A Magyar Közlönyben megjelent mintegy 130 pontos felsorolás szerint a kabinet több nagy projekttől elvonja az állami többletforrásokat, leállítja vagy csökkenti a finanszírozásukat.
A Népszava által ismertetett felsorolás indoklásában több helyütt ez szerepel,
az Orbán-kormány egyetért azzal, hogy e határozat kapcsán további központi költségvetési többletforrás biztosítása nem szükséges.
Más esetben finanszírozási határozatot vontak vissza, és akad olyan is, ahol nem nullázzák le teljesen, de jócskán megvágják az adott fejlesztésre korábban szánt pénzt. A lista kiterjed többek között:
- a Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program ingatlanjainak biztosítási ügyeire
- a Lánchíddal, a budai Váralagúttal, valamint a hozzájuk kapcsolódó közterületek rekonstrukciójával és fejlesztésével összefüggő intézkedésekre
- a Magyar Állami Operaház működési költségeinek kiegészítő támogatására
- a Kommunizmus Áldozatai Emlékmúzeum felállításra
- a Városliget közlekedési fejlesztésére
- a Budapest–Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás engedélyezési eljárása során felmerült települési igényekre
- a mentőautók hazai gyártására szánt pénzekre
Forrás: Magyar Közlön/Népszava; fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Cser Borbála
2024-09-22 at 12:35
Egyetértek. Otthon sem csináljuk másként, majd ha bővebb költségvetési keret lesz, visszatérhetünk rá. Egyik sem életbevágóan fontos.
notax
2024-09-22 at 10:52
Le kell állítani a mérhetelen állami költekezést. Ezért deficites a költségvetés, ezért van sok adó, és ezért magasak az adók. Stop!
10/10!!!
2024-09-22 at 06:15
Asperrimus2024-09-21 at 17:19
Egy teljesen jól érthető levezetést tettél közre ,de sajnos ezt csak mi értjük egy balos liberális semmit nem tud értelmezi az áltatad leirtakból ,az okát senki nem tudja megmondani ,még folynak a liberális agy kutatásai és az orvostudománynak még nincsenek válaszai erre .
Cserba Flóra
2024-09-21 at 23:46
Szinte hallom az ellendrukkerek ujjongását: na, végre! Több mint 10 éve ezt mondogatták minden esztendőben, s lám, most igazuk lett! Eszükbe sem jut, hogy ez a Covid, a háború, Brüsszel ezekkel kapcsolatos intézkedései, a már nem is titkolt magyar-ellenessége, most pedig ez a hatalmas árvíz milyen terheket zúdított az országra. De legnagyobb bánatukra meg fogjuk oldani a problémáinkat, mert hozzáértő, becsületes vezetőink vannak, s ezt a magyarok nagyobb része tudja.
vélemény
2024-09-21 at 18:33
Nem véletlenül kerülhetett a vigyorgó ábrázatú szőke nő képe legelőre.
Ő és a többi gengszter tették rá mocskos mancsukat a járandóságainkra, melyek sorsa bizonytalan.
Teljesen egyértelmű oka van tehát a finanszírozások korlátozásának.
A globális matrixnak ez is egy fontos eleme, hogy a lehetséges legtöbb kárt okozzon a rabszolgáknak.
Asperrimus
2024-09-21 at 17:22
OK, bocs. Nem az EU-ból való távozásra mondanék nemet, hanem a maradásra.
Asperrimus
2024-09-21 at 17:19
A megszorítás – régies elnevezéssel szorongatás, sanyargatás.
Ha pénzt adok neked, akkor jót teszek veled, ha beszüntetem a pénz adását, akkor a jó tevését szüntetem be, de nem ártok direkt. A megszorítás az, ami önmagában is fáj, például, ha satuba fogom valaki ujját, és elkezdem összeszorítani, azért, hogy olyasmire vegyem rá, amit saját magától nem tenne, mondjuk, hogy árulja el, hova ásta a családi ékszereket, vagy mondja meg Zion belépési kódját. A pénz megvonásnak is lehetnek kellemetlen tünetei, de a pénz megadóztatása az több, mint a pénz megvonása. Pénzmegvonás esetén azt a pénzt vonom el, azaz nem fizetem tovább, amit eddig tőlem kaptál. Megadóztatás esetén azt a pénzt veszem el, amit nem tőlem kaptál. Szerintem ez nagy különbség.
