Szolidaritási összegyülekezést tartottak Szél Bernadett mellett, akit kihallgatásra idézett be az ügyészség. A demonstrációt a Civil Bázis és Mérő Vera szervezte, célja pedig a politikai elnyomás ellen való kiállás volt.
Szél Bernadett 9 órakor lépett be az ügyészség épületébe. Kihallgatása előtt a politikus hangsúlyozta, hogy „Magyarország sorsát azok az emberek fogják jó útra vinni, akik azt mondják, hogy ilyen körülmények között is azt cselekszik, ami helyes.”
Kiemelte, hogy gyanúsítottként 2–8 év közötti szabadságvesztéssel fenyegetik, és aggodalmát fejezte ki, hogy ha nem történnek helyes döntések, „előbb a szomszédot viszik, aztán mindenkit”.
A helyszínen más politikai szereplők is jelen voltak, mint Donáth Anna, Baranyi Krisztina, Hadházy Ákos és Jámbor András, akik szintén kifejezték támogatásukat.
Iványi Gábor lelkész felszólalásában elmondta, hogy a szabad és demokratikus Magyarország jövője rajtunk múlik, és hangsúlyozta, hogy fontos, hogy mindenki érezze: van értelme itt élni.
Szél Bernadett végül 10:30 körül távozott a kihallgatásról. Donáth Anna, akit szeptember 5-én hallgattak ki, szintén megjegyezte, hogy a hatóságok fenyegetései nem tántorítják el őket az igazságért való küzdelemtől, és kiemelte, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.
Forrás: Index; Fotó: Facebook
Asperrimus
2024-09-27 at 05:58
Szörnyű! Hát itt a libernyókákra is vonatkoznak a törvények?! Gyuri bácsi, hol vagy? Hagyod, hogy a haszontalan hasznos idióta ügynökeidet törvény elé citálják? Hová lesz így a szép új világ, ahol a férfiak szülnek, az óvónénik cukros bácsik, a körzeted országgyűlési képviselője egy papírok nélkül érkező, saját bevallása szerint szíriai bevándorló, a boldogság kék madara pedig egy kisminkelt karvaly?
TalEle
2024-09-26 at 20:40
A f@szopó Soros ügynök Facebook követői voltak…
Tara Bella magántáncos
2024-09-26 at 17:33
Szél B. már régen kikopott a politikából, szerencsére a bíróságról még nem, most azon át fog visszakapaszkodni?
Tudni kéne, mi a per tárgya, akkor tudnék jósolni, hogy van- e remény?
Édi
2024-09-26 at 17:18
A fekete autó is jön – ez kimaradt.
GJ
2024-09-26 at 16:56
„előbb a szomszédot viszik, aztán mindenkit”.
Ő MÁR CSAK TUDJA!
A nagypapája biztos elmesélte, hogy ők hogyan csinálták.
Ugyanaz a zsidó érvrendszer, mint az Ukrán – Orosz háborúnál (most mi, de utána jön egész Európa)
Rettegés a köbön politikája úgy, hogy a rendszerváltás óta egy politikai bűnöző sem lett elszámoltatva.
Előbb kerül itt bárki börtönbe, mint ez a szutyok ….
mirti
2024-09-26 at 15:51
…és az ki?
matrix
2024-09-26 at 15:23
A primitivek ennyit tudnak !
Tüntetni kordont bontani Pride buzi pedofil fszopni !
Az elbutitott agymosott vakulásig írigy magyar proli pararazita virussal ferözött
agyhalottak tüntetés-világbajnokok !
A rizst duggató palántázó thai paraszt két diplomás értelmiségi a magyar-lumpi prolikhoz viszonyítva
Ès az legalább dolgozik -:))
Grimmbusz
2024-09-26 at 13:52
Jajistenkém, azért én nosztalgiával emlékszem vissza az időkre, amikor ilyen Szél Bernadett-féléken röhörésztünk a szép emlékű Echo tv-t nézve…
Visszasírom.
Boldog békeidők.
kanigunda
2024-09-26 at 13:33
Brühühü