Az RTL-nek és Magyar Péternek Budapest után már nem érdekes az árvíz – hívta fel a figyelmet Vitályos Eszter kormányszóvivő. Mint kiemelte, az ország nem csak a fővárosból áll, a védekezést folytatni kell. Mindeközben újabb csontvázak hullanak ki a szekrényből Magyar Péter tevékenységével kapcsolatban a Diákhitel Központ Zrt. élén, sőt, előkerült egy 2021-es nyilatkozata is, ahol még azt részletezi, hogy milyen jó ma fiatalnak lenni Magyarországon és mennyi fiatal jön haza külföldről az egyre jobb körülmények után. Sebaj, a rajongóknak az ilyen apróságok nem számítanak, ahogyan az sem, hogy a Diákhitel Központ vezetőjeként egy jó haverral kötött valószínűtlen tartalmú szerződést, aki teljesen véletlenül most épp a Tisza Pártban alapember, ő segíti Magyar Péter vidéki pártszervezését.
Magyar Péter, az árvízi ficsúr Budapest után már kiszállt a gumicsizmából, a celeblapát is visszakerült a boltba, a Duna Budapest alatti áradása már nem fontos. A kormányszóvivő kiemelte, a bajaiakat, mohácsiakat is meg kell védeni, a munkának még közel sem szakadt vége, Budapest után is árad a Duna. Hangsúlyozta, a Kormány számára továbbra is az árvízi védekezés jelenti a prioritást,
a kirakatvédekezést meghagyjuk a Tisza Párt elnökének.
Miközben a kamuvédekezés után most igen eredeti módon az oktatás lezüllesztésével támadta Magyar Péter a magyar kormányfőt, aki továbbra is a védekezéssel van elfoglalva. Az Átlátszó újságírója, Hont András ugyanakkor a közösségi oldalán reagált Magyar Péter kijelentéseire, kiemelve, pár évvel korábban még egészen másképp látta a helyzetet. Hont idézi is Magyar Pétert,
úgy látom, hogy soha ilyen jó nem volt fiatalnak lenni Magyarországon, talán az Európai Unióban sem… Soha ilyen sokfajta és magas ösztöndíj nem állt a diákok rendelkezésére Magyarországon, mint jelenleg. Soha ilyen széles spektrumú és kedvező feltételű diákhitelezés nem támogatta a fiatalok továbbtanulását, mint a jelenlegi rendszer. Magyarországon soha ilyen széles családi és adókedvezménnyel nem támogatták a fiatalok munkába állását, otthonteremtését és családalapítását, mint jelenleg. A statisztikákból azt látjuk, hogy megindult a hazavándorlás: az emelkedő fizetések, az egyre jobb körülmények, a családtámogatások arra sarkallják a fiatalokat, hogy hazajöjjenek.
Ráadásul Magyar Péter nemcsak jónak ítélte meg a fiatalok helyzetét, de konkrétan belőlük is élt, sőt, még a haverjainak is juttatott lehetőséget a Magyar Nemzet szerint. A portál ugyanis olyan szerződésre bukkant, amelyet Magyar Péter még a Diákhitel Központ vezetőjeként kötött egy Trentin Balázs érdekeltségébe tartozó céggel. Trentin Balázs a Tisza Párt egyik jelenlegi háttérembere, aki a vidéki szervezetek kialakításában vesz részt. Felidézik,
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tett közé bejegyzést a közösségi médiában, amelyben azt állította: a Diákhitel Központ vezetőjeként Magyar felesleges, ráadásul túlárazott szerződéseket írt alá.
Ekkor a portál kiderítette, a Magyar vezette Diákhitel Központ 2021. december elsején kötött egy valószínűtlen tartalmú szerződést egy bizonyos Troia Media Kft.-vel, amelyben a cég azt vállalta, hogy nettó 13,34 millió forintért kiszámolja, hogy a diákoknak nyújtott hitelezésnek milyen valószínűsíthető hatása volt a nemzetgazdaságra. Ráadásul mindezt igen rövid határidővel. A Magyar Nemzet időközben újabb érdekes szerződésre bukkant. A Diákhitel Központ ugyanis szerződött a Think & Tank Management Kft.-vel is, a megbízás 14,7 millió forintról szólt, és igen sürgős lehetett, a munkát ugyanis 2020. december 14. és 31. között kellett elvégezni.
A két szerződés körülményeiben több közös pont is akad. Egyrészt mind a kettő éppen csak nem éri el a 15 millió forintot, másrészt mindkettőt az adott év utolsó napjaiban kötötték
-írja a portál. Az összegeket úgy határozhatták meg, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírni, az időpontok pedig szerinte arra utalnak, hogy a Magyar Péter vezette állami cég ki akarta szórni az év közben megmaradt pénzt.
