Pontosnak bizonyult a Pesti Srácok reggeli jelentése az árvízhelyzetről: Budapesten reggel 5 órakor 830 centiméteren tetőzött a Duna. 16 órakor 822 centimétert mutattak a vízmércék. A hivatalos adatokat elemezve kimondható, az apadás dinamikája alacsony. A hajnali tetőzés egyébként a 2013-ban mért legnagyobb vízszinttől 61 centiméterrel elmaradt. A Duna a felső szakaszán egyébként mindenhol apad, a védekezést azonban nem lehet befejezni, mivel az apadás elhúzódó. A Duna Budapest alatti szakaszán Paksnál előreláthatólag vasárnap éjjel, Bajánál hétfőn este várható a folyó tetőzése, III. fokú árvízvédelmi szintet megközelítően.
Pontos volt a délelőtti PS-Árvízinfó: hajnali 5 órakor tetőzött a Duna Budapestnél. A Vízügyi Honlap hivatalos adatait tanulmányozva láthatjuk, Budapestnél reggel 5 óra, a 830 centiméteres tetőzés óta nagyon lassan apad a Duna. Az apadás dinamikája alacsony: 13 órára 822 centiméterre apadt a folyó, egészen 17 óráig, ekkor 819 centiméterre apadt az évtized árvize. A vízhozam is csökkenő, ám még mindig gigantikus mennyiség, jelenleg 8044 m3 érkezik másodpercenként.
Emlékeznek korábbi cikkünkre – ITT olvashatják! – , hogy ekkora vízhozam mekkora vizet jelent?
Ez naponta megközelítőleg 0,7 km3 víz . Összehasonlításhoz: a Boris ciklon 35-40 km3 esőt zúdított Közép-Európára néhány nap alatt, ez okozza az évtized árvízét a Dunán és nyugati, valamint északi vízgyűjtő területein.
A jelenlegi dunai árhullám során elnagyolt becslés alapján is kb. 12-15 km3 víz halad át az országon, ezt pontosabban is ki lehet majd számolni, ha már levonult az ár.
A védekezés éjjel- nappal folyik a gátakon, hiába apad a víz
A Duna Budapest feletti szakaszán hiába apad a víz, a védelemben résztvevők továbbra is a gátakon, vagy készenlétben vannak. Bármikor kialakulhat buzgár, vagy átázhatnak a védművek.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium politikai államtitkára pénteken éjfélkor ért Vácra, ahol a gátakon járva megköszönte a védekezésben résztvevőknek az áldozatos, kitartó munkájukat. (lásd vezető videónkat!)
Vác is kitart, a védművek ellenállnak, a fegyházat sem öntötte el az ár. Utóbbit a börtönőrök és a fogvatartottak együttes erővel óvták meg.
Még mindig komoly a helyzet, támad a Duna folyamatosan
Nagybajcsnál már ütemesen apad a Duna, emiatt Győrnél a folyó és a Mosoni-Duna szintje várhatóan még a mai napon kiegyenlítődik. Mindez lehetővé teszi a Mosoni-Duna torkolati műtárgyának nyitását, a győri vízszint tetőzését.
Pénteken Pilismarótnál a kiépített ideiglenes védművön az árhullám megbontotta a fóliaborítást, amely veszélyeztette a kiépített védvonal állékonyságát. Ezt a vízügyesek időben észlelték és megkezdték a szükséges beavatkozást.
Belefulladt az árba egy kutya a Római parton
Pénteken belefulladt az árba egy pórázon vezetett kutya a Rómain, a Nánási útnál. Az Óbudai Kutyás Egyesület Facebook-oldalán így írtak a tragédiáról.
MOST FULLADT BELE EGY KUTYA A NÁNÁSI ÚTON A VÍZBE
A gazdáját, aki bement utána, alig tudták kihúzni!Nem véletlen írjuk folyamatosan azokat a posztokat, hogy NE VIGYETEK A DUNA KÖZELÉBE MOST SE GYEREKEKET, SE KUTYÁT ÉS TI SE MENJETEK A PARTJÁRASzépen kérek mindenkit, hogy merjetek szólni, ha felelőtlen gazdival (szülővel) találkoztok! Ne legyen több tragédia! Messze van még az ár levonulása, a sodrás nagyon erős és rettenetesen mocskos a víz!Sajnos sok közönyös ember, látva a tragédiát, a síró gazdit, simán elsétált mellettük anélkül, hogy segítettek volna, ez is elkeserítő! A kutyások ugrottak oda segíteni és az FCSM munkatársai.Emberek! Segítsünk egymásnak és tartsuk be a szabályokat!Nagyon sajnálom a kutyust, őszinte részvétem a családjának!Mélységesen szomorú vagyok!Update: a kutya pórázon volt.
