Megosztó nyilatkozatot tett Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Mandineren Kohán Mátyással együtt vezetett, Stratégiai Részleg című műsorának szerdai adásában, amikor az orosz-ukrán háború ügyében képviselt óvatos magyar álláspontot az 1956-os szabadságharc vérveszteségeivel és a megtorlással állította párhuzamba. Itt, a pesti srácok nevét – Wittner Mária és Corvin közi harcostársai, illetve az 1956-os Pesti Srác Alapítvány, továbbá az 1956-os Magyarok Világszövetsége jóváhagyásával viselő – PestiSrácoknál valóban úgy látjuk, nem túl szerencsés relativizálni az önfeláldozó, bátor szabadságharcosok hőstettét és a forradalom eredményeit, ám az interjú lejegyzését olvasva nyilvánvaló, hogy csak az érti félre Orbán Balázs álláspontját és szándékát, aki direkt akarja. Frissítve: Orbán Balázs videóban jelezte, hogy sokak szerint félreérthetően fogalmazott. Pedig az álláspontja világos: 1956 hősei nemzeti hősök. Az ő emlékük szent és sérthetetlen.
Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé
így fogalmazott Orbán Balázs az interjú kifogásolt részében, arra reagálva, hogy David Pressman rendre 1956 elárulásával vádolja a magyar kormányt.
Orbán Balázs válaszolt: 1956 hősei nemzeti hősök, az emlékük szent és sérthetetlen
A háborús propagandasajtó vonatán nincs megállás. Magyarország álláspontja világos: nem látjuk értelmét a több mint két és fél éve zajló ukrán-orosz háborúnak, amiben több százezer ember meghalt, több százezer négyzetkilométer terület elveszett és egy ország megsemmisült. Hogy miért? A semmiért. A háborúnak nem szabadott volna elkezdődnie, illetve diplomáciai úton mielőbb véget kellett volna vetni neki. Mindenki sokkal jobban járt volna. 1956 magyar hőseit ezen mostani magyar állásponttal szembeállítani a külföldi finanszírozású propagandasajtó és a háborúpárti politikusok bevett módszere, amit felháborítónak tartok és minden alkalommal visszautasítok – ahogy az a mostani beszélgetésben is elhangzott! Jó lenne, ha végre vége lenne a háborúnak és a háborúpárti hazudozásnak!
írta Facebook-bejegyzésében Orbán Balázs, aki később egy videót is megosztott. Ebben azt mondja:
A politikában sajnos igen gyakori, hogy megpróbálják az ember szavait kiforgatni. Szeretnék ezért pár dolgot tisztába tenni. 1956 hősei nemzeti hősök. Az ő emlékük szent és sérthetetlen. 1956 hőseinek igazuk volt és helyesen cselekedtek.
Zebegény
2024-09-27 at 07:16
Ha elfogadjuk Orbán Balázs értelmezését, akkor az egyetlen bennünket érő katonai támadás, amit jól kezeltünk, az az 1944-es német megszállás volt, amikor több településen pálinkával várták az emberek a nácikat.
Ráadásul pont egy fideszes politikus mondta ezt, aki abban a pártban politizál, amelyik 15-20 éve minden állami megemlékezésen kiemeli, hogy a haza védelme és a nemzeti szuverenitás a legfontosabb ügyek. A magyar történelem jelentős része a fideszes – és nem is teljesen légbőlkapott – történelemszemlélet szerint maga az ellenállás. A magyarok ellenállnak egy nagyobb hatalommal szemben, legyen az a Német-Római Császárság, a mongol seregek, a törökök, a Habsburgok vagy a szovjetek vagy Brüsszel!
györekes változást
2024-09-27 at 07:13
Az olyan hazaárulók, mint Dobó István, aki nem adta át a várat harc nélkül a töröknek, ezzel magyarok százainak halálát okozta, vagy éppenséggel Gábor Áron, mit keresnek a magyar történelemkönyvek lapjain?
Zebegény
2024-09-27 at 07:12
Futobolnd!
Orbán Balázs ezzel a kijelentésével lényegében szembe köpi a magyar történelem hőseinek többségét, és különösen azzal a történelemértelmezéssel fordul szembe, amit a Fidesz az utóbbi évtizedekben kifejezetten a magáénak vallott, sőt kisajátított.
futóbolond
2024-09-27 at 06:58
egy normális országban az illető politikus visszavonulna, nem pedig még neki állna feljebb. ez sajnos mindent elmond a fideszes fiúk világképéről, a sok vén komcsi meg rájuk szavaz, mert emlékezteti őket a “régi szép időkre”, amikor a ruszki érdek fontosabb volt, mint a magyar.
Van
2024-09-27 at 06:03
Inkább csak azért hatalmas öntökönszúrás, mert közben tele van baszva az orszàg toborzóplakáttal. A véderőhöz. Kik ellen, sírva könyörgöm, ha az oroszok előtt puskalövés nélkül vàgnánk hanyatt magunkat, he? A szomszédaink fele maga is NATO-tag, a többieket meg nem érdekeljük. Egyetlen egy fegyveres agresszor van a környéken, az, akinek ellenállás nélkül adnánk meg magunkat.
Ez az egész blődli mindennél jobban mutat rá aera, hogy itt nincs valódi orszàgvezetés, irányítás, koncepciók, itt csak tolvajlás van és propaganda.
Zebegény
2024-09-27 at 05:58
Zárójelben, Orbá n Balázs és elvtársai hiába magyarázkodnak, a világsajtó már közkincsé tette magvas gondolatait.
Szintén zárójelben, Orbán szavai nem más ha úgy nézzük, mint felhívás keringőre: gyertek ruszkik, vagy bárki más a világon, mi lefekszünk nektek.
Van
2024-09-27 at 05:54
Akkor a Vogel-akció ezzel szerintem kudarcot is vallott. Mennyi pénz mehetett el rá. 😀 Orbán elvitte a show-t azzal, hogy elfelejtette, hogy a szabadságért jobb helyeken harcolni szoktak.
Nincs csodálatosabb, mint amikor a hülyeségben folyamatosan magára licitálni kénytelen fid esznyik véletlenül magát húzza le a vécén
Georg
2024-09-27 at 02:45
@ ezazöld
És akkor most ettől kevésbé hazaáruló Orbán Balázs? Vagy mit is szerettél volna mondani a témához kapcsolódóan?
ezazöld
2024-09-27 at 02:17
56-nak és a most folyó ukrajnai háborúnak annyi köze van egymáshoz hogy ugyanolyan amerikai/háttérhatalmi kihasználó akció mind a kettő!Annyi különbséggel hogy az usa
56-ban nem küldött Magyarországra egy soron következő háborús hergelőt(akinek archetípusa Hitler) mert megelégedett annyival hogy a felbiztatott/behergelt magyar balekok a szovjet hadsereget elterelik/lekötik a szuezi beavatkozástól.Az ukránokat viszont a fejükre ültetett új Hitlerrel egy Oroszország elleni hódító agresszióhoz próbálják felhasználni.
imre ungor
2024-09-27 at 01:09
Eisenhower arulta el Magyarorszagot. Itt olvastam Americaban egy egyetemista konyvet, a cime: “American Foreign Policy since 1945”.Ebben volt hogy az Americaiakat jobban erdekelte a Suezi haboru. Telefonon mondta Khrushovnak; “Magyarorszag nem tartozik a nyugati korbe. Igy a szojeteknek szabad kezet adott.”
Talpra magyar!
2024-09-27 at 00:59
Olyan politikai szemétkedők min a 444 is egyből ráugrott a hazug gyalázkodásra úgy mint légy a takonyra és a szarra.
