködés stabilan áll a lábán” – tudatta.
Tájékoztatása szerint a Török Áramlat vezetéken idén már 5,3 milliárd köbméter földgáz érkezett, s ez szinte felér a tavalyi egész éves mennyiséggel. Kifejtette, hogy ezen szállítási útvonal jelentőségét még inkább erősíteni kívánja a kormány, hiszen ennek köszönhető az is, hogy hazánkat nem fogja érinteni az ukrajnai tranzit kiesése sem. Bejelentette, hogy megegyeztek az MVM és a Gazprom együttműködésének további bővítéséről, hogy a magyar vállalat nagyobb szerephez juthasson a regionális gázkereskedelemben. Kitért arra is, hogy idén 3,2 millió tonnányi kőolaj érkezett a Barátság vezetéken keresztül, és a magyar és az orosz vállalati szereplők rugalmassága lehetővé tette az ellátás biztonságának fenntartását annak ellenére is, hogy ezt veszélyeztető intézkedések születtek a közelmúltban, illetve hogy az EU “magasról tett” arra, hogy mi történik.
A paksi bővítés kapcsán arról számolt be, hogy újabb mérföldkőhöz ért a folyamat, már több mint ezren dolgoznak a helyszínen, köztük amerikai, német és francia alvállalkozók alkalmazottai is, idén pedig az első beton is a földbe kerülhet. A miniszter nagy vállalati sikerekről tett jelentést a mezőgazdasági szektorból, miután mára egy magyar cég bekerült Oroszország öt legnagyobb takarmánygyártója közé, így a helyi takarmánypiacnak már tíz százalékát magyar vállalati forrásokból fedezik. Emellett a nyugat-európai szállítások visszaszorulásával a magyar élőállatszállítás is rendkívül megnőtt Oroszország irányába, és előző héten újabb engedélyeket hagytak jóvá a baromfiexport bővítésére, és egy szentpétervári húsüzem fejlesztéséhez is magyar gépeket és technológiákat vásároltak.
Rámutatott, hogy a Richter stratégiai szerepet játszik Oroszországban a gyógyszerellátásban, több mint tízmillió pácienst lát el a cég az országban, ami 117 milliárd forintnyi bevételt generált. Hozzátette, hogy megegyezés született az onkológiai és sugárterápiás együttműködés fejlesztéséről is, és megkezdődtek az egyeztetések a vektorvakcinák magyarországi gyártásáról. Végül közölte, hogy megállapodást írtak alá a felsőoktatási együttműködésről is, így jövőre sor kerülhet az első magyar-orosz rektori konferenciára, továbbá létrejön egy magyar-orosz egyetemi szövetség, és továbbra is évi kétszáz orosz hallgató tanulhat majd ösztöndíjjal hazai egyetemeken.
Forrás, fotó: MTI
Logikus
2024-09-20 at 20:04
Aki az oroszoktól elzárkózik, annak el kell zárkóznia az USA-tól is, mert ők indítanak háborúkat a világ számos pontján, így gyílkolva le több millió embert és téve hajléktalanná. Csak a közelmúltbeli háborúkra ha gondolunk: Afganisztán, Líbia, Szíria, stb…
Szóval legyünk akkor következetesek. Nemde??
T.rex
2024-09-20 at 16:41
Az egyetlen járható út! Távolság: Oroszország 2000 km ,yenkik 12000 km. Melyik nagyhatalomhoz kell alkalmazkodni?
Kárpáti,te fasz! pityegett a telefonod? megjött a júdás pénz?
Zsé
2024-09-20 at 16:33
Népirtó, magyargyilkos ruszkikkal nem szabad bizniszelni! A magyarok vére nem eladó!
Realista economista
2024-09-20 at 15:57
A magyar nemzeti érdek, hogy mindenkivel kereskedjünk, aki hajlandó velünk kereskedni.
The business of the business is the business!!!
Nemzethy
2024-09-20 at 15:27
A magyar nemzeti érdek ma is ugyanaz mint 56-ban.
A ruszkikat hazazavarni, az árulókat fellógatni.
ruszkik haza
2024-09-20 at 15:14
Aki a ruszkikkal üzletel az mocskos komcsi, az elárulja az 56-os hősök emlékét! Azt kitoloncolni, elvenni az állampolgárságát! Mi, a tiszta magyarok nem tűrjük azokat, akik a nemzetünket meggyalázó senkikkel, vagy azon gyerekeivel, unokáival üzletelnek!
Aki magyarokat gyilkoló nemzettel üzletel, az szintén hazaáruló!
Kárpáti
2024-09-20 at 14:55
GJ2024-09-20 at 14:52
Ha magyarokat akarsz ölni te jelentkezz a ruszki seregbe te magyargyűlölő bolsevik nemzetáruló.
GJ
2024-09-20 at 14:52
Kárpáti
2024-09-20 at 14:45
REKLAMÁLJ TAHÓKÁM!
Hogy te palagázt szeretnél háromszoros áron és jenki benzint a duplájáért!
Ne jótékonykodj te a hoholoknak a mi zsebünkön!
Jelentkezz náluk a seregbe győzni, hülye zsidó!
Törpapa
2024-09-20 at 14:46
esszencia!— Nem biztos,hogy az ukrajnai magyarok harcolni akarnak! Csak erőszakkal,veréssel,bírják rá őket! Sokan,ha sikerül,átszöknek hozzánk! A csatatéren,a magyarok is ukrán egyenruhában vannak! Szerinted,az orosz katonák,ezt honnan tudnák? Amúgy,hány éves vagy? Iskolai végzettség? /Nyolc általános?/
Kárpáti
2024-09-20 at 14:45
A háborúpárti Szijjártó egy támadó háborút folytató agresszor gazdaságát akarja segíteni.
Ráadásul egy magyargyilkos agresszorét, Szijjártó cinkos a magyarok megölésében.
esszencia
2024-09-20 at 14:32
Putyin az ukránok mellett ukrajnai magyarokat is gyilkol Ukrajnában. Aki magyarokat gyilkoló politikussal bizniszel, az hazaáruló!