Hány haver kapott a lóvéból, amikor a Diákhitel Központot vezetted? – tette fel a kérdést Magyar Péternek Menczer Tamás. A Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán reagált arra az újabb botrányos ügyre, amely szerint Magyar még állami cégvezetőként juttatott tízmilliókat egy mostani fontos emberének cégeihez, meglehetősen érdekes feltételek mellett.
Mint nemrégiben kiderült, a Magyar vezette Diákhitel Központ 2021. december elsején kötött szerződést egy bizonyos Troia Media Kft.-vel. A cég ebben azt vállalta, hogy nettó 13,34 millió forintért kiszámolja, hogy a diákoknak nyújtott hitelezésnek, milyen valószínűsíthető hatása volt a nemzetgazdaságra. Emellett meg kellett becsülje az is, hogy az elkövetkező három–öt évben milyen gazdasági hatás kapcsolódhat a diákhitelekhez.
A teljességgel képtelennek tűnő megbízást ráadásul igen gyorsan el kellett végezni: a Magyar Nemzet által megismert szerződés szerint december 23-e előtt meg kellett tartani az úgynevezett vezetői prezentációt. Úgy fest, Magyar Péter akkor már úgy akart karácsonyozni, hogy tisztában van azzal, milyen hatással van a nemzetgazdaságra az általa vezetett cég tevékenysége. A lap most újabb érdekes szerződésre bukkant.
Egy évvel az előző eset előtt kötött szerződést a Diákhitel Központ a Think & Tank Management Kft.-vel. Az a megbízás 14,7 millió forintról szólt, és szintén igen sürgős lehetett, a munkát ugyanis 2020. december 14. és 31. között kellett elvégezni.
A két szerződés körülményeiben több közös pont is akad. Egyrészt mind a kettő éppen csak nem éri el a 15 millió forintot, másrészt mindkettőt az adott év utolsó napjaiban kötötték. Hadházy Ákos ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: az összegeket úgy határozták meg, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírni, az időpontok pedig szerinte arra utalnak, hogy a Magyar Péter vezette állami cég ki akarta szórni az év közben megmaradt pénzt.
De akad még egy kapocs. A Diákhitel Központtal szerződő mindkét vállalkozás, azaz a Troia Media Kft. és a Think & Tank Management Kft. is Trentin Balázs Lajoshoz köthető.
Trentin nem akárki a Tisza Pártban. A Magyar Nemzet információi szerint a tiszások augusztus 17-én szerveztek egy találkozót öt Pest vármegyei választókerület városi koordinátorainak Dunaharasztin. Az eseményen vendégként volt jelen Kiss József és Trentin Balázs, akik a Tisza-szigetek létrehozásáról és működtetéséről beszéltek. Az úgynevezett Tisza-szigetek a korábbi polgári körök mintájára létrehozott helyi pártszervezetek. Szakértők szerint mivel a Tisza-szigetek adják a helyi beágyazottságot, így ezek a Magyar-féle párt legfontosabb szervezeti egységei, megszervezésük pedig a Tisza Párt politikai térnyerésének egyik kulcsa.
Ebben a nem kis jelentőségű munkában vesz részt az a Trentin Balázs Lajos, akinek érdekeltségei legalább két tízmilliónál nagyobb megbízást kaptak a Diákhitel Központtól akkor, amikor az állami céget Magyar Péter vezette.
Forrás: Facebook/Menczer Tamás; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs
Remény
2024-09-24 at 10:47
t
Ne térj ki az egyenes válasz elől. (Igaz, a korrekt kifejezést nem is ismered.) Elmondod magadtól vagy nem? Ez itt a kérdés…
kulfoldrol
2024-09-24 at 07:39
Klarika es Zsazsikne, pont igy latom. Napi kb 4 cikk a senkihazi felertekelese. Sejtem a PS nek ezt a Propagandaminiszter kiadta…Torkig vagyok a sok lejarato, feltaro, hergelo cikkel. De jo reklam a pszichonak.
aladin
2024-09-24 at 06:35
Kárpáti,
most mondok neked egy jó hirt, egy legujabb felmérés szerint most az árviz után, a barátodnak a hugyos szaros Magyar Péter nézettsége 3 %-al apadt de ez még csak a kezdet. Èrdekes hogy milyen hamar változik a helyzet.
t
2024-09-23 at 20:06
Reménytelen
Erre már kaptál választ.
Remény
2024-09-23 at 19:59
t
“Tehát akkor Orbánt is most 130 szoros hazugságon értétek? Ugyanis nem azt csinálja amit ígért.”
Remélem ezt majd elmondod a lakóhelyed fideszes vezetőinek is, akiknek évek óta nyalod a hátsóját, s azt hiszik rólad, hogy a hívük vagy, kedveznek is neked, miközben utálod őket és bősz tiszás birka vagy. Csak hát ahhoz korrektség kellene, nem ilyen ótvar sunyiság. Ha nem zavar, majd én szólok helyetted az átvert fideszeseknek.
