Magyarországon nem lesz migránstábor, legalábbis addig, amíg a Fidesz-KDNP kormányoz, addig biztosan nem lesz – írta a Belügyminisztérium (BM) politikai államtitkára hétfőn Facebook-oldalán.
Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy Magyarország pont ezért kapott 200 millió eurós, azaz 78 milliárd forintos “gigabírságot”. “Azért kaptunk a mai napon is egymillió eurós kényszerítő bírságot, mert nem vagyunk hajlandóak alávetni magunkat az Európai Unió (EU) migrációs paktumának, mert nem vagyunk hajlandóak tömegesen a határainknál fogadni migránstáborokban az illegális migránsokat, és ott lefolytatni párhuzamosan több tízezres nagyságrendben eljárásokat, és mert nem vagyunk hajlandóak részt venni abban a rendszerben, hogy a migránsokat az EU-n belül kvóták szerint szétosztják” – sorolta bejegyzésében az államtitkár.
Mint írta, ez az, amit Magyarország ellenez, amit nem hajlandó végrehajtani, és pontosan ezért kapja a büntetést. Ezért nem lesz Magyarországon soha ilyen tábor – hangsúlyozta. Emlékeztett, hogy Magyarország már korábban is jelezte, hogy nem fogja végrehajtani a migrációs paktumot.
Ezért kaptunk gigantikusan nagy, igazságtalan és aránytalan bírságot, mert azt mondták, hogy rendszerszinten ellenezzük az unió közös migrációs elképzeléseit
– magyarázta. Hozzátette, hogy Magyarország azt szeretné, hogy megvédhesse a határait és ezt meg is teszi; nem akar tömegesen migránsokat betelepíteni. Az Európai Néppárt frakcióvezetőjére utalva kiemelte, hogy “Manfred Weber, Magyar Péter brüsszeli főnöke” akar bevándorlókat, és ő akar építeni migránstáborokat. Magyarországon nem lesz migránstábor, a migránsokat Brüsszelbe fogjuk szállítani – ismételte meg a kormány álláspontját. Rétvári Bence bejegyzésében arra is kitért, hogy az elmúlt kilenc évben, 2015-től napjainkig a kormány megvédte a külső határokat, és nem engedett be illegális migránsokat, nem folytatott le ilyen tömeges eljárásokat, nem hozott létre táborokat.
Forrás: MTI
Naprózsa
2024-10-07 at 23:10
Kedves T.rex!
Már régóta mondom, hogy az ukrán menekültekre kell hivatkoznunk, és arra, hogy ha hetente átjönnek hozzánk úgy 12 ezren, az két év alatt jóval több mint egymillió VALÓDI menekült fogadása, ezzel teljesítjük is a migránsbefogadási előírást, nincs kötelességünk muzulmán határsértő bűnözőt kezelni. Ergo nincs büntetési alap sem.
Viszont el tudjuk képzelni, hogy ez valóban migránstábornak készült, ahova azokat rakták volna be amelyikeket Brüsszelbe akarunk fuvarozni, és addig áthozzuk nyugatra amíg össze nem gyűltek annyian, s ahonnan nem mihozzánk, hanem a labancokhoz szöknének nyomban. Sorosék ugyanis úgy képzelték, hogy az elbírálásig a déli határnál nyitnák NYITOTT tábort, ahonnan viszont az ország egész területét szabadon terrorizálnák, elárasztanák a muzulmánok.
Sas
2024-10-07 at 21:52
csak a szokásos pesti -ellenzéki hazudozás.
bundás kenyér
2024-10-07 at 21:41
Az egész ügy kicsit gyanús. Tudjuk, hogy a legtöbb összeesküvési teória egy fél éven belül valóság lesz. Egy migráns tábor a Fidesz vége lenne, az tuti. Ha egyszer ide bejönnének a migrik soha többé nem lehetne őket kipateroli. Rögtön elkezdődnek az atrocitások. Zéró tolerancia ha nem akarunk a nyugat sorsára jutni.
elmagyarázom
2024-10-07 at 21:39
@ Logikus
A Mi Hazánk kezdte el piszkálni az ügyet, Pszicho Petya és a többi globalista csak rárepült, mert nincsenek témáik, fantáziatlanok és lusták. De úgy teszik mindezt, mintha a fogukat húznák. A fő céljuk ugyanis a fehér Európa elpusztítása, és ez a céljuk soha nem változik, ahogy a világ sem.
labancpofozó
2024-10-07 at 21:34
Valószínű, hogy épült volna. Diáktábor építkezését nem felügyeli egy csoport rendőr, és nem titkolják hetekig, hogy mi készül.
Csak a lakossági felháborodás elmosta az alamuszi projektet, ahogy a kötelező invazív szűrővizsgálatok terve is elbukott, miután látták a jónép reakcióját.
És ez egyébként a kormány javára írandó. Sokkal szimpatikusabb a visszalépés, mint az izomból való áterőltetetés.
👮
2024-10-07 at 21:26
@ Enteriőr2024-10-07 at 19:42
Lesz síves közölni város, utca, házszám, megbízó, kivitelező!
Mindezt egy feljelentésért cserébe, ha nem igaz.
T.rex
2024-10-07 at 21:06
Naprózsa / Úgy fogadjuk be az ukrajnai civileket, hogy legjobb tudomásom szerint ez a kurva EU egy fillérrel sem támogat minket! Hogy van ez?
matrix
2024-10-07 at 20:47
A Willkommenisztán bezzegiusztánban 2025-ben 50 Millárd € ba kerülnek az analfabeta fake menekültek turisták teljeskörü ellátása orvos korház a csicska rabszolga adó fizetöknek !
A német nyugdijas is adó fizertö csicska nekik életük végéig TB kell fizetni a túristáknak ingyenes ! Most -10,5% a nyudijból jövöre méhg +1,8 % mert üres a TB kassza!
" 2024-10-07 at 20:13 "
2024-10-07 at 20:29
Zoltán
2024-10-07 at 20:13
Magyarországon az internet csak celelebektöl elbutitott primitiv bunkó tahó lumpi prolikat és buzikat tenyésztett1!
2024-ben az internet ellenére ilyen primitiv csak “buzi-magyar drogos buzi” buzernyák libernyák lehet !
Naprózsa
2024-10-07 at 