Több olyan céggel is szerződött a Diákhitel Központ Magyar Péter vezetésével, amelyeknek más értelmezhető bevétele nem volt – írta meg a Szabad Európa. A laphoz eljuttatott képernyőfelvételek szerint tavasszal és nyáron többször az a Trentin Balázs irányította a Tisza Párt aktivistáit, akinek a Troia Média Kft. nevű cége 2022-ben kizárólag a Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központtól jutott bevételhez.
Trentin a képek szerint az utcai kitelepülésekkel vagy a párt kampányvideóinak megosztásával kapcsolatban adott instrukciókat az aktivistáknak. Cége, a Troia 2022-ben 13,42 millió forint bevételre tett szert értékesítésből, miután az előző év végén majdnem pontosan ugyanekkora összegre, 13,34 millió forintra (áfával együtt 16,94 millió forint) szerződött a Diákhitel Központtal. A szerződés szerint a Troiának egy 40-50 oldalas tanulmányt és egy vezetői prezentációt kellett összeállítania a diákhitel nemzetgazdasági hatásáról és várható hatásáról.
2022-ben még 2,3 millió forint egyéb bevétellel és így 2,95 millió forintos adózott eredménnyel zárta a vállalat, amelynek így ez volt messze a legsikeresebb éve 2019 után: 2020-ban 3,9 milló, 2021-ben 1,95 milliós mínusszal zárt a cég.
A szerződéseket Hadházy Ákos országgyűlési képviselő szerezte meg, azokat pedig Magyar Péternek is megmutatta. A dokumentumok között szerepeltek a Magyar által még februárban, a politikus színre lépésekor túlárazottnak nevezett szerződések is. Magyar Péter a Facebookon a tanulmányokkal kapcsolatban azt válaszolta, hogy Hadházy Ákos „ne FB-posztokat írogasson, hanem tegyen feljelentést, ha ön szerint valami jogszabályokba ütközik. Nekem tiszta a lelkiismeretem”. A független képviselő jelezte, hogy amennyiben nem kap további válaszokat Magyartól, készen áll valóban feljelentést tenni, ahogy tette azt más ügyekben is korábban.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Mentelem
2024-09-20 at 19:04
Jaj, de nagyon kell a behugyozós tiszás vezérbirkának (M.P.) az a mentelmi jog…
Kárpáti
2024-09-20 at 17:37
Eddig nem volt gyanús? Az egész fideszmaffia úgy gyanús ahogy van!
TalEle
2024-09-20 at 17:03
Ennek a f@szopó Soros ügynöknek az olvasatában a korrupció az – Hofi után, szabadon – „amiből őt kihagyták”… Amúgy, a korrupció elleni harcot kezdhetné önmagán, a Diákhitel vezérkori, túlárazott irodabútor beszerzésével, még NER lovag korából…
matrix
2024-09-20 at 16:50
A Willkommen genderisztán gyarapszik -:)
3,5 Millio “Willkommen” ùj-német
matrix
2024-09-20 at 16:45
Amikor egy TISZA primitiv lumpi proli a fobuukon 😂 kifacsarja a “csóró-IQ-t ” mint a citromom 😂 !
Peti….
“szeretünk ” 😂
“jól beszélsz” 😂
“igazad van” 😂
Tipiküs TISZA bunki- proli “1-2 ” szavas kommentek egymást akár 50 x is lájkoljáK 😂
vagy ugyanezeket a szavakat 50 x is leírják 😂
A két dilomás agyhalál 😂
Demeter Sándor
2024-09-20 at 16:44
Ha a jó Péter nem dobbant, eszükbe nem jutott volna keresgélni. Mint ahogy nem keresgélnek máshol sem. Lásd Covid-beszerzések.
Dollárpapa
2024-09-20 at 16:24
Neeeeeer. Már megint alkalom szüli a tolvajt?!
matrix
2024-09-20 at 16:15
A celeb sperma-Peti ” James Bond 007 ” a vágyvezérel bunkók tahók primitivek agyhalottak vezér bikája !
Naponta a muraközi csődör (50 cm) farkát szopatja az agyhalott primitivekkel !
Szopják mint a torkos Borz a mézesmadzagot !
Csak a bunkó tahó lumpi proli hiszi azt,hogy a Fidesz szavazok követik öket a TISZA mocsárba!
Az agyhalottak vágyálma -:))
Drobicsek Bambó
2024-09-20 at 15:54
Vajjon ha Magyarból nem lett volna “áradó Tisza”, akkor is megtalálódtak volna ezek a “gyanús” szerződések???????