Korábbi ígéretei ellenére nem járt kint a munkahelyén szeptemberben Magyar Péter – számolt be a Magyar Nemzet. A nyilvános jegyzőkönyvek szerint a Tisza Párt elnöke sem Brüsszelben, sem Strasbourgban nem tette tiszteletét az ősz első hónapjában. Ennek ellenére lapunk számításai szerint több mint ötmillió forintos fizetést kap.
A dátum azért is fontos, mert mindössze három nappal ezt követően történt a politikus ötkertes botránya, amelynek kapcsán máig nem tette egyértelművé, hogy valójában mit is követett ott el. Egyébiránt Magyar Péter már az EP-listavezetők köztelevízióban rendezett vitáján is képmutatóan azt állította, hogy a Tisza Párt képviselői bizonyosan be fognak járni a munkahelyükre, és a választóikat fogják képviselni.
Ehhez képest ma már tudható, hogy rögtön az első teljes, brüsszeli és strasbourgi ülésekkel teletűzdelt hónapban távol maradt a munkahelyétől a pártelnök. Szeptemberben Magyar Péter a nyilvános jegyzőkönyvek tanúsága szerint egyáltalán nem járt az Európai Parlament ülésein.
Az Európai Parlament szeptember 4-én tartotta első ülését, Magyar Péter pedig 5-én már inkább a Keleti pályaudvarnál sörözött. Magyar ráadásul az EP alkotmányügyi bizottságának első szeptemberi ülésén sem jelent meg, jóllehet a testületnek nemcsak tagja, hanem alelnöke is. Októberben – szinte napra pontosan egy hónappal az első szeptemberi ülést követően – eddig egyetlen napra ment ki a múlt héten, méghozzá egy brüsszeli szakbizottsági ülésre, majd ma már újra büszkén tudósított strasbourgi kiutazásáról.
Az európai parlamenti képviselők alapfizetése havi nettó 7854 euró, amelyet havi 4950 euró költségtérítés egészít ki. A Magyar által egy ismerősének írt kommentben a legnagyobb kamuállás a világon megfogalmazással leírt képviselőség kapcsán a pártelnök a szeptemberi távollétével együtt is 12 804 euró fizetést kap, azaz több mint 5,1 millió forintot vehet fel.
A Magyar Nemzet kérdéssel fordult a Tisza Párt elnökéhez, hogy miután – korábbi ígéreteivel szembemenve – nem dolgozott szeptember hónapban Brüsszelben, illetve Strasbourgban a munkahelyén, felveszi-e az erre a hónapra járó illetményét.
Zed
2024-10-07 at 20:16
@aladin
“…nem merték kimondani hogy alig 3 ezren.”
És honnan tudod, hogy az az igazság? 🙂
aladin
2024-10-07 at 20:11
Az baloldali ATV. már alattomosan képes hazudni Magyar Péter érdekében, hogy lehet 100 ezren vagy pár 10 ezren voltak Magyar tüntetésén, nem merték kimondani hogy alig 3 ezren. “Hogy igy hazudunk, ezt is csak itt egyedül nálunk az ATV.-ben halhatja”.
Ugari
2024-10-07 at 19:39
A faszi Vezéretek évekig (!) nem járt be a Parlamentbe de felvette a zsozsót …
Ehhez mit szól a PS ?
Jella
2024-10-07 at 19:38
)) Forró lányok várnak rád —– https://ok.me/7TJI1
Királytigris
2024-10-07 at 19:34
A hazárulást, szó ami szó, megfizeti Szaros Gyurka.
2 ÉNAKI
2024-10-07 at 19:06
Életmüvész,akit azért fizetnek,hogy nem csinál semmit. Valószínü előfordul másokkal is,ezért nézik el Poloskának. Az elit klub oda figyelhetne a képviselőire. Szélhámos,senki egy Stasznov Ignác.
matrix
2024-10-07 at 18:58
Laeser yohnny
2024-10-07 at 17:56
Te primitiv bunkó!
1) Minden országban az “a legitim hatalom,amit a társadalom többsége megválaszt !
2) nekem is el kellene türní ha egy mocskos koszos parazita munkaundoros drogos alkesz buzi proli diktatúra (soros buzi 1$ hazaáruló) söpredék lenne a hatalmon !
Dupla nulla ! “ez a diktatúrák egyik lényege”
Akkor a bezzegnémeország is brutális diktatúra mivel a “zöld párt” volt de lemondott vezére doploma nélkül illetve a “bisexulállis ” diplomával 6,7miiliot keres-kap !
Söt !
Te diktatatúrázó primitiv tahó!
A BKA bünügyihatóság a”dagat” szó jelzöt használta (erre a zöld-párt vezetöre) ezért üldözte és meg akarta büntetni a “német” kommentelöt !
Ez a genderbuzi demokrácia lényege !
Takarod te dupla nulla!
Igaz!
2024-10-07 at 18:34
bl2024-10-07 at 18:26
Nagyon jól számolsz!
Akkor a Schadl György által a börtönben keresett 189 millió forint hány melósnak hány évi keresete?