Orosz-Magyar összefogás Orbán Balázsért
2024-09-26 at 23:10
Holnap 18 órakor szimpátiatüntetés lesz Orbán Balázs mellett az orosz nagykövetség előtt. Gyertek minél többen!
Georg
2024-09-26 at 23:03
@ Rendet és fegyelmet
“Az 56-os forradalom nem a hősiesség jelképe, hanem az emberi ostobaságé. Hol tett ez jót Magyarországnak? “
Ha ezt komolyan állítod, akkor te is csak egy mocskos, hazaáruló vagy, csakúgy mint az általad mentegetett Orbán Balázs. A válasz a kérdésedre pedig: kádári konszolidáció, “legvidámabb barakk stb. Ha szerinted ezek nem tettek jót Magyarországnak, akkor takarodj el Moszkvába.
Körmös
2024-09-26 at 22:41
Zelenszkij tévedett.
Neki a Minszki megállapodás szerint kellett volna eljárni, nem pedig százezreket a halálba küldeni.
Orbán Balázsnak igaza van, mindig van lehetőség a békés megoldásra.
Zelenszkij nem élt vele.
56-al meg ne játszon a Nyugat, mert amit csináltak, arra egyáltalán nem lehetnek büszkék.
Mérnök úr
2024-09-26 at 22:39
nyálasszájú KM a csacsemőfejű OB, aki OV balkeze … egy vicc – nagyon gyenge eresztés.
Rendet és fegyelmet!
2024-09-26 at 22:25
Persze, most megkaptam, hogy troll vagyok… De azért gondolkodjunk el végre komolyan is Orbán Balázs szavain! Nyilván visszakozni kényszerül, mert még a nemzeti oldalon is nagy a zavar a fejekben 56-tal kapcsolatban.
Az 56-os forradalom nem a hősiesség jelképe, hanem az emberi ostobaságé. Hol tett ez jót Magyarországnak? Rengetegen meghaltak vagy elmenekültek. Ideje lenne a valósággal is szembenézni, úgy ahogy azt Orbán Balázs is teszi.
Háború helyett béke!
Fegyver helyett tárgyalóasztal!
Georg
2024-09-26 at 22:25
@ Gyökér vagy te Magyar Péter
Valahogy annak a gyökér Orbán Balázsnak se jutott eszébe, hogy Magyarország NATO tagállam, tehát nem egyedül kéne jelen pillanatban védekeznie; rajta valahogy mégsem kéred számon ezt és nem értékeled ki az agytekervényeit, nem úgy mint a többi kommentelőn.
alma ata
2024-09-26 at 22:22
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-26 at 22:14
Értem. Szövetség és üzleti kapcsolat.
Ezek szerint szövetség az, amit teli torokból szidunk. Üzleti kapcsolat pedig az, amit meg dicsérünk. Minden világos!
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-26 at 22:14
alma ata: ez is hatalmas butaság. Ha majd tudsz különbséget tenni szövetség és üzleti kapcsolat között, jelentkezz.
alma ata
2024-09-26 at 22:07
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-26 at 21:56
Nem gyártok konteót. Az is feltételezés, hogy Oroszország megtámadná Magyarországot, hiszen Orbán Putyin szövetségese. Az is persze feltételezés, hogy az USA megtámadná Magyarországot, hiszen NATO szövetségesek vagyunk. Orbán Balázs hozta fel azt a valószínűtlen feltételezést, hogy mit tennék akkor ha Oroszország megtámadna minket! Persze nem tenné! Erre hoztam fel az USA példát, és persze tudom, hogy az USA sem tenné!
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-26 at 22:07
Van: Megbocsátok, nem tehetsz róla, hogy csak ennyi agytekervénnyel születtél.
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-26 at 21:57
mezler: top komment
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-26 at 21:56
alma ata: rossz a kérdés, USA szövetséges NATO tag. Ha agyalni akarsz, vagy konteót gyártani, vagy provokálni, ezt így engedd el, hatalmas butaság. Hol vagytok ti okos lipsik??? Léteztek??
