Nem fogja befolyásolni az észak-atlanti szövetség politikáját, hogy Mark Rutte volt holland miniszterelnök vette át a NATO-főtitkári tisztséget – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.
Várakozásaink szerint az észak-atlanti szövetség ugyanabban a szellemben fog tovább működni, mint eddig”
– mondta. Peszkov szerint Ruttét, aki valamikor “nem egy órát” töltött Vlagyimir Putyin elnökkel a tárgyalóasztalnál, és folytatott vele párbeszédet a jó és pragmatikus kapcsolatok kiépítéséről, jól ismerik Moszkvában.
“De tudjuk, hogy ezt követően Hollandia eléggé kibékíthetetlen álláspontra helyezkedett, miszerint teljesen kizárnak minden kapcsolatot hazánkkal, ezért nem gondoljuk, hogy valami új, jelentős dolog fog történni a szövetség politikájában” – mondta.
A NATO-nak új főtitkára van. A norvég Jens Stoltenberget a holland Mark Rutte váltotta. Vajon a személyi változás csökkenti a blokk agresszivitását? Spoiler: nem. (…) Az új főtitkárt pragmatikusnak, kompromisszumkésznek nevezik. De kevés múlik az ő személyes kvalitásain. És első nyilatkozatai nem hagynak kétséget afelől, hogy az általános eszkaláció és az irányvonal +aranymilliárd+ országai dominanciájának biztosítása folytatódik majd”
– írta Leonyid Szluckij, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke a Telegram-csatornáján.
Peszkov a közel-keleti helyzetre kitérve azt hangoztatta, hogy Oroszország elítéli Izraelnek a Szíria szuverén területére mért csapásait. Közölte, hogy Moszkva folyamatos kapcsolatban áll Damaszkusszal, de egyelőre nem lát a szíriai vezetést közvetlenül fenyegető kockázatot. Rámutatott, hogy a harcok kiterjedése a közel-keleti régió további destabilizációjához és a feszültségek fokozódásához vezet. Ismételten kifejezte Oroszország “mély aggodalmát” a helyzet miatt.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS