Úgy döntöttünk a mai napon, hogy átfogó stratégiai együttműködési programot indítunk el a Kongói Demokratikus Köztársasággal – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, az afrikai ország elnökével, Félix Tshisekedivel folytatott tárgyalást követően adott sajtónyilatkozatában.
A magyar kormányfő kiemelte: soha korábban a Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke nem járt Magyarországon, ezért Félix Tshisekedi látogatása bátran mondható történelmi jelentőségűnek.
Afrika jelentőségét nem lehet túlbecsülni, ez a kontinens óriási szerepet fog játszani a jövőben, az egész világ jövőjében – hangsúlyozta, hozzátéve: az előrejelzések szerint a következő húsz évben sok százmillió fővel nő majd Afrika lakossága.
Olyan óriási embertömegről beszélünk, amelyet európai fejjel nehéz elgondolni, hiszen Európában csökken a lakosságszám. Ennyi embert ellátni, oktatást biztosítani, munkahelyet adni, egészségügyi ellátást szervezni példátlan kihívás Afrika számára – közölte.
Orbán Viktor szavai szerint Afrikában meghatározó szerepet játszik a Kongói Demokratikus Köztársaság. Egy hatalmas és nagy ország elnökét köszöntjük itt, amely ország előtt nagy történelmi kihívások állnak – fogalmazott.
Hozzátette, Magyarország szerint átfogó Afrika-fejlesztési stratégiára van szükség, ezt az EU-ban már többször kezdeményeztük és most is képviseljük. De nem fogunk várni arra, míg Brüsszelben döntések születnek, hanem a saját részünket megindítjuk ebben a fejlesztési programban – közölte.
Orbán Viktor elmondása szerint Félix Tshisekedivel hétfőn egy átfogó stratégiai együttműködési program elindításáról állapodtak meg, amely egy gazdasági, egy infrastruktúrafejlesztési és egy oktatási pillérre épül majd.
Felidézte azt is, hogy a magyar-kongói kapcsolatok nem most indultak el: Magyarországnak Szerbiával közösen már van közös külképviselete Kinshasában, és kiadták az engedélyt a kongói képviselet megnyitására Budapesten.
A magyar-kongói együttműködés “gazdasági zászlóshajójaként” emelte ki azt a 600 millió dolláros, magyar vezetésű és részben magyar finanszírozású út- és hídépítési beruházást, amely Kongót köti majd össze Zambiával.
Magyarország a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitásával rendelkezik – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, rámutatva: jelenleg a világ negyedik, jövőre pedig a világ második legnagyobb gyártója leszünk. Az ehhez szükséges nyersanyagok, különösen a kobalt éppen Kongóból származik, ezért ezen a téren egy háromoldalú együttműködésre is lehetőség nyílik majd – jegyezte meg.
Közel vagyunk egy megállapodáshoz a mezőgazdaság modernizációjáról, amelyben Magyarország a vetőmagtermelésben, a tej-, valamint az élelmiszerfeldolgozásban tud szerepet vállalni – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: a két ország várhatóan meg tud állapodni a vízgazdálkodás területén is.
Stabilizáló ország
Felidézte, hogy a Hungary Helps ügynökség tizenkét fejlesztési és humanitárius programot hajtott végre Kongóban, valamint hogy a magyar egyetemek négy éve magyar állami ösztöndíjjal kongói hallgatókat is fogadnak.
Orbán Viktor rámutatott: a Kongói Demokratikus Köztársaság nemcsak mérete, rendkívül gazdag nyersanyag-lelőhelyei miatt fontos, hanem politikája, a térségben betöltött stabilizáló szerepe miatt is.
Magyarország ezt nagyra értékeli, ezért együttműködik a Kongói Demokratikus Köztársasággal a nemzetközi szervezetekben, és támogatja Kongó jelölését az ENSZ Biztonsági Tanácsába is – közölte Orbán Viktor.
Forrás: MTI, fotó: Facebook
bl
2024-09-30 at 22:18
@nemzeti
Ez mekkora Tiszás gondolat. Hehehe. Pont ilyenek lehettek, így hatottak a kommunisták gondolatai is a múlt század elején. A hülyékre. A suszterinasokra.
Nemzeti
2024-09-30 at 21:26
A magyar családok pénzét viszik ki, hogy niggereket szaporítsanak, akikből migránsok lesznek.
ELÉG VOLT!
oshon
2024-09-30 at 21:05
Szaraz szartol kong a gatya … a budos magyargyulolo ruhes tetves buzykon -fujjj a fold ala csuszomaszok – fujjj !
sós ropi
2024-09-30 at 20:39
A jogállami Brüsszel a kongói kezeket már levágta, most a magyar kezeket akarja.
bl
2024-09-30 at 20:35
@csiga biga gyere ki ég a házad..
Az a jó a baloldalban, hogy semminek sem képes felfogni a jelentőségét, a régi kommunistáknál több nagyságrenddel hülyébbek vagytok.
Csiga-biga
2024-09-30 at 20:26
Chilei cseresznye, azeri balta, üzbég burgonyakutató, csádi csalán, kongói konga… Sikert sikerre halmoz a doktorminiszterelnök úr!
Solaris
2024-09-30 at 20:19
Kong a kassza, tehát Kongó.
Logikuss.Ori.Matrix.Nustyu.
t
2024-09-30 at 20:14
Ez egyik azt nézi hogy hol van a másik meg azt hogy hova kell menni.
Csád már a mienk, kell új terep.