Kizárta a román alkotmánybíróság az év végi államelnökválasztás jelöltjei közül a botrányairól elhíresül Diana Sosoaca EP-képviselőt, az SOS Romania párt elnökét szombaton.
A taláros testület két magánszemély – egyikük az SOS Romania párt volt tagja, a másik az egészségügyi minisztérium volt szóvivője – óvásának szavazattöbbséggel helyt adva semmisítette meg a központi választási bizottság (BEC) csütörtöki határozatát Sosoaca elnökjelöltségének iktatásáról.
Az alkotmánybíróság csak egy sajtóközleményben jelentette be megfellebbezhetetlen döntését, de annak indoklását nem tette még közzé. A román média belső értesülésekre hivatkozva azt írta: Sosoaca jelöltségének elutasításában közrejátszottak Románia alkotmányos rendjét megkérdőjelező, lázító nyilatkozatai.
Sosoaca úgy értékelte: kizárásáról szóló döntés “a román nemzet ellen elkövetett gyilkosság”, és azt bizonyítja, hogy az igazságszolgáltatás “totális irányítás alá került”. Szerinte a “Sosoaca-tájfunt” csak törvénytelenséggel lehetett megállítani.
Az EP-képviselő csütörtökön iktatta a BEC-nél az államfőjelöltségét támogató aláírásokat, ahol azt állította, hogy őt és gyermekeit is rendszeresen érik halálos fenyegetések. Ugyanakkor éles kirohanást intézett az EU, a NATO és az Egyesült Államok ellen, azt követelve, hogy tüntessék el Románia területéről az idegen katonai támaszpontokat.
Az alkotmánybíróság szombati ülésén elutasította azokat az óvásokat, amelyek Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), illetve Nicolae Ciuca, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) államfőjelöltjének indulása ellen adtak be, továbbá – egy ellenkező előjelű óvást elutasítva – megerősítette a BEC korábbi határozatát, miszerint Miron Cozma, az 1990-es bányászjárások vezéralakja nem teljesíti az elnökválasztáson való induláshoz szükséges feltételeket.
Romániában szombat éjfélig iktathatják a jelöltek a támogató aláírásokat. Sosoaca és Cozma kizárása után 11 államfőjelölt maradt versenyben. Romániában november 24-én rendezik az elnökválasztás első, december 8-án pedig a második fordulóját.
(MTI)
Objektív Obelix
2024-10-06 at 00:11
Ez egy bolond, diliházba való asszonyállat, de tudni kell róla, hogy nem jobban, hanem csak hangosabban gyűlöli a magyarokat, mint egy átlag román politikus.
Az igazi bűne valójában az, hogy hőbörgéseivel zátonyra vitte Romániában a kötelező covidoltást (amiért viszont tényleg jár neki egy pirospont). Mostani megbüntetése tehát nem az antimagyar, hanem az antiglobalista románnak szól.
Ettől függetlenül minden magyar számára nagy öröm a kizárása, mert ha ez a szőröshónaljú őrült elnökjelölt lehetne, az egész kampány a székelyek megrendszabályozásáról szólna.