Vogel Evelin, Magyar Péter ex barátnője adott megrázó interjút az Indexnek. A fiatal hölgy arról beszélt, hogy milyen ember valójában Magyar Péter. Az interjú során Vogel Evelin többször is a könnyeivel küszködött, és így mesélt Magyarról. Többek között arról is beszélt, hogy a kapcsolatuk alatt egy alkalommal Magyar az utcán üvöltözött vele és úgy közeledett felé, hogy megijedt tőle.
Fenyegetve éreztem magam, féltem. Annyira nem szoktam félni valójában, de amikor egy nővel szembe áll egy férfi, aki minden dühét, erejét, hangját kiadja, az tényleg nagyon ijesztő tud lenni egy nő számára
– fogalmazott.
Vogel Evelin szerint Magyar Péter nem az, aminek kívülről látszik. Arra a kérdésre, hogy mit fog szólni Magyar ahhoz, hogy interjút adott az Indexnek, Vogel a következőt felelte:
Mérges lesz, dühös, de azt fogja mondani, hogy erre számított, sőt, azt is fogja mondani, hogy ez a Fidesz műve. Hogy velem mit fog csinálni azt nem tudom. Remélem, a családomat nem bántja.
Elmondta azt is, hogy a kapcsolatuk nagyon jól indult, később viharossá vált a viszonyuk, ami miatt tavaly szeptemberben szakítottak, mire a férfi egy hónappal később megkérte a kezét, de ő nemet mondott. Azzal indokolta döntését, hogy nem érezte önazonosnak Magyar Pétert, akinek szerinte nem értek össze a szavai és a tettei.
Vogel Evelin emlékei szerint nem volt óriási dilemma Magyar Péterben arról, hogy felhasználja-e a volt feleségéről készített felvételeit, amelyek tartalmáról még akkori barátnőjének sem számolt be. Magyar Péter úgy gondolta, sokkal erősebb ütőkártyát jelentenek a nála lévő hangfelvételek annál, mint amekkora hatást kiváltottak – vélekedik Vogel Evelin, aki nem tud róla, hogy volt párjának lennének egyéb hangfelvételek is a birtokában.
Vogel Evelin egy másik pillanatra is visszaemlékezett, ami eltávolította Magyartól, elmesélte, hogy a választások előtt pár nappal párja azt mondta neki, szeretne vele maradni, de annyira azt se bánja, ha szakítanak, mert úgyis “bárkit megkaphat ebben az országban, ebben a pozícióban”.
Ez a beszélgetés volt az utolsó csepp a pohárban, ami után Vogel Evelin eldöntötte, szakít Magyar Péterrel. A férfi azt is mondta kedvesének, hogy élete legnagyobb hibáját követi el, ha szakít vele, majd arra kérte, a választásokig még tegyen úgy, mintha a barátnője lenne.
Mandiner, MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Klárika
2024-09-25 at 22:59
Asperrimus 2024-09-25 at 18:33,
helyesen náRcisztikus a diagnózis (magyarázata a wikiben). Sztem azonban Poloskapeti tulképpen tudathasadásban szenved. Azt még nem tudom, hogy e két elmebeli Plusz társulhat-e? ha igen, mindenesetre a tudathasadás a domináns, meg aztán agresszívebb is.
Logikus
2024-09-25 at 20:55
Vajon most leesik a ballib agymosott bírkáknak, hogy mekkora egy görény ez a Peti????
Agymosott tiszások
2024-09-25 at 19:40
Hülyék vagytok és agymosott tiszás birkák – nem én mondom, hanem a gazdátok nevez így benneteket, Evelin szerint. A belbudai úrifiú lenézi a tiszás birkanyájat, a vidékiek meg egyenesen prolik a szemében. Csak a céljai eléréséhez kelletek bééégetni (szavazni).
Asperrimus
2024-09-25 at 18:37
Persze, hogy nincsen több hangfelvétel, különben már hallottuk volna. A többit most készíti.
Asperrimus
2024-09-25 at 18:33
Valami nem világos: nárcisztikus, vagy nácisztikus?
aladin
2024-09-25 at 16:19
Evelin nincs ok a félelemre, ha Magyar Péter valamit csinál magával vagy csináltat, akkor Magyar karierjének végleg befellegzett, annyira okos ö hogy ilyet nem csinál.
Viccmester
2024-09-25 at 15:56
Rogán Antal odalép az utcán Vogel Evelinhez:
– Evelin, lefeküdne Magyar Péterrel 100 millió forintért?
– Persze uram!
– És 1 millióért?
– Mit gondol, mi vagyok én?
– Azt, hogy ön micsoda, már megbeszéltük, most már csak az áron vitatkozunk.
Várható volt...
2024-09-25 at 15:04
Nagy tételben mertem volna fogadni arra, hogy a nő előbb-utóbb ki fog pakolni. Már júniusban leírtam itt a PS-en – többször is -, hogy eljön az idő, amikor Evelin borítani fog az ideggyenge, agresszív ficsúrról. És eljött…
Sz@rban vagy idegbeteg “messiás”, sz@rban vagytok agymosott tiszás juhok!
Telibe fosott tiszás szavazó
2024-09-25 at 14:51
Csajághy Laura
te is lehetsz még Peti kapcarongya, mit gondolsz?
Vicces
2024-09-25 at 13:21
Kelj fel Julcsi
Nem hisz egy nárcisztikus szélhámosnak. Ok.
Miért hisz az oszták médiának?
Ezek szerint
2024-09-25 at 12:44
Kárpáti,
Az a szerencséd, hogy neked nem kell a bíróságra menni, eskü alatt vallani, hogy mekkora balgyökér vagy, bizonyítod te azt minden szavaddal.
Keljfel Julcsi
2024-09-25 at 11:54
Most ki csodálkozik ezeken a nulla jellemű embereken??? A Pszicho Petinél a régi és az új bagázsa sem jobb. Ki áll le egy ilyen előéletű, nárcisztikus szélhámossal?? Normális nő nem.
Csak írjátok a mindennapi 4-5 lejárató cikket MP ről , de engem a migráns szálló az osztrák határon jobban érdekel mert ott a mi sorsunk is dől el.
Tehát miért enged be a kormány TITOKBAN migránsokat, ha tudja hogy őket soha többé nem tudja kirakni az országból?
Miért írnak az osztrák médiák erről????????????
Édi
2024-09-25 at 11:46
Kárpáti,
Nem a bíróság dönti el, hogy Vogel Evelin igen-t mondjon-e Poloskazo-nak, azt maga dönti el. Az említett riportban pedig elmondja miért nem vállalja Magyart. Ez volt a kérdés, ami fúrta az emberek oldalát. Noha nem volt kötelessége beavatni minket, megtette. Ha csak annyi értelme volt, hogy többen fel tudják ismerni a narcisztikus jegyeket partnerükben, már sokat segített.
Gullwing
2024-09-25 at 11:41
A szar az szar marad kérem…
ÉS mindig a ballibcsiknél köt ki!
Nyugati szél
2024-09-25 at 11:38
A Rogán Művek újabb MP-ellenes akciója, á lá Varga Judit.
Kárpáti
2024-09-25 at 11:22
Csak kacagok 2024-09-25 at 11:13
Havi 5 millióért én is félnék. De ha csak azért kap havi 5 milliót a magyar adófizetők közpénzéből, hogy a propagandában féljen, az nagyon nincs rendben.
Be kell bizonyítania, hogy csinál is valamit a 5 millás fizetésért, vagy csak a rágalmazásért kapja Kubatovtól. Sok sikert neki, bár Magyar eddig az összes rágalmazási pert megnyerte, úgyhogy nem lesz könnyű dolga.
Csak kacagok
2024-09-25 at 11:13
Kárpáti 2024-09-25 at 11:10
Mit bizonyítson?
Hogy félt?
Az nem olyan mint neked, napról napra itt bizonyítani, hogy kretén vagy!
Kárpáti
2024-09-25 at 11:10
Majd a bíróságon is ismételd el ezt, de ott eskü alatt fogsz vallani büntetőjogi felelősséggel.
Meg arról is vallanod kell, hogy miért akartál 30 milliót kizsarolni Magyartól és amikor nem kaptad meg miért fogadtál el Kubatovtól 5 milliót és miért ezután kezdtél a fidesz propagandában rágalmazni.
Sok a kérdés, amire a bíróságon válaszolnod kell.