Orbán Viktor miniszterelnök felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés őszi ülésszaka. A kormányfő beszámolt az árvízi védekezésről, és köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a munkálatokban.
Ha baj van, a magyarok példásan összefognak
– hangsúlyozta a kormányfő. Mint mondta, a 2013-as árvízzel szemben a magyar állam hatékonyabb és szervezettebb lett, továbbá jó döntés volt a védelmi vonalak kiegészítése az elmúlt években. Jelezte, hogy 435 milliárd forintot szántak az elmúlt években árvízvédelemre. Ismertette, hogy a közeljövőben a vízügyi hatóság az árvízi jelentését a kormány elé terjeszti, ezt követően döntenek a további árvízvédelmi fejlesztésekről.
Megállapíthatjuk, hogy egy évtized alatt Magyarország megerősödött
– jelentette ki Orbán Viktor. Jó döntés volt szerinte kiegészíteni a védművonalakat. Hosszasan sorolta azokat a fejlesztéseket, amelyeket 2013 óta hajtottak végre.
Elmondta azt is, a kormány egyik kiemelt fejlesztési terve a Digitális Magyarország Program, folytatta Orbán Viktor a napirend előtti felszólalását. Az Egészségablak alkalmazáson keresztül már 80 egészségügyi intézményt lehet elérni. A Gondosóra programot is egyre többen használják a miniszterelnök szerint, és elindult a Digitális Állampolgárság Program, amely segítségével egyetlen gombnyomással foglalható időpont a kormányablakokba.
A kormányfő felszólalásában úgy vélekedett, a gazdaság stabil, hiszen gazdasági növekedésben a 11. helyen áll az Európai Unió országai között. Hozzátéve: a cél az 1. hely lenne. Ismertette továbbá, gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság: 4,7 millió ember dolgozott a nyáron. Bruttó 636 ezer forint lett az átlagkereset a nyáron, és 12. hónapja folyamatosan emelkednek a reálbérek Magyarországon.
Bár a magyar gazdaságnak rendszeresen halálhírét keltik, a magyar gazdaság köszöni, jól van
– jelentette ki a miniszterelnök.
Igaz lehet szerinte az a mondás, hogy akinek halálhírét keltik, az sokáig él. A magyar növekedési ütem másfélszerese az uniós átlagnak, de a miniszterelnök szerint ezzel nem lehetünk elégedettek. Gazdaságunkban továbbra is teljes a foglalkoztatottság, aki dolgozni akar, az talál is munkát. A bruttó átlagkereset 14 százalékkal nőtt, míg a reálbér-növekedés 9 százalék volt.
A gazdasági semlegesség politikája
Új gazdaságpolitika nélkül az eddigi eredményeket sem lehet megvédeni. A korábban egységes világgazdaság folyamatosan szétválik egy nyugati és keleti oldalra – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint csak akkor maradhat fenn a magyar állam, ha képesek vagyunk a világkereskedelem számára versenyképes termékeket eladni. Orbán Viktor elmondta, a mögöttünk hagyott hónapok csak tovább növelték bajt, mert Brüsszelben olyan bizottság alakult, amely folytatja a világgazdaságot megosztó politikát.
Brüsszel választhatná saját versenyképességének a javítását, beszállhatna az egyre élesebb versenybe, de sajnos nem ezt teszi. Magyarország számára a blokkosodás útja járhatatlan. Új gazdaságpoltiikára van szükség, a gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni. Mindenkibvel fenn kell tartani a gazdasági kapcsolatot. Kizárólag a magyar gazdaság érdekeit szabad követni. Mindent ami fegyveres konfliktus, vagy kereskedelmi háború felé mutat, azt el kell kerülni
– tette hozzá.
