Lassan minden héten történik valami a magát csodaszarvasnak képzelő Magyar Péterrel, a Karanténvlog pedig bánatosan veszi tudomásul, hogy Gyurcsányék munkásőrbrigádja, a Momentum ostoba percemberei már arra sem méltók, hogy viccet csináljunk belőlük, szinte teljesen eltűntek és felszívódtak a baloldali dögkút mélyén. Peti azonban kitart, a csodavárók pedig az egyre zűrösebb ügyeit, egyre nagyobb botrányait sem veszik a lelkükre. Sőt, minden egyes lelepleződés után jobban imádják, a nagy országrontó nyomor pillanataiban pedig még plusz pénzeket is küldenek Poloska Petinek, akinek nyilván alig van pár garasa a ládafiában. Az őrület pillanatai ezek, a normalitás háttérbe szorul és végítéletszerűen söpri el a józan hangokat a Petirajongók zajos kara. De meddig tart a csoda? A mondás szerint három napig, ám a csodaszarvasnak még vannak rejtett tartalékai, a kiábrándulás azonban borzasztóan fejbe fogja vágni az őt imádókat, akik talán akkor néznek majd először tükörbe hónapok után és nem értik majd, hogy egy valódi nímand hogyan tudta megbolygatni nem túl fényes elméjüket. Addig azonban várnak ránk a csodák, Peti ugyanis a kalászból is egy lehelettel kenyeret varázsol, valódi kérdésekre azonban nincs válasza, a bebiflázott lózungokon kívül ötleteket se nagyon láthatunk tőle, ez mégis elég. Vajon hol ér véget az őrület?
Facebook hozzászólás
Amina
2024-09-28 at 21:03
Forró lányok várnak rád —– https://ok.me/7TJI1
#bántjákapetit
2024-09-28 at 20:55
Dinnye
2024-09-28 at 19:59
Rohadtul nem úgy néz ki a vergődésetek, mintha olyan k@rva magabiztosak lennétek.. 😀
angolpuska
2024-09-28 at 20:53
@Dinnye tényleg dinnye vagy.
Tizenegy
2024-09-28 at 20:41
Egyszerűen érthetetlen hogy miért is gondolják azt a hívei hogy ő majd kormányt tud váltani.
1. Lényegében nincs is valódi pártja hisz az a 18 tag igencsak elenyésző.
2. Az összes kijelentésének nem csak mondta, hanem már tette is az ellenkezőjét
3. Képtelen kontrollálni magát, idegileg teljesen labilis.
4. Még a saját párttársait is egyfolytában kritizálja, tehát még velük is képtelen együttműködni 5. A hívei egyfolytában mocskolódnak ami a népszerűségüket az utóbbi időben igencsak negatív irányba vitte s viszi. Szóval teljesen érthetetlen hogy a megmaradt szimpatizánsszámmal ő kormányváltásban reménykedik
Dinnye
2024-09-28 at 19:59
Kiváncsi vagyok, hogy a kormánypropaganda szócsövén hány Magyar Pétert szapuló cikk jelenik meg még ma.
A Tisza párt támogatottsága csak növekszik.
A Tisza párt köszöni a reklámot és az ingyen propagandát.
PrüsszelPress
2024-09-28 at 19:40
Biden végzetesen demens volt. Becsinált a nadrágjába, odabüdösített Károly feleségének az orra alá, eltévedt a Fehér Ház kertjében, fantomnak nyújtott kezet.
És kitöltötte. a mandátumát.
A “Háttérhatalomnak” EZEK KELLENEK.
t
2024-09-28 at 19:38
Értem a napszemüveget.
Ilyen műsort csak tág pupillával lehet csinálni.
PrüsszelPress
2024-09-28 at 19:35
Előbb mosassa ki a gatyáját.
Meg a száját.
#bántjákapetit
2024-09-28 at 19:25
Van
2024-09-28 at 19:09
Ha már naponta 3-4 felé kell figyelnetek, az megterhelő a tiszektás agytekervényeknek, szó se róla.
Természetesen mindig örömmel röhögök, mikor azon sírásotokat igyekeztek leplezni, hogy az újdonsült “megváltótokról” folyamatosan lehet cikkezni. MZP-nél is pontosan ugyanezt nyomattátok, súgom neked halkan. 😉
Van
2024-09-28 at 19:09
Ez QRVA gáz naponta 3-4cikk Mp-ről.
Nag, a katyvasz a fidzsébrn!
K
2024-09-28 at 19:04
–7.55-nél azt mondja Magyar Péter hogy “megpróbáljuk visszavinni a magyar köz-TV-t a magyar emberekhez”.
–Én úgy gondolom hogy ez a kijelentése is bizonyítja hogy ellene van az igazságot és valóságot tükröző sajtónak, vagy a jobboldalinak vélt sajtónak. Ugyanaz a DK-s gyurcsányi szemlélet, ami az összes kudarcát jobboldalnak rója fel, és földönfutót csinálna a jobboldali emberekből..
*****
“„Minden értelemben földönfutók lesznek. Nincs árokbetemetés” – pontosan ezekkel a szavakkal fenyegette meg tavaly augusztusban közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumi elnökét, Vidnyánszky Attilát és mindazokat, akik nem álltak bele a Színház-és Filmművészeti Egyetem átalakítása elleni hadjáratba. ”
https://www.origo.hu/itthon/2020/08/gyuf-fenyeget
bl
2024-09-28 at 19:03
A skizofrén a lebukást úgy kerüli el, hogy egy még sejtelmesebb összefüggésbe csomagolja az igazságot. Ezt csinálja Petike is. Ahogy halad előre az időben egyre kényelmetlenebb az összes korábbi hitvallása. Azonban láthatóan egyetlen korábbi ellentmondása se zavarja, ami nagy gáz, mert elvileg túljutott a római jogon is.
#bántjákapetit
2024-09-28 at 18:58
Szomorú
2024-09-28 at 18:18
Fáj?
Nahát
2024-09-28 at 18:29
Érdekes, de amióta Magyar Péter feltűnt a színen, a baloldali médiában a szélsőbal elkezdte kinyírni a balközepet. Megfenyítették a HVG-t (ezért több munkatárs felmondott, mert MP panaszkodott rájuk), a 444-et, az ATV-t (Szöllősi Györgyi már MP tenyeréből eszik, és megszűnt az Öt), a Tilos rádióban megszűnt a Gyökérkezelés, mert leültek beszélgetni Fodor Gáborral. Melyik csatornát fogja még MP megtámadni a köztévén kívül, ahová négyszeri hívás ellenére sem hajlandó elmenni? Mi lesz a folytatás?
Szomorú
2024-09-28 at 18:18
Minden fideszes olyan hülye mint ez a Szabo Gergő?