Szentkirályi Alexandra: A városházi mutyi folytatódik (VIDEÓ)
A szivárványkoalíció három héttel meghosszabbította a helyosztó-székfoglalót. Ne dőljünk be nekik, a háttérben mindent elosztottak. Ez már csak a matek – mondja Facebook- videójában a Fidesz korábbi főpolgármester-jelöltje.
A “szivárványkoalíció” tagjai lebuktatták magukat, hiszen Karácsony Gergely közösségi oldalán posztolt arról, hogy kitolják a fővárosi cégek vezetői, illetve felügyelőbizottsági, igazgatósági helyeire vonatkozó pályázati határidőket – jelentette ki a Fidesz budapesti elnöke a Facebook-oldalán szerdán.
Szentkirályi Alexandra azt hangsúlyozta, hogy bár a főpolgármester állítása szerint ezt a közgyűlési képviselők kérésére teszi meg, “biztos, hogy nem a mi kérésünk volt ez – fogalmazott, hozzátéve: “ekkora lebukást rég nem lehetett látni”. A kormánypárti politikus szerint a “szivárványkoalíció tagjai” már megállapodtak a lényegi kérdésekről, hogy “ki, milyen zsíros helyeket kap”, de a részletekről még folynak az egyeztetések. Ilyen részlet az, hogy hol, kinek az embere fog pályázóként nyerni, a határidőket pedig ehhez igazodva tolják ki – tette hozzá. Ezek után senki sem mondhatja azt, hogy ez a “szivárványkoalíció” nem létezik és nem egyeztetik egymással “naptáraikat és a zsíros pályázatok” eredményét – hangoztatta Szentkirályi Alexandra.
A videó itt tekinthető meg.
Forrás: Facebook, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSracok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS