A kormány minden támogatást megad a magyar-orosz vállalatközi együttműködések építéséhez, mivel jól látszik, hogy a politikai nyitottság révén a nehéz körülmények ellenére is érhetők el sikerek – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-orosz üzleti fórumon elmondott beszédében üdvözölte, hogy az orosz kormány támogatja a magyar cégek piacra lépését és helyi partnerekkel való együttműködését. Azt pedig, hogy erre komoly igény van, szerinte tanúsítja, hogy a mostani rendezvényen 78 vállalat képviseletében 173-an vesznek részt. “Jól tudjuk azt, hogy most nem a legkönnyebb gazdasági együttműködést, vállalatközi együttműködést építeni. Ennek nem politikai oka van, hanem a nemzetközi környezetből fakadó” – jelentette ki.
Azonban szeretném az önök figyelmét felhívni arra, hogy van mégis néhány olyan versenyelőny, ami nekünk, magyaroknak megvan, másoknak nincsen, és ez segítséget jelenthet abban, hogy a nemzetközi vetélytársaiknál nagyobb előnyöket szerezhessenek az oroszokkal való gazdasági együttműködésből
– tette hozzá. Elsőként az őszinteség lehetőségét említette, hangsúlyozva, hogy a magyar vállalatoknak soha nem kell letagadniuk, hogy orosz partnereket keresnek a gazdaságban, mert “ez itthon nem politikai szitokszó”. “Mi őszinték vagyunk: azt csináljuk, amit mondunk, azt mondjuk, amit csinálunk” – fogalmazott. A második szerinte az, hogy az OTP továbbra is hangsúlyosan jelen van Oroszországban, így miközben más országok vállalatai számára problémás lehet a pénzügyi tranzakciók végrehajtása, ez a hazai cégek számára nem jelent kihívást.
Fontos zászlóshajónak nevezte a Molt is, amely nemcsak kereskedelmi, hanem beruházási jelenlétet is fenntart Oroszországban, s kőolajkitermelésének jelentős része is az ottani tevékenységéhez fűződik. Kitért az újabb mérföldkőhöz közelítő paksi bővítésre is, amely projektben szintén további lehetőségek juthatnak magyar szereplőknek is. Szijjártó Péter közölte, hogy az igen nehéz körülmények ellenére az elmúlt időszakban óriási sikereket értünk el a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban. Ezt példázza, hogy egy magyar cég bekerült Oroszország öt legnagyobb takarmánygyártója közé, piaci részesedése már meghaladja a tíz százalékot.
Emellett a nyugat-európai szállítások visszaszorulásával a magyar élőállatszállítás is rendkívül megnőtt Oroszország irányába, és előző héten újabb engedélyeket hagytak jóvá a baromfiexport bővítésére. Érintette az egészség- és gyógyszeripart is, rámutatva, hogy a Richter már több mint tízmillió pácienst lát el Oroszországban, ebből több mint százmilliárd forintnyi bevételhez jutva tavaly. A protézisgyártás terén is sikerült megközelíteni a húszszázalékos piaci részesedést tájékoztatása szerint.
Mindez azt mutatja, hogy a rendkívül nehéz körülmények dacára, a politikai nyitottság és a jó politikai együttműködés eredményeként és következtében van lehetőség arra, hogy a turbulens körülmények mellett is magyar vállalatok orosz partnereikkel együtt sikereket tudjanak elérni
– mondta. “Magyarország kormánya továbbra is minden lehetséges támogatást megad önöknek ahhoz, hogy az orosz vállalati partnereikkel együttműködést építsenek, hogy az orosz piacon termékeikkel, illetve szolgáltatásaikkal megjelenjenek” – tette hozzá. “Pontosan tudjuk azt is, hogy a fizikai eljutás, az áruk és akár a szolgáltatások eljutása is Oroszországba ma nehézségekbe ütközik, ugyanakkor dolgozunk egy olyan megoldáson egy regionális partnerünkkel, amely rövid időn belül hatalmas versenyelőnyt fog tudni jelenteni” – folytatta.
A miniszter arról is beszámolt, hogy Európa nehéz időszakot él, a biztonsági válságok rendkívüli módon megnehezítik a gazdasági és vállalati működést is, ráadásul a mai helyzet a világ újbóli blokkosodásának veszélyével is jár, ami teljesen ellentétes lenne Magyarország érdekeivel. “Mi ugyanis olyan, szárazföld által körülzárt, Európa szívében elhelyezkedő ország vagyunk, amelynek alapvető érdeke a kereskedelem és a határon átnyúló gazdasági együttműködések szabadsága” – húzta alá. Ennek kapcsán bírálta az ukrajnai háborúra válaszul elrendelt szankciókat is, amelyek szerinte több kárt okoztak az Európai Uniónak, mint Oroszországnak. Majd rámutatott, hogy ezek a büntetőintézkedések azért is eredménytelenek, mert a gazdasági szereplők egy nagy része megtalálja a kikerülésük módját.
Forrás: MTI
kanigunda
2024-09-21 at 01:11
Tarpáki, maga akkora hülye mint egy disznóól.
Logikus
2024-09-20 at 20:03
Aki az oroszoktól elzárkózik, annak el kell zárkóznia az USA-tól is, mert ők indítanak háborúkat a világ számos pontján, így gyílkolva le több millió embert és téve hajléktalanná. Csak a közelmúltbeli háborúkra ha gondolunk: Afganisztán, Líbia, Szíria, stb…
Szóval legyünk akkor következetesek. Nemde?
Logikus
2024-09-20 at 19:59
Íme, így kell jóban lenni egy atomhatalommal és nem elzárkózni tőlük, főleg mert ők a föld legnagyobb országa.
A ballibek is ha nem ideológiai alapon döntenének, hanem a józan ész alapján akkor felismernék, hogy az oroszokkal érdemes üzletelni.
A ballibek, ha ezt felismernék, akkor nem a háborút szítanák, hanem a békével foglalkoznának…
ruszkik haza
2024-09-20 at 18:08
Aki ruszkikkal uzletel az gyilkos hazaarulo. Elvenni az allampolgarsagat es kitoloncilni. Az 56os hosok emleket gyalazza az aki ezekkel a korcsokkal akar csak szova is all. Tonkretettek az orszagunkat most is magyarokat olnek
Kárpáti
2024-09-20 at 17:41
A háborúpárti fidesz egy háború közepén akar üzletelni az Európára támadó gyilkos agresszorral.
Amíg a ruszkik gyilkolják az embereket és pusztítják a városokat a háborúpárti Szíjjártó azt keresi hogyan segíthetné őket.
A fidesz ezzel a nyilas párt mellé került a történelemben.
Tények
2024-09-20 at 17:39
Egyetértek. Aki az oroszokkal bizniszel, az az ukrajnai magyarok megölését támogatja.
ViAM
2024-09-20 at 16:54
Kár lenne az óriási felvevő piacot elherdálni. Új alapokra helyezve jó üzleti kapcsolatot kell kiépíteni az oroszokkal a példa szerint, amit a drágalátos ballibsik harminc évvel ezelőtt jól elcsesztek, illetve csak a saját zsebükre sefteltek, miközben le- és megtagadták az orosz kapcsolatot. Mocskos kétszínű banda!
Zsé
2024-09-20 at 16:34
Magyargyilkos ruszkikkal tilos üzletelni! A pénz soha nem írhatja felül a morális elveket.