Sem a Fidesz, sem az ország nincs válságban, de a világ kétségtelenül nagy bajban van – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kövér László. A házelnök hozzátette, a Kormány előtt az a kihívás áll, hogy ennek a világnak a részeként próbálja az ország szuverenitását, értékeit, életmúdját meg édeni, „illetve a magunk erejéhez mérten hozzájárulni ahhoz, hogy Európa rátaláljon önmagára, és a világ is jobb irányba forduljon”.
Kövér László az interjúban értékelte Magyar Péter és a Tisza Párt feltűnését, amellyel kapcsolatban kiemelte,
pánikra semmi ok. Feltűnt a politikai küzdőtéren egy eddig ismeretlen, új ellenfél, aki összegyűjtötte azon ellenzéki szavazókat, akiknek régóta elegük volt Gyurcsányékból, a momentumos ostobákból, a nem létező Párbeszédből meg a hangoskodó Tordaikból és Szabó Tímeákból, illetve a Jobbikból, amelyik annyira belebonyolódott a saját cseleibe, hogy már azt sem tudja, honnan indult és merre tart. Semmi más nem történt eddig.
Hozzátette, a baloldali sajtó már régóta hangoztatja, hogy ellenzékváltó hangulat van Magyarországon, ugyanakkor véleménye szerint minden látszat ellenére a Tisza Pártot is a „dollármédia” építette fel, akik kézről kézre adják Magyar Pétert. Úgy vélte, a Fidesz-KDNP kormányzásának sikerét mérhető számok igazolják, mint fogalmazott,
2012-től egészen 2022-ig olyan évtizednek voltunk a részesei, amely statisztikai mutatókkal igazolhatóan száz év óta nem látott gyarapodást hozott az országnak, benne a magyar családok többségének életében is.
Megjegyezte,
az elmúlt tizennégy év hozadéka az is, hogy Orbán Viktoron keresztül Magyarország ma olyan tényező az európai és a világpolitikában, amit az ország mérete, gazdasági potenciálja nem indokol. Ugyanakkor az is tény, hogy 2022 februárja után, az orosz–ukrán háború kitörése és az erre válaszul adott, katasztrofálisan elhibázott uniós szankciós politika következtében megtört ez az előbb említett lendület, olyan kihívások tornyosulnak előttünk, amelyekre még nem találtuk meg a megfelelő választ.
A média szerepét kifejtve kiemelte,
ha komolyan gondoljuk, hogy a demokrácia értékes kormányzási forma, akkor azon is érdemes elgondolkozni, hogy az elmúlt évtizedekben Magyarországon és világszerte a média, a véleményformáló hálózatok miként, miért ásták alá a demokratikus intézményrendszerben működő vezető réteg hitelességét, tekintélyét, megbízhatóságát, moralitását.
Hangsúlyozta,
az emberiség történetében térben és időben vizsgálva a demokrácia rendkívül kis részt tölt ki, ezért is érthetetlen, miért gondolta bárki is, hogy a Szovjetunió szétesése egyben a liberális demokrácia világméretű győzelmét is jelenti, amivel véget ér a történelem, vagyis egy örök idilli állapot következik. Nem azért vannak válságban ma a nyugati országok, mert illiberális, populista vagy szélsőjobboldali támadás éri a demokráciát, hanem azért, mert egy magát liberális demokratának nevező korrupt, a globalista hálózatok ügynökeiből álló oligarchia uralja és torzítja el ezen országok demokratikus berendezkedését és az Európai Unió intézményeit.
A teljes interjú itt olvasható.
Forrás: magyarnemzet.hu; fotó: MTI
Tudományos libsizmus
2024-10-07 at 11:56
Megmondom őszintén, ha meghallom a “demokrácia” szót, magától csőre töltődik a zsebemben a revolverem.
Balak Csaba
2024-10-07 at 11:56
Kövér az, akiről mindig a következő jut eszembe, ha nyilatkozik: vádolj másokat azzal, amivel téged vádolnak. Tényleg, ha nem tudnád, hogy ő mondja, egy csomó dologról simán hihetnéd, hogy egy balos mondja a fideszről.
K
2024-10-07 at 11:29
–Szégyen a korrupt és antidemokratikus Európai Unió, ami az USA közönséges gyarmata , mert EU tagok vagyunk.
–Szégyelljék magukat azok, akik ezt az EU-USA antidemokráciát pártolják.
elmult30ev
2024-10-07 at 11:28
Nem röhögi el magát mikor ilyeneket nyilatkozik?
“2012-től egészen 2022-ig olyan évtizednek voltunk a részesei, amely statisztikai mutatókkal igazolhatóan száz év óta nem látott gyarapodást hozott az országnak” lehet a beérkező több ezer milliárd Ft-nak köze volt hozzá…
“az elmúlt tizennégy év hozadéka az is, hogy Orbán Viktoron keresztül Magyarország ma olyan tényező az európai és a világpolitikában, amit az ország mérete, gazdasági potenciálja nem indokol” hát ne haragudjon meg, de nem sok demokratikus országról tudok, ahol pozitívan jelennénk meg, de sorolhatja…
“Magyarországon és világszerte a média, a véleményformáló hálózatok miként, miért ásták alá a demokratikus intézményrendszerben működő vezető réteg hitelességét, tekintélyét, megbízhatóságát, moralitását.” hmm, a közmédia, mint hiteles média, aha, mesélj még…
“egy magát liberális demokratának nevező korrupt, a globalista hálózatok ügynökeiből álló oligarchia uralja és torzítja el ezen országok demokratikus berendezkedését”, itt most Mészáros milliárdos tételéről beszél?
