A hadsereg közleménye szerint az ország déli részén végrehajtott műveletekben a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez tartozó célpontokat támadnak.
Az X közösségi felületen közzétett tájékoztatás szerint pontos felderítési információkon alapuló, célzott szárazföldi razziákról van szó. A szárazföldi erőket repülőgépekkel és tüzérséggel támogatják – tették hozzá. Olyan célpontokról van szó, amelyek a határhoz egészen közeli településeken helyezkednek el, és “közvetlen veszélyt jelentenek az észak-izraeli közösségekre” – áll a közleményben.
Megerősítették azt is, hogy a hadsereg addig folytatja műveleteit, “amíg el nem éri háborús céljait”, és továbbra is mindent megtesz az izraeli polgárok megvédése érdekében, továbbá azért, hogy az északi térségekben lakók visszatérhessenek otthonukba. Izrael már az elmúlt két hétben rendszeres légitámadásokat indított az Irán támogatását élvező Hezbollah ellen Libanonban.
Joáv Galant védelmi miniszter hétfőn jelezte, hogy hamarosan megkezdődik a Hezbollah elleni “háború következő szakasza”, amely lehetővé teszi az észak-izraeliek hazaköltözését. Az izraeli hadsereg szóvivője hétfő este megerősítette, hogy a határhoz legközelebb eső három izraeli települést zárt katonai területnek minősítették. Az amerikai külügyminisztérium nem sokkal a hivatalos izraeli közlés előtt beszámolt arról, hogy Izrael korlátozott hadműveletekről tájékoztatta libanoni területen.
Korlátozott hadműveltből heves harcok
Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban, miután Izrael kedd hajnalban a határt átlépve “korlátozott hadműveletet” indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására, hogy ne támadhassa az észak-izraeli településeket – közölte az izraeli hadsereg (IDF).
A 98-as hadosztály már hetek óta készült a behatolásra. Előtte a Gázai övezetben a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elleni harcokban vett részt – tették hozzá. A légierő újabb támadásokat hajtott végre a Hezbollah fegyvergyártó üzemei és más létesítményei ellen Bejrút déli Dahíja negyedében, a szervezet fellegvárában.
Libanoni jelentések szerint az IDF megtámadott egy épületet a tengerparti Szidón város közelében lévő palesztin menekülttáborban is, mert tudni vélte, hogy ott tartózkodik Munír al-Makdah, a Fatah palesztin párt katonai szárnyának libanoni vezetője. Izrael állítása szerint már a múlt hónapban megölte Munír al-Makdah Halíl nevű testvérét, aki az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin fegyveres szervezet tagja volt, részt vett Izrael elleni támadások megszervezésében, valamint fegyvereket és pénzt juttatott ciszjordániai terroristákhoz.
Kedd reggel is légiriadó volt Észak-Izraelben, a határ menti falvakban és Galilea számos településén, ahol a polgári védelem utasításai szerint Haifa kivételével továbbra is gyülekezési tilalom van érvényben, és a diákok távoktatásban tanulnak. Keddre virradóra Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter telefonon beszélt izraeli kollégájával, Joáv Galanttal, és támogatásáról biztosította Izraelt a Hezbollah határ menti infrastruktúrájának felszámolásában az észak-izraeli települések érdekében, valamint általában is támogatásáról biztosította Izrael önvédelemhez való jogát. Beszéltek arról, hogy ezt a konfliktust is végső soron diplomácia úton kell megoldani, hogy a civilek visszatérhessenek otthonukba a határ mindkét oldalán.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan
Hagyma
2024-10-01 at 11:09
Egy biztos, parádés újabb közel-keleti menekültáradat lesz. Élvezzük együtt!
odu
2024-10-01 at 11:07
Vajon hány dolcsi lehet ez? https://x.com/MyLordBebo/status/1841032394855333937
moliere
2024-10-01 at 10:39
Végül is nekem mindegy, csak a végén NE IDE meneküljenek.
Akármelyik se!!!
moliere
2024-10-01 at 10:38
Naprózsa!
Ne nagyon provokáld őket, mert a végén még felrobban a telefonod! 🙂
moliere
2024-10-01 at 10:36
… hm….
.
.
(… különleges katonai művelet…)
.
Hogy megidézzem a 22 elején a konformista konzumidióta kozmopolita kretének médiavályújába öntött moslékot: “AZ NEM IS KÉRDÉS, HOGY TEL AVIV AZ AGRESSZOR, RÁTÁMADT EGY BÉKÉS SZOMSZÉDJÁRA, MONDHAT AKÁRMIT AZ OROSZ BOCSÁNAT IZRAELI PROPAGANDA, A HATÁR TÚLOLDALÁN ZAJLÓ BORZALMAKRÓL SZÓLÓ ÁLHÍREKBEN, EGY BÉKÉS, SZUVERÉN ORSZÁGOT TÁMADOTT MEG A NETÁNJAHISTA DIKTATÚRA, AMIT MINDEN JÓÉRZÉSŰ EMBER ELÍTÉL”
.
