A Tisza Párt elnöke bejelentette, ha Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, minden büntetőügye kapcsán lemond a mentelmi jogáról – hívta fel a figyelmet a Tűzfalcsoport.
A kérdés látszólag nem egyértelmű, hiszen a Qatargate-botrány középpontjában álló egyik vezető európai parlamenti képviselő lemondott parlamenti mentelmi jogáról, hogy a belga igazságügyi hatóságok kihallgathassák – számolt be a Le Soir című napilap, 2022 decemberében. Az Európai Parlament eljárási szabályzata 5. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy
a parlamenti mentelmi jog nem a képviselő személyes kiváltsága, hanem a Parlament egésze és képviselői függetlenségének garanciája.
A képviselő nem mondhat le róla. A vonatkozó jogi háttér és bírói gyakorlat alapján, ha az illetékes nemzeti hatóságok egy EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére kérik az Európai Parlamentet, egy hivatalban lévő vagy volt EP-képviselő maga kérheti a mentelmi jogának fenntartását, védelmet, ugyanakkor arról önként nem mondhat le. Így Magyar Péter ajánlata egyoldalúnak tűnhet, ami lényegében az egész javaslatra árnyékot vet, függetlenül annak tartalmától. Az eljárási szabályzat vonatkozó részét itt tekinthetik meg:
Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
TalEle
2024-09-29 at 19:16
Ravasz „árukapcsolás” a f@szopó, Soros ügynöktől, valószínűleg az őt követő Facebook faló csőcselék be is fogja venni a trükköt! Az impotens, – lásd: az Eva Kylie ügyet -, kizárólag politikai „boszorkányüldözéssel” foglalkozó, magyar gyűlölő román főügyész vezette európai ügyészséghez való csatlakozás véget vetne az ország igazságügyi szuverenitásának, valójában pont ezt akarják Sorosék! Mindenesetre, ha a sorosista elvtársai nem adják ki az elkövetett köztörvényes bűncselekményeiért ezt a levitézlett NER lovagot, talán a itthon is „szűkebben” kellene értelmezni az EU-s képviselők mentelmi jogát, nem? Például, nem szabadna megengedni, hogy állami intézményekben kényük-kedvük szerint belépjenek, ott randalírozzanak, élő Facebook közvetítéseket sugározzanak az általuk felheccelt Facebook faló pesti csőcseléknek!
Grimmbusz
2024-09-29 at 19:16
Kész2024-09-29 at 15:40
Ez igen! Írtatok vagy 50 cikket a propagandamédiában, hogy ez a köcsög nem mond le a mentelmi jogáról
–>>> én csak csupa olyan cikkekre emlékszem, amiben azt taglalják, hogy az EP szavaz a mentelmi jogról és most PszichPeti hirtelen kiszaladt Weberhez könyörögni, hogy ki ne adják őt.
Azért a kettő nagyon nem ugyanaz.
Grimmbusz
2024-09-29 at 19:12
bl
2024-09-29 at 17:53
Jó meglátás. Asszem Varga Judit is ilyesmit mondott…
“Varga szerint Magyar mestere annak, hogyan futtasson párhuzamos forgatókönyveket a közönsége számára. “A zseniális elme, lelketlen gonoszsággal fűszerezve kiváló színdarabokat rendez, egyszerre, egy időben.”
bl
2024-09-29 at 17:53
Na most mi az ami nem blöff volt eddig, a TiszaPetiPárt életében?? Minden blöff volt az elejétől a végéig, az egész egy különleges pókerparti volt, ahol a lapokat sose mutatják meg, minden attól függ, hogy mit hisz el a közönség. Blöff hátán blöff, pofátlan blöffök sorozatának sorozata.
Kész vicc
2024-09-29 at 16:53
Kész
“Most, hogy MP írja, hogy lemondana róla, máris ki lehet jelenteni, hogy amúgy nem is mondhat le róla.”
Egy kicsit tájékozottabb is lehetnél a “messiásodat” illetően. Jogvégzett és jól tudja, hogy a képviselő nem mondhat le a mandátumáról és ezt egy korábbi írásában a Facebook oldalán ki is fejtette. Éppen ezért roppant meglepő számomra, hogy most meg azt írja: lemond róla, ha… Mániákus hazudozó Petyátok talán sokat ivott, mert – úgy tűnik – össze-vissza firkál; hol nem mondhat le, hol meg lemondhat… Ő írt így!
Kész – ez kész vicc!
cukor
2024-09-29 at 16:37
Kész!
Pedig hogy kapar hogy lemondhasson mi?
Ludas
2024-09-29 at 15:59
kész!
Te meg elhitted a propagandát hogy nem mondhat ?
aladin
2024-09-29 at 15:54
Csak azt nem értem, hogy mia f……szt látnak ebbe a nyomorult alávaló geciláda Magyar poloska Péterben a Tisza szimpatizánsok. Se politikai iránya nincs, oráról orára hazudik, fingja sincs a politikához hát sosem politizált, csak egyet fúj mint a pereces, “lekell váltani a kormányt” de hogy te barom, mikor Fideszes voltál ott sem jártál be dolgozni mint most az EU.-ba, csak a partikra mikor piálni kellett.
Kész
2024-09-29 at 15:40
“A képviselő nem mondhat le róla.”
Ez igen! Írtatok vagy 50 cikket a propagandamédiában, hogy ez a köcsög nem mond le a mentelmi jogáról. Rengetegszer helyre lett téve, hogy nem is mondhat le, nem számított, csak nyomtátok a baromságot.
Most, hogy MP írja, hogy lemondana róla, máris ki lehet jelenteni, hogy amúgy nem is mondhat le róla.
Ez az egész tök vicces lenne amúgy, ha nem a mi adónkból hergelnétek a hülyéket!
Theo
2024-09-29 at 15:02
Lemondana ő, de saaajnos nem lehet….
Sanyáta
2024-09-29 at 14:59
Ettől a figúrától, mit várunk, lázítást, botrányt….ez egy új faszkalap a placcon….szégyen a megválasztása…..Ez egy olyan ember mint a többi politikus, aki nem mert szembe nézni hibáival….Ennek csak a hìrnév és a lóvé számit, szakmailag, emberileg alkalmatlan a politikai életre, de talán a partner kapcsolatra is, ki kell közösíteni a politikából, a firkászok nagyon felelősek az ő felemelésében!!!!! Ez egy szarházi alak!
Füli
2024-09-29 at 14:55
Nem blöfföl mert az észjáték,hanem egyszerűen hazudik!Mint az összes Tiszás politikusnak mondott senkik.