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-26 at 21:53
Georg: aha :)))
alma ata
2024-09-26 at 21:45
Vajon ha az USA, a Biden kormány megtámadná Magyarországot, megállná-e itt a Pesti Srácok lapjain az az érv, hogy nem harcolunk, mert úgyis csak veszítenénk, és nem akarjuk, hogy magyarok halljanak meg, inkább behódolunk?
Sas
2024-09-26 at 21:33
Az USA, 56-ban tudatosan hajtotta az oroszok elé a magyarokat, ahogy most az ukránokat.
Sas
2024-09-26 at 21:31
OB szavait gránitba kell foglalni-annyira jók-még a Szabad Európa Rádiót kellene elküldeni a retekbe-úgy hazudtak-uszítottak 56-ban-mint most az ukránokat-aljas USA BANDA.
mezler
2024-09-26 at 21:16
Sok gyökér tiszás meg balos agyhalott gecinek üzenem, hogy Orbán Balázs direkte félreértett mondata, még ha valóban az is lenne a tartalma, amiről deliráltok, akkor sem übereli a ti mocskosságotokat, aljasságotokat, mert a tét nem az basszátok meg, hogy ki hogyan értelmezi Orbán Balázs szavait, és ebből milyen átmeneti dopamin emelkedést ér el vele, hanem az, hogy a jövőben hogyan fogunk élni. És ha ti jöttök geciládák, bármikor is, akkor nem az lesz a tét mocskok, hogy Orbán Balázs direkte félreértett mondata mit jelent, hanem az, hogy megdöglünk-e vagy sem, vagy gyermekeinket a kedves nyugat átalakítja valami ilyesmivé:
”
Kiskorúakat szexuális táncra, transzvesztita öltözködésre, valamint az LMBT-program terjesztésére rávenni nem oktatás, hanem gyermekbántalmazás. Még akkor is, ha az Európai Unió finanszírozza ezt.
Állítsák le azonnal a „Dragtivism” projektet!
Kérjük az EU-t, hogy hagyjon fel a kiskorúakra kártékony hatású táborok támogatásával!
A PETÍCIÓ ALÁÍRÁSA
Kedves Tamás,
Tudta, hogy az EU tizenéveseket taníttat arra, hogyan szórakoztassák drag előadásokkal a melegbárok közönségét?
A 14–17 éves fiataloknak szóló, „Dragtivism” elnevezésű ERASMUS+ műhely most szeptemberben zajlik.
10 napos bentlakásos táborban a résztvevőket beavatják, hogyan öltözzenek be transzvesztitának, „fedezzék fel alteregójukat”, „tanuljanak a queer történelemről és a nemi identitásról”, és ami a legfontosabb, legyenek „LMBT-aktivisták”. A program végén a gyerekeket elviszik egy melegbárba vagy hasonló helyre, hogy előadják, amit a drag queen-létükről tanultak.
Szörnyű agymosást végeznek rajtuk, amit az EU finanszíroz – radikális LMBT csoportokkal partnerségben. Efféle szexualizációnak való kitettség a gyermekeket pedofil ragadozók kiszolgáltatottjaivá teszi.”
Bela
2024-09-26 at 21:14
Világos2024-09-26 at 20:56
Na ez jó szar példa! Érvelésednek megfelelően már 48-ban le kellett volna tenni a fegyvert a schwechati csatát megelőzően a túlerőben lévő Windisch-Grätz serege előtt sok jó magyar forradalmár életét megőrizve! Netán Petőfi is megadhatta volna magát március 15.én a túlerőben lévő császári csapatok előtt sok jó forradalmár és a saját életét megóvva! Nem beszé arról, hogy R. Kálmán nem költött volna most el vagy 7 milliárdot arra a “filmre” az adófizetők pénzzéből
Georg
2024-09-26 at 21:06
@ Albert Camus hasonlókat írt 1957-ben
Ha nem lett volna 56, akkor nem lett volna kádári konszolidáció meg “legvidámabb barakk”..szóval ha még egyszer különböző nikkek alatt provokálsz és gyalázod az 56-os hősöket és az általuk elért eredményeket, akkor neked is a k*rva anyád és te is egy olyan hazaáruló vagy, mint Orbán Balázs,
Albert Camus hasonlókat írt 1957-ben
2024-09-26 at 21:02
https://magyarmuzeum.org/tortenelem/1956-hu/camus-magyarok-vere/camus-magyarok-vere/
“Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésbe, – a nyugati világ szemeláttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal sem keresztényi könnyel, hanem hazamenne, felvenné házipapucsát, mint a futball szurkolók a vasárnapi kupamérkőzés után. …”
Világos
2024-09-26 at 20:56
Van egy másik tragikus példa Magyarország történelméből: Görgei Artúr, a magyar sereg akkori főparancsnoka Világisnál letette a fegyvert az orosz (és nem az osztrák!!!) hadseregvelőtt másfél év (nem kettő és fél), mert a túlerő miatt reménytelen lett a további harc. Ezzel sok magyar életét mentette meg, mégha a megtorlás véres volt úgy is. Görgeit Kussuth és a magyar közvélemény, beleértve sok írót is árulónak tartották, de aztán a történelemtudomány korrigálta ezt a nézetet. Kétségtelen, ha akkor, 1849-ben lett volna egy nagyhatalom, amely seregekkel is Magyarország segítségére sietett volna, lehet, hogy másképp alakult volna, de semmilyen nagyhatalom nem akart csapatokkal harcolni Magyarország mellett. Ugyanez van most Ukrajna esetén is, ugyan nyomják a fegyvereket, de csapatokat nagyszámban nem küld a nyugat, amiben nemcsak az eszkalációtól való félelem van, hanem az is, hogy nem akarnak így meghalni.
Van
2024-09-26 at 20:43
Gyökér vagy te Magyar Péter2024-09-26 at 19:29
Bocsi én nem rád értettem,hogy gyökér!
De hát akinek nem inge az nem veszi magára(!)
Bocsi!
Georg
2024-09-26 at 20:27
@ Rendet és fegyelmet
Óriási😂 Legnagyobb troll vagy😂
Rendet és fegyelmet!
2024-09-26 at 20:04
Én Orbán Balázzsal értek egyet. Világosan beszélt. Az ésszerű az lett volna, ha 56-ban a harc helyett a tárgyalóasztalnál maradunk. Aki 56-ban fegyvert fogott, az csak ártott a nemzeti érdekeknek.
Sőt tovább megyek! Néha az is eszembe jut, hogy talán jobb lett volna, ha Szovjetunió nem esik szét és sikerül kitartani Vlagyimir Putyin érkezéséig. Más lenne most a világ és Magyarország is megmenekült volna a nyugati zsarnokságtól.
De talán most helyre áll a rend. Szép lassan. Ukrajna bukásával. Trump győzelmével.
Georg
2024-09-26 at 20:04
Persze kérdés, hogy még hányan hiszik el, hogy ez OB magánvéleménye volt..mivel már egyre kevesebb hithű idióta van az országban aki minden olcsó magyarázatot benyal amit a propaganda tálal.
Georg
2024-09-26 at 20:01
@ Gyökér vagy te Magyar Péter
Ne erőlködj..OV se teljesen hülye..OB teljesen tönkretette mindazt amire a Fidesz épült..ezért biztos, hogy mennie kell. A Karmelitában Tóniék már írják OB lemondó nyilatkozatát és nyílván csak a saját “magánvéleményét” osztotta meg a Matyival..szóval a kormány és OV 100%, hogy elhatárolódik tőle miközben te még itt adod a hülyét a PS-en és tovabbra is véded ezt a senkiházit.
