Matteo Salvini “határvédelmi bizottság” megalapítását hirdette meg az illegális bevándorlással szemben, a bizottsághoz olaszok és más európai országok állampolgárai is csatlakozhatnak – jelentette be a Liga olasz párt pénteken.
A jobboldali kormánypárt és vezetője, Matteo Salvini közösségi oldalain jelent meg a felhívás a bizottság létrehozásáról.
Gyere el Pontidába, és legyél tagja a határvédelmi bizottságnak!
-szólította Salvini az embereket a lombardiai kisvárosba, ahol szombaton és vasárnap a párt gyűlését tartják a Liga európai szövetségeinek részvételével. Köztük lesznek a nyáron alakult Patrióták Európáért pártcsalád képviselői is, akik vasárnap szólalnak fel. A határok biztonságát szolgáló bizottsághoz csatlakozók ingyenes tagsági igazolványt kapnak, amely olasz és angol nyelven készült el.
Ezzel a tagok megerősítik Salvini támogatását, és elkötelezettségüket a határok védelme mellett
-olvasható a Liga közleményében. Salvini hangsúlyozta, hogy Pontidán minden készen áll a vendégek és résztvevők fogadására. A kisváros mezőjén felállított színpadot a “Határok védelme nem bűncselekmény” felirat uralja.
Fabrizio Cecchetti, a Liga lombardiai koordinátora úgy nyilatkozott, a párt eddigi legnagyobb találkozójára készülnek, amelyre tízezren jelezték részvételüket csak a tartományból.
Forrás/fotó: MTI
Gyurka
2024-10-04 at 21:26
Fel is fegyverzik a tagokat?Anélkül lószart se fog érni.
Hazafias dalok eléneklésével és szónoklatokkal nem tudják megvédeni még magukat sem nem hogy a határt.
Nem a határon kellene kezdeni hanem a libe-bizottság padsoraiban,mindenféle szónoklat nélkül,azt fogják érteni.
Salvini téved ha azt hiszi a libsi vezetőket az unióban érdekli az európai emberek véleménye, köpnek rá.
bl
2024-10-04 at 20:57
Eközben újabb győzelmet aratott a szubjektív idealizmus az objektív felett, az unió bírósága kimondta, hogy ha egy országban elismert gendertípus vagy, akkor az az unió összes országára érvényes. Vagyis folytatódik az őrület, még nagyobb lesz a káosz.
matrix
2024-10-04 at 20:02
Ha figyelmesen nézed a multi-kulti agymosást hergelést lázítást
A német multi kulti Willkommen propaganda : Deichmanb a video reklámában a ” fekete nöt ”
helyezi a reklám cenrumába a “fehérek” meg csak másodrangú statiszták !
matrix
2024-10-04 at 19:46
Miközben
Az Európai Bíróság megerősíti az “afgán” nők menedékjogát magyarul a “népcsere és faj keverék Terv új neve !(régen sziriai)
Ezek alapján hány több millió iszlam nö lenne asylra jogosult ?
Elüször a “nöket gyerekeket” majd a családegyesítő jogokat
Parasztvakító maffia !
bl
2024-10-04 at 19:42
A liberalizmus alaptétele a szabadság kiteljesítése, minden egyén egyénileg dönt életének összes kérdésében. Azonban ily módon válik lehetővé az összes hülyeség terítése, mert senkinek sincs elég ideje és ereje és tudása ahhoz, hogy az összes kérdésben jó döntéseket hozzon, közösség nélkül ami segíti az egyént, az egyén szükségszerűen elbukik.
Hajrá Jobb!