Németország „soha nem fogja eltűrni” az antiszemitizmust, miközben erőfeszítéseit a közel-keleti tűzszünetre összpontosítja – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár vasárnap az Izrael elleni október 7-i támadások közelgő első évfordulója alkalmából online videoüzenetben tett megemlékezésében.
Felidézte tavaly októberi izraeli látogatását, amikor találkozott a Hamász palesztin terrorszervezet által október 7-én megölt vagy túszul ejtett személyek hozzátartozóival, és azt mondta soha nem fogja tudni elfelejteni azt. Scholz elfogadhatatlannak nevezte, hogy „a zsidó vallású polgárok Németországban félelemben és terrorban éljenek”, hogy aggódjanak a kipa nyilvános viselése miatt, vagy hogy ne beszélhessenek iskolatársaiknak származásukról.
A zsidó emberek itt, Németországban államunk és az ország minden tisztességes emberének teljes szolidaritását élvezik
– szögezte le Scholz.
Megérti – mondta -, hogy sok, a régióhoz kötődő lakos rendkívül aggódik elmúlt hetekben a Közel-Keleten kiéleződött harcok miatt. Ezzel kapcsolatban Scholz ismét tűzszünetre, a gázai civilek védelmére és a fennmaradó izraeli túszok szabadon bocsátására szólította fel a harcoló feleket.
Scholz figyelmeztetett a konfliktus regionális konfliktussá válásának veszélyére, és kijelentette, hogy Németország folyamatosan egyeztet nemzetközi partnereivel a további eszkaláció megakadályozása érdekében.
A Hamász Izrael elleni terrortámadásainak első évfordulóján a béke és a megbékélés távolabbinak tűnik, mint valaha a Közel-Keleten. De annyi bizonyos, hogy konfliktus életképes megoldásához mindenképpen a kétállami megoldáshoz vezető hiteles útra kell lépni
– zárta videoüzenetét Scholz.
Forrás, fotó: MTI
Tények
2024-10-06 at 16:53
CSAK AZT, HOGY A NÉMETEK TORKÁT ÁTVÁGJÁK, ÉS NÉMET NŐKET MEGERŐSZAKOLJANAK A MOCSKOS MOSZLEM MIGRÁNSOK. DE EZEK ELŐTT A A GYEREKLÁNYOK, 80 ÉVES ASSZONYOK A MEG A PONYLOVAK IS SEXUÁLIS OBJEKTEK.
SEM NAPKÖZBEN. SEM A VONATON NINCFSENEK BIZTONSÁGBAN A NŐK.
ILYEN BASZTARD SÁTÁNFAJZAT TÖMEGET IMPORTÁLT A MERKEL-SCHOLZ KURMÁNY
Box Hill
2024-10-06 at 16:49
Az anti-albánizmust viszont igen?
X
2024-10-06 at 16:41
Azt már elcsesztétek amikor annyi muzulmánt engedtetek be, hogy most már ők uralkodnak rajtatok.
hufi
2024-10-06 at 15:35
Na most mondjátok meg, mi mást mondhatott volna, mivel ott vannak az amerikai katonai bázisok Németországban mindenhol.
Vazallus egy ország, arról mélyen kussolnak, hogy ki lehet a felelős az északi áramlat gázvezeték felrobbantásáért, Németország lezüllesztéséért.
Lesz még gondjuk a muszlimokkal, akiket Merkel tárt karokkal fogadott, mi megoldjuk – mondta. Hiába mea culpázott Schotz a zsidóknak, a mecsetek épülnek, az arab világ se örül a pajeszosoknak, főleg a Libanont ért izraeli terrortámadás tükrében.
Azt hiszem, Németország válaszúthoz érkezett.
Patriot
2024-10-06 at 14:50
Vergődik a nyomorult hülyéje.
Kuvasz
2024-10-06 at 14:36
Az afd-sek miatt hepciáskodik próbáljak őket megfaragni,
mirti
2024-10-06 at 14:35
az elmúlt néhány évtizedben hol voltatok?
TS
2024-10-06 at 14:22
Nem fogja? Akkor miért tűri?
matrix
2024-10-06 at 14:16
Bohóc !… már az van !
na persze
2024-10-06 at 14:15
Németország azt is vállalta a 2. világháború végén, hogy nem pofázik bele más országok belügyeibe, mégis megteszi. Németország azt is vállalta, hogy nem terjeszkedik túl a határain, mégis létrehozták az Európai Uniót, amely nyíltan zsarolja a kontinens kormányait, lakosságát. Németország azt is vállalta, hogy nem hajt végre népességcserét, mégis ránk szabadítottak több tíz millió afrikait, közel-keletit, akik szabadon mozoghatnak az Unió területén Nyíregyházától Amszterdamig.
A németek kedves emberek, viszont mindenkori német kormány egy aljas, hazug, képmutató gané.