Személyesen hívta vitára a miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Pétert, ez a harmadik vitára szóló meghívás, ahol a Tisza Párt elnöke leülhetne Orbán Balázzsal – hangzott el vasárnap az M1 aktuális csatorna hírműsorában.
Mivel a magyar uniós elnökség bemutatásán mindketten ott lesznek az Európai Parlamentben, Orbán Balázs azt javasolta, tartsanak egy külön vitát kettőjük között a közmédia szervezésében. Magyar Péter az M1 vasárnap délutáni adásáig nem reagált a felkérésre.
Elhangzott, “nem ez az első, hogy Magyar Péter megfutamodik, a korábbi felkéréseket ugyanis különböző okokra hivatkozva mindig elutasította”. A 48 perc című műsorba tíz napja Dávid Dórát, a Tisza Párt politikusát hívták élő adásba, aki azonban nem jelent meg a stúdióban.
Két nappal később Magyar Pétert is élő adásba várta a közmédia, ahová Orbán Balázst is meghívták, aki elfogadta a 48 perc meghívását. A Tisza Párt elnöke “kibújt” a lehetőség elől és arra hivatkozott, hogy megvárja az árvíz levonulását
– hangzott el a hírműsorban.
A 48 perc szerkesztősége Magyar Péter kérésének eleget téve, az árvíz várható levonulása után, október harmadikára ütemezve is meghívta a Tisza Párt elnökét, de hiába – közölték a csatornán.
Néhány órával később új időpontot ajánlott a köztévé Magyar Péter vitájára, de Magyar ezt is elutasította címmel közölt cikket a Telex, a Tisza Párt elnöke pedig ezúttal a lap hasábjain üzente meg, hogy nem megy be a stúdióba, miközben ismét az árvízre hivatkozott – közölték.
Az M1 műsora szerint ennek ellenére másnap mintegy 50 perces interjút adott a Partizánnak, emellett a huszonötödik érettségi találkozójáról egy sörözőből is posztolt.
Magyar Pétert most maga Orbán Balázs hívta vitázni, aki közösségi oldalán azt írta, “ha a televízió is beleegyezik, akkor remélem, hogy ez így Önnek is elfogadható lesz, és nem jön több angolnázás, vádaskodás, elsomfordálás”.
A miniszterelnök politikai igazgatója a hírműsor szerint hozzátette: Magyar Péternek saját hitelessége megmentése érdekében kellene igent mondania arra, amit hónapok óta követel másoktól.
Az Újra megfutamodott Magyar Péter a nyilvános vitától és a Magyar Péter megfutamodott címekkel közölt cikkeket korábban a Mandiner és a Magyar Nemzet, mely lapok egyaránt kiemelték, hogy a Tisza Párt elnöke “életszerűtlen helyzetre hivatkozva” mondta le korábban a vitát Orbán Balázzsal
– hangzott el az M1-en.
MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Klárika
2024-09-23 at 20:51
Kárpáti
2024-09-22 at 18:46
Szemétkedhet nyugodtan, ha azt hiszi, hogy OV leállhatna, de nem mer ezzel a poloskaféreggel. El sem lehetne képzelni, nemhogy így megalázza magát a/akár egy miniszterelnök.
Meg azután vaksi is,(mármint nagácska), visszafejlödött ha szüntelenül foglalkozik a miniszterelnök, egyébként is a magyar férfiakra átlagban jellemzö testalkatával!
Akár a Poloskapetiével is.
Külsejük iránti ilyen élénk érdeklödés mellett könnyebb dolga lenne,…
elmult30ev
2024-09-23 at 12:50
1 bibi van, ő Viktorral akar vitázni, nem Balázzsal, más probléma nincs az egészben.
Brandt Vilmos
2024-09-23 at 11:50
A 2026-os kampányban remélhetőleg minden miniszterelnök-jelölt kiáll egy közös vitára. Addig felesleges ezzel terhelni a választók idegzetét, amit elsősorban az egzisztenciális problémák foglalnak le.
futóbolond
2024-09-23 at 09:43
nem értem, két napja a főnök azt mondta, hogy nincs miről vitázni. a politikai igazgatója meg felülbírálja?
sorry2024-09-22 at 22:03: mókás dolog “tartó tisztekről” értekezni, miközben szíjjártó már lassan többet van moszkvában, mint budapesten a főnök pedig pont azután lett békepárti, hogy az orosz fővárosban megkapta a követendő irányvonalat. de nyilván én értelmezem rosszul, sorry.
aladin
2024-09-23 at 06:54
Ez a nyomorult szarnakvaló Magyar Péter csak a nökkel tud vitattkozni mint a volt feleségével Varga Judittal is. Ez egy alávaló hazug szélhámos féreg.
puncuis pinatus
2024-09-23 at 06:12
Nemzeti
2024-09-22 at 22:27
—————————————-
Neked is van már Lehel kürtöd, vagy ezután fogod megkapni?
Kretén proletár.
———————————
-Vitázni csak azzal érdemes, aki vitaképes, és méltó a vitára!
