Az Egyesült Államok 5,5 milliárd dollárt tesz elérhetővé katonai támogatásként az amerikai készletekből való lehívással Ukrajna számára a Biden-kormányzat hivatali idejének lezárásáig – közölte Joe Biden elnök csütörtökön, mielőtt a washingtoni Fehér Házban Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt. Joe Biden közleménye szerint az 5,5 milliárd dollár (mintegy 1700 milliárd forint) az amerikai Kongresszus által korábban megszavazott keret teljes felhasználását jelenti.
Az elnök azt is közölte, hogy Ukrajna nagy távolságú támadóképességének erősítése érdekében arról határozott, hogy országa nagy lőtávolságú eszközökkel, azaz precíziós támadásra alkalmas JSOW típusú siklóbombákkal látja el az ukrán haderőt. Joe Biden egyben bejelentette, hogy az amerikai védelmi minisztérium 2,4 milliárd dollár további kiegészítő biztonsági támogatásra adott megbízást az Ukrajnai Biztonsági Támogatási Kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative) keretében, ami gyártási megrendelést jelent, és ezúttal légvédelmi eszközökre, valamint drónokra és egyéb eszközökre, és az ukrán védelmi ipar erősítésére vonatkozik.
Joe Biden közleményét azzal zárta, hogy az Egyesült Államok el fogja látni Ukrajnát azokkal az eszközökkel, amelyekre szüksége van, hogy megnyerje a háborút. John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója csütörtökön Joe Biden és Volodimir Zelenszkij találkozója után tartott sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy az ukrán elnök nagy vonalakban ismertette úgynevezett “győzelmi tervét”, és ennek nyomán a következő időszakban az amerikai kormányzat részletesen értékeli majd az ukrán elképzelést.
Kérdésre válaszolva annyit mondott, hogy az ukrán tervezet nem csak a háború lezárása érdekében tartalmaz javaslatokat, de egy újabb háború megelőzése érdekében. A fehér házi illetékes azt is közölte, hogy az ukrán “győzelmi terv” októberben a Németországban összehívott Ukrajna Védelmi Kontaktcsoport ülésén is napirenden lesz, amelyen az ukrán haderőt támogató nemzetközi koalíció tagjai magas szinten képviseltetik magukat. Az ukrán elnök a Joe Biden-nel tartott megbeszélést követően külön egyeztetett Kamala Harris alelnökkel, demokrata elnökjelölttel. Volodimir Zelenszkij New York-ban az ENSZ Közgyűlése kiemelt hetének keretében a biztonsági Tanács Ukrajnáról szóló keddi tanácskozásán azt hangoztatta, hogy az ukrajnai háborút nem lehet pusztán tárgyalásokkal lecsillapítani, Oroszországot békére kell kényszeríteni.
Az Egyesült Államok a csütörtökön bejelentett jelentős, 5,5 milliárd dolláros ukrajnai támogatási csomag mellett szerdán 375 millió dolláros hadisegítségről is bejelentést tett, ami az ukrán katonaság sürgős szükségleteinek kielégítését teszi lehetővé, így a harctéren kritikus fontosságú 105 és 115 milliméteres lövedékeket, valamint HIMARS-rakétákat, Javelin páncéltörő eszközöket, aknavédelemmel rendelkező páncélozott-, hídrakó és egyéb harci járműveket tartalmaz.
Vezető kép:MTI/EPA/AP pool/Evan Vucci
kanigunda
2024-09-27 at 11:06
“…országoknak joguk van védekezni…”
Nofene! Megvilágosodtunk? Pontosan ezért védik magukat az ruszákok egy
megelőző csapás segítségével. Csak így tovább!
kanigunda
2024-09-27 at 11:04
De legalább a ZUSA nem az oroszokkal háborúzik. Á nem.
2 ÉNAKI
2024-09-27 at 10:14
Anyagilag tönkre vágtad azusat,allandó ukrajnai tamogatasokkal. Mire leköazönsz teszel még rá egy lapattal. A politika legalja ami zusában müködik
Remelhető a valtozás a választások után
na4
2024-09-27 at 09:02
Az amerikai polgárok biztosan nagyon örülni fognak, hogy fingos debil kretén Joe Ukarajnába önti a nehezen megkeresett pénzüket, miközben ők egyre jobban vegetálnak. Újabb szög a komcsidemokraták koporsójába. Trump minden bizonnyal felírta a listára, hogy fingos Joe és a demokraták hogyan tolnak ki a választókkal immáron sokadszorra. Hajrá Trump!
ViAM
2024-09-27 at 08:24
A leosztásból mennyi jut netánjahúnak?!
Gullwing
2024-09-27 at 08:06
Legalább lesz miből virágot venni a sírokra…
pm
2024-09-27 at 07:52
Vízöntő2024-09-27 at 07:30 : ennyi maradt a visszaosztás, és lopkodások után:-)
pm
2024-09-27 at 07:51
Bosszantóak ezek az elírások, és igen sok van belőlük.
Gyorsan gyorsan kitolunk még ami pénzt csak lehet Trump előtt.
Még nem késő
2024-09-27 at 07:49
Ha eddig nem tették meg és van eszük az oroszoknak, most megteszik, hogy ledarálják az F16-osokat a tárolóhelyen, még mielőtt a JSOW megérkezik, hogy ne legyen miről indítaniuk az ukriknak.
Kárpáti
2024-09-27 at 07:48
Lacus 2024-09-27 at 07:36
Ukrajna azzal nyeri meg a háborút ha megvédi magát.
A hiéna ruszkiknak, a nemzetek gyilkosainak az lenne győzelem ha elfoglalnák.
A háborúpártiak a támadás pártolják.
A békepártiak a védekezést.
Kárpáti
2024-09-27 at 07:44
Az országoknak joguk van védekezni egy támadás esetén és joguk van támogatást adni a védekezéshez. A békepártiak is megvédik a hazájukat. Ha mindenki a saját hazáját védené nem lenne háború.
A háborúpártiaknak akik a támadást támogatják ez nem tetszik. Ha az agresszor költi a milliárdokat a támadásra azzal nincs bajuk. Az agressziót szeretik a háborúpártiak, csak azt nem ha az áldozat védekezik.
Lacus
2024-09-27 at 07:36
Nocsak nocsak, hogy megnyerje a háborút? Eddig a védekezésről pofáztak ezek a hiénák, most legalább kibújt a szög a zsákból hivatalosan is! Szemét demokratának hazudott országok nemzetek gyilkosa!
Vízöntő
2024-09-27 at 07:30
Csak jelzem, az 5 millió és az 5,5 milliárd közötti pár nulla valahol elveszett!