Magyarországnak mindenből a legjobb kell. Az új semleges gazdaságpolitika újeszközöket követlel és ezeket a következő hónapokban vetjük be, egymást követő iparpolitikai, vállalkozásfejlesztési és pénzügyi akciótervre van szükség. Munkáshitel, tőkejuttatás a kkv-knak, a gyermekek után járó adókedvezmények megkétszerezése, és a 13. havi nyugdíj véglegesítése – ezek lesznek legfőbb lépése
– fogalmazott a miniszterelnök.
Brüsszel főterére fogjuk szállítani a migránsokat!
Orbán Viktor a migrációról azt mondta, hogy a szabad utazás korszaka a végéhez közeledik, pedig csak annyi kellett volna, hogy a kezdet kezdetén nem engedik be a migránsokat.
A legtöbb nyugati országban áldatlan állapotok uralkodnak. Még mindig nem késő észhez térni. Aki megvédi Európa határait, azt megbüntetik. Nekünk azért kell fizetni, mert megvédtük a határokat, Salvinit börtönbe akarják zárni. Brüsszel főterére fogjuk szállítani a migránsokat, ha azt akarják
– jelentette ki Orbán Viktor.
Fotó:MTI/Máthé Zoltán
Pelikán József
2024-09-30 at 18:07
Politikai és gazdasági semlegesség nem létezik. Magyarország a Nyugathoz tartozik: az EU és a NATO részei vagyunbk. Ezek feladása a szabadságunk, a gazdasági jólétünk és a szuverenitásunk elvesztését jelentené. Csak egy idióta akar újra orosz vagy kínai gyarmati függésbe kerülni, amikor az EU-ban szabadok vagyunk!
PrüsszelPress
2024-09-30 at 18:07
‘ Brüsszel főterére fogjuk szállítani a migránsokat”
Ezt abba kéne hagyni.
Lezárják a határokat.
K
2024-09-30 at 18:04
–Minimum azért mert a FIDESZ gazdasági és reméljük politikai semlegességet akar elérni, már csak azért is minden magyar érzelmű embernek a FIDESZ-re kell szavaznia.
–Ez minden magyar ember kötelessége.
Köszi!!!🐑🐑🐑🐑🐑🐑
2024-09-30 at 17:39
Ez az elmebeteg teljesen elveszítette a valóságérzetét!
Egy álomvilágban él, a valóságot felfogni már nem is tudja, nem is akarja!
Köszönet a fideszbirkáknak, akik ránk szabadították ezt az őrültet!
t
2024-09-30 at 17:36
Logikuss
Látod milyen hülye vagy már megint.
Ezt az 50 Ft- témát csak azért vezették be hogy hasznot húzzanak a nem visszavitt palackokból. A visszaváltóm automaták gyakran nem működnek. Ilyenkor ott hagyjak mellette a cuccot mert nem sétáltatják. És ilyenkor jönnek a homleszek ….
A szelektív hulladék gyűjtő szigetek jobban működtek. De hat nincs lóvé így minden fillér (50 Ft) számít a kedvenceidnek.
matrix
2024-09-30 at 17:33
Sok német vagy Usa kommentret olvasok de a “pénz anyaigiak sivalkodás nem a központi téma
mozgató rúgó mint a
“minden szar magyaroknál” !
Ja ! ott nincsenek szegények csórók mert ott a bio banánfán terem havonta a több ezer € !?-:)
Ès két Bankkártya kell mert egyre nem fér rá a fizetés!
+++
De csak a naiv buta ostoba primitiv “minden szar magyarok” szerint!
Ki kell menni és személyesen tapasztalni ,hogy ott mennyit ér a minden szar “IQ”- amit magaddal cipelsz !
A sivalkodásért sírasért acsarkodásért ott sem fizetnek !
Logikus
2024-09-30 at 16:59
anti-soros
A kívánságod jó és helénvaló, mert végre kevesebb lesz a szemét és több az újrahsznosított cucc. És ameddig van újrahasznosítás, addig mindig is lesznek olyanok, akik hasznot akarnak húzni belőle, bármekkora is legyen az az összeg.