Félelmetes kockás siklót hozott az ár Nagymarosra
Az árvíz miatt különleges látogató érkezett Nagymarosra, a kompállomás környékére: egy szép méretes kockás sikló – írja a Lelépő – Mi mentünk című szakportál.
A ritka kígyó feltűnése nem mindennapi esemény, a róla készült fotót eredetileg a szentendreieket tömörítő Facebook-csoportban osztották meg. A kockás sikló (Natrix tessellata) egy eurázsiai kígyófaj, amely vízhez kötött életet él, így nem meglepő, hogy az áradó Duna mentén talált menedéket.
A közepes méretű, általában 75-100 centiméter hosszúságú kockás sikló ennél nagyobbra is megnőhet. Színe olajzöldes szürke, hátán sötétbarna vagy fekete négyzetes mintázattal, ami a faj nevét is ihlette. A nőstények rendszerint nagyobbak a hímeknél. Ez a kígyófaj szorosan kötődik a vízhez: főként halakkal és kétéltűekkel táplálkozik, amit a vizes élőhelyeken, tavakban, folyókban és mocsarakban talál meg.
Fontos hangsúlyozni, hogy ártalmatlan, védett állat.
A faj Európa déli és keleti részén, a Balkán-félszigeten, a Kárpát-medencében, valamint Közép-Ázsiában él. Magyarországon a Balaton és a Velencei-tó környékén találkozhatunk vele, de van egy elszigetelt populációja az Aggteleki Nemzeti Park nagyobb folyóvizeiben is – ismerteti a Lelépő.
Azt nem lehet tudni, hogy a méretes kockás sikló honnan került a Dunába.
Talpra magyar!
2024-09-24 at 00:49
Ami és ahogy az árvízvédelemmel kapcsolatban a szemétkedő tróger M. Péter bemutatott az sajnos a színvonaltalanság netovábbja. És amint az árvíz csökkenni kezdett Budapestek akkor M. Péter egyből eltakarodott tehát kussol.
🤡
2024-09-22 at 13:12
@ Lézer Jani
Ha a valóságnak, vagy nekem nem hiszel, talán magának Hadházynak, meg egyik, a fajtádnak édes lapnak igen:
“A 2015-2020-as KEHOP-os pénzekből szintén kb. 180 milliárd ment vízgazdálkodásra az árvízvédelmen felül, az összesen 14 ezer milliárdos EU-s támogatásból.”
Bár a folytatásban már hazudik, hogy nem történt semmi az átfolyó vizek hasznosításában.
Azok a víztározók ugyanis nem maguktól nőttek ki.
Laeser yohnny
2024-09-22 at 12:21
Bohóc vaki a f…om 2024-09-22 at 11:02
Összesen 180 milliárdot költött árvízvédelmi fejlesztésekre az előző EU-s támogatási ciklusban a kormány a KEHOP-os pénzekből. (A teljes 14000 milliárdos forrásból 1500 milliárd ment az ún. KEHOP-os környezetvédelmi programokra, ebből jutott 180 milliárd árvízvédelemre. Kisebb fejlesztések más operatív programokból is megvalósulhattak). Jó okunk van feltételezni, hogy az EU-s forrásokon kívül sem költött sokkal többet erre, mint ahogyan az aszálykárok csökkentését eredményező átfogó vízgazdálkodási rendszerekre sem. Ez a pénz nevetségesen kevés, ennek csak az atlétikai VB megrendezése több, mint másfélszeresébe (!) került , de a Puskás Stadion is drágább (190 milliárd) volt. Ha pedig tudjuk -márpedig tudjuk-, hogy a Lőrinc és társai hogyan szokták szétlopni az állami építkezéseket, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a 2013-as súlyos árvíz után alig történt érdemi fejlesztés.
‼️Nem baj, Orbánnak és propaganda-kormányának úgysem ez a fontos. Ő nagyon is jól emlékszik, milyen jól futottak a gumicsizmás képei a neten és a propagandában. Minek költsön árvízvédelemre, ha csak tízévente egyszer van nagy baj és akkor is mennyi jó lájkot hoznak a videók? Az árvíznek meg egyszer vége lesz, a propaganda azt fogja minden erejével sugallni, hogy a Főnök fújta el. Ha pedig lesznek egyéni tragédiák, akkor lehet menni sajnálkozós videókat csinálni.
‼️A social média és a megmaradt független sajtó persze ellenzéki gumicsizmáknak is segítenek, de Orbán jól tudja, hogy a propagandagépezet segítségével ezt a kommunikációs csatát is meg fogja nyerni. Neki pedig csak ez a fontos.
