Elkaszálta a Fővárosi Választási Bizottság a budapesti olimpiával kapcsolatos népszavazási kezdeményezést péntek reggel – tudatta Hadházy Ákos munkakerülő országgyűlési képviselő. Mint ismert, ellenzéki képviselők ismét csak a fővárosra bízták volna annak a kérdésnek az eldöntését, rendezzen -e Magyarország – nem, nem csak Budapest – olimpiát 2036-ban.
A kérdésük eredetileg ez volt,
„Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata pályázatot nyújtson be a 2036. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?”
Ezzel egyértelművé tették, hogy az olimpiát kisajátítanák Budapestnek, Magyarország összessége nem számít a kérdésben. Szerencsére a Fővárosi Választási Bizottság, ahová kérvényüket beadták, nem találta egyértelműnek a kérdést, mivel „az olimpiai kandidálás folyamata hosszú és bonyolult”. Sajnálatos, hogy a FVB nem találta problémásnak, hogy a kérdés nem az egész magyar közvéleménynek akarták föltenni. Mint Hadházy fogalmaz,
a választópolgárok pontosan el tudják dönteni, hogy akarnak-e olimpiát vagy sem, és erre kötelezhetik a fővárosi közgyűlést. Mi hiszünk abban, hogy a budapestieknek kell meghozniuk azt a döntést, akarnak-e olimpiát, ezt nem lehet rájuk erőltetni.
Az ország többsége meg abban hisz, hogy döntésképes választópolgárok nem csak Budapesten élnek, és nem kizárólag a fővárosiakra tartozik egy ilyen kérdés. Meglehetősen különös, hogy az amúgy vidéki Hadházy Ákos miért törleszkedik annyira a budapesti ellenzéki holdudvarhoz, hogy elfelejtsen kiállni a vidékiekért.
Forrás: facebook.com
GJ
2024-09-27 at 18:36
Zsiráf találkozó egy témára.
Miért vannak ezek még itt, ha olyan szörnyű ez az ország???
csakafidesz
2024-09-27 at 18:33
Naprózsa 2024-09-27 at 18:01
“… rettegniük a no go zónákban”
Történt egyszer, hogy egy amerikai vendégünk volt. Elővett egy térképet és megkérdezte tőlem, hogy hová nem érdemes betennie a lábát még nappal sem. Mindenféle elfogultság nélkül, rögtön elővettem egy filcet és bejelöltem vele a VIII. kerületet és a X. kerület nem éppen biztonságos részeit. Nem áltatom magam, és semmiképp sem a segítséget kérő idegeneket. Igenis a Blahától a Népligetig jelentős területek vannak ahová épeszű ember nem megy sétálni még nappal sem. Ha dolgom van itt akkor megnézem meddig mehetek tömegközlekedéssel. (saját kocsival nem jó ötlet..)
csakafidesz
2024-09-27 at 18:21
Elég érdekes kérdés ez. Tulajdonképp az olimpia túlnyomórészt, vagy teljesen Budapesten kerülne megrendezésre, a budapestiek viselnék el az ezzel járó felfordulást. Másfelől egész Magyarország ügye ennek a megrendezése. De a kérdésben tényleg nem dönthet egyedül a főváros. Azért sem, mert a megrendezés költségei nemcsak a budapestieket terhelik, ahogyan a haszon és az elismerés sem a fővárosé.
Naprózsa
2024-09-27 at 18:01
Borzasztó látni, hogy egyre alacsonyabb szellemi szinten vannak az ide kommentelő mindenszarista
Soros-ügynökök.
“Rottyon van az ország” álmodik az A mint agysejthiányos. Nyilván ez is külföldről ideugató senki, aki nem látja a fejlődést, hisz nem is él itt.
A másik, a szuez-szifon padlóösszefolyó csak annyit sem vett észre, hogy az olimpia megrendezésének fő helyszínei, sportlétesítményei mégis minden áskálódás ellenére elkészültek, épp erről beszél Karácsony, világbajnokságokra idejártak, járnak az összes kontinesről, és imádják a világ legszebb fővárosát ahol nem kell szarban úszniuk, vagy rettegniük a no go zónákban ha eltévednének. Ha pedig mi rendezzük az olimpiát nem lesz buzifesztivál.
Viszont érthető ez a gyűlölet, hisz csak azok a fotelhuszárok utálják a sportot, akiket a suliban mindig legyőztek, és csak az akarja elvenni tőlünk a rendezőknek felfutó többletaranyakat, akik pénzt kapnak egy újabb árulásért.
Most kinek akarják átjátszani a rendezés jogát???
AAA
2024-09-27 at 17:17
Annyira rottyon van a magyar gazdaság, hogy napi működést sem tudjuk megszervezni, nem hogy az olimpiát. Majd ha a MÁV járatai nem rohadnak le kilométerenként, lesz tanár, orvos, klimatizált műtő, felszerelt tanterem, működő hivatal, akkor álmodozhatunk.
oshon
2024-09-27 at 17:15
suez te balfsz latszik hogy eletedben semmit sem tettel a megelhetesedert … eltartott naplopo , budos magyargyulolo csuszzomaszo vagy – fujjj !
Horanszky László
2024-09-27 at 17:02
Az Olimpia az egész országot érinti, a vidékieket is!!!! Tehát Népszavazás, ne csak budapestiek, a libsi belpestiek döntsenek erről. PL kajak kenu Fadd Domboron vagy Szegeden, nyílt vizi úszás, vitorlázás Balaton, kerékpár vidéken, befutó Hősök tere, és persze Kézilabda,röplabda vidéki sportcsarnokok.Összeségében, nem kell Opimpia nekünk, mert az LMBTQ átitatja sajna már ezt az eredetileg szent és magasztos eszmét Los Angelesben meglátjátok, a párizsi olimpia gusztustalain jeleneteit is felülmúlják. A hányás zacskót lehet előkészíteni. AMúgy érdekes, Kaligeli miért kezdett beleállni ebbe az Olimpia rendezés támogatásába? Emlékeim szerint még az atlétikai VB-t is ellenezte, végsőkig feszítve a húrt, együt a banya kinézetű buta Baranyi Krisztinával. A megoldás kulcsa, LMBTQXYXYXVXVVCVMNXBNM bár lehet kimaradt egy pár karakter, ezért előre is elnézést kérem azoktól, akiket nem soroltam fel .
szuez
2024-09-27 at 15:47
Mit remegtek az olimpiai szavazás miatt? Ha a magyaroknak ez tetszik, akkor megszavazzák, ha pedig csak egy újabb megalomán baromságnak tarják, amelynek az a legfőbb célja, hogy a piaci ár többszöröséért betonozzanak és építkezzenek a kedvenc vállalkozók, akkor meg leszavazzák.
A vidékiekre pedig ne kell hivatkozni. A nem éppen környezetbarát akkugyárak sem tetszenek nekik, miért gondoljátok, hogy egy LMBTQ parádé olimpiát csak úgy megszavaznának? Vendégmunkás rendszerről sem kérdezte meg senki a vidéki magyarokat, pedig 99%-uk biztosan nem támogatná ezt az szarságot.