Ez?
Ezt a WC csésze is undorral fogadna magába, nem egy vitahelység.
Nemzeti
2024-09-22 at 22:27
Orbán Balázs nem egy súlycsoport Magyarral, igazából Viktor sem, mert Magyar a magyar nemzetet képviseli.
Nem vitázni kell ezekkel, a magyar nemzetnek el kell söpörnie ezt a komcsi hazaáruló rezsimet és kitörölni még a múltból is mint Bese atyát, mintha soha nem is léteztek volna.
Az Orbán-korszak is olyan rossz emlék lesz mint a Rákosi-korszak amire nem is akarunk gondolni többet csak örülünk, hogy vége van.
sorry
2024-09-22 at 22:03
Majd, ha a “tartó tisztje” felszólítja a vitára, akkor fog jelentkezni m. p. Ha felkészíti a stáb, hogyan viselkedjen, hogyan öltözzön, miket mondjon, miket kérdezzen, hol legyen a hangsúly, mennyire legyen szemtelen, zavarba hozó, mennyit lehet hazudni neki, …stb soroljam még Ildikó?
Őt komolyan fel kell készíteni, nincs ismerete az ország dolgairól. Számokat kell megtanulni, statisztikákat, kőkeménynek kell lenni, magától nincs egy pozitívnak mondható megnyilvánulása.
Ez a saját meglátásom még akkor is, ha más nem ért egyet vele.
Dr. Balek Ferenc
2024-09-22 at 20:35
Te itt ne kezd el zsidózást, már az se jobb mint a jópofa, vicces Kárpáti barátunk, akit nagyon szeretünk!!!!!
János
2024-09-22 at 20:33
Szaros-Hugyos Petike!
Én személyesen ruglak valagba úgy, hogy ismét össze szarod-hugyozod magad, ha nem állsz ki a kihívóddal vitára❗❗❗
Még a telódat is elveszem és a Dunába dobom. Akkor leszel igazán szarban, no more selfy.😊😄😅
Miniszterelnök úrnak te nem vagy partner. Addig még sokat kellene nőnöd minden tekintetben, de főleg emberségben❗
Zoltán
2024-09-22 at 20:31
Elkeserítő, hogy sokan nem a cikkhez szólnak hozzá, csupán egymásnak “mondogatnak oda”. Ezt más fórumon is meg lehetne tenni.
Egyébként Magyar PÉter a korábbi invitálást egyedül az árvízvédelemre hivatkozva utasította vissza. Semmi olyan gondja nem volt, hogy “rangon alul” kellene vitatkoznia. Csak mikor újra meghívást kapott, fordult újabb kifogás után. Ezt ráadásul mindenki tudja, csak nem mindenki veszi tudomásul. Ahogy mondani szokták: a tények makacs dolgok, de az emberi butaság még makacsabb.
Talpra magyar!
2024-09-22 at 20:25
M. Péter alkoholista szemétkedően hazaáruló az EU parlamentjében tiszás bandája együtt a dk-s Dobrevékkel megszavazták az EU tagországok állami adóbevételi pénzük meghatározott részét kötelező lesz Zelenszkijéknek átutalni.
Tessa
2024-09-22 at 20:24
)))) Forró lányok várnak rád —– https://ok.me/7TJI1
Dr. Belák Ferenc
2024-09-22 at 20:23
Kárpáti maga nagyon beteg. Ismét javasolom magának a pszichiátert. Egy elmegyógyászati kezelés biztosan jót tenne. Talán még egy kis észt is tudnának magába tenni. A másik megoldás, hogy elköltözik – ha nem lakik ott – a XIII. kerületbe. A zsidó miliő nagyon hasznos lenne.
sumer
2024-09-22 at 20:11
“Személyesen hívta vitára a miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Pétert, ez a harmadik vitára szóló meghívás”
Nagyon helyes! Ezt így kell csinálni! Minden héten meghívni őt az MTV1-be vitára!
@Realista economista:”Samesszal nem tárgyalunk semmiről semmit”
Hmm… egy pártelnök nem tárgyalhat a miniszterelnök politikai igazgatójával, ha az személyesen kihívja egy vitára?
“Teljes mértékben igaza van, hogy egy nullanímandsenkivel nem áll szóba.”
Ez is csupán annak bizonyítéka, hogy mennyivel különb nála Orbán Balázs – a 2024-es Befolyás-barométer szerint Magyarország 16. legbefolyásosabb embere – aki MP-t a “nulanimandsenkit” mégis képes volt kihívni egy vitára, pedig ki tudja ő hanyadik lehet azon a listán? Kérdéses, hogy MP neve szerepel-e rajta egyáltalán… :)))))
angolpuska
2024-09-22 at 19:55
Ne etessük a trollokat.
A Pesti Srácok moderátora pedig figyelhetne a munkájára.
Felháborító
2024-09-22 at 19:47
Tisztelt Pesti srácok!
Miért nem törlik az ilyen felháborítóan közönséges szöveget, mint “matrix 18:22, 19:03”
Szégyen, hogy ez itt nyílvánosságot kaphat!!