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-26 at 19:57
Georg: nem vagyok jóindulatú. Én kritikus narancsos vagyok. De ami nem igaz, az nem igaz. Ezen te sem változtathatsz. A ti extragyors liberális nemzetközi sajtóhàlózatokkal, fizetett és percre pontosan felállított és facecsatàba indított troll hadseregetekkel nehezen lehet felvenni a versenyt. Ezeket a csatornàkat csak a magatokfajta olvassa, a a gazdàtoknak szól, hogy ügyesen megdolgoztak a pénzetekért. Az átlagembernek, a globális hálózaton kívüli világnak ti senkik vagytok, mert a normalitás és a tudat, hogy Magyarország békepàrti a hálózaton kívül van. Ezért is sajnállak benneteket beszűkült tudatú, pszichésen megrogyantott agymosottakat. Ez is háború. És ti àldozatai vagytok ennek a befolyásolási pszichológiai hadviselésnek. Tudjuk, hogy Poloska személyes bosszújáért mindent megtesztek, de jelenleg semmi mást nem csináltok, csak a gyáva, pszichopata, remegő labú EGO-jàt próbáljátok visszaadni és a saját szavazóbàzisotok megtartani. Ezért mondom, hogy menjetek oda harcolni értük. Orbán Balázs tökéletesen megmagyarázta. Ha még ezt sem értitek, akkor az agyhalott szó dícséret. Nagyon sajnállak benneteket. És a gazdàtok miatt is. Miért nem tudtok egy normális, intelligens, komoly embert választani Messiásnak? Amúgy meg pont most kellene, hogy megjöjjön a gyökér bátorsága. Nem a mi lett volna, ha, hanem most tessék gyorsan kihívni Orbán Balázst, hiszen neeeeem pàlyaaaa, hát legyőzi szóban!!! Alig várom. Ne féljetek! Csak lépésről lépésre szoktassàtok a stúdióvitàkhoz. Kezdetnek akor jöjjön csak ez a gyenge Orbán Balázs, hisz megeszi reggelire Poloska ugyebár! Na? Még most sem mer kiàllni? A valóságban. Nem a facen. 😉
Unortodox logika
2024-09-26 at 19:54
A Fideszt a szemünk előtt robbantják szét saját hazug ellentmondásai.
Georg
2024-09-26 at 19:43
Mellesleg OB már pakolhatja is a cuccát..ezt a sz*rt már Tóniék se tudják visszalapátolni..
https://444.hu/2024/09/26/a-vilaghir-fele-menetelnek-orban-balazs-tanacsai-az-orosz-invazio-elleni-kuzdelem-ertelmetlensegerol
Ennyire ne legyen má' hányingerem tőletek
2024-09-26 at 19:42
Módszeresen végzi ki a saját ideológiáját a fidesz.
Isten
Puff,egy hazug buzi pap, meg két pedofil még mellé…
Haza
Úgy védenénk meg a hazát,ha el akarnák venni, hogy ….sehogy. Lazán odaadnánk.
Család
“Van egy vörös vonal: a gyerekeinket hagyják békén”
De persze ha árvaházi a gyerek, és fideszes szarházi molesztálja, azt mentsük fel.
Akkor legyen inkább MP, az idióta agyatlan pszichopata. Még a híg szar is jobb az emeletes trágyadombnál..
Georg
2024-09-26 at 19:41
@ Gyökér vagy te Magyar Péter
Hiába erőlködsz..valahogy OB se igyekszik tisztázni, hogy mi a f*szra is gondolt itt..mert a magyarázkodása mindenre kiterjed, kivéve arra ami itt elhangzott az interjúban. Szóval az hogy te itt naracsos napszemüvegen keresztül próbálod a legjóindulatúbb módon értelmezni a hallottakat még kevés lesz arra, hogy bárki is elhiggye, hogy ez a hazaáruló valóban “nem úgy értette”, amikor nagyon is úgy hangzik, hogy “úgy értette”.