‼️Ahelyett, hogy az elmúlt 11 évben valóban érdemben foglalkoztak volna a kérdéssel. Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy vannak olyan természeti katasztrófák, amire nem lehet teljesen felkészülni. Sajnos a nálunk sokkal fejlettebb országokban is komoly károkat okozhatnak a klímaváltozzással összefüggő katasztrófák De ettől még a fenti tények: tények.
sumer
2024-09-22 at 12:12
“Mert ugye a természeti károkba is bele kell vinni az aktuális politikai nézeteltérést.”
Biztosan úgy gondolták, hogy MP mindent megtett már az idén a gáton, ezért nekik semmi dolguk sincs a magyarországi árvízhelyzettel.
Sőt, mivel a gátat is csak ő egyedül védte, ezért az eddig a magyar állam által az árvízvédelemre költött összeget sem utalják a magyar kormánynak, hanem levonják a már jelenleg is zárolt EUs forrásokból. Annak kamataiból pedig Ukrajnát támogatják.
Ezért – bár jelenleg más országoknak fizetnek még, de – a következő dunai árvízhelyzet esetén már a környező országokba is ezt a polihisztor messiás pojácát fogják inkább elküldeni, pénz helyett! Neki ugyanis az árvizi védekezés “IS” a kisújjában van már, sőt… :))))
🤡
2024-09-22 at 11:02
@ Zebegény2024-09-22 at 07:11
“A védekezésre 450 milliárd ment összesen”
Félre ütöttem, 150 milliárd.
🤡
2024-09-22 at 10:56
@ Zebegény2024-09-22 at 07:11
Te akkora farok vagy, hogy a Hadházy fals dumáját is szarul adod elő.
14 ezer milliárd forint volt adott ciklusban a teljes EU támogatás.
Ebből 1500 milliárd volt árvíz-, környezetvédelemre, energiagazdálkodásra, egyéb dolgokra.
Az 1500-ból nem 280 millió, hanem 180 milliárd, de az nem a védekezésre, hanem a védekezésen felül a vízgazdálkodásra.
A védekezésre 450 milliárd ment összesen.
A gátakon, egyéb védműveken kívül azt a kb. 200 új víztározót, amit 2012. óta építettek (meg építenek azóta is újabbakat) szerinted a legyek hordták össze ingyen ugye?
Tudod, Gizike, meg gőzeke, meg a jereváni rádió élén a Hadházyval.
Na és szopjad csak az EU-T nyugodtan, mert az mostani árvíz kárenyhítésére 10 milliárd eurót dob szét az unió országainak Van der Lejjebb, amiből Magyarország úgy fest, hogy nem kap egy buznyákot sem! Mert ugye a természeti károkba is bele kell vinni az aktuális politikai nézeteltérést. Ez ám az uniós jogbiztonság.
oshon
2024-09-22 at 07:55
moliere – Nem kell Indiaba meg Kinaba menni , eleg ezeknek a budos magyargyuloloknek csak ide jonni romaniaba vagy az imadott ukronacik baratjaikhoz atlepni es ott lelkesedni ilyesmikkel , ott mar a kutyak hordjak hullaikat – fujjj ! Kotrodas hazatokba budos magyargyulolo csuszomaszok – deniszkirijevsdit minden bdos magyargyulolo arulo agensnek – fujjj !
Zebegény
2024-09-22 at 07:11
2014 óta kapott a kormány nem 14ezer milliárdot,
Ha nem 1400 MILLIÁRDOT kapott prücceltől árvizi védekezésre egy nullát hozzáhazudtál!
Ja és Hadházi álltál kikért papírok alapján a kormány ebből 280milliót költött védekezésre!
sumer
2024-09-22 at 07:03
“az úniótól árvízvédekezésre kapott 14 ezer milliárd ft”
Hmm… az EU 14 ezer milliárd forintja magyarországi árvízvédekezésre… :)))))
A hírek szerint a 10 milliárd eurós kohéziós alapból, amit Ursula a Közép-Európa árvízkárosult országainak megsegítésére szabadított fel, Lengyelország 5 milliárd, Csehország 2 milliárd, Románia 1,5 milliárd, Szlovákia 1 milliárd és Ausztria 500 millió eurót kap. Magyarország egyelőre nincs köztük…
A kohéziós források felhasználása a kártalanításra, valamint az árvizi védekezés kiadásainak fedezésére szolgál.
Bizonyítani!