Szóval mi a bajod?
Zebegény
2024-09-30 at 16:51
A miniszterelnök parlamenti beszéde a tényeket illetően érintőleges kapcsolatban volt a valósággal, helyzetértékelése már párhuzamos univerzumban mozgott, a jövőre vonatkozó tervei pedig lázálomba illőek.
“Magyarországon aki akar, dolgozhat, és eltarthatja a családját” – emlegette fel Orbán Viktor a 637 ezer forintos bruttó júliusi átlagkeresetet. ”
a nettó közepes kereset (medián, aminél pont annyian keresnek többet, mint kevesebbet) 363 ezer forint. Ennél a foglalkoztatottak fele kevesebbet visz haza – aligha igaz, hogy minden foglalkoztatott képes eltartani a családját.
A miniszterelnök büszkén sorolta, hogy a kormány meghosszabbította a 300 ezer családot érintő kamatstopot, és meghosszabbította a babaváró hitelek vállalt gyermekek megszületésére vonatkozó határidejét. Ezzel valójában a kormány kudarcait ismerte be: ha az érintett családok megfelelő jövedelmi helyzetben lennének, nem kellene kamatstoppal védeni őket a hatályos kamatoktól. Ha a kormány/párt családpolitikája sikeres lenne, akkor a babaváró kölcsön felvevői között nem lennének tömegével olyan párok, ahol nem született meg a támogatásért cserébe vállalt gyerek.
Azért azt Jegyezzük meg: GDP-arányos beruházási ráta. :DD Közben minimálbérben az utolsó előtti, fogyasztásban az utolsó helyre csúsztunk, a születések száma a 2002-2010 közti időszakhoz képest kb. 6%-kal alacsonyabb éves viszonylatban, valamint kb. 40%-kal kevesebb lakás épül, mint akkor. Minden érdemi mutatóban a bányászbéka feneke alatt vagyunk 2 arasszal, erre jön a bűvös “GDP-arányos beruházási ráta”. 😀 GDP-arányos beruházási rátából nem fog venni az agyalágyult fideszes szavazó parizert, zsemlét, krumplit, almát.
matrix
2024-09-30 at 16:49
Lakmusz
2024-09-30 at 16:18
Mivel te egy jól iformált két 1/2 diplomás értelmiségi vagy !
Gondolom azt is megkérdezted,hogy a “kukázó ” hány árát dolgozott egész életében ?
Mennyi drogot és cefre lörét fogyaszt naponta ?
Az élet alapvetö szabályai
1) mindenki saját élete sorsa kovácsa
2) ki mint vet úgy arat
3? a munka nem bün csak lehetőség
4) nem az Orbán és bármelyik kormánymeg a társadalom kötelessége a parazitákat eltartani
mert parazitának lenni nem emberi és alanyi jog !
A parazita virus a vakulásig irigységgel kombinálva tipikus magyar-proli népbetegség !
Derrick
2024-09-30 at 16:35
Robo-f@sz
Hiába na! A fidesz kormánytagoknak és a Fidesz felelős gondos kormányzásának köszönhetően nagyon, de nagyon megurott minőségi életszínvonal Magyarországon és értékes dolgokat dobálnak el az emberek (főleg a fővárosban (ezek jószerivel Tisza szavazók a felmérések alapján))ezeket össze kell gyűjteni a kukákból és szelektíven tárolni,és újrahasznosítani.Ezért van több kukában matató ember ,a magas életszínvonal okozza!!Ilyen az mikor jól működik minden a gazdaságban !
Lakmusz
2024-09-30 at 16:18
Ébresztő Miniszterelnök úr!
