Komjáthi Imre, az MSZP lemondott társelnöke az ATV műsorában beszélt arról hétfőn, hogy mi lesz a sorsa a Villányi úti ingatlanból befolyt összegnek. Azt is elárulta, elindulna-e újra az elnöki posztért.
Utolsó nagy értékű ingatlanját, vagyis a Villányi úti pártházát is eladta a Magyar Szocialista Párt (MSZP). A Szociális Demokráciáért Alapítvány épületét többkörös pályázat útján értékesítették. Új tulajdonosa a Recorde Alapkezelő Zrt. által kezelt Recorde Forestay Residence Ingatlanalap. A tervek szerint az épületben nemzetközi diákszállót és irodákat alakítanak ki.
Az ATV Szigorlat című műsorában hétfőn arról kérdezték Komjáthi Imrét, az MSZP társelnökét, hogy mi lett a sorsa a pártszékházra kapott pénznek.
A Villányi úti MSZP-székház eladásának összege üzleti titok, azt egy alapítvány kezeli, amelynek feladata, hogy a pénzt a szociáldemokrácia terjesztésére költsük”
– válaszolta Komjáthi.
A rendszerváltás után az MSZMP jogutódjaként több száz ingatlannal rendelkezett az MSZP. A párt vagyona az évek alatt jelentősen lecsökkent. Legértékesebb épületei közé tartozott a Köztársaság téri, valamint a Jókai utcai központi épület is, amelyet szintén eladtak.
A júniusi választási kudarc után Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre is lemondott társelnöki tisztségéről szeptember 28-i dátummal. Az ATV beszámolója szerint az MSZP kongresszusa szeptember 28-án módosít alapszabályt, ennek része a társelnöki rendszer megszüntetése vagy megtartása. Komjáthi Imre azt mondta, ha egy vezetője lesz a pártnak – ahogy az most szerinte úgy tűnik, trend a politikában –, akkor elindul az elnöki posztért.
A zuglói parkolási üggyel kapcsolatban pedig kifejtette, hogy bízik az igazságszolgáltatásban és a politikustársai ártatlanságában, emellett furcsának tartja, hogy most hozták elő ezeket az eseteket.
(Index / Kiemelt kép: MTI/MTVA/Máthé Zoltán)
A kommunisták/fasiszták/demokraták/liberálisak, csak egy dologhoz értenek! Hogyan kell, a mások vagyonát ellopni/lefoglalni/elkobozni.
2024-09-25 at 10:06
A kommunisták/fasiszták/demokraták/liberálisak, csak egy dologhoz értenek! Hogyan kell, a mások vagyonát ellopni/lefoglalni/elkobozni.
Logikus
2024-09-24 at 17:05
Magyarul, nm segítik belőle a hajléktalanokat, a szegényeket és rászorulókat, hanem zsebre vágják, ahogy eddig is csinálták. 😀
No War
2024-09-24 at 15:40
Érdekes egy balos kommentelő sincs a témában. A lopást a közvagyon elherdálását nehéz kimagyarázni, ahhoz több IQ kell.
Mert mint tudjuk, baloldalon lopni, csalni, hazudni tudnak, meg ha van rá lehetőségük akkor gyilkolásznak is.
Virtigli komcsik
2024-09-24 at 15:10
“Szociáldemokráciára költsék…”? Na, de hát Magyarországon nincs szociáldemokrácia… Szóval értsük úgy, hogy bevitték a lóvét egy alapjukba és majd osztozkodnak az utolsó koncon. Nem tagadják meg magukat, virtigli, lopós komcsik!
ViAM
2024-09-24 at 13:47
Ezek saját magukat feladva, még az utolsó nagy zsákmányt szűk körben szétoszthatták.
Szőke ciklon
2024-09-24 at 13:28
Olyan fogalom, hogy “szociáldemokrácia” nincs. Vagy szocialista, vagy demokratikus. Tehát olyant terjeszteni, ami nincs, az valóban sokba kerülhet! Azt a rengeteg vagyont (KÖZVAGYONT), amit átmentettek 89-ben mind elherdálták, nagy részük magánvagyonná lett átminősítve, a többit meg felélték, alibi állásokba foglalkoztatott léhűtőket fizettek belőle.
Jósnő
2024-09-24 at 12:54
Természetesen magukra költik. Ez még jobb üzlet, mint egy virágzó pártban rabszolga ként dolgozni. Alapítvány: A gazemberek ments vára.
GJ
2024-09-24 at 12:40
JELLEMZŐ!
A szocik nem csak a mások pénzéből, de a lopott vagyonukból is kifogynak.
Ez a kampec orrú zsidó leolthatja a villanyt.
matrix
2024-09-24 at 12:27
Miböl élnek a MSZP parasztvakító paraziták -.))
Senkiházi kinjában kinosan vigyorgó buta ostoba Kinhalmi ?
Vagy ez a proli -mutáns imitát naplopó ?
A pálmafa kertes Tóht Bertalan az IQ -csóró agyhalottak agyhalálából !
na4
2024-09-24 at 12:26
“…hogy a pénzt a szociáldemokrácia terjesztésére költsük…” Hahaha, ez jó duma, azaz megy a harc az utolsó megmaradt koncért. A következő választásokon a MASZOP megy a lefolyóba. Komcsikból elég volt.
Csak kacagok
2024-09-24 at 12:24
Kifizet Puzsarat