Megszorítás az, amikor elveszek a tiedből, vagy nem adom meg azt, ami törvényileg jár. Például az EU megszorításokat hoz Magyarország ellen, amikor nem adja meg azt a pénzt, amire a saját törvényei kötelezik. Ha azonban azok a pénzek csupán jóindulatból jöttek volna eddig, nem pedig szerződés kötelezte volna őket, akkor nem lehetne megszorításnak nevezni. Az EU, ha financiális bajban van, azt magának köszönheti, mert esztelenül önti a pénzt egy lyukas vödörbe. Magyarország pedig, ha financiális bajban van, azt első sorban objektív tényeknek köszönheti, például a szintén esztelen szankcióknak, és annak, hogy az EU nem tartja be a saját törvényeit. Ha rajtam múlna, bele sem léptünk volna ebbe a trágyakupacba, és ha megkérdeznének, habozás nélkül mondanék nemet a távozásra. Az, hogy a libernyókák mindezt nem értik, az a vágyvezérelt gondolkodásuknak, és a kormánnyal szembeni rosszindulatú hozzáállásuk eredménye. Teljesen logikus, hogy megszorítást kiáltanak most. Ez a dolguk, ezt várják el tőlük. Ám azok, akik nem direkt rosszindulattal figyelik a kormány tevékenységét, az okokat is látják. Ezért marad a kétharmad, és ezért veszít a baloldal újra és újra. MP is megy a süllyesztőbe. Az ország nagyobbik része érti, hogy ha sikerülne elmozdítani az Orbán-kormányt, akkor kiéhezett hiénák lepnék el a politikai és a közéletet. Akkor aztán tényleg csak keletre lehetne innen menekülni a woke-zombi apokalipszis elől.
Yoggi
2024-09-21 at 16:17
@Jácint
“A megszorítás, ha minden eddigi kedvezményt (rezsicsökkentés, családtámogatások, adóemelés, egyéb áremelések, stb..) elvesznek az EMBEREKTŐL.”
Nem, a megszorítás nem ez. Értem, hogy te így gondolod, de ettől ez még nem igaz.
Amikor a költségvetés kiadási oldala jelentősen nagyobb, mint a bevételi, akkor MEGSZORÍTÁSRA van szükség.
Ezt elérheted a kiadási oldal csökkentésével (többnyire ezt csinálja most a fidesz) vagy a bevételi oldal növelésével (ezzel mossa az agyad, hogy csak ez a megszorítás – megjegyzem, amikor külön adóztatják a multikat/ágazatokat, pont ezt csinálják, és halkan szólok, hogy még nem találták ki azt a vállalkozásokat terhelő adónemet, amit nem mi, a fogyasztók fizetünk ki a végén; harsogjon bármit Deák Dani neked a youtubeon…).
Amit a fidesz csinál most, az a költségvetési megszorítások tankönyvi példája.
Hogy nem érint téged? Szóval azt mondod, hogy az állam számtalan olyan kiadást tervezett be, ami nem az állampolgárok számára szükséges? Biztos ezt akarod mondani? Szerintem ezt gondold át még egyszer…
Ha budapesti vagy, akkor egy példával szemléltetem neked. Mehetsz a kelenföldről 7-es busszal vagy a 4-es metróval is a Keleti pályaudvarhoz, végeredményben mindkettővel eléred a célod, teljesen függetlenül attól, hogy te arra esküszöl, hogy csak a metróval/busszal lehet menni.