Zed
2024-09-23 at 19:37
@Logikus, Tények,
Ti nem olvastok híreket?
Kb. az összes hírportál beszámolt már róla.
Klárika
2024-09-23 at 18:41
“Magyar Péter egy kidurrant lufi és tehetségtelen senki,…”, ismerjük jól nemcsak a nevetséges baromságait, hanem a nem nevetséges gaztetteit is. Elöfizetést kötött rá a PS? Mondja fel. Elég lenne a havonta egyszeri, összesített poloska-rovat is.
t
2024-09-23 at 18:12
Tehát akkor Orbánt is most 130 szoros hazugságon értétek?
Ugyanis nem azt csinálja amit ígért.
Zoltán
2024-09-23 at 17:12
Kedves „Histórikus Tóra-Kuss!”
Nem személyeskedésből reagálok, hanem csupán mert hozzászólását olvasva a válasz kiszúrta a szememet.
Egy ilyen szervezetnél, mint a Diákhitel Központ, a simlisségek és hűtlen kezelések néha nagyon sokáig nem derülnek ki, ha nem érkezik feljelentés, és nagyobbmérvű ellenőrzést is sokáig nem tartanak. (Ilyenekkel sajnos az egész világ tele van kelettől nyugatig.)
Amióta viszont Magyar Péter „átállt a sötét oldalra”, folyamatosan ország-világ előtt kikotyogja viselt dolgait, folyamatosan lebuktatja magát, sőt (nincs rá találóbb frázis) folyamatosan a trambulinról pisál a medencébe. (Néha még büszkén is, hogy ő még ezt is büntetés nélkül megússza.) Nem kell azon csodálkozni, hogy ezt a labdát a politikai ellenfelei kíméletlenül leütik, és még a közvetett információkra is fölfigyelnek, azokat felgöngyölítik. (Sőt nemcsak ők, hanem a politikától távolabb eső jóérzésű emberek is, akik tartanak e pszichopata diktatúrájától.)
MESSIÁS ZOMBIJAI, ébredjetek!
2024-09-23 at 17:01
Egyetlen szervezetnek, vagy népnek, sincs joga arra, hogy meghatározzák, hogy egy másik ország népe, kikkel éljen együtt! Ezért jogi alapja sincs a migránspaktum be nem tartása miatt, a Magyarországot sújtó büntetésnek. Ezek a migránsok, több ezer kilométert jönnek, több uniós, és békés országon keresztül, hogy az adófizetőink eltartsák őket. Nem értenek semmihez, és nem is akarnak dolgozni. Két népszavazás is volt a migráncsokkal kapcsolatban, és a magyar nép nagyobb mint 90%-ban elutasított migrácskérdésben, egyértelműen mindent, ahogy a legutóbbiban, az orosz-ukrán háborúval, és annak eszkalációjával kapcsolatban is. A Magyar Péter tehát a háborús eszkaláció támogatásával, hogy a nyugati fegyvereket bevethessék Oroszország területén, és a migránspaktum támogatásával, a magyar nép, és Magyarország ellen tevékenykedik.
mz/x
2024-09-23 at 16:53
Ne etesétek a kárpáti nevű trollt.
Tények...?
2024-09-23 at 16:39
Kárpáti
Tényeket hülyegyerek, tényeket, konkrétumokat!
Logikus
2024-09-23 at 16:37
Kárpáti
Már megint az álmaidat képzeled valóságnak? 😀
Kárpáti
2024-09-23 at 16:28
Magyar már egy tucat pert nyert a rágalmazó fideszesek ellen és minden alkalommal 1%-ot nőtt a népszerűsége.
Rágalmazz csak Menczer, rágalmazz! Még néhány rágalom és végetek van örökre!
Frenki
2024-09-23 at 16:17
“Kárpáti”
Egyszerű vagy mint a pont!/./
Vélemény
2024-09-23 at 15:59
Bármennyire is beírogatnak, bizonygatnak és letámadnak a libsi kommentellők itt a PS-en is,….. a lényegen NEM változtat, mert Magyar Péter már a volt felesége lehallgatásával elárulásával rég lejáratta magát!!….. Hiába minden messiás várás, Petike sohasem lesz képes azt a színvonalat és szakértelmet hozni, ami elvárható lenne egy potenciális miniszterelnök képességeihez.
Hiába minden Magyar Péter hőscincérkedése, hiába a béka popója alatti színvonaltalan rágalmazás, a nekifeszülő nyomulás, a szájkaratézás………Petike képtelen lenne egy ország vezetésére!!!…….Egy szeleburdi, gerinctelen, hazudós, szakmaiatlan, műveletlen, lányok szoknyája alá nyúlkáló bunkó alakra nem lehet a gyerekeink életét….stb. ….. a mi hazánk jövőjét rábízni!!……ez már nem játék!!
