A demokraták egyre inkább aggódnak amiatt, hogy a közvélemény-kutatók alulbecsülik Donald Trump támogatottságát, és jóval magasabbra becsülik a volt elnök esélyeit, mint azt a közvélemény-kutatási adatok sugallják, írja a Guardian.
Miközben a legtöbb országos felmérés szerint Kamala Harris alelnök a legtöbb helyen kicsivel, de vezet, egyes támogatóit elbizonytalanítja, hogy három északi csatatérállamban, Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban is szinte alig van előnye. Bár egyes felmérések szerint az alelnök 4-6 százalékponttal vezet Pennsylvaniában – ami az egyik legfontosabb ingadozó állam -, más kutatások szerint Trump kisebb lemaradással követi a demokrata elnökjelöltet. Michiganben és Wisconsinban Harris előnye több különböző friss felmérés szerint is mindössze 1-2 százalékpont, ami egyértelműen a hibahatáron belül van – szemlézi a Guardian cikkét a 444.
A demokraták félelmeit erősíti az is, hogy Trump mindhárom államban jelentősen felülmúlta az előrejelzéseket 2016-ban, amikor legyőzte Hillary Clintont, és 2020-ban is, amikor a vártnál jóval kisebb különbséggel maradt alul Joe Bidennel szemben. Az aggodalmakat fokozza a New York Times/Siena legfrissebb közvélemény-kutatása, ami szerint Trump három csatatérállamban Georgiában, Arizonában és Észak-Karolinában is jobban áll, mint pár héttel ezelőtt.
Nem kérdés, hogy ez aggasztó, de Harris olyan keményen dolgozik, ahogy csak tud, bármi is történjék”
– idézte a Hill egy meg nem nevezett demokrata szenátort.
Az az érzésem, hogy nem lehet sokkal többet tenni, mint amit már most is teszünk”.
A Guardian megjegyzi, hogy a demokraták abban azért bízhatnak, hogy ha a mostani kutatások is annyit tévednek, mint a 2022-es félidős választásnál, akkor Georgián kívül minden csatatérállamot megnyerhet Harris.
(444 / Kiemelt kép: MTI/EPA/Will Oliver)
Asperrimus
2024-09-24 at 19:05
Költő
Költeményed olyan kemény,
Mint most pottyant tehénlepény.
De ne add fel, van még remény,
Gyuri bácsi harcmezején.
Annyit hadd tegyek hozzá, hogy szigorúan véve nem minden üti meg egy költemény szintjét, aminek ritmusa van, és rímel, úgyhogy a “Költő” név nem hat épp szerénynek…
Ami pedig Trumpot illeti, attól, hogy te utálod, még nem lesz sem pszichopata, sem buta, és a megkérdezésed nélkül is nyerni fog. Amúgy erről kár vitatkozni, mert ez ténykérdés. Ha minden igaz, negyvenkét nap van az elnökválasztásig. Nem tudom, utána mennyi idő kell az eredmények megismeréséhez, Amerikában ez nem olyan egyszerű, pláne akkor, ha a demokraták számára nem kívánatos az eredmény. De miután megtudjuk, utána lehet megmondani, hogy kinek volt igaza. Vagy azt gondolod, hogy ha elég sokszor mondod, hogy Trump veszíteni fog, akkor úgy lesz, csak azért mert elég sokszor, és elég nagy meggyőződéssel mondtad?
Költő
2024-09-24 at 18:09
Most sem nyer semmit pszichopata Trumpli
Mert buta, mint a hajában főtt krumpli
A választóknak uncsi a konteós hazugság
Nyugalmat akarnak, idén ez a nagy tanulság
Logikus
2024-09-24 at 17:09
Aggódnak, mert látják, hogy a demokraták hova vezették az országot az öreg Bidével, és látják, hogy Trump végre békét hozna és besűlne a fegyveripar, az USA lagnagyobb biznisze!
Álmodozó
2024-09-24 at 15:12
Diogenész
Büdös libsi-komcsi ne álmodozz, mert piszok sz@r lesz az ébredésed…
Jósnő
2024-09-24 at 12:49
A demokraták megijedtek: Kamala vezet. Ez azért van, mert mindig hazudnak és lehet, hogy Trump vezet valójában. Most, hány halottat kell mozgósítani a demokrata győzelemhez?
Tudományos libsizmus
2024-09-24 at 11:35
Jó lenne ha így lenne.
