Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a párizsi különleges esküdtszék Peter Cherif francia dzsihadistát, aki a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztősége elleni, 2015-ös támadást végrehajtó testvérpár egyik tagjával állt kapcsolatban Jemenben, valamint 2011-ben három túszul ejtett francia humanitárius aktivista fogva tartásáért volt felelős.
A 42 éves dzsihadista szeptember 16. óta állt az esküdtszék előtt terrorista bűnszövetkezetben való részvétel miatt 2011 és 2018 között, abban az időszakban, amikor az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) tagjaként Jemenben tartózkodott. Ez a szervezet vállalta magára a Charlie Hebdo elleni támadást.
Peter Cherifet azzal vádolták, hogy csatlakozott a dzsihadista szervezethez, és Jemenből részt vett gyerekkori barátja, Chérif Kouachi kiképzésében a 2015. január 7-én Párizsban, a Charlie Hebdo szatirikus hetilapnál elkövetett merényletre, amelyben 12 embert megöltek.
Felelnie kellett továbbá három francia állampolgár, a Triangle génération humanitaire nevű civil szervezet tagjainak 2011-ben történt elrablása és több mint öt hónapon át tartó fogva tartása miatt is.
Bár a tárgyalás során többnyire élt a hallgatáshoz való jogával, Peter Cherif elismerte, hogy ő volt a három segélymunkás egyik börtönőre, mivel „tolmácsként” működött közre a túszok és az AQAP jemeni emberrablói között. Ugyanakkor tagadta, hogy bármilyen szerepet játszott volna a Charlie Hebdo elleni támadásban.
2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol tizenkét embert megöltek és tizenegyet megsebesítettek. Az alig két percig tartó vérengzésben 34 lövéssel a lap hét legfőbb karikaturistáját, köztük a főszerkesztő Charb-t is kivégezték. A támadókat két napig üldözték. Eközben egy harmadik társuk agyonlőtt egy rendőrt Párizs egyik déli elővárosában, majd másnap egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtett, akik közül négyet megölt. A rendőrség egyidejűleg indított akciókban végzett mindhárom terroristával, és kiszabadította a túszokat. A három napig tartó támadásokban tizenheten vesztették életüket, köztük három rendőr, és huszonegyen sebesültek meg.
A támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak, amelyben több mint 260-an vesztették életüket.
Forrás, fotó: MTI
polizza
2024-10-04 at 11:09
,,A támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak, amelyben több mint 260-an vesztették életüket.”
Szerintem meg nem az volt a nyitánya. Min. a karikatúrák elkészítése volt a nyitánya. Azoknak a mindenféle, a pl. mindenféle vallással kapcsolatos karikatúrákkal. Én nem ismertem ennek a társaságnak a tevékenységét, de mikor megláttam párat belőlük, nekem is kinyílt a bicska a zsebemben. És nemcsak a saját vallásommal kapcsolatos rajzocskák miatt.
Aki ilyeneket elkövet, annak számítania kell arra, hogy a provokációja valakiknél célba ér.
A keresztényeknél nem, mert ők – ahogy manapság mondják – nem így szocializálódtak. Ők a ,,ha megdobnak kővel, dob vissza kenyérrel”-re nevelődtek. Tehát lenyelték, kis méltatlankodás mellett, amit a készítők jól kiröhögtek.
De van olyan vallás, vannak olyan népek, amik a ,,szemet szemért, fogat fogért” elvet szeretik. Nem minden egyedük követi is el, de aki nem, azok közül is sokan helyeslik. Akik pedig elkövetői lelkületűek, ők nem nyelték le sértéseket, hanem megbosszulták.
És ennek a bosszúnak sok-sok teljesen kívülálló, ártatlan áldozata lett. Azóta is. Mert a klf. gyilkolások, késelések zömét ilyen lelkületűek követik el. Másokat taszít a vérontás. Ha elkövetnek is gyilkosságot, annak pontosabb oka van. Nem az utcán véletlenszerűen éppen szembejövő emberre szokott irányulni, nem pusztán a ,,nem az én kutyám kölke” személy a cél. Aztán vannak akik az ilyenek tettét látva/hallva bolondulnak meg, főleg azért is, mert azt hiszik, majd ők is megússzák a tettükhöz képest piti ítéletekkel, vagy felmentéssel, mint ez a charlie-sok gyikosai népség.
Val.leg tévednek. A legérthetetlenebb éppen pont az, hogy a ChE idejében mindenki a megöltekkel azonosult.
(Én akkor is azt mondtam, hogy én nem vagyok Charlie!
Nem a halottságuk miatt, hanem az azt megelőző hergelő rajzocskáik miatt.)
Azóta meg ugyanazok már teljesen szabad utat, szinte totál mentességet adnak ugyanannak a lelkületnek, annak tombolásának.
Vajon mi lehet az oka ennek az erős fordulatnak.
Potenciális célszemélyek 180 fokos fordulatának.
(mert ha a Baerbock féle 360 fokos lenne, akkor – ebben az esetben – még hagyján.)
Miért gondolják, hogy ők majd mindig kivételek lesznek??? Ő beléjük nem akarja majd beletörni a kését egyik védencük sem?