Édi
2024-09-21 at 15:20
Az egészség megelőzési projekteket sosem értettem. Telefonálgatnak nekem itt a legkülönbözőbb időkben, hogy van egy projekt és az nekem nagyon jó lenne. Pechemre jelentkeztem egyre, ami 5 évig kísért volna figyelemmel. Mindig telefonáltak, hogy most menjek. Mindig mentem. A 4. év végén, mondták, hogy nem kell többet menni, mert már nem finanszírozzák és a résztvevő szakemberek is elmentek, külföldre, meg magasabb állásokba, gyesen, miegymás.
Csak a kis mindig kedves hölgy maradt. Megkérdeztem, hogy mire jutottak nálam. Tulajdonképpen neki nincs felhatalmazása nyilatkozni, de annyit azért mondania kell, mert olyan rendesen jártam mindig oda, szinte az egyetlen voltam, aki a 4 évig szó nélkül csináltam, hogy igazából akkor sem volt bajom (érszűkület),
amikor elkezdtük, csak nem akarta elvenni a kedvemet a részvételtől.
Beleskapitány
2024-09-21 at 13:29
Mondogasd csak magadnak: ez nem megszorítás, ez nem megszorítás! A mentő is azért nem jön, mert a hülye magyar a Partizánnak adta az 1%-át! Hátha elhiszed. Ne feledd: a duplagondolt nem hasértik az ógondolók.
Enteriőr
2024-09-21 at 13:26
Hát most képzeld el, milyen lenne ez a cikk a főni kegyetlen arckifejezésével!
Dinnye
2024-09-21 at 13:20
Azt azért nem sikerült megtudnom, hogy miért Ursula von der Leyen optimizmust sugárzó arcképével lett illusztrálva az Orbán által bevezetett megszorítások részleges felsorolásáról szóló cikk.
Bela
2024-09-21 at 13:09
Jácint2024-09-21 at 12:29
Itt az újabb gigamegszorítás: rengeteg helyről von el pénzt a kormány, egészségügyi programoktól is
Pénzcentrum
2024. szeptember 20. 08:45
“az Egészségbiztosítási Alap Gyógyító-megelőző ellátás alcím Célelőirányzatok jogcímcsoport 2023. évi előirányzatának megemeléséről szólót”
“a Recsk Nagyközséget 2023. június 8-án ért rendkívüli időjárási körülmény következtében károsodott lakóingatlanok helyzetének rendezéséről szóló határozat is.”
Teljesség igénye nélkül!
Szép nem? A korházakat hagyja lerohadni és a fideszes vállalkozó bányája okoztt kár rendezésére tett 500 milliós kártérítési ígéretét is visszavonja! Szerintem az ott élőknek ez dúrvább megszorítás,mint amit valaha láttak!
A rezsicsökkentés csökkentését már tavaly megkaptátok, most a megtakarításokra vetett szemet a főni és a sleppje! Etetni kell a rablógazdaságot, mert őket is felfalja!
TalEle
2024-09-21 at 12:53
A mentőautók fejlesztésének a finanszírozását nem kellett volna, de a Budapest Köztársaságot érintő fejlesztéseket finanszírozzák Karácsonyék, állításuk szerint, amúgy is ömlik – ideológiai alapon -a pénz Brüsszelből!
a f@szopó pesti csőcseléknek, azért egy demokratikus köztársaságban, viselnie kellene a döntésük következményeit, nem?…
Jácint
2024-09-21 at 12:32
Rosszul írtam. az adóemelést és áremeléseket nem elveszik, hanem bevezetik:
Úgy mint a kommunista haverodék idejébe.,,
“Nem lesz gázáremelés”!!!! Mondopta kúrcsótány úr…..
S, lett ???
Hagyjuk….
Jácint
2024-09-21 at 12:29
Yoggi-2024-09-21 at 11:59
–
A megszorítás, ha minden eddigi kedvezményt (rezsicsökkentés, családtámogatások, adóemelés, egyéb áremelések, stb..) elvesznek az EMBEREKTŐL.
Tény, hogy az egészségügyi helyzetnek nem tesz jót a leírtak, de nagyrészt alapból ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT PROJEKTEK pénzvisszatartásáról és nem az emberek életének a nehezítéséről döntöttek!!!