Megtoldhatnám még olyasmivel is, von der Leyen után szabadon, hogy:
“az oroszok (helyett itt ugyebár a zsidók) ugyanolyan veszélyesek, mint volt a huszadik században”.
Biztos nem lenne ettől elragadtatva a pesti zsidóság, mert ugyebár most úgy játsszák a papásmamást, hogy éppen a mama bassza meg a papát. Ismerjük. Mindig úgy van jól, ahogy a Szabad Nép diktálja. Most éppen az izraeli népnek van joga az önvédelemhez. Hiszen ők nem vágóállatok, mint a donyecki, ogyesszai oroszok, vagy a rafahi arabok.
Az oroszok azért kicsit mégis mások. Nem tudni olyan egyenletről, amelyben 1 orosz = 100 nem orosz.
Figyelő
2024-10-01 at 10:29
Kialakulóban a szép új világ?
Gondolom most egyfajta rivalizálás jön az oroszok meg Izrael közt, hogy ki csinálja jobban?!
Naprózsa
2024-10-01 at 10:01
Nem mintha az arabok a szívem csücskei lennének, de azért megérne egy kérdést, hogy ha zsidó támogatással folyik oroszok ellen háború, akkor mi a különbség ha a zsidó támad meg más országot?
Ja, tudom: amit szabad Jupiternek, nem szabad az orosz kisökörnek…
összevetés
2024-10-01 at 09:35
…vessük már össze az orosz ukrán háborúval ezt a szintén “szomszéd megtámadást” hogyan indúlt és kit kell támogatnod egyik illetve másik esetben …és rögtön szembetűnik a tömeggyilkos terrorista népirtó zsidó rezsim kétszínű velejéig álságos hamis torz korcs gold imádó ideológiája….míg egyik esetben lehet a válasz népirtás ha saját polgárát támadás éri…az a másik esetben agresszív hódító háború és a megtámadott a hős honvédő…hol vannak most a hős honvédő libanoniak javára útnak indított fegyverek garmadái és befagyasztott zsidó …?…az emberiségnek fel kell ébrednie a zsidóval kapcsolatban ha életben akar maradni
népirtó terrorista rezsim
2024-10-01 at 09:23
…..a tömeggyilkos terrorista fehér faj ellenes népírtó zsidó rezsimnek el kell majd minden meggyilkolt gyerekkel nővel férfival álattal élőlénnyel számolnia a fehér ember feltámadásakor…minden egyes zsidó abc sorrendben fog a white power statáriális bíróság elé állni 3 hónapos kortól megkezdve
na4
2024-10-01 at 09:17
Libanon minek ütötte bele az orrát? Egy ország, amely már így is teljes csődben van, és akkor még nekiállnak háborúzni is? Minek kellett felkelteni az alvó oroszlánt? Megtámadták Izraelt, Izrael pedig sem megijedni, sem meghátrálni nem fog. Hajrá IDF!
GJ
2024-10-01 at 08:33
AnonimAndras
2024-10-01 at 07:46
CSEPPET SEM VAGY ÉRINTETT UGYE?
(már a neved is elárul “Anonim” – mint a szikáriusok vagy a szabadkőművesek ugye?)
“Ami késik, az nem múlik”
En az igazságtételt a történelemre bíznám.
AnonimAndras
2024-10-01 at 07:46
Kétezer évvel ezelőtt a Római Birodalom úgy döntött, hogy megsemmisíti Izraelt és a megmaradt zsidóságot szét kergette a világban. 75 évvel ezelőtt az erőviszonyok úgy alakultak,hogy a zsidó nemzeti törekvéseket megtámogatva Anglia és az USA létre hozta Izraelt a zsidó allamot. Ez a későbbiekben is feszültséget okozott a Közel-keleten, de a zsidó állam meg tudta védeni magát. A palesztinok nem tudnak és akarnak közös államban együtt élni Izraellel és külföldi támogatással Izrael megsemmisítésére törekszik. Az elfogadhatatlan, hogy egy 9 milliós nemzetet felszamoljanak, megsemmisitsenek elsősorban vallási indíttatásból. Minden nemzetnek joga van az önvédelemre, és a józan ész és emberségesség alapján közmegegyezésre kell jutni.
Andor
2024-10-01 at 07:09
Libanon szuverenitását nemzetközi szerződések garantálják.
Ez egy hamis hír lehet csak.