Nem igaz az állítás, hogy a Tisza Párt képviselői nem vállalnak feladatot és felelősséget – írta Magyar Péter hétfőn a Facebook-oldalán, majd gőzerővel ment neki Karácsony Gergelyéknek. Azt is állítja, hogy őket a posztok nem érdeklik, de ez úgyis csak idővel fog kiderülni.
Az ellenzéki párt elnöke úgy fogalmazott, átérzik a június 9-i választáson kapott “óriási támogatással” járó felelősséget.
Magyar Péter közölte, bár nem az ő feladata lett volna, de minden listavezetővel személyes egyeztetést kezdeményezett és ez “Szentkirályi Alexandrát leszámítva, mindenkivel többször is megvalósult”.
Az ellenzéki politikus vélekedése szerint jó lett volna, ha a főpolgármester a választások óta eltelt három hónap alatt személyi és szakmai javaslatokkal bombázta volna a frakciókat, hogy az alakuló ülésig sikerüljön elérni a törvényes működéshez szükséges kompromisszumot. Nem így történt, de sosem késő elkezdeni a munkát – tette hozzá Magyar Péter, aki szerint nem igaz az állítás, hogy a Tisza Párt képviselői nem vállalnak feladatot és felelősséget.
Ismertetése szerint két tanácsnokot is jelöltek, és éppen azért kérték a működési szabályzat módosítását, hogy legyen hatáskörük a képviselőknek, tudjanak valódi munkát végezni, felelősséget vállalni.
Az előző ciklusban a főpolgármester “a Covidra és a háborúra hivatkozva szinte bármit eldönthetett egy személyben, a közgyűlés nélkül” – írta, hozzáfűzve, ők csak annyit kértek más frakciókkal egyetértve, hogy – mint fogalmazott – “térjünk vissza a normál működési rendre, amelyben a képviselők valóban tudnak dolgozni”.
A főpolgármester állításával szemben a Tisza Párt sem a képviselői tiszteletdíj emelését, sem a főpolgármester-helyettesi jogkör bővítését nem kérte – tudatta.
A Tisza Párt képviselői minden nap Budapestért, a főváros működőképességének fenntartásáért és leginkább a fejlesztéséért fognak dolgozni, az eddig megszokott budapesti kamarillapolitikában, szivárogtatásokban, dezinformálásban, pozícióosztogatásban nem veszünk részt, azt meghagyjuk a hatalmi elit szereplőinek
– írta közösségi oldalán az ellenzéki párt vezetője.
Forrás: MTI, fotó: videókivágás
sorry
2024-09-30 at 21:16
Reflektorfényt akart magának, csak nem pont így. Ő Miniszterelnök akar lenni, nem peti bohóc. Hát, nem mindig úgy sülnek el a dolgok ahogy azt szeretnénk.
Bejött a jóslat
2024-09-30 at 21:06
Már a választást követő napon leírtam: a dologtalan, Gyurcsótány-báb Karógeri helyében nem örömködnék annyira, hogy megnyerte (irtó szorosan) a választást. Talán inkább Vitézy örüljön, hogy nem nyert. Nos, itt van, amire számítnai lehetett, ami nem sok örömet viszont fog okozni a DK-s bábnak: a káosz, a tiszás uralom, a tiszás zsarolási potenciál. A soha semmiért felelősséget nem vállaló, mindig másra mutogató Karácsonynak eljött az igazság órája, itt a színvallás ideje, ergo sz@rban van a vigyori bohóc. Most majd tiszás báb lesz belőle, de kétlem, hogy kitöltené az öt évét ilyen körülmények között…
oshon
2024-09-30 at 20:33
Tények – Pontosan … szart sem er valasztoi/tamogatoival egytt sot , tobbet er a szar is – fujjjte budos magyargyulolo csszomaszok !
Tények
2024-09-30 at 20:24
LE KELL SZARNI EZT A MOCSKOT, MEG SEM EMLÍTENI.
CSAK REKLÁMOT CSINÁLNAK NEKI, HA ÁLLANDÓAN EMLÍTIK.
SZÉLES IVBEN SZARNI A GECILÁDA POFÁJÁBA.
B L M A SZŐKE BETYÁRNAK? B WIE BLOND
Tények
2024-09-30 at 20:15
várom a 2026-os választásokat, amikor ez a geciláda a csürhéjével eltünik a pitsába.
TalEle
2024-09-30 at 19:36
Előre menekül a levitézlett, korrupt NER lovag, amikor az Európai Korrupció Ellenes Ügyészséghez (EPPO-hoz) való csatlakozáshoz köti a saját mentelmi jogának a felfüggesztését! Ez a hitvány, politikai „furkósbot” szervezet élen jár a brüsszeli globalista elit korrupciós ügyeinek eltussolásában, lásd: von der Leyen, Eva Kylie, Guy Verhofstadt, stb korrupciós ügyeit! Ismervén saját maga Diákhitel Központi ügyleteit, abban bízik, hogy ő is részesülhet majd ebben a „védelemben”! De, egyenlőre, még csak a lopási ügyénél tartunk…
aladin
2024-09-30 at 19:12
Weber egyeztet a tanáccsal, hogy Magyar Pétert egy idöre felmentik és ha a hazai tárgyaláson ártattlannak jön ki, akkor visszakaphatja a mentelmi jogot.
PrüsszelPress
2024-09-30 at 18:22
Magáért sem vállal felelősséget ez a szörnyeteg.