Georg
2024-09-26 at 19:36
@ Van
Valóban az a “legviccesebb” az egész történetben, hogy tulajdonképpen Kohán Matyi buktatja meg Orbán Balázst egy mandíneres propaganda interjúban…és még ez akart MP- vel vitázni..
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-26 at 19:29
Van: minél tovább bizonygatod azt, hogy nem érted, annál nagyobb hülye vagy. És rajtad már nevetni sem lehet. Sajnàllak. Téged is. Amiatt, hogy ennyire instabil vagy te is mentálisan, pszichésen is, csak dőlsz, amerre húznak, gondolkodás nélkül. Mint annyi sorstársad.
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-26 at 19:23
Van: stimmel. A következő mondhatom nem idézted. A tárgyalást, diplomàciàt, ami megelőzhette volna az orosz fegyveres támadást. Pont ezt csináljátok Orbán Balázzsal is. Tökéletesen bebizonyítottad, hogy agyhalott gyökér vagy te is, ahogy a zakkant gazdád is.
Van
2024-09-26 at 19:23
Georg2024-09-26 at 19:19
A leg szebb az egészben ,hogy egy ingyenélő propagandista húzta bele a csőbe akaratán kívül a diletáns politikai “tanáscsadót”!
Ezen csak kacagni lehet!
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-26 at 19:20
Akkor még lejjebb megyek az agyhalottak kedvéért. A háborút még nem robotok vívjàk, hanem emberek!!! Embereket, hadsereget még a csodás USA sem küld, hogy meghaljanak Ukrajnáért. Ahogy soha senki senkinek! Emberekre még mindig szükség van, de Zelenszkijnek lassan nem lesz kit a vágóhídra vinni, bízni abban, hogy majd jön több ezer ember!!! nyugatról segíteni, ez egy őrület ebben bízni. A fegyvert is emberek fogják, ember nélkül feldug@tja a háborút. Nekünk sem segített ember, nem fogott fegyvert senki a mi szabadságharcunkért. És mi sem fogunk fegyvert, hogy a saját magyar testvéreinket fegyverrel védjük az ukrán -orosz fronton, pedig nagy erre a nyomás most, hogy Kárpátaljàn behívnak, látszik abból, hogy a fél nyugati ügynöksereg és a magyar balos agyhalottak uszítani kezdtek. Unalmas. Kedves balosok, kotródjatok a francba!
Zebegény
2024-09-26 at 19:20
Kétes2024-09-26 at 19:12
Grúziával kezdődőtt!
Először őket rohanta le putyin komád.
Akkorr a a nyugat részéről nem történt semmi retorzió.
Utánna jött a Krím félsziget ,akorr is csak minimális szankciók történtek.
Most itt van Ukrajna !
Vajon ki lesz a következő?
Georg
2024-09-26 at 19:19
@ Kétes
Épp ebből tűnik, ki hogy mekkora egy takonygerincű, hazaáruló Orbán Balázs. A Kohán gyerek külön mondta, hogy ne menjenek bele ebbe a témába, de OB saját maga döntött úgy, hogy belemegy és nemhogy a saját véleményének adta el ezt az agymenést, hanem a kormány/Fidesz stb. álláspontjaként (vagy kit is értett “mi” alatt). Ehhez képest se OV, se a kormány se senki nem határolódott el eddig ettől a rohadéktól (csak megjegyzem, hogy a PS se igazán..ami már önmagában felháborító, ha már ezt a nevet merik bitorolni a propagandisták).
Van
2024-09-26 at 19:14
Gyökér vagy te Magyar Péter2024-09-26 at 19:09
Akkor itt is tele vagyunk IQ agyhalottakkal. Háborús védekezésbe kergette Ukrajnàt. Stimmel. Nem azt jelenti, hogy mi nem védekeznénk, hanem hogy elkerülhető lett volna a háborús!!!!
——‐———————————-
Szerintem nem Magyar Péter a gyökér!