Realista economista
2024-09-22 at 19:46
Samesszal nem tárgyalunk semmiről semmit.
Úgyhogy PÁRTELNÖKKÉNT neki csakis egy másik PÁRTELNÖK a partner.
Teljes mértékben igaza van, hogy egy nullanímandsenkivel nem áll szóba.
Orbánnak, mármint a Viktornak, meg a jelek szerint nem nagyon akaródzik vitára kiállni.
Habár – ezt tárgyilagosan el kell ismerni – most nincs választási kampány még, úgyhogy jelenleg igazából nem nagyon van miről vitatkozni két pártelnök szintjén.
bundás kenyér
2024-09-22 at 19:40
Kárpáti 🤣🤣🤣🤣🤣
Tudományos libsizmus
2024-09-22 at 19:38
Ugyan már. Ez a zselézett hajú ficsúr ugyan hol tudná megállni a helyét Manfred Weber EP frakcióján kívül, ahová be sem jár?
Klára
2024-09-22 at 19:26
Bekattant2024-09-22 at 19:17
Hát ez nagyon jó amit írtál, jót nevettem !
Két millió választópolgár, a MESSIÁS bűvöletében.
2024-09-22 at 19:24
Teljesen mindegy, mit mond a MESSIÁS, és, hogy egy nappal később, teljesen az ellenkezőjét teszi. A MESSIÁS hívők követik, akkor is, mint a kiskutya, a gazdit.
Bekattant
2024-09-22 at 19:17
Kárpáti: mi van hülyegyerek, rád jött a bolondóra és “elbeszélgetsz” magaddal..? Mindjárt jönnek az ápolók…
bl
2024-09-22 at 19:15
Fikaműsor lesz a vitaműsorból ha Petike is elmegy.
matrix
2024-09-22 at 19:03
Nekem még az is nagy megtiszteltetés lenne, ha Orbán Balázst leszophatnám, életem álma hogy Viktorét a számba vehessem, Bese atya megvolt, de én Orbánra vágyom.
Kárpáti
2024-09-22 at 18:56
Pedig nagyon szép Péter bokája sokat nézegetem oh bárcsak megérinthetném..
Kárpáti
2024-09-22 at 18:46
Ha Orbán Viktor fél vitázni akkor magával hozhatja Orbán Balázst is.
Két Orbán sem ér fel Magyar Péternek még a bokájáig sem.
Mucus
2024-09-22 at 18:29
Szegény Varga Judit hogy bírta ki ezt az embert ennyi évig.Nincs ebben az emberben semmi ami megnyerő egy nő számára.Unalmas, erőszakos, őnimádo beképzelt alak.
matrix
2024-09-22 at 18:22
Én Orbánra szoktam maszturbálni. Magyarra nem megy. Próbáltam, de inkább maradok Orbánnál. A mackósakat szeretem.
Kárpáti
2024-09-22 at 17:52
Sőt olyan jóképű pali ,hogy szerelmes is vagyok Péterbe csak nem merem bevallani .
Kárpáti
2024-09-22 at 17:34
Dr. Belák Ferenc 2024-09-22 at 17:22
Magyar egy jó képű, jó fizikumú, kellemes külsejű úriember. Össze se lehet hasonlítani a torz arcú, takonytestű, borzalmas kinézetű Orbánnal.
Kárpáti
2024-09-22 at 17:31
A sas nem kapkod legyek után.
Dr. Belák Ferenc
2024-09-22 at 17:22
Én eléggé intelligens vagyok és nem ítélem meg az embereket a küllemük alapján, de ha Magyarra nézek, azonnal hányingerem lesz a képétől. Mit gondol ez a képződmény, hogy a miniszterelnök úr le fog ülni vele vitázni, hogy ezzel deklarálja azt, hogy Magyar azonos kvalitású vele. Elment ennek a képződménynek a józan esze, ha egyáltalán van volt esze.
GJ
2024-09-22 at 17:20
AKI MÉG A NEVÉVEL IS HAZUDIK!
Igazi belvárosi aszfaltparaszt, akinek semmi köze a magyarsághoz!
– Magyar Bálint
– Magyar György
– Magyar Péter
Felvett nevű nemzetidegen szutykok, akik a Magyar nevet csak báránybőrnek használják!
Neandermüller Péter
2024-09-22 at 17:14
A lepukkant alkoholista agyar peti azt csinálja amit a tartói mondanak neki.
Egy önálló gondolata sincs, kizárólag a kiadott parancsokat hajtja végre.
Nem véletlenül nevezte az EP képviselői munkát a világ legnagyobb kamu állásának.
Most így is viszonyul hozzá, és esze ágában sincs bejárni a munkahelyére.
Jól megvezette a birka szavazóit, köszöni szépen a havi 8 millás fizetést.
Buliarc
2024-09-22 at 17:09
Ne vitára hívd, hanem sörözni valami zenés szórakozóhelyre. Őnagysága nem ér rá pofázni.