Értelmezd a leírtakat.
Ráadásul a rezsicsökkentést épp kiterjeszteni kívánjáka távhőszolgáltatásra is. Ami NEM MEGSZORÍTÁS!!!
Yoggi
2024-09-21 at 11:59
@api01
“hogy a “megszorítások” összefüggésben”
@Bàstya elvtàrs
“egy szo sincsen megszoritàsokrol”
Igazából csak egy dologra vagyok kíváncsi, mert látszik, hogy értitek a szakmát, és nem fog rajtatok semmilyen agymosás.
Ha ez nem megszorítás, vagy csak “megszorítás”, akkor mondjátok már el, hogy szerintetek mi az, ami ténylegesen MEGSZORÍTÁSnak hívható.
Úgy tűnik, hogy számotokra a nagy volumenű államháztartási kiadás csökkentés (ami minden normális ember számára definíció szerűen megszorítást jelent) nem az.
Akkor mégis mi?
Gondolom nektek van valami közgazdaságtantól és pénzügyektől eltérő világotok, ahol mást takar ez a fogalom.
Tudnátok segíteni, kérlek?
api01
2024-09-21 at 11:57
Béla, te barom …
Géza
2024-09-21 at 11:56
Béla!
Te egy igazi agymosott vörösfasiszta szardarab vagy.
Géza
Bela
2024-09-21 at 11:55
Bàstya elvtàrs2024-09-21 at 11:35
A fideszombiknál példád alapján nem szokás az általános iskola első és második osztályát befejezni és megtanulni olvasni!
” kabinet lemond még a Magyarország átfogó Egészségipari Stratégiájáról és annak végrehajtásáról szóló, a klinikai vizsgálatok és az orvostudományi kutatások intézményrendszerének továbbfejlesztéséről;
és az Országos Mentőszolgálat mentőjármű ellátásának és a mentőautók hazai gyártására szánt pénzt is megvágták.”
Azon kívül, hogy a budapesti beruházásokat teljesen leállítják az egészségügytőlmis forrásokat vonnak el!
Megy a padlássóprés, pedig a főni a babazsurján verte a mellét, hogy milyen hipiszupifasza minden. Na de ezek szerint újabb bizonyíték van rá, hogy uniós források nélkül a magyar gazdaság életképtelen kõszõnhetően a dilettáns főnidnek és talpnyali pénzügy-gazdasági aktuáliselvtársaknak!
Milyen umiós forrás jár? A főni teljesítette az általa is aláírt/megszavazott/jóváhagyott feltételeket (szupermé…rfôldk..õvek)? Nem!
Akkor milyen lóvét akar?
Az EU még az eddig adott forrásokat is vissza akarja perelni tőle!
Utolsó sorban a főnitől nem kell nagyobb komcsit keresni európában, Mrhat..óságiá…rasc.sírk…efarhá..t!
Bàstya elvtàrs
2024-09-21 at 11:35
Béla
Pontisan igy müködik a balliberàlis agymosàs.
Egy szo sincsen megszoritàsokrol, de te màr arrol ordibàlsz.
Ammikor a balliberàlis kormànyok valoban ezerrel hoztak megszoritásokat, akkor kussoltatok Mint szar a füben.
A sajtotok meg elmagyarázta, hogy ezek nem megszoritások hanem valami más.
Hát igy müködtök ti.
Csak sajnos a sok hülye f@sz megeszi azt a sok szemetet amit tálaltok.
api01
2024-09-21 at 11:09
Béla, nem gondolod, hogy a “megszorítások” összefüggésben vannak azzal, hogy hála az elvtársaidnak nem kapjuk meg a nekünk járó úniós forrásokat ?
Gondolkozz, hajrá. Menni fog.
Bela
2024-09-21 at 10:56
Wow! Megszorítások!
Na mi lesz a következő?
Megtakarítások államosítása? Újabb kínai hitel? Zaciba csapja a főni a koronát? Netánt feltolja 30%ra az afa-t?
Van még pár ötletem!