De akad még egy kapocs. A Diákhitel Központtal szerződő mindkét vállalkozás, azaz a Troia Media Kft. és a Think & Tank Management Kft. is Trentin Balázs Lajoshoz köthető
-emeli ki a Magyar Nemzet, megjegyezve, Trentin jelenleg a Tisza Párt egyik alapembere.
Forrás/fotó: MTI
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-24 at 08:29
A legundorítóbb pedig amit a feleségével tett. Ezekből a tetteiből egyértelmű, hogy azért “békült” ki vele, hogy kormányzati belső infót csikarjon ki tőle, amivel saját magának segít, mert akkor már kettős játékot játszott. Érdemes azt is felidézni, hogy melyik volt az a 2 év, amikor VJ nem kért védelmet, mert akkor Poloska biztos szabadnak érezte magát, hogy azt tehesse a lebukás veszélye nélkül, ami a lényege. Félelmetes gazember.
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-23 at 23:06
Georg: tanulmányt lehet írni a zavaros agyadról, és megnézném,hogy az milyen hatással vagy a környezeted családi kasszàjàra és hitelezési szokàsaira nemzetgazdasági érdekből. Na, ezért a szösszenetért kérek most 14 milliót szigorúan közbeszerzési értékhatár alatt. Ja, hogy ez nem teljesítés? Szükségtelen? Nem valós kutatás? Bingó. Most már érted a különbséget, hogy Poloska kisjàtékaival mi a baj???
Klárika
2024-09-23 at 19:37
Csak folytatom : Magyarországon még soha de soha nem volt egy ilyen aljas, buta és piszkos rongyszedö féreg mint ez cikkben idézett “messiása”akár a leghülyébbkori magyar népnek.
t
2024-09-23 at 17:56
Remélem….ciki….remény, vagy ki a f@szom vagytok éppen.
Ha magatokból indulatok ki akkor erre a következtetésre juttok. Csak hát hál’istennek nem vagyunk egyformák. Még senkinek nem késő leugrani a szakadékba tartó szerelvényről.
Hűtlen kezelés
2024-09-23 at 17:17
Túlárazott szerződések aláírás – az bizony hűtlen kezelés bűntette! Hadházy úr, Tényi úr, irány az ügyészség, jogos lenne a feljelentés bizonyos Magyar Péter egykori cégvezető ellen.
Peti piti ügynök
2024-09-23 at 17:08
“A III/III-as ügynökök voltak azok, akik besúgók voltak a belső elhárításnál, lehallgattak családokat, akár férj a feleséget”
– mondta a Tisza Párt elnöke egy videójában.
Helyben vagyunk: akkor tehát Ciki Peti egy pitiáner, mocskos kis ügynök. Ő is lehallgatta a feleségét…
Tűzmadár
2024-09-23 at 17:02
Amíg kormánypárti volt MP, nem volt baj a szerződésekkel. De ahogy ellenzéki lett, azonnal gyanússá váltak. Kilóg a kettős mérce lólába, elvtikéim!
Mandula
2024-09-23 at 16:57
Ezek biztos hogy nem érték be egy-két 10-15 milliós szerződésekkel évente.
Lesz ott még több is fiúk!
Ha meg van a pontos összeg de nem teljesült semmi csak kamu volt, vagy túlárazott ,akkor majd csak akad egy ügyész aki felhúzza a pöcsükön bőrt.Mivel mentelmi joga van ,elképzelhetőnek tartom ingatlan lefoglalás a nav részéről még megtörténhet hogy az állam érvényesítse a követelését amig nincs vége az ügynek.
oshon
2024-09-23 at 16:19
Jelenkezzenek giorgicanal es segitsenek neki is a buzykak mert nem birja egyedul seggbe szajazni a budos qrwa anyukajat , a ruhes , tetves kancat a hivszifiliszes niggakurodaringyot , a gorcsosfsszopogepet … satangidak elsobbseg !