De én már látom, hogy az kulturált liberális értelmiség kezd rádöbbeni, hogy kár ennyi energiát, pénzt és főleg időt belefektetni egy szava-hihetetlen hazudozós, színvonal alatti emberbe. Már ők is érzik, hogy jobb lenne váltani, egy megbízható, karizmatikus emberre, mert ez a pszichopata Petike már nekik sem fog jót hozni, le fogja teljesen járatni a még megmaradt épkézláb liberális oldalt…… Kész vége a Petike dalnak, ennyi volt!……hiába minden beírogatás, már morzsolódik a Petike …
Ja és még valami, Magyar Péternek kár annyit erőlködni, hogy csak és kizárólag Orbán Viktorral akar vitázni. Már annyi be nem bizonyított személyeskedő rágalmat zúdított a miniszterelnökre és családjára, hogy nincs az vastagságú bőr a Magyar Péter pofáján, amivel azok után szembe lehet nézni Orbán Viktorral!! …..….úgy, hogy értjük a magamutogatós bácsis blöfföléses nagyzolását, kivagyiságát!!…….de undorító már amit csinál!
Szerintem Orbán Viktor most is, még a rágalmazások után is úriemberként viselkedett Magyar Péterrel,….. Orbán Viktor még nem tette helyre a hazudós hőscincért,……… de, ami késik nem múlik, ha a szaros gatyás hőscincér sokáig rángatja az oroszlán bajuszát!!!!…….
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-23 at 15:39
Még, még, még, még, még… Ennyi nem elég! 🙂
Nyista pernyerés
2024-09-23 at 15:35
Kárpáti
Pert még nem nyerhetett… Időtényező. Bíróságok rogyásig ügyekkel. Ha a “messiásotok” pert nyert volna, már azon tapsikolna a Facebook oldalán. Még egy pernyeréséről sem örömködött…Hazug, agymosott tiszás birka, de látom ezt már jól eltanultad a vezérkosotoktól.
aladin
2024-09-23 at 15:30
Hogy lehet az hogy ennek a szaros Magyar Péternek ennyi hazugsága miatt amit az árvizzel kapcsolatban össze-vissza hazudozott és kiderült, hogy III/III-as besugó volt a volt felesége ellen is és még mindég Orbán Viktor és szaros Magyar Péter szemétláda között a külömbség 4 %. Hogy lehet hogy ennyi szemétség és hazugságai után még mindég nem apad a nézettsége.
Agymosottak
2024-09-23 at 15:29
Kárpáti
…”minden rágalmazás után 1%-ot nőtt a Tisza Párt?”
Istenem, hogy mivé teszi az embereket az agymosás…! Amúgy egyetlen rágalmazást említsél meg tiszás birka! Ki, mivel rágalmazta meg a hazugságkirály “messiásotokat”? Mert róla viszont vég nélkül lehetne írni a hazudozásait és a róla szóló mocskos tényeket. Ébredj már fel tiszás majom!
Cukkerberg galaxis
2024-09-23 at 15:24
Kárpáti!
Milyen pert nyert meg Peti? Kb. olyat amiben azt állították, hogy volt gyerekszobája, de tehén volt a radiátor. És mivel a tehénről nem volt fénykép és még a marhalevelet sem találták meg, Peti megnyerte a pert.
Hazug birka
2024-09-23 at 15:23
Kárpáti
“Mert eddig minden pert Magyar nyert meg?”
Vicces. De megint hazudsz agymosott, tiszás birka. Milyen pert nyert meg a hugyos “messiásotok” ? Soroljad..! Hülyegyerek, tudhatnád, hogy ilyen gyorsan nem dolgoznak a bíróságok. Februárban bukkant fel ez a pénzéhes senkiházi, ha mondjuk áprilisban vagy májusban pert indított is akárki ellen – de még nem olvastunk arról, hogy ez a belbudai vigéc bárkit is perelne, pláne pert nyert volna, mert azt ő ezerfelé kürtölné szét -, azt az ügyet még tán’ ki sem tűzték. Mit idétlenkedsz itt hazug birka a ficsúrotok “pernyeréseivel”…?
Kárpáti
2024-09-23 at 15:13
Miért nem jelentitek fel? Mert eddig minden pert Magyar nyert meg? Vagy mert eddig minden rágalmazás után 1%-ot nőtt a Tisza Párt?
Zsizsikné Wamzer Manyi
2024-09-23 at 15:07
Magyar Péter egy kidurrant lufi és tehetségtelen senki, aki annyira veszélytelen a Fidesz 14 éve tartó sikerszériájára, hogy legalább napi 15 cikkben kell helyretenni a nevetséges baromságait.
Histórikus Tóra-kuss
2024-09-23 at 15:02
Viszont amíg Péterke vezette ezt a (só)hivatalt, addig azért Menczer nem tette fel neki ezt a kérdést!!
Csak most.
Hogy büdös lett a Peti lába.