Megkezdődött hétfőn a párizsi büntetőbíróságon a Nemzeti Tömörülés (RN), annak vezéralakja, Marine Le Pen és 24 párttársának pere, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2005 és 2017 között 6,8 millió euró európai parlamenti juttatást törvénytelenül nemzeti pártcélokra használtak.
Az ügy, amelyben Franciaország legnagyobb ellenzéki pártja érintett, 2015-ben az Európai Parlament elnökségének jelentésével kezdődött, és a francia párt parlamenti asszisztenseivel kötött szerződéssel kapcsolatos.
A párizsi ügyészség szerint a Nemzeti Tömörülés által alkalmazott EP-asszisztensek közül többen soha nem jártak az Európai Parlamentben, s a vádirat szerint közvetlenül a pártnak dolgoztak Franciaországban, amit az európai szabályozás tilt.
A bíróságon a Nemzeti Front (FN, a Nemzeti Tömörülés korábbi neve) kilenc volt EP-képviselőjének kell felelnie, köztük Marine Le Pen volt pártelnöknek, jelenlegi nemzetgyűlési frakcióvezetőnek és volt élettársának, Louis Aliot-nak, a párt alelnökének. Ezenkívül 12 volt parlamenti asszisztenst és a párt négy volt alkalmazottját is meggyanúsították a perben, amely november 27-ig tart.
A vádlottakat közpénzek hűtlen kezelésével, illetve ebben a bűncselekményben való bűnrészességgel vádolják, ami tíz év börtönbüntetéssel és egymillió eurós pénzbüntetéssel sújtható, valamint mellékbüntetésként a politikai választásoktól tízéves eltiltás is kiszabható, ami akár meg is akadályozhatja Marine Le Pen 2027-es elnöki ambícióit.
Nincs ok arra, hogy eltiltsák őt a választásoktól, hiszen Francois Bayrou-t, akit ugyanezen bűncselekmények miatt vontak felelősségre, és aki szintén egy politikai párt (a centrista MoDem) elnöke, felmentették. Ami az egyik politikusra vonatkozik, annak a másikra is vonatkoznia kell
– mondta hétfőn Sébastien Chenu RN-es képviselő az RTL rádióban. Az ellenzéki politikus szerint Marine Le Pen a perben “számos új elemet” fog bemutatni.
Februárban a párizsi büntetőbíróság Emmanuel Macron francia államfő egyik legfőbb szövetségesét, a centrista Demokrata Mozgalmat (Modem) vezető Francois Bayrou-t felmentette, akinek tíz párttársával kellett felelnie pártjuk európai parlamenti fiktív asszisztensi állásainak ügyében. A vádlottak közül viszont nyolcat felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.
A bíróság azt vizsgálta, hogy a centrista pártnak az EP büdzséjéből 2005 és 2017 közötti időszakban fizetett európai parlamenti asszisztensei valójában milyen munkát végeztek a centrista pártnál, illetve az európai pénzeket a párt Párizsban dolgozó munkatársainak kifizetésére használták-e fel. A nem legálisan felhasznált európai parlamenti összeget 1,4 millió euróra becsülte a francia igazságszolgáltatás. Az ügyészség gyanúja szerint Bayrou pártelnök volt a centrista párt feltételezett illegális finanszírozásának a felelőse, ő azonban tagadta, hogy bármilyen rendszerszerű csalás történt volna az uniós pénzekkel, a bíróság álláspontja szerint pedig nem volt bizonyítható, hogy a pártelnök tudott az uniós pénzek törvénytelen felhasználásáról.
A párizsi ügyészség szerint a Nemzeti Tömörülés esetében
valódi rendszert vezettek be, amelyen keresztül a Nemzeti Front működési költségeinek egy részét az Európai Parlamenttel fizettették ki, oly módon, hogy az uniós testület fedezte a párt egyre több alkalmazottjának béreit.
Az ügyészség szerint ez a “rendszer” – amelyet az FN alapítója, Jean-Marie Le Pen, majd a pártvezetés megöröklése után a lánya, Marine Le Pen hagyott jóvá -, felgyorsult, amikor 2014-ben 23 FN-es képviselő került az Európai Parlamentbe, szemben a korábbi hárommal.
A 96 éves Jean-Marie Le Pennek egészségügyi okokból nem kell megjelennie a bíróságon.
A vádlottak többsége tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy a parlamenti asszisztensek munkáját “összevonták”. Az RN a kezdetektől politikai eljárásnak minősíti a párt elleni támadásokat.
Franciaországban hasonló eljárás folyik egy harmadik parlamenti párt, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország ellen is.
Forrás, fotó: MTI
t
2024-09-30 at 18:53
Lólő neki segített egy kis aprópénzzel?
Logikus
2024-09-30 at 18:24
Pelikán József
Te józanul írtál ennyi ostobaságot vagy már ittál? 😀
Pelikán József
2024-09-30 at 18:04
Bástya! Hiába szítja Putyin a tudatlan szélsőjobboldali csőcseléket álhírekkel és illegális támogatásokkal, nem fogja tudni megváltoztatni az EU politikai rendszerét. Orbánt, Le Pent, Babist, Salvinit, Kurtzot és pár hasonló, elvtelen nímandot megvett kilóra. De az EU polgárok többsége – bal és jobboldalon egyaránt – jó hazafi, demokrata és nem akar orosz birodalomi függésbe kerülni.
mz/x
2024-09-30 at 17:52
Bàstya elvtàrs 2024-09-30 at 17:16
“Ez pedig nagyon veszélyes, mert hàborut szül.”
Ez a cél, ezért történik minden.
Bàstya elvtàrs
2024-09-30 at 17:16
Nézzük meg mi folyik Europàban :
Az embereknek lassan-lassan de biztosan elegük lesz ebböl a sorosista ultraballiberàlis diktaturàbol.
Ezért egyre inkàbb az olyan pàrtok kerülnek elötérbe, akik ezt a sorosista vonalat tagadjàk.
Németorszàgban – AfD
Ausztriàban – FPÖ
Csehorszàgban – Babis
Magyarorszàgon – Fidesz
USA – Trump
Oroszorszàgban – Putyin
De mit is csinàl a sorosista elit?
Elöször megprobàltàk ellehetetleniteni ezeket a pàrtokat, ràbélyegezték a “nàci” jelszot (ami teljesen alaptalan és abszurd), szitanak ellenük. Aztàn most hogy ez sem müködött, söt egyre inkàbb törnek felfelé ezek a pàrtok, jönnek az eröszakos (egyre eröszakosabb) megoldàsok:betiltàsok, kirakatperek, fenyegetések, stb.
Emlékezzünk csak Jörg Haiderre, akit nagyon valoszinü, hogy a sorosista titkosszolgàlatok nyirtak ki. De ott van Trump, vagy a szlovàk Fico esete is.
Legujabb an pedig egész egyszerüen nem engedik ezeket a pàrtokat kormànyt alakitani, ami természetesen több millio vàlasztopolgàr semmibevétele.
Ez pedig nagyon veszélyes, mert hàborut szül.
eneriőr
2024-09-30 at 17:10
Majd ha lesz egy kis időm, sajnálni fogom.
david.balogh
2024-09-30 at 17:03
éééééééééééééééééééé
Hubba Bubba
2024-09-30 at 16:54
Már alapból hazaárulás, hogy Le Penéket és a francia szélsőjobbot az EU-ellenes oroszok támogatják. Miféle patriotizmus az, amit az ellenség pénzel?
mz/x
2024-09-30 at 16:48
Assisi Ferenc 2024-09-30 at 16:31
“Már rég börtönben kellene lennie ennek az idegengyűlölő, putyinista banyának!”
Íme napjaink liberálnácija, a mindenszarista akinek az antifa liberális eszméi mutatnak irányt.
Logikus
2024-09-30 at 16:46
A ballibek annyira gyűlölik a világon a nemzetieket, hogy mindenütt ugyanazzal a sémával próbálják meg eltenni őket az útból. Akkor is, ha választást nyernek.
A ballibek annyira gyűlölik a nemzetieket, hogy képesek hamis indokokkal perbe fogni őket, vagy épp ellehetetleníteni, karaktergyilkolni, de ahogy láttuk volt példa arra is hogy merényletet kíséreltek meg ellenük.
A ballibek tehát soha nem a demokráciát féltik, hanem a hatalmukat és a nép akaratát a sajátjukkal szemben. Ezért képesek gyűlölködni és rosszat is tenni a másik ellen, aki nem ért velük egyet.
Assisi Ferenc
2024-09-30 at 16:31
Már rég börtönben kellene lennie ennek az idegengyűlölő, putyinista banyának!