Láttam magam is ilyen kukázó embereket ,kérdeztem is őket mi a f@szt csinálnak mire kiderült hogy a fenntarthatóságért felelős managerek akik felmérik mennyi újrahasznosítható anyagot dobnak ki a felelőtlen fogyasztók, mert nagyon jól élnek már a magyarok megugrott a fogyasztás a hazafias kormányzásnak köszönhetően,
kanigunda
2024-09-30 at 16:13
“…fizetések a béka segge alatt vannak…”
Eccerű, menjen be a főnökéhez és basszon az asztalra! Ja, hogy nem meri.
Az gáz. Ha maga puhapöcs akkor ne mást okoljon, okéska!
anti-soros
2024-09-30 at 16:13
Dr. Csernus
2024-09-30 at 16:06
“Magyarországot egy nárcisztikus szociopata irányítja”
Hééééé!
Még nem MP a főnök! Vagy te a jövőből jöttél?
🙂
anti-soros
2024-09-30 at 16:10
Logikus
2024-09-30 at 16:02
Ja, végre! Életükben először hasznos munkát végeznek!
Önszántukból sose dolgoztak volna, most meg örömmel válogatják a szelektív hulladékot (ezért komoly pénzeket kéne fizetni…).
Kívánom, hogy a kormány elkövetkező intézkedései is hasonlóan jó eredményeket érjenek el!
🙂
https://www.onlineboatcourse.com/snjat-kvartiru-na-sutki-v-gomele-bystroe-19/
2024-09-30 at 16:10
https://www.onlineboatcourse.com/snjat-kvartiru-na-sutki-v-gomele-bystroe-19/
Dr. Csernus
2024-09-30 at 16:06
Magyarországot egy nárcisztikus szociopata irányítja, aki kóros hazudozással, félelemkeltő összeesküvéselméletekkel és nacionalista téveszmékkel eteti a híveit. Azonnal zártosztályra kell őt utalni és megkezdeni a gyógyszeres pszichoterápiát!
anti-soros
2024-09-30 at 16:06
dr. Kolompár G.
“Magyarországon is sok gyenge felfogású ember él”
Igen, látjuk rajtad…
Logikus
2024-09-30 at 16:02
Ébresztő Miniszterelnök úr!
Valóban megjelentek, de a REPONTOS, dolgokat keresik. Mindenkinek jól jön egy kis Plusz.
Logikus
2024-09-30 at 16:00
jóságban
Tipikus ballib vagy!
Mondj valamit, ami 2006 vagy 2009-óta nem emelkedett a világban sehol csak nálunk.
Gondolom, csak nálunk vannak áremelések és csak nálunk van infláció, ugye? 😀
jóságban
2024-09-30 at 15:45
…..ja…ez a jó ami most van…a 410 ft-os euró meg a 430ft-os chf….még szerencse hogy van aki megmondja nekünk hogy ez a jó…mert az életben rá nem jönnénk hogy a jóságban élünk…..mondjuk ha nemzeti kormány lenne valójában akkor végrehajthatna egy román 2006-os féle “pénzreformot” hogy kettö számjegyet vándorolt a tizedesvessző a műanyag játékpénzükön…egyik napról a másikra….jól van el kellett adni az országot hozzá az igaz….de könyörgöm mi nem adtuk el…bocsánat oda már rég az országot az aberrált tömeggyilkos terrorista fehér faj ellenes apartheid zsidó rezsimnek?……hát dehogynem
X
2024-09-30 at 15:39
Azt akartam hallani, hogy Orbán Viktor kirúgta Orbán Balázst aki alkalmatlanná vált a miniszterelnök politikai tanácsadójának..
A magyarok kormánya TEGYE a dolgát.
Nagy ára lehet ha nem teszi.
Nem értem miért nem rúgta még ki Orbán Balázst aki 56 emlékét gyalázta amikor párhuzamot húzott 56 és az orosz-ukrán háború közt. Néztem az országgyűlési felszólalásokat és hányingert kaptam a balosoktól akiknek az elődjeik gyilkoltak minket 56-ban és akik most kihasználják Orbán Balázs ostoba kijelentését Ukrajna támogatására. Fegyvereket akarnak szállítani hazánkon keresztül Ukrajnának és beerőszakolni hazánkat két Szláv nép háborújába, amihez semmi közünk.
