Csonttá soványodott, megtört embert hoznak vezetőszáron a BV-őrök. Épp hogy elindulnak vele felfelé a lépcsőn, felhangzik a 15-ös terem hátsó sorában: “meghozták az atyát”. A fotós kilép a folyosóra, kattog a masina. A bíró aggódik elférünk-e, nem számítottak ekkora médianyilvánosságra. Néhány héttel ezelőtt, mielőtt kitudódott, hogy R. Gábor volt kiskunfélegyházi plébános az, akit pedofil bűncselekményekkel vádoltak meg, az érintettek azt gondolták csendben lezajlik majd az eljárás. Nem lesz nagyobb botrány. Marad az a néhány tudósítás, ami a tavalyi főegyházmegyei és ügyészségi anonim közlemény alapján megjelent.
R. Gábort többrendbeli hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntettével vádolja a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség. A vád szerint 2019. és 2022. között az akkor kiskunfélegyházi plébános négy kiskorúval – ketten közülük tizennégy év alattiak voltak – végzett szexuális cselekményt. Ezt úgy érte el, hogy a helyi ifjúságnevelés aktív résztvevőjeként a fiatalokkal személyes kapcsolatot épített ki. Hittant tanított, több fiút a szertartásokon segítőként foglalkoztatott. A kiválasztottak, akiket anyagilag is segített, rendszeres látogatói voltak a plébániának.
A vádirat úgy fogalmaz, hogy megismerve a családi és anyagi körülményeiket, több fiút pénzzel, élelmiszerrel vagy más ajándékokkal támogatott, amely juttatások adását a plébánián történő látogatáshoz kötötte. Ezen látogatások alkalmával került sor a szexuális cselekményekre. A kiszolgáltatott helyzetben lévő, a férfi befolyása alatt álló kiskorúak pedig zavarukban eltűrték a vádlott cselekményét.
A hétfői napon a Kiskunfélegyházi Járásbíróságon, a bevezetés előtti percekben dermesztő csend ül a tárgyalóteremben. A kicsi helyiség zsúfolásig telve – kilencven százalékban a sajtó munkatársaival. Csak az elülső pad, a vádlottak padja üres még. Közvetlenül mögötte egy asszony ül, határozott kiállással. Ő hallgatóság. Azt mondja jól ismeri az atyát, aki szerinte teljességgel kizárt, hogy a vádbéli cselekményeket elkövette.
Ártatlan! 2022 óta megy a cirkusz. Mindenki jól tudja kik csinálják. Hogy melyik család jelentette fel
– mondja.
Majd rávágja még:
Ez egy koncepciós per!
Azt később sem árulja el, miért gondolja ártatlannak R. Gábort, akit már elmarasztaltak az egyházi eljárásban, melyben ráadásul be is ismerte az egyházjogi bűnöket. Laicizált a pápa. Megállapította a megalapozott gyanút a Nemzeti Nyomozó Iroda és vádat emelt az illetékes vádhatóság… Igaz a 2022 novemberi bejelentésben még egy gyermek szerepelt, a vizsgálat során további érintettek kerültek képbe. Jelenleg már négy sértett van. Akik nem egyszerre sorakoztak fel az atya ellen, hanem az egyházi vizsgálat során akadtak rájuk. Az asszonyt, akit indulatai szavak nélkül is elárulnának, rendkívül megviseli az ügy. De nem csak őt, Azt mondják egész Kiskunfélegyháza megrendült, mert szerették a hét éven át itt szolgáló és köztiszteletben álló papot.
Sorra vesszük ki van a tárgyalóban, hogy ki járul hozzá és ki nem ahhoz, hogy róla kép és hangfelvétel készüljön. Mire ennek végére érünk kiderül, hogy a védelem, de a vádhatóság is indítványozza a zárt tárgyalást. Ezt végül áldozatvédelmi okokból el is rendeli a tanácsvezető bíró.
Az indoklás szerint az áldozatok védelmének fontossága felülírja a nyilvánosság biztosította közérdeket. A tárgyaláson a sértettekről, akik közül ketten még mindig fiatalkorúak, személyes adatok hangoznak el, amelyek alapján könnyen beazonosíthatóvá válnának. Ilyen cselekmények elszenvedése, amennyiben érintettségük kiderül pedig komoly traumát okozhat, hosszú távon kihathat az életükre. A bíró azzal is érvel, hogy szexuális bűncselekmények esetében egyébként biztosít védelmet a törvény. Summa summarum – a nyilvánosságot kizárják.
