A nemzetközi politikának vissza kell térnie a kölcsönös tisztelet talajára, és újfent előtérbe kell kerülnie a diplomáciának, kizárólag ez vezethet el az ukrajnai háború lezárásához is – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
A tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország már két és fél éve az ukrajnai háború szomszédságában él, közvetlenül szembesülve annak a negatív hatásaival.
Másfél millió menekült érkezett hazánkba, az infláció az égbe szökött, és még mindig ezer olyan iskola van Magyarországon, ahova menekült gyerekek járnak”
– sorolta.
“És ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, akkor azt hiszem, nyilvánvaló, hogy a válasz, amit a globális és európai közösség próbált adni, nem hozta el a békét, nem hozott minket közelebb hozzá” – mondta.
“A szankciók jobban ártanak egyes európai országoknak, mint Oroszországnak, s azt is látjuk, hogy sok nyugat-európai vállalat és ország egyszerűen kikerüli a szankciókat” – tette hozzá. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a fegyverszállítások sem vittek közelebb a megoldáshoz, mindössze az áldozatok számát növelték meg.
Az ukrajnai háborúnak nincsen megoldása a harctéren, a megoldás a tárgyalóasztalnál van, ezért mi a tűzszünet és a béketárgyalások megkezdésének pártján állunk”
– szögezte le. Majd emlékeztetett, hogy a háború kitörését követően a kormány felajánlotta a szemben álló feleknek Magyarországot a béketárgyalások helyszíneként. “Azóta nem beszéltünk erről, de a meghívás még áll” – tudatta.
A miniszter ezután sérelmezte, hogy aki akár csak megemlíti a “béke” szót, azt azonnal támadni kezdik, és különböző dehonesztáló megbélyegzésekkel illetik, ahogy az a magyar kormány esetében is látható. Illetve sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a “béke” egyesek szemében mostanra szitokszóvá vált. Végül aláhúzta, hogy a nemzetközi politikának vissza kell térnie a kölcsönös tisztelet talajára, és ismét a diplomáciának kell előtérbe kerülnie. Ennek kapcsán kifejtette, hogy a valódi diplomácia nem az, amikor valaki csak azokkal áll szóba, akikkel mindenben egyetért, hanem mindenkivel párbeszédet kell folytatni.
(MTI / Kiemelt kép: Facebook)
Samu
2024-09-28 at 12:06
Bocikáim, megelőző csapás. A hős ukránok mi a p.-t kerestek Kurszknál?
Don Qijote
2024-09-28 at 10:22
A politka meg a tisztelet. Na ez egy kilátástalan szélmalomharc. Értelmesebben is tölthetnéd az időd kedves Péter, de sajnos a Péterektől megszoktuk, hogy gyakran beszélnek hülyeségeket.
A gyengébbek kedvéért röviden azért nem érdemes ezen rugózni, mert a politika olyan műfaj, ahol a leggátlástalanabb semmirekellő gazemberek tülekednek, és jutnak el a csúcsra. Ezektől nem várható el több, csak annyi, hogy az ostobaságuk szintjéhez illő eszközökkel izmozzanak.
Dinnye
2024-09-28 at 10:06
Nem tudom, mit akarnak az un. békepártiak.
Ritkán hallok Szíjjártó olyan irányú nyilatkozatáról, hogy Putyin lábbal tiporja a nemzetközi jogot. A 21. században, Európában megtámadott egy szuverén országot, azzal a szándékkal, hogy azt elfoglalja. A 21. században egy imperialista agresszor megkiséreli a népek által elismert határok megváltoztatását. Erre nincs magyarázat, itt a nemzetközi jog megsértéséröl beszélünk.
A magyar békegalamboknak arra kéne törekedni, hogy az orosz agresszor szüntesse meg a civil lakosság és a a civil lakosság infrastruktúrájának szisztematikus bombázását. A békemisszió legismertebb “eredménye” az volt, hogy Orbán moszkvai látogatása után két nappal az orosz agresszor Kievben egy gyermek-kórházat a földig bombázta.
Csak gratulálni lehet a magyar békegalamb békemissziójához!
Béla
2024-09-28 at 09:11
Kárpáti2024-09-28 at 08:24
Zavarosan folynak a vizek beteges agyában.
“Fiat iustitia aut (et) pereat mundus”
Legyen igazság, még ha belepusztul is a világ , mondta. Ferdinánd császár és király.
A maxima azt jelenti, hogy igazságos döntést kell hozni bármi áron, ami a gyakorlati következ-ményeket illeti.
Csakhogy abban az időben nem rendelkezett az emberiség olyan tömegpusztító fegyverekkel, mint manapság, amikor ezek a fegyverek az emberiség kiirtását is lehetővé teszik.
Oroszország rendelkezik ma a Földön fellehető, hatalmas pusztító hatású nukleáris fegyverek kb felével.
Nem érné meg az emberiség szempontjából, ha eddig feszítenék a húrt!
Kárpáti
2024-09-28 at 08:24
A kölcsönös tiszteletbe nem fér bele a háborús agresszió.
Aki csak kiejti a száján, hogy Oroszországnak békén kéne hagynia Ukrajnát azt Szijjártó azonnal támadja.
Még a béke gondolatától is frászt kap a háborúpárti Szijjártó mert akkor orosz barátai nem támadhatnának.