Ez nem történhetne meg ha Orbán Viktor azonnal kirúgja Orbán Balázst.
* * *
Sok hülye balos azt hiszi, hogy fideszes vagyok mert nagyon sok mindent helyeslek és támogatok amiről a kormány beszámol a Magyarország Kormánya közléseiben.
Nem érdekel mit hisznek a balosok de a magyar honfitársaimnak megmondom, hogy 56-os hazafi vagyok aki nem fideszes de támogatja a kormányt amikor a kormány jól végzi a munkáját.
Remélem ez érthető.
dr. Kolompár G.
2024-09-30 at 15:23
Én elhiszem (sajnos tudom is) hogy ahogy mindenütt, Magyarországon is sok gyenge felfogású ember él. Azonban Orbán és csapata mindenkit hülyének néz. A hazugságokat azok valótlansága miatt nem kellene szajkózni, a valós tényeket meg azért, mert azt mindenki látja.
Amúgy senki nem keltette a halálhírét a magyar gazdaságnak, aki esetleg ilyet mondott, az tényleg egy senki. Orbán már megint szellemek ellen harcol. Többszörösen kétharmados párt miniszterelnöke – ha pszichés zavarok nem bántják – nem harcol egyszemélyes párt ellen. Ahogy a diavetítővel a falra vetített sárkány ellen sem. Magyar Péter egy kétdimenziós alak, aki sosem fog tudni a falról lemászni. Viszont miközben Orbán a műsárkánnyal küzd, elfelejti, hogy az emberek normálisabb felének köszönheti a hatalmát, és ők már szégyellik a Fidesz szánalmas és színvonaltalan erőlködését.
Ébresztő Miniszterelnök úr!
2024-09-30 at 15:18
Miniszterelnök úr, le kellene ereszkedni a Karmelitából az utcára, az emberek közé! Újra megjelentek tömegével a kukákban guberáló honfitársaink és nem csak a kisebbségből. És nem csak Pesten, hanem kisebb vidéki városokban is.
mz/x
2024-09-30 at 15:17
RoboCop 2024-09-30 at 14:42
Az ilyen mindenszaristák, mint te is a pannon pumában hisznek 😀
Fandly
2024-09-30 at 15:16
6-szorosára nőtt a fizetésem 2011-hez képest!Igaza van!!!
pm
2024-09-30 at 14:55
Nézem a felszólalásokat, érdekes módon hallottam értelmes érvekt is. Sajnos csak nyomokban.
Abban azonban igazat adok az ellenzéknek hogy a hogyan kérdésére OV egyelőre nem adott konkrét választ. Mondjuk ezt is meg lehet/ne/ érteni, a nemzetközi helyzet fokozódik:-), a lapokat talán még korai felfedni.
Számos követelést fogalmazott meg az ellnzék, vízügy, oktatás, etc, ami respektálható, csak éppen a javaslat hiányzik hogy hogyan is kéne? Költsünk többet a felsoroltakra. Az önmagában megoldja? Nyilván nem.
Az a helyzet hogy lassan eljön az az idő amikor már kevés lesz a 2010előttre mutagatás.Egyszerűen el kéne mondani az a tervet amit a kormány el kíván érni, és azt is hogy ehhez mi kell. Például: hogy ellensúlyozzuk az eus gazdasági kitettségünket, keleti tőkét hozunk be amennyit csak sikerül.
remélem OV válaszát el lehet majd érni írásban is, nagyon kíváncsi vagyok.
Hoppá!
2024-09-30 at 14:43
Megmondtam: tülekedni fognak az agymosott, tiszás birkák, hogy az ellenség oldalán hányhassanak egyet. Ők már csak ilyenek – sunyik és jellemtelenek!