Ez azt jelenti, hogy innentől fogva csak az ítélethirdetés és annak rendelkező része lesz majd nyilvános. A sajtó akkor tudósíthat a tárgyalóteremből. Az első emelet 15-ös szobáját mindenki elhagyja, a terhelten, a bv őrökön, az ügyvéden és ügyészen, valamint a bíróság tagjain kívül. Az asszony ott a második sorban még kifelé menet R. Gábor vállára teszi a kezét és odasúgja: “Az Úr megáldja és legyen önnel”… A lépcső tetején még megáll néhány pillanatra, igyekezve elnyomni az indulatait odavet néhány mondatot nekünk újságíróknak, de arról hiába is győzködjük, nem beszél, miért ennyire biztos abban, hogy koholt vádak miatt egy koncepciós perben hurcolják meg éppen a volt atyát… “Én döntöm el kivel és beszélek és miről” – mondja – aztán leviharzik az emeletről. Cipője koppan a lépcsőkön.
Hosszasan beszélgetünk még kollégák ott a folyosón. Egy dolog bizonyos, álljunk bármely politikai oldalon, abban megegyezünk, mindannyian akkor lennénk a legboldogabbak, ha ez így lenne. Ha mindebből a borzalomból, hogy egy szeretett, megbecsült plébános ajándékokért, olykor ételért élvezkedett a plébánia falai mögött kiskamaszokkal, semmi sem volna igaz…
Odakint, a bíróság épülete előtt magas férfi toporog. A tárgyalásra jött volna, csak elkésett. Még Jánoshalmáról, első szolgálati helyéről ismeri R. atyát.
Ott soha nem merült fel semmi, nem tudják elképzelni
– mondja.
Majd hozzáteszi, hogy egy kiskunfélegyházi család a feljelentő. Azt is tudni véli, hogy ugyan ez a család R. atya elődjét is feljelentette az érseknél hasonló vádakkal.
Tudják, volt olyan pap, akit teljesen ártatlanul hurcoltak meg. Van olyan, hogy hárman összefognak valaki ellen, van három vallomás. Ilyen esetekben meg ugye szemtanú, tárgyi bizonyíték nem igen van…
– magyarázza, aztán elhallgat. A beszélgetésben néhány perc múlva kiderül, ő is volt szerzetesnövendék. Hall ezt, azt az egyházon belül is. Szerette R. Gábor atyát, most is látni akarta… Akarta. De már nem biztos benne. Órákat biztosan nem fog várni, amíg kijönnek a tárgyalási nap végeztével.
-Nagyon lefogyott? Meg van törve?
-kérdezi. Aggódik. Őszontén szólva az az ember érzése, hogy nem csak, vagy nem is elsősorban R. Gáborért. “Mert ha igaz”, – teszi hozzá, de lenyeli a mondat végét….
De talán most rend lesz – veti oda, ah ezek az eljárások befejeződnek…
– summázza.
Mint ismert, a közelmúltban a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye egy másik papja, H. Róbert kapcsán is felmerült a pedofilgyanú. A kecskeméti plébánost Bábel Balázs érsek felfüggesztette. Jelenleg egyházjogi és büntetőeljárás is zajlik.
A témáról Két pedofil pap akadt fenn az egyházi gyermekvédelmi jelzőrendszeren című cikkünkben írtunk korábban. Vezető képünk a szerző felvétele.
mihály
2024-09-24 at 16:47
Hölgyem!
Mielőtt becstelen, szenzációhajhász nagyítással tényösszemosásokkal és bújtatott, sejtető megjegyzésekkel bemocskolná egy olyan ember nevét, aki magát szegénységben tartva évtizedekig segítette erején és anyagi lehetőségein felül azokat a közösségeket és mélyszegénységben élő embereket, akiket papként szolgált, gondolja végig a következőket.
Valóban hiteles forrásokat használ? Minden lehetséges, hozzáférhető tényt feltárt és helyén kezel?