2024-09-22 at 03:26
korrigáZION2024-09-21 at 19:51
Ez rágalmazás hacsak nem tudod bizonyítani, hogy ellopta az nem bizonyíték ,hogy Pista bácsi mondta a kocsmában te meg elhitted és mész teleokádni az ország médiáját ,bizonyísd ,tanukkal, iratokkal ,rendőrségi ügyészségi feljelentésekkel, az nem bizonyíték ,hogy valakitől hallottam, mi lenne ha én is egy nagyobb társaságban elhíresztelném ,hogy láttalak ahogy megdug egy szőrös kövér transzvesztita ,elég ha csak egy két ember elhiszi és tovább adja ,neked annyi baszod ,na ilyen egyszerű kamu híreket gyártani!
t
2024-09-21 at 21:23
Éjszakai műszak……
Mintha már csinált volna valaki ilyet….
Nehogy le maradjatok erről is.
Carolus
2024-09-21 at 21:10
Adjunk hálát a jó Istennek, hogy ilyen Kormányfőnk van! Köszönet és hála az elmúlt évek árvvízvédelmi munkálataiért, hogy előrelátóan gondoskodott a kormány mindenről hogy ne érje hazánkat felkészületlenül egy esetleges árvíz, és köszönet és hála Orbán Viktornak azért is, hogy fáradhatatlanul járta a gátakat, megköszönte és motiválta a védekezésben résztvevők munkáját, és köszönet a kormány minden tagjának is, mert ők is, mindannyian, ott voltak és ott vannak a gátakon, tevőlegesen segítve a munkálatokat.
Minden tiszteletem az övék, és az árvizi védekezésben valóban résztvevőké!
Egy magyar ellenzéki ........
2024-09-21 at 20:16
…parazita patkánynál a világon nincs hiványabb tetves rühes patkány a szennycsatornákban !
Ezek még buzik is !
A magyar soros1$ buzi hulladék....
2024-09-21 at 20:05
A primitiv sprmamatócsa libernyák buzernyák drogos cefre alkesz parazita hulladék
ellepték a PS-oldalálát mint a dög és trágya legyek a háromhetes kutyaszart
Az internet Magyarországon csak koszos primitiv bunkó tahó hulladékot tenyésztett !
! A rizst duggató palántázó thai paraszt két diplomás értelelmiségi a mocskos koszos hitvány hazaáruló magyar szardarabokhoz viszonyitva !
korrigáZION
2024-09-21 at 19:51
….prüsszelpestis….pont rosszul tudod..mert az úniótól árvízvédekezésre kapott 14 ezer milliárd ft-99%-át a kormányod ellopta..egy petákot nem költött a védekezésre…csak hogy ne hülyén haljál meg…szívesen
moliere
2024-09-21 at 19:15
Még ilyen árvíz sem volt, ami nem katasztrófahelyzet, hanem médiacirkusz.
A hazaáruló oldal(ak) számára nyilvánvaló volt, hogy ez a hét felületet és lehetőséget ad Orbán Viktornak, aki ha akarja, ha nem, a középpontban lesz, és tematizálja az akármit. Nekik meg szopcsi.
Úgyhogy ráugrottak az egészre, ki rosszul, ki rosszabbul. De a másik meg az, hogy már öt éve minden szemétből akkora hegyet fújnak a médiumok és ránk szabadítják a kéretlen hisztériájukat és egyéb ízetlenségeiket, hogy már eleve minden értelmes ember teljesen elfordul a médiafogyasztástól.
Azokról is megemlékeznék, akik azt szokták várni, hogy gólt kapjon a magyar csapat, zuhanjon a forint, omoljon le a plafon egy óvodában, ütközzön két vonat, ha lehet legyen halott, késsen a wizzair két napot, és most ha lehetne kérniük, szakadjon át a gát. A kérdésem az, hogy hol lehet még ezt megcsinálni milliószám, következmény nélkül. Szerintem Indiában az utcán vernék őket agyon. Kínában eladnák a veséjüket, májukat satöbbi. (Maga az állam… és érthetően.) Nálunk sajnos szabadon élhetnek tovább, hirdethetik felsőbbrendűségüket, gúnyolhatják, üldözhetik a normálisokat. Én keresném rajtuk az áthúzott hangszórós gombot. De ha előbb akadna kezembe az “off” gomb, én megnyomnám. Végül is akkor is csend lenne, csak temetői.
vidar
2024-09-21 at 18:53
Orbán Viktor után azt hiszem Rétvári Bencét láttam legtöbbször a gátak mentén. Minden tiszteletem és köszönetem mindazoknak, akik a gátakon dolgoznak!
PrüsszelPress
2024-09-21 at 18:35
Az Orbán-kormányok építették és erősítették meg a gátakat.
Csak hogy tudja az állítólagos jobboldali médium, s terjessze ezerrel, ha már nem veszik a fáradságot, hogy utánanézzenek az eredményeknek.
Szakmányban megy a karigerizés, magyarpoloskázás, de a kormány eredményeiről a nagy csönd.
A Fidesz és a kormány kommunikációja egy fabatkát sem ér.