RoboCop
2024-09-30 at 14:42
Senki nem hiszi el a gügye, orbáni sikerpropagandát, amikor minden kétszer annyiba kerül, mint tavaly! A fizetések a béka segge alatt vannak. Európa legszegényebb országa lettünk. Ébresztő, magyarok!
matrix
2024-09-30 at 14:37
A celeb sperma Peti ” James Bond 00 ” a vágyvezérelt TISZA primutivek vazér bikája
csak a primit agyhalottakat “parasztokat tudja parasztvakítani !
Olyan buta naiv otoba tudatlan fehérjehalmaz réteg,hogy a sperma Peti még a
Muraközi csődör( 50cm)farkát is megszopatja velük!
Ezek az agyhalottak meg szopnak mint a torkos Borz a mézesmadzagon !
A naiv buta tudehszatlan ostoba embereket egyszerü fake populista Ígéretek vágyvezérelt agyhalál szlogenekkel bármelyik akolba belehet terelni !
Hangosan csahol a kutya a birka meg menetel!
Átlagember
2024-09-30 at 14:25
Igazi, vegytiszta, göbbelszi-sztálini hurrásikerpropaganda!!
De a nyuggerbúmerek ne aggódjanak: ebben az évben sem lesz nyögdíjprémium!!!
https://sulhaj.com/snjat-kvartiru-na-sutki-v-gomele-nedorogaja-arenda-13/
2024-09-30 at 14:21
https://sulhaj.com/snjat-kvartiru-na-sutki-v-gomele-nedorogaja-arenda-13/
Libernyák agyhalál
2024-09-30 at 14:18
Èn a német ” Statista ” felméréseknek kimutatatásnak jobban hiszek
mint a soro”s 1$ buzi-libernyák ellenzéki felforgató lázító hergelö fake propagandának!
++++
EU országok államadósága 2024
Europäische Union: Staatsverschuldung in den Mitgliedstaaten¹ ² im 1. Quartal 2024
Hitvány emberek csak hítvány propagandát terjesztenek !
Libernyák=agyhalál !
Hoppá!
2024-09-30 at 14:10
Csató Miklós
Hoppá, még egy agymosott tiszás birka jelenkezett, aki ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy a PS-en hányjon… Gyanítom jön még a tiszás birkahorda jó néhány agymosottja…
Tiszás hordások
2024-09-30 at 14:07
Corso, Sára Dénes, futóbolond
Az agymosást megkapjátok a 444-en, a Telexen és a Népszavában, aztán átjöttök a PS-re hányni. Jellemes mondhatom… Nektek valóban ott a helyetek a poloskás, garázda, lopós, notórius hazudozós Petya tiszás hordájában.
Csató Miklós
2024-09-30 at 14:06
Szánalmas, hogy ennyire hülyének nézik a választókat!
futóbolond
2024-09-30 at 13:52
szerintem a rogánék félrevezetik és homályban tartják a főnököt a gazdasági helyzetet illetően ezért nincs vita, sem alákérdezős interjúk…
Sára Dénes
2024-09-30 at 13:50
Egyetértek. Hazudik mint a vízfolyás:
“A nyáron a bruttó átlagkereset 636 ezer forintra nőtt, ez 14 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, ha ebből levonjuk az inflációt, akkor 9,4 százalékos reálbérnövekedést láthatunk, ez azt jelenti, hogy 12 hónapja folyamatosan emelkednek a reálbérek.” :DDD
Corso
2024-09-30 at 13:39
Sajnos a miniszterelnök úr szavai ezúttal sincsenek köszönőviszonyban a valósággal. Sem gazdasági növekedés nincs, sem a költségvetési hiány nem csökken, sem a forint nem erősödik. Nem tudom mire építi az optimizmusát, de hogy nem a KSH és az Eurostat adataira, az biztos.