Egyháza és a gyermekek szószólójaként vajon utánanézett a vádló családoknak? Hogy R. Gábor pontosan milyen módon és hogyan karolta fel őket és utána mi lett a “hála”? Ha a gyermekeket nem is lehet megszólaltatni, megkereste a családtagokat, ismerősöket? A helyieket? Hallgassa meg a pletykákat és hámozza le róluk a sallangot, amíg csupán a puszta tények maradnak Ön előtt. Tegye fel a kérdést: vajon miért nem áll ki más helyi hívő is R. Gáborért? Vajon ki mindenki fél még megszólalni, hiszen R. Gábort ismerve elképzelhetetlen a vád, de itt egy újságírónő, aki bárkit bármikor a tolla hegyére tűzhet?Vajon miért csak ebben a szolgálati időszakban érte R. Gábort vád?
Korábban annyi tisztesség szorult az újságírókba, hogy az eljárások vádlottainak teljes nevét, arcképét ítélethirdetésig nem közölték. Ön – ahogy a korábbi cikkekben, bejegyzésében látom – a Bábel érsekkel való rövid beszélgetés és egy névtelen szivárogtató információi alapján annyira magabiztos volt, hogy nem adta meg a védekező, földbe tiport vádlottnak azt a minimális tiszteletet sem, amely emberként megilleti, ameddig be nem bizonyosodik róla, hogy valóban bűnös. Ha R. Gábor ártatlanságát nem vélelmezi a vádirat alapján, azt megértem. Nem a bűnök takargatását kérem. Hanem hogy vizsgálja meg, pontosan ki(k) a vétkes(ek)? R. Gábor tényleg az?
Ön a Bese-ügy ellenpontozásaképp, az igazságszolgáltatást megelőzve, ítélethirdetés előtt, teljes névvel és képpel, több cikkben, a világhálón “végzi ki” a vádlottat. Hiszen egy pedofil-ügy – ha csak féligazságokon alapul – mégiscsak nagyobbat szól, mint egy köpönyegforgató, kormánytalpnyaló meleg papé, akivel Ön is kapcsolatban áll! Ha valóban az egyházat akarja megvédeni a becstelen, erkölcstelen papok kiszálazásával, mely helyes tett, akkor mérlegeljen, kutasson, súlyozzon körültekintően!
Mondja, tudja pontosan, Gábor mit vallott be az egyházi vizsgálóbizottségnak? Hogy miért adta be ő maga laicizálás iránti kérelmét? S azt mi alapján fogadta el a pápa? Egy papnak az egyháza a “választott családja”. Hol volt ez a választott család, amikor R. Gábor hozzájuk fordult védelemért, mert zsarolták? Hol volt ez a család, amikor R. Gábor segítséget, szóbeli támogatást – egyáltalán, cseppnyi emberséget várt tőlük?
Bábel érseknek, aki most oly odaadó gyorsasággal nyomja a bűnösök padjára a vétkes vagy bűnbakként odalökött papokat és “példás módon jár el”, milyen érdeke fűződött R. Gábor félretevéséhez? Netán közrejátszik a hatalomféltés vagy el akar tussolni valamit? Kik is voltak Kiskunfélegyháza korábbi plébánosai, papjai? Mi ez az ügy azzal a korábbi pappal, akit megzsaroltak?
Hölgyem, tárja fel a teljes igazságot. Keressen, kutasson, jegyzeteljen, vizsgálja meg a tényeket több szempontból. S ha összeállt a kép, akkor, de csakis akkor sújtson le a bűnösökre azzal a bizonyos igazság-pallossal, amelynek még korántsem a birtokosa. És akkor válik igazi, egyházát védelmező újságíróvá. De addig – önmaga és az Ön által védendő egyháza érdekében – ragaszkodjon a tényekhez.
Talpra magyar!
2024-09-24 at 00:39
Biblia megemlíti hogy szemétkedő gátlásaik nélküli gazemberek árulók sajnos szerepet kapnak a keresztény egyházban. Balliberalizmus zöldizmus szennye mocska lepi el a keresztény egyházat. – Mint manapság nyugaton hogyha a muszlim migráns csinál szexuális bűncselekmény akkor egy ejnyével megússza – szabadon bűnözhet tovább mert jaj a szegényke háborúba nem ölt eléget ……… mint szélsőséges muszlim.
Theo
2024-09-24 at 00:35
Nehogy most ez legyen a bortonbizbiszes ügyvédek és embereik újabb vadászterülete!