Úri Béla
2024-09-23 at 16:13
“Teljesen illogikus a fideszt kiterjedt korrupcióval-lopásokkal vádolni-hiszen szemben az mszp-szdsz által végrehajtott szabadrablással-nemzeti vagyon kiárusításával-a fidesz kormányzás növelte a nemzeti vagyont és az aranytartalékot-ezt a hitelminősítők is elismerik”
Te félhülye, a kettőnek semmi köze egymáshoz. Lehet nem eladni/kiárulni a nemzeti vagyont és közben korruptnak lenni. Az aranytartalék az egy igen kis része a nemzeti vagyonnak, az igaz hogy ez nőtt. Ettől még a korrupció nagyságrendileg nőtt 2010 óta. Elég csak Mészáros extra profitjára nézni, ami normális országban nem történhetne meg! Vannak tehetséges magyar vállakozók, akik fidesz hátszél és közbeszerzés nélkül is meggazdagodtak, ezzel semmi gond, sőt ez lenne a fejlődés útja az ország számára. Viszont ha egy láthatólag 80 IQ-val rendelkező magyar “Zukkerberg” csak abból él, hogy 200-500%on túlárazott közbeszerzéseket szipolyoz, az nem visz előre, csak hátra. És látod, hogy mire költi? Jachtok, kastélyok, úrizálás… nem arra hogy befektesse a magyar jövőbe! Ez a pénz hiányzik az oktatásból, egészségügyből, vízügyből stb.
oshon
2024-09-23 at 16:02
suge pula ba toparlan borat si jegos , sa.ti futa negrii rasa in cur de borat , siktir ba bozgor bulangiu jegos si boratura ordinara !
Georg
2024-09-23 at 15:56
A Balásy Gyulával és a Lounge Designnal kötött szerződések kapcsán mikor fog “oknyomozni” a PS? Ott pár nagyságrenddel komolyabb összegek jönnek elő..nem 10 millió forint. Ja..de persze Balásy a NER udvari beszállítója..szóval az a “jólvanazúgy” kategória a Narancsvidéken.
Békapárti
2024-09-23 at 15:51
Ti fideszesek mennyire fogyatékosok vagytok. 😀
Nézzük Orbán Magyarországát:
kb. 400 Ft-os euró
27 százalékos ÁFA
Az EU legkorruptabb országa
Az EU második legszegényebb országa
30 ezres tanárhiány
Elcigányosodott ország, egyre gyorsabban fogy a magyar
Urambátyám,sógor, koma rendszer, a haverok gazdagodnak.
A Fidesz kezében van a “köz” média, a legnépszerűbb rádiók, újságok és TV csatornák.
Sorolhatnám még.
De Magyar Péter a szar ember… 😂
Akkora fogyatékos barmok vagytok, hogy az hihetetlen. Átlag Fidesz-szavazók…
aladin
2024-09-23 at 15:20
Hann úr mint az ATV. munkatársa, mit gondol hogy a szaros Magyar Péter ennyi szemétség és hazugsága mellett amit az árviz védelmében tanusitott és III/III-as besugó volt a családjára nézve, még mindég csak 4 % a külömbség a szaros Magyar és Orbán Viktor között? Ez lehetettlen, hogy ennek a szemétládának ne apadna a támogatottsága.
Van
2024-09-23 at 15:07
Rózsa Sándor2024-09-23 at 15:00
Az alapból hazaáruló Momentum és a renegát Jobbik átvedlett ál-hazafias Tisza Párttá. Ez Sorosék Mester terve.
És a békaemberek már szobában vannak a
Rózsa Sándor
2024-09-23 at 15:00
Az alapból hazaáruló Momentum és a renegát Jobbik átvedlett ál-hazafias Tisza Párttá. Ez Sorosék Mester terve.
Amarna
2024-09-23 at 14:48
Bármennyire is még nem látszik..de lejtmenetben van ez a genetikai selejt,ez a sorosgittegylet kitartott figurája!!!
Nem jött össze pubi!!!😂
Zsizsikné Wamzer Manyi
2024-09-23 at 14:30
Fejbe kell verni mindenkit azzal a kürttel, aki nem lapátol a gátakon! Nincs irgalom a lazsálóknak!
Van
2024-09-23 at 14:30
elemeslampa2024-09-23 at 14:04
Nem te vagy a fény az éjszakában .
Horvát József tartótiszt volt!
1964-ben született .60 éves !
Atelex nem.afacebookról szerzi a híreket!
Hallottál már a tényfeltáró ,oknyomozó újságírásról!
Na olyat itt a kormányseggevége sajtóban nem találsz!
Talpra magyar!
2024-09-23 at 14:15
elemeslampa2024-09-23 at 14:04
Horvát József tartótiszt volt te vidéki paraszt.
Amúgy 64-ben született te sbaromarcu
nemzeti
2024-09-23 at 14:13
Túl sokat van foglalkozva ezzel a szarládával.
PrüsszelPress
2024-09-23 at 14:06
Magyar Péter “a selejt bosszúja”.
Aki jó barátja volt és egyengette az útját, annak a haja szála sem görbült.
Tanulhatnának belőle, ahelyett, hogy szakmányban
negatív kampánnyal ajnározzák.