Értem én hogy szeretne nagyokat mondani, de közben meg nem lehet komolyan venni az ilyen kijelentéseket.
Az meg hogy pont ő visszaél a hatalmával, azt sokszor láthattuk a parlamaneti üléseken… (de igaz ez a régiekre is, lásd a nevem, takarodhatnak a francba mind)
Tudományos libsizmus
2024-10-07 at 11:16
Mi az a “nyugatos jogállami demokrácia”? Mesterséges népességcsere? Ami háborúban háborús bűntett. Meg az elmebeteg gender? A 98 társadalmi nem? A schengeni szabályok betartásáért kirótt elmarasztaló bírósági ítéletek?
Hagyjuk már ezt a “fejlettnyugati demokráciázást”. Az úgynevezett nyugat a szemünk láttára végzi ki saját magát.
Bütyök_bátyó
2024-10-07 at 11:11
#Rossznagold
Figyu! Vedd elő a rohadt almás telefonodat, önts rá egy kancsó vizet, és dobd a sárgakukába.
Oda való a véleményed is!
Jonagold
2024-10-07 at 11:04
Kövérnek igaza van: Magyarország világszerte ismert negatív példa arra, hogy hogyan lehet egy nyugatos, jogállami demokráciából korrupt, putyinista autokráciát csinálni. De erre nem büszkének kell lenni, hanem szégyenkezni kell miatta.
Meggyes_mákos
2024-10-07 at 11:02
Az én potenciálom indokolja, az én tökösségem kellett ide. Ez az oka a tökösségnek.
Királytigris
2024-10-07 at 10:54
A sorosi sameszek szerint, amit Kövé úr elmondott, az azért van, mert Orbán teljes mértékben “elszigetelődött”.
Királytigris
2024-10-07 at 10:51
Ez a lényeg:
“Nem azért vannak válságban ma a nyugati országok, mert illiberális, populista vagy szélsőjobboldali támadás éri a demokráciát, hanem azért, mert egy magát liberális demokratának nevező korrupt, a globalista hálózatok ügynökeiből álló oligarchia uralja és torzítja el ezen országok demokratikus berendezkedését és az Európai Unió intézményeit.”
J
2024-10-07 at 10:17
Nem nézem a Tik Tok-ot, de a fiatalokat leginkább itt lehet elérni.
O.V. nem bohóckodik!! A fiatalokat szereti és humorral is tanítja is őket!
Óvatosabban fogalmazzunk!
2024-10-07 at 09:44
“A celebpolitizálás találó kifejezés erre a jelenségre.”
Ezt így ki meri mondani azok után, hogy Viktor a TikTokon bohóckodik? Reméljük nem történik semmi Kövér Lászlóval, nagyon szimpatikus figura!
K
2024-10-07 at 09:25
–Csak a FIDESZ-re lehet szavazni azért mert a lakosság javát eredményezte szellemileg és anyagilag is, például az 1 millió munkahely, rezsicsökkentés, de most különösen is csak a FIDESZ-re lehet szavazni mert a gazdasági semlegességet, és a békét hirdeti.
No migració, no gender no war.
Nem kell a jogtalan bevándorló, az aberrált gender, és a világ többsége a békét akarja így a magyar szavazó is a békére szavaz.
ViAM
2024-10-07 at 09:03
“…annyira belebonyolódott a saját cseleibe, hogy már azt sem tudja, honnan indult és merre tart.”😂😂😂 És erre nemcsak hazai példákat lehet hozni…
Sosem egy ország mérete, a lakosság lélekszáma számít, hanem a minőségé. Magyarország nagyon sokszor bizonyította kiváló tehetségét az élet minden területén, még az itt élő idegenek közül is páran, mert lehetőségük adott volt kibontakozásukra.
A sok acsarkodás ellenére, a békemisszió elkezdése arany betűkkel lesz majd a történelemkönyvekben ismertetve, feltéve, ha következetesen tovább viszik, el nem térve a kijelölt útról. Sok sikert, amiből mindannyian profitálhatunk, legalábbis, akik csendben, nyugodtan szeretnének élni!
Burzum
2024-10-07 at 08:45
Ha te vagy a leghangosabb, legkellemetlenebb, vállalhatatlan alak a kocsmában, akkor is mondhatod, hogy körülötted forog az egész hely! Más kérdés, hogy mekkora dicsőség valójában.
Észak-Korea sem egy hatalmas ország, gazdag meg aztán végképp nem. Aztán valahogy mégis sokat szerepel a világsajtóban. Hiphiphurrá nekik is?
Ha annak örvendeztek, hogy sikerült egy, a poltikai vezetése miatt hírhedt helyet csináli Magyarországból, ahhoz csak gratulálni tudok!
Tudja valaki?
2024-10-07 at 08:41
Tudna valaki felvilágosítást adni arról hogy kroó zita miért korlátozta a hozzászólásokat a Facebook oldalán?