A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén megdőlt a teória, nem jött létre sem a Fidesz-Tisza, sem a Karácsony Gergely-Tisza Párt nagykoalíció – jelentette ki Magyar Péter, a pénteki közgyűlés után tartott, online is követhető sajtótájékoztatón.
A Tisza Párt elnöke úgy fogalmazott: pártja annak alapján döntött az előterjesztésekről, hogy mi szolgálja Budapest érdekeit. A jövőben is így fogunk tenni – mondta. Hozzátette, munkájukkal cáfolták azokat a nyilatkozatokat, amelyek szerint a Tisza Párt nem akar felelősséget vállalni. A szervezeti és működési szabályzatról (szmsz) szóló döntés elnapolásával kapcsolatban úgy fogalmazott:
pártokon átívelő egyetértés alakult ki arról, hogy a közgyűlésnek valós jogosítványokat kell kapnia.
Ordas Eszter, a Tisza Párt fővárosi frakcióvezetője azt mondta, hogy a képviselőcsoport minden tagja vállalt bizottsági munkát. Ő is azt hangsúlyozta, hogy ez is a felelősségvállalást jelzi. Hozzátette, hogy főpolgármester-helyettest állítani nem az ő dolguk, hanem a főpolgármesteré.
Forrás: MTI; fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Facebook hozzászólás
Naprózsa
2024-10-04 at 21:13
Dehogynem, te idióta. Csak most még nem jelentettétek be.
Édi
2024-10-04 at 21:06
Azért Vitézy Dávid ért valamihez, ami egy főváros működtetéséhez kell. Magyar Péter biztos, hogy semmihez, Szentkirályi Alexandra a többi jelölt frappáns kritikájahoz, Karácsony mindendenhez, amire a fővárosiaknak nincs szüksége és semmihez, amire van.
A legnehezebb helyzetben a választók vannak. Utólag könnyű azt mondani, hogy Tarlós lett volna jó. Annál is inkább, mert nem volt jelölve.
De miért nem?
2 ÉNAKI
2024-10-04 at 20:40
Poloska Péter aki veletwk koaliciot kötne,az ássa is el magát. Megbiźhatló,szavahihető emberekre van szükség.
Könnyező libernyák
2024-10-04 at 19:06
Miért, volt ilyen elmélet?
TalEle
2024-10-04 at 18:55
Karácsonyéknak nem lesz egyszerű a Facebook huszárrá átvedlett levitézlett NER lovag luxusra éhes pofáját betömni, a magyar adófizetők pénzén… Állandóan a hátuk mögé kell majd nézegetniük, mert a f@szopó Soros ügynök olvasatában a korrupció az – Hofi után, szabadon – “amiből őt kihagyták”!…
Pepe
2024-10-04 at 18:17
Klasszikus patthelyzet.
Egyetlen megoldás van. Karácsony mondjon le, és tűnjön el még a közéletből is a dk-s bandájával együtt.
Akkor ki lehet írni egy új választást, és talán a pestiek is észbe kaptak azóta, és nem szavazzák meg a tiszásokat sem.
GJ
2024-10-04 at 18:07
Mert senki sem akarja beégetni magát egy ilyen faszvezérelt, tolvaj, sunyi, nagyképű gigerlivel.
khm
2024-10-04 at 17:48
Gondolom azért,mert pofátlan voltál,mint ahogy azt már láthattuk az eddigi működéseid során.