Börtönrácsokon áthatoló kommunikációval vezetné a kerületét Kiss László. A lecsukott DK-s politikus ugyanis a hűvösről tervezi bejelenteni, hogy kiknek személyében látná szívesen a helyetteseit. A Fidesz közben nem tervez politikai show-műsort, ehelyett konkrét javaslatokkal készül a képviselő-testület meglehetősen abszurd alakuló ülésére, a Momentum nem javasol alpolgármestert.
Biztosan bevonul majd a magyar önkormányzatiság történelmébe az, ami október 7-én fog az óbudai Városházán történni – írja a Mandiner. 8 órakor ül össze a június 9-én megválasztott új képviselő-testület – ebben a balliberális politikusok jelentős fölényben vannak –, ami persze teljesen megszokott aktus, de az már messze nem az, hogy az újrázó Kiss László polgármester és a képviselőként ismételten mandátumot szerzett Czeglédy Gergő, ő október elsejéig még alpolgármester volt, azért nem tudnak az ülésen részt venni, mert korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt éppen letartóztatásban vannak, így börtönben tengetik mindennapjaikat.
Információink szerint az lesz a menetrend, hogy a korelnök, a DK-s Ujfalvi István nyitja meg a tanácskozást, ezt követően szavaznak a képviselők az alpolgármesterek személyéről, erre Kiss Lászlónak kell javaslatot tenni és az írásos dokumentumot az ügyvédje fogja a képviselő-testületnek eljuttatni. Korábban felvetődött az is, hogy a polgármester videón keresztül becsatlakozik a munkába, de végül elvetették ezt a roppant abszurd ötletet. A lap úgy tudja, a polgármester az LMP-s Burján Ferencet, a párbeszédes Béres Andrást – ők jelenleg is ezt a tisztséget töltik be –, a DK-s Zábó Attilát, valamint az MSZP-s Őri Lászlót javasolja erre a pozícióra. A bizottságok összetételéről is megvan már a városvezetés elképzelése, erről is október 7-én fognak dönteni.
Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Frenki
2024-10-05 at 14:34
Elismerést érdemel Óbuda megfontolt,tájékozott,felkészült közössége!
Tudományos libsizmus
2024-10-05 at 13:19
Tessék. Ebben a fasiszta diktatúrában ezt is meg lehet csinálni minden további nélkül.
Bandi
2024-10-05 at 11:57
Jó kép, bár az eredetire jobban hajazna, ha a kisujját emelné a szájához a tisztes előzetes személy.