Gyurcsány Ferenc szerint kibiceknek nincs helye a város vezetésében – így kommentálta a Demokratikus Koalíció elnöke, hogy Magyar Péter nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe. Gyurcsány legújabb posztjából többek között azt is megtudhatjuk, kik azok a megátalkodott kutyák.
Az árvíz elapadtával egy újabb árhullámra, a budapesti politika nagy árhullámára készülünk – erről beszélt a bukott miniszterelnök hétfő reggeli élő videójában.
Az, hogy Budapestnek lesz-e erős, megbízható, kiszámítható, stabil vezetése, több mint egy városnak az ügye, ez az országnak az ügye is
– fogalmazott a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc arról ír a posztjában, hogy „a választás nem szépségverseny, nem valamilyen fajta nagymintás közvélemény-kutatás”, hanem a város vezetéséről szól.
„A választás után azt mondani, hogy köszönöm szépen, én ebből nem kérek, szerintem nincsen rendben” – mondta. Szerinte egy politikus vagy vezet egy várost, vagy kiszorul a város vezetéséből, más lehetőség nincs. Ezzel nyilvánvalóan arra utalt a DK elnöke, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke úgy döntött, nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe.
Elindultam a választáson, de meggondoltam magamat, én nem akarok részt venni semmiből, majd amikor úgy tetszik, akkor megszavazom, amikor nem tetszik, akkor nem szavazom meg. Szerintem ez alávaló dolog. Kibiceknek nincs helye a város vezetésében. Vagy mellette, vagy ellene
– fejtette ki Gyurcsány Ferenc. Hozzátette, hogy a DK a főpolgármester vezette listán indult, és ki is tart mellette annak ellenére is, hogy nem biztos, hogy lesznek stabil koalíciók.
A DK elnöke végül elmondta, hogy minden új politikai erő úgy kezd, hogy akik eddig voltak, azok mind alkalmatlanok, „megátalkodott kutyák”, talán még ő maga is így kezdte. Ugyanakkor nem szabad engedni, hogy becstelenség, rágalmazás áldozatai legyenek azok, akik már régóta benne vannak a politikában. „Ha lehet tisztességesen szolgálni egy fővárost, egy várost, akkor mi azt tettük” – jelentette ki Gyurcsány, ígéretet téve, hogy a következő napokban több történetet is el fog mesélni arról, hogy hogyan vett részt a DK Budapest vezetésében.
Forrás: Index; Fotó: MTI/Vajda János
aladin
2024-09-24 at 06:53
De mit is akar Gyurcsány azzal a 4-5 %-al, már másodjára bukik és maga után huzza a szerencsétlen 2 %-os MSZP.-t, és a 0 %-os, párbeszédet. Gyurcsány foglalkoz inkább az irással hátha az jobban fog menni mert a politikád csödött mondott.
Klárika
2024-09-23 at 18:56
„Ha lehet tisztességesen szolgálni egy fővárost, egy várost, akkor mi azt tettük” – jelentette ki Gyurcsány,
Nahát, a következö árvíz tetöpontjakor ezt a fenti kijelentést vigye fel a tüzijáték az ünnepi égre. Aláírás : gyurCsótány, a nagyobb fajta. De lehetne “Csótány von der Kanális” is.
Logikus
2024-09-23 at 18:10
A ballibek mindenütt azt csinálják.
Feszkót és marakodást.
Kiszámítható prolik valamennyien.
Sanyáta
2024-09-23 at 17:50
Akkor a DK és Magyar csapata ki is léphet! De vigyék a fogyatékos Karácsonyt is!
Jaj, de Böszme!
2024-09-23 at 15:52
“Ha lehet tisztességesen szolgálni egy fővárost, egy várost, akkor mi azt tettük”.
Uramatyám! És nem szakadt rá az ég erre a hazugságkirály bohócra. Jaj, de Böszme! Már megint. A dologtalan bábja, a Karógeri mellett a 42 tanácsadó mind DK-s. Szintén DK-s majmok vezetik a fővárosi cégeket is, élükön Gyurcsótány Böszme Ferkó kis kedvencével, a kőgazdagságával hivalkodó Mártha Imrével.
Lánchídi korrupció… Blaha felújítási botrány… Minden DK-s és szoci vezette kerületet elborít a korrupció, nyomozások, letartóztatások, vádemelések… S ennek a Böszmének ez jelenti a város “tisztességes szolgálatát”. Ámbár, ha magából indul ki ugyebár, akkor talán nem is hazudott…
aladin
2024-09-23 at 15:35
Olyan jó látni mikor az ellenzék marakodik, mindent bele balosok ne hagyjátok magatokat egészen addig mig mindnyájan a padlon feküsztök.
hivo
2024-09-23 at 15:26
Megbizhato,na ezt a jelzot
nem hasznalnam a mai Bpesti
varosvezetessel kapcsolatban.
MPeter nem kaphat reszesedest
a Bpesti ..ingyen.. penzbol.
Kétes
2024-09-23 at 15:15
Van annak valami diszkrét bája, amikor az öreg piás kritizálja a hazudós, a drogos, a megszállott és a teszetosza politizálását! Met ezt Budapest megérdemli! Megérdemli?
na4
2024-09-23 at 15:10
Ölik egymást a vörösök. Helyes 😊👍
Zsizsikné Wamzer Manyi
2024-09-23 at 14:33
Szerintem jól döntöttünk, hogy Szentkirályi Alexandert választottuk meg főpolgármesternek a tutyimutyi Vitézy gergely helyett.