Magyar Márton új, hamarosan startoló online termékét egyelőre Kontroll TV munkacímen emlegetik. Magyar Márton idén tavasszal még Magyar Péter sajtózásában vett részt és az Indamediánál volt állományban, valamint a Tisza Párt mellett a Jobbiknál is felbukkant. Korábban a HírTV-nél is tevékenykedett.
Magyar Márton, a Tisza Párt elnökének, Magyar Péternek a testvére a 24.hu-nak megerősítette: olyan új online újság alapításán dolgozik, amely már októberben beléphet a magyar médiapiacra. A 24.hu szerint az említett újság írott, videós és podcast formátumban is közöl majd tartalmakat, és Kontroll TV munkacímmel emlegetik. A végleges nevet Magyar egyelőre nem kívánta nyilvánosságra hozni.
Magyar Péter testvére azt állítja, hogy a Tisza Párttól függetlenül működnek majd, ugyanakkor némi kételyt ébreszthet ezzel kapcsolatban, hogy Magyar Márton idén tavasszal még Magyar Péter sajtókapcsolatait ápolta, szervezte Magyar több tévészereplését is, miközben még áprilisban is az Indamediánál volt állományban, ráadásul kiderült, hogy a Jobbik–Konzervatívokkal is szerződésben állt.
A tervezett médium alapítója korábban a HírTV szerkesztő-riportere is volt, amelynek emlékét a YouTube-on található több videó is őrzi.
Magyar Márton kijelentette, hogy célja elkerülni, hogy a finanszírozói érdekek megjelenjenek az újságban. Ezért számos tehetős vállalkozót megkeresett, hogy kisebb összegekkel támogassák a projektet. Így ha valaki mégis megpróbál beleszólni abba, hogy mi jelenjen meg a cikkekben, lehet nemet mondani anélkül, hogy a működés veszélybe kerüljön.
A Media1 információi szerint Magyar Mártonnak is szerepe volt abban, hogy Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója több millió forinttal támogatta Magyar Pétert és a Tisza Pártot Magyar tavaszi színre lépését követően. Úgy tudjuk, Bojár a támogatási összeg feltételéül szabta, hogy Magyar Péter nem lehet EP-képviselő, ha elfogadja a támogatást, mivel a tehetős üzletember szerint itthon lenne rá szükség. Magyar Péter ezt akkor meg is ígérte Bojárnak a Szeretem Magyarország Klubban. A politikus azonban nem tartotta be az ígéretét, és felvette EP-képviselői mandátumát.
Forrás: Media1, fotó: videókivágás
Carolus
2024-09-27 at 01:51
Na, ez a nyomigyerek is a külföldi kitartók pénzén szeretne jól megélni, mert máshoz tehetségtelen.
Gyurcsev Klárenc
2024-09-26 at 22:28
TalEle
2024-09-26 at 20:37
Mondjon már egy Fidesz vezetőt, aki nem kádárista családból származik! Mind KISZ titkár vagy párttag volt.
Solaris
2024-09-26 at 21:47
Azonnal felnégyelni.
Bájercsótány máris csinájjon műszart, ahol a tapsnyikok lehurrogják.
De ide is kell egy propellercikk, lehetőleg Ori helyesísásával.
Ha már 140 milliárd az ára az agymosodának…
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-26 at 21:41
Bojàr rossz döntést hozott. Őt is beszippantotta a pszichopata bàj, szerintem már másképp gondolja. Vett a Tisza part egy médiumot, ahol terjeszthetik az igét, és végre a lipsi kommentelők is elmennek az őket megillető helyre. Àmen.
Cuki
2024-09-26 at 20:50
Lesz majd nekik is Vidám Vasárnap?
Péter Páter majd kézrátétellel gyógyít
TalEle
2024-09-26 at 20:37
Még egy hülye gyerek a kádárista “Jogerőss” Pál famíliából?
Bandi
2024-09-26 at 20:34
Szekta TV lesz vajon a neve az inkriminált terméknek?
TalEle
2024-09-26 at 20:21
Orbánék nem veszik észre, hogy a 2022-es választások után, amikor is leváltódott a komplett magyar ellenzék, a Világ leghatalmasabb közösségi médiabirodalmával, a Sorosék résztulajdonolta Meta/Facebook-al vívnak proxi háborút! Sorosék rendezik, szervezik, pénzelik a kormányellenes megnyilvánulásokat, az ő Facebbok huszár ügynökei, pl. a f@szopó USA nagykövet, a pesti főpolgármester, vagy a levitézlett korrupt NER lovag heccelik a Facebook faló csőcselék népes táborát!… Ha továbbra sem veszik komolyan ezt a veszedelmet, akkor 2026-ra, mint a lusta, tohonya béka a forróvízben, lassan megfőnek, a Facebook által gondosan melegített fazékban…