A Fidesz európai parlamenti képviselője csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett levelében felszólította az Európai Parlament Jogi Bizottságának elnökét, hogy semmilyen körülmények között ne engedjen Magyar Péter nyomásgyakorlásának, és akadályozza meg, hogy az érintett képviselő és a “vele szövetséges néppárti, illetve baloldali-liberális politikusok politikai lobbija miatt” Magyar Péter mentelmi ügyének bizottsági tárgyalása minél inkább elhúzódhasson.
Deutsch Tamás az Ilhan Kyuchyuknak címzett levelében azt írta: Magyarország legfőbb ügyésze a napokban indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter európai parlamenti képviselő, a Tisza Párt elnöke (EPP) mentelmi jogának felfüggesztésére lopás bűncselekménye miatt.
Az Európai Parlament Eljárási Szabályzata értelmében a jogi bizottság illetékes a képviselők mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatos plenáris előterjesztés elkészítésére – tette hozzá.
Magyar Péterrel kapcsolatban köztörvényes bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja merült fel. Ez teszi indokolttá a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítványt. Magyar Péter kijelentette, nem akar lemondani a mentelmi jogáról, mert így akarja elkerülni a köztörvényes bűncselekmény miatti felelősségre vonást
– fogalmazott Deutsch Tamás.
Hozzátette, hogy sajtónyilatkozatai alapján Magyar Péter minden rendelkezésére álló eszközzel azon dolgozik, hogy az Európai Parlamentben a lehető legtovább elhúzódjon a mentelmi ügyének tárgyalása.
Deutsch Tamás szerint Magyar Péter láthatóan arra törekszik, hogy elüljenek a bűncselekmény elkövetéséhez vezető “diszkóbotrányának” hullámai, és a politikai pozíciójával visszaélve elmenekülhessen a büntetőjogi felelősségre vonás elől.
Meggyőződésünk szerint az illetékes jogi bizottságnak ugyanis mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy az Európai Parlament Eljárási Szabályzata rendelkezéseinek megfelelő, szokásos eljárásban Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztéséről mihamarabb dönthessen a plenáris ülés, ezzel pedig elhárulhasson a technikai akadálya annak, hogy Magyar Pétert az általa elkövetett köztörvényes bűncselekményért felelősségre lehessen vonni
– írta a politikus.
Forrás, fotó: MTI
#bántjákapetit
2024-10-03 at 14:55
Georg
2024-10-03 at 11:48
Ha nem lennél képmutató, hónapok óta követelned illene, hogy mp mondjon le. 😉
bennfenntes
2024-10-03 at 12:48
Dajcs: kövér és hazudozó drogos, akin mindenki röhög az EP-ben.
Kalányos Winnetou Jákób Juszuf Jimmy
2024-10-03 at 12:47
Hülye, drogos Düccs! inkább magadat függeszd már fel egy jó erős platánfára, a kurva zs. anyádat ba…sz…nád már meg óvszer nélkül, hátulról a ravatalán!!!
Georg
2024-10-03 at 11:48
Valóban..nincs is annál égetőbb kérdés Európában, minthogy MP kapjon egy 50 ezres pénzbírságot garázdaságért..szerintem ez lesz az első napirendi pont az őszi ülésszakban, ha már Deutsch ilyen keményen fellépett az ügy érdekében.
Mandula
2024-10-03 at 11:33
Deutsch Tamás teszi dolgát,és segít betartani a Tisza párt ígéretét hogy nem élnek vissza a mentelmi jogukkal.
Kárpáti
2024-10-03 at 11:04
Nagyon fel van pörögve Tompika az EP hülyegyereke.
Egy drogteszt kéne neki.