Diogenész
2024-09-24 at 11:01
Felesleges aggódni, Trump nem fog nyerni. Sokkal elutasítottabb mint Harris. Ilyen megosztó, gyűlöletkeltő, többszörösen elítélt bűnözőt nem választhat vezetőnek az USA, mert ezzel a saját nemzetbiztonsági érdekeit ásná alá.
matrix
2024-09-24 at 10:45
Bàstya elvtàrs
2024-09-24 at 10:00
Az Usa Biden cseléd genderbuzi Willkommenisztán demokrácia “Brandenburgban” a felmérések kimutatták,hogy
“levélszavazók”-:)) nyerték meg a választásokat !
Az agymosó propaganda gépezet : a ” levél szavázás kényelmes ”
Nem véletlen van már a 16 éves Mama -Hotel willkommen kultúrára tenyésztett “Gréta”-fertözött higtakonynak is szavazati joga !
Nem “ö” fizeti az adót lakbért rezsit stb !
Piroska
2024-09-24 at 10:44
Úgy legyen!
sumer
2024-09-24 at 10:15
“majd a halottak, levélszavazók, papírok nélküli új lakos voksolók, meg a szavazatszámlálási rendszer hozzák a a formájukat.”
A jelek szerint erre, sajnos ismét nagy esély mutatkozik. Bár Oklahoma republikánus állam, ott csupán 450 ezer embert kellett törölni a szavazói nyilvántartásból.
https://kfor.com/news/local/453000-oklahomans-purged-from-voting-registration-rolls/
A demokrata államok részéről ilyen felülvizsgálatra sajnos nincs hajlandóság, sőt azok a levélszavazás – COVID miatti – előzetes kiszélesítésének fenntartását szorgalmazzák. Ki tudja, hogy miért…?!?
na4
2024-09-24 at 10:05
Trump szárnyal, Kamu la szabadesésben.
Bàstya elvtàrs
2024-09-24 at 10:00
A nyugat elbukott. A soros birodalom àtvette a hatalmat. Gyakorlatilag ök irànyitanak mindent. Természetesen a hàttérböl, elöl a droton ràngatott kiskatonàk (egykoron politikusoknak, ujsàgiroknak, szakértöknek, tanàroknak, pedagogusoknak nevezték öket).
A séma gyakorlatilag ugyanaz mindenhol. Németorszàg, USA, Lengyelorszàg, stb.
1. A sajto örült propagandàjàval hadjàrat folyik Minden olyan pàrt, személy, cég, stb. ellen, aki ugymond “antidemokratikus”. Ez mindenkire értendö, aki a balliberalizmust kritizàlja.
2. Vàlasztàsokon eljàtszàk a demokràciàt, ügyelve arra, hogy a sajàt embereik jussanak hatalomra. Tulajdonképpen egyre nyiltabban, mert leszarjàk, vagy kicsinàljàk a kritikusokat. Ha ez nem elég (egyre többször nem elég) akkor jönnek a különféle trükkök, mint levélszavazàs, (a szavazok 110-140%-a szavaz), halottak szavazàsa, szavazatok manipulàlàsa, stb. Persze szigoruan a “demokràcia” megmentése érdekében. Mert a “demokràciàt” nekik (és kizàrolag csak nekik) Minden eszközzel meg lehet védeni. MINDEN ESZKÖZZEL!
És igy eljutottunk a fényességes ultraballiberàlis, sorosista “demokràciàhoz”, ami nem màs mint egy brutàlis multi-kulti-diktatura.
A legjobb példàkat Németorszàg és Amerika szolgàltatja. (Làsd brandenburgi, thüringiai vàlasztàsok).
Naprózsa
2024-09-24 at 09:56
Még ha korrekt is a közvéleménykutatás, fennállhat az a helyzet, hogy a műperekben “elítéltnek” nevezett Trump hívei nem mondanak nekik igazat, mert van félnivalójuk a genderbuzi-antifa-macskagyilkos bevándoroltató démokrata kormány agresszív híveitől.
Bandi
2024-09-24 at 09:50
Nem “gond”, majd a halottak, levélszavazók, papírok nélküli új lakos voksolók, meg a szavazatszámlálási rendszer hozzák a a formájukat.
matrix
2024-09-24 at 09:14
Ha a CIA-agent aggressor “Pressbuzi” eltünik akkor már nyertünk