Tessék törvénybe foglalni, hogy fiatalkorúakkal, férfi tanárnak, papnak, edzőnek tilos legyen az egyéni foglalkozás és kész.
Ha nincs ott még valaki, vagy legalább szülő, akkor nem szabad megtartani. Emellett kamera mindenhová, de nem feltűnően. Amíg ez nem lesz, addig lehet eltevelyedes, de akár még pénzéhes szülő/ügyvéd is.
Legjobb lenne tehát a megelőzés, a gyermekeknek mindenképpen.
delfinlovas
2024-09-23 at 19:11
Mekkora egy gennyes írás ez. Méltó a szerzőjéhez.
Tanimoto
2024-09-23 at 18:47
A katolikus egyház elvette a magyarok igazi vallását! Undorító ahogy egy évezrede belőlünk élnek, közben a gyerekinket eroszakoljak, közben az árulok a pedofiloknak drukkolnak.
Börtönbe velük!
Kárpáti
2024-09-23 at 18:20
Mocskos fidesz! Undorító! Azokat is börtönbe akik védik a fideszes pedofil papot!
Tanimoto
2024-09-23 at 18:14
Életfogytiglani a pedofiliknak!
Aki védi a pedofil anbak csak 20 év!
Ti, akik veditek, mocskok vagytok!
PrüsszelPress
2024-09-23 at 17:36
“Pap a bíróság előtt ”
§
Nem mint pap áll a bíróság előtt, hanem mint pedofíliával vádolt személy.
Aki mellesleg pap.
§
Nagyon sok hivatás létezik, mely során az annak művelője gyerekekkel dolgozik. Nem a hivatása jellemzi, hanem az, amit elkövetett.
PrüsszelPress
2024-09-23 at 17:33
És hány pedofil és vagy lmbtq-aktivista-propagandista akad fenn a médiában jobbról, balról, középről?!
Azt ugye nem akarják állítani, hogy azok a homoszexuális lázaspárok, akik gyereket akarnak nevelni, nem látens pedofilok? A gyerekeknek születésüktől fogva szükségük van az anyai testiségre, a meleg “alomra”, születésüknél fogva jelen vannak a családi intimitásoknál, amikor apa és any megölelik egymást, puszit adnak egymásnak, stb. Anya nőiesen viseli magát, apa meg férfiasan.
És akkor wz hogy működnek a meleg lázaspároknál?
Van, amellett foglal állást, hogy jobb a melegeknél a gyereknek, mint az állami intézetben, s túl kell lépni ilyen esetben az erkölcsi szabályokon is. (Alkotmány, törvények, gyerekjogai, kiszolgáltatottsága stb.?!)
Így is elő lehet készíteni, hogy végül legalizálják.
K
2024-09-23 at 17:22
–A fenti cikkben már rögtön két olyan nyilatkozat,…: egy hölgy és egy magas férfi, akik szerint ez egy koncepciós per.
–Kíváncsi lennék hogy mit mond a pedofíliával vádolt volt kiskunfélegyházi plébános , de nagy a gyanúm hogy tagad.
–Az 1789-es liberális francia forradalom óta üldözik a katolikus egyházat, különböző eszközökkel , a liberálisok és a kommunisták.
Reméljük a mostani ügy megoldódik és kiderül az igazság.
szilvapálesz
2024-09-23 at 17:15
Füssy Angéla a Magyar Jelenben is summázta az esetet, nagyrészt korábban megjelent cikkek alapján, tényfeltárás címén.
Nem vagyok a szőnyeg alá söprés híve, de van valami taszító abban, amikor valaki a jobboldalon ilyen mániákusan foglalkozik ezzel a témával.
Ez Hollywood és a ballibsik hitbizománya,
K
2024-09-23 at 17:11
–A fenti cikkben már rögtön két olyan nyilatkozat,…: egy hölgy és egy magas férfi, akik szerint ez egy koncepciós per.
–Kíváncsi lennék hogy mit mond a pedofíliával vádolt volt kiskunfélegyházi plébános , de nagy a gyanúm hogy tagad.
–Az 1789-es liberális francia forradalom óta üldözik a katolikus egyházat, különböző eszközökkel , a liberálisok és a kommunisták.
Reméljük a mostani ügy is megoldódik és kiderül az igazság.
nádpálczás
2024-09-23 at 16:55
Tanimoto
2024-09-23 at 15:15
“A katolikus egyház szinte egyenlő a pedofiliával.”
Akkor halljuk a százalékokat, vagy kuss!
oshon
2024-09-23 at 16:54
manyi te budos csuszomaszo , hazadba tetu , szokat szopjad amig mozognak/tok , fujjj te satangida !
oshon
2024-09-23 at 16:53
moto te budos magyargyulolo balfsz , szopd le magad te budos korcs … fujjj te budos ruhes tetves faun – fujjj !
Zsizsikné Wamzer Manyi
2024-09-23 at 16:25
Remélem ugyanolyan keményen megbüntetik mint Káleta Gábort És Kónnya Endrét! Pedrofilkóknak nincs irgalom!
Krisa
2024-09-23 at 16:15
Hölgyek ! Urak !
Ha 2-3 c típusú család összeáll és egy “jogvédő” ügyvéd kitanítja a gyerekeket és a családokat arról, hogyan valljanak a bíró előtt, akkor bárkit (BÁRKIT !!!) el lehet ítéltetni és bizony akkor az állam (ha állami iskola, gyermekotthon) vagy az egyház (egyházi iskola, plébánia, püspökség) 100-200 milliós kártérítést fizet, amiből az ügyvéd a felét megkapja, a többi a 3 család között osztható el. Bizony 15-30 milla csengő forint jár a hamis tanuvallomásokért. Hát nem megéri ? Akárkinek…. Ez így működik. Sajna…
Imre
2024-09-23 at 16:03
Tanimoto!
Nagyon aljas kijelentés.
Nem! A katolikus egyház NEM egyenlő a pedofíliával!
Amerikai statisztika készült nem régiben amiből kiderült hogy a döntő többsége a pedofiloknak rokon, apa, nagyapa, nagybácsi, ismerős. Aztán tanár, klubvezető, sportedző.
Aztán NEMZETKÖZI “GYERMEKMENTŐ” ALAPÍTVÁNYOK és egyéb szervezetek. Táborszervezők, médiahírességek, színészek stb
A papok tényleges elkövetőként bizonyítottan az összes
ügy 1% volt!
Viszont 30 % -ban vádolták meg őket heccből, bosszúból, gyűlöletből.
Azokat a papokat akiket feljelentenek azonnal felfüggeszti az egyház.
Még a megélhetésük is kérdéses a vizsgálat és az esetleges per alatt. Aztán ha kiderül hogy rágalom volt az egész, addigra megbetegszenek, öngyilkosok lesznek.
Az újság sokszor meg sem írja hogy bebizonyosodott az ártatlansága. ÖN hogyan érezné magát egy ilyen helyzetben?!
Viszont a hívek ferdén néznek immáron arra a papra is, aki a legpéldásabb életet éli.
EZ A CÉL! Az a cél világszerte, hogy megbontsák a bizalmat, hogy tönkre tegyék az egyházat és az egész kereszténységet!
És persze ehhez jönnek a homoszexuális papok aki belülről rombolnak. . .Mert a nép általában tudja róluk.
Eötvös Péter
2024-09-23 at 15:51
“Tisztelt” Tanimoto, Hogy van pofája az Egyázamat a mocskos poájára venni??
Ez a nyilvánvalóan kommunista proli tempo tünön el a közéletből!
hivo
2024-09-23 at 15:36
Akarmi derul ki,remeljuk az igazsag,
a per folyaman a media mar elitelte
az Atyat.
Sajnos minden lehetoseget megragadnak
a media egyes outlet-jei,hogy az
egyhazat tamadjak.
A celeb papokat meg mentegetik.
P.Lili is azert pereli volt iskolajat,
mert egyhazi, ha egy csajagarocsogei allami
iskola lenne nem hangzana olyan jol a per.
Ha az egyhaz emberi tagjai bunt kovetnek el
az nagyobb bun az egyszeru emberekenel,de
az ember nem Isten.Jo ha erre emlekezunk.
Tanimoto
2024-09-23 at 15:15
A katolikus egyház szinte egyenlő a pedofiliával.
A világ leghatalmasabb vezetője a római pápa nem tud, vagy nem akar kezdeni semmit az üggyel.