A kormány szerint jogszerűen!
bl
2024-10-07 at 18:26
5 millió egy melós éves keresete.
Zoltán
2024-10-07 at 18:20
Magyar Péter potyázásait ismerve minden másnál kifejezőbb az a felvétel, amelyen Magyar Péter a “haszonlesők ideje lejárt” felirat alatt tűnik föl. A Fidesznek nem is kellene más reklámplakát, mint ezt a képet frekventált helyekre kitenni.
matrix
2024-10-07 at 18:11
Lem
2024-10-07 at 16:27
Faszkarbantartó ki a “független” ? a soros buzi 1$ hazaárúló bér-qva média Sajtó ????
Ha már szart és fost zabálsz ne ide okádd ki …nyeld le vagy etesd meg anyádat !
!
Magyarországon az internet a senkházi celebektöl elbutított hergelt primitiv bunkókat és buzikat tenyésztett !
Ilyen agyhalottaknak mint te még a “fekete” sem fekete hanem
Orbán Fidesz propaganda !
Csak a parasztokat lehet parasztvakítani
Laeser yohnny
2024-10-07 at 17:56
Lánc zi Tamás elnök: bruttó fizetés 5 483 520 forint/hó, 500 000 forint/év ruhapénz, 411 885 forint/év
1. SS-től az AVH-ig minden “állami hivatalban” adott korban jól kerestek, ez a diktatúrák egyik lényege, hogy a végrehajtó patkányoknak nem csak hinni kell a rendszerben, de meg is kell fizetni őket, és zsarolhatóvá is kell tenni őket.
2. Az “örökké tartó” megbízások Po lttól a Lánczos Kutyáig pontosan addig tartanak, ameddig nem jön egy legitim hatalom, változtat törvényt, és küldi börtönbe mindet életfogytig.
Ameddig ez nem történik meg, addig pedig Magyarország érdemtelen arra, hogy civilizált európai életet éljen, addig jobb is, ha a fasiszta uralomhoz szükséges csi novnyikok a helyükön vannak, és ezt a kulturálatlan, igénytelen és agyatlan népet rettegésben tartják. Magyarország lakosságának európai polgárokból álló része vagy elmegy addig, vagy itthon “tünteti el” magát digitális és egyéb módszerekkel. A primitív horda, amelyik pedig hörögve ünnepli ezeket, az viszont mélyszegény, nyomorult rabszolga marad, amelyiknek kuss a neve, amelyiknek nincsenek jogai, nincsen orvosa, nincsen jövője, mert önként lemondott róla.
Igaz!
2024-10-07 at 17:45
Hogyan kereshet Schadl György börtönben ülve 189 millió forintot?
A kormány szerint jogszerűen!
https://24.hu/belfold/2024/08/05/reagalt-a-kormany-arra-hogy-a-bortonben-189-milliot-keresett-schadl-gyorgy/
Bandi
2024-10-07 at 16:50
Boldog évek voltak, amikor Anyámék mindig kifizették az aktuális költéseimet, költségeimet (lakás, iroda, rezsi, TB, titkárnő bérezése, stb.) és még részesültem is a családi cég hasznából. Dolgozni rémes (Hobót idézve a Vadászatból).
A poloskás is így járt, csak neki jobban bejött az élet később is.
Bandi
2024-10-07 at 16:45
Csak tudnám, hogy mitől civilek és védendők az eddig felelősség nélkül politizáló, de soha választáson meg nem méretett balos entitások?
#bántjákapetit
2024-10-07 at 16:44
Vajon elajcsizza’ a felét, ahogy ígérte?
Egyébként vicces lesz, ahogy tiszektások más neveken jönnek ide vinnyogni.. Próbálva leplezni agyatlan birka mivoltukat(nem fog sikerülni). 😉
Tudományos libsizmus
2024-10-07 at 16:41
Erre kellett neki a Tisza Párt. Miután kirúgták mindenhonnan és havi fix nélkül maradt. Ja, és a menedékjog az EP-ben.
Nekem az a véleményem, hogy a fazon 2026-ig falnak fog menni. Amit a csávó előad, az nem politika. Megvan a következő kétharmad. Soros pedig leírhatja az emlékirataiban, hogy élete legrosszabb befektetése volt Magyarország.
Brüsszel még nem tanulta meg, hogy tatár, oszmán, Habsburg, szovjet. Mindegyiknek beletört végül a bicskája Magyarországba. Majd megtanulják, ha már más kárán nem tanulnak.
buy apartment phuket
2024-10-07 at 16:36
If you’re seeking privacy and feel overwhelmed by the constant noise of major cities, then the ideal choice for you would be buy apartment in thailand!
phuket real estate – https://agiobit.biz/2024/10/03/a-complete-guide-to-investing-in-phuket-real-estate
Lem
2024-10-07 at 16:27
A “Szuverenitásvédelmi Hivatal” vezetői havi 6 millió tesznek zsebre azért, hogy hamis híresztelésekkel zaklatják a civileket és a független sajtót: https://24.hu/belfold/2024/10/07/szuverenitasvedelmi-hivatal-lanczi-tamas-fizetesek-horvath-jozsef/