Ha az Európai Unió (EU) azt akarja, hogy beengedjük a migránsokat, “mi beengedjük, felrakjuk a buszra és lerakjuk Ursula von der Leyen irodájának bejáratánál” őket – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
Menczer Tamás szerint ebben a kérdésben “egyáltalán nincs szó jogról” hiszen a határt megvédeni kötelező, Magyarország is ezt teszi, amiért politikailag támadják. Azzal, hogy az EU Bírósága úgy döntött, hogy megbünteti az országot a menedékjogi eljárásrendje miatt, “politikai döntést hozott” – tette hozzá. Hangsúlyozta, a kormányt a magyar emberek érdeke és a magyar emberek biztonsága kötelezi.
Elmondta, az országnak volt tranzitzónája a határon, amelyet az EU bezáratott, most pedig már javasol. Hozzátette, az, hogy ez egy zárt tranzitzóna “mindig hazugság volt”, Szerbia irányába mindig nyitott volt, de később bezáratták. A kormány azt mondta, hogy a belgrádi nagykövetségen lehet beadni a menekültkérelmet, de az EU azt mondta, ez sem jó; mindenáron azt akarják, hogy engedjük be a migránsokat – emelte ki. Menczer Tamás közölte, ezzel párhuzamosan a magyar kormány kétmilliárd eurót, azaz nyolcszázmilliárd forintot költött eddig arra, hogy megvédjék a határt és ezeket az embereket ne engedjék be az országba. Hozzátette, Németországban egy utcabálon leszúrtak egy háromgyerekes anyát és szintén ebben az országban “megöltek egy fiatal srácot, a gyanú szerint azért, mert kereszt volt a nyakában”. A kommunikációs igazgató leszögezte, “mi ezeket az embereket nem akarjuk beengedni, ha ők akarják, mi beengedjük, felrakjuk a buszra és elvisszük ajándékba”.
Talpra magyar!
2024-10-05 at 18:59
Sajnos – a két tróger hazaáruló – M. Péter és Gyurcsány Ferenc a bandáikkal együtt beakarják a nyakunkra engedni az idegen élősködő muszlim és egyéb migránsokat.
matrx
2024-10-05 at 18:20
Derzsi Szilveszter
2024-10-05 at 17:52
IQ-csóró buta dupla nulla !
Te elbutitott agyhalott a neten ott van a 2023- külföldi munkavállaló törvények !
Szóról szóra pontról pontra !
Agymosott !
Csak a pofád a mozog az IQ-d neg csóró mint a mucsai féltéglának !
Ez a gond az országban ilyen tudatlab buta ostoba élölények mint te!
TIDZA lumpi agyhalott
2024-10-05 at 18:02
A celeb Sperma Peti a magyar bunkó tahó primitivek vezér bikája !
A Tisza primitivekhez( de mivel bunkó tahó prumitiv és nem érti)
+++++
” Az OBAN migrans politikája az NEM jó !!!!!!!”
” soros GAYGENDER buzi népcsere és faj keverék TERV = illegaás krimonális parazita invázorok Ghetok betelepítése (EU érték) Magyarországra az a ” jó “!!
++++
TISZA primitiv agyhalott ezeket a Ghetto parazitákat fake menekülteteket nen az genderbuzi GAROPA fizeti !
hanaem te primitiv elmebeteg agyhalott !
(Ùgy mint a Willkommen bezzegisztánban az adó fizetök csicskák rabszolgák !!)Meg a nemet nyugdijasok is)
Változásra kiéhezett éhenkorász söpredék !
Bunkó proli bunkó tahó TISZA primitiv agyhalott csicska rabszolga leszel !
Meret tudatlan agyhaott vagy !
Derzsi Szilveszter
2024-10-05 at 17:52
Közben az Orbán család és a Pintér-Rogán mafia egymással rivalizálva importálja az ázsiai bevándorlókat Európába. Az kiabál legjobban, aki maga is érintett a bevándoroltatásban.
Sanyáta
2024-10-05 at 17:36
Na azért ez kivitelezhetetlen, az osztrákok lezárnák a határt és lenne lebőgés, előbb gondolkodni aztán cselekedni! Az amerikai megoldás kivitelezhető országon belül , de ez ?
Štefan Karácsony
2024-10-05 at 17:27
Fekálkocsival vinném őket brüsszelbe a szárazkurva Ursula elé!
Szlovákiából…..
én a pásztorok királya
2024-10-05 at 16:56
A szöveg kiváló, trollkodásnak utánozhatatlan, DE ISTEN ÓVJON A KIVITELEZÉSTŐL!
na4
2024-10-05 at 16:24
Zúdítsák ezt a csürhét Brüsszelre. Texas és Florida ugyanezt teszi: Washingtonba utaztatja a retkeket, és rájuk szabadítják ezt a csürhét. Van is nagy rinyálás.
penelopeam16
2024-10-05 at 15:50
18 best vr porn sites full length vr porn and vr sex videos
http://micky.hairy.porn.sexjanet.com/?eliza-tamia
flashing wolf porn game college drunk porn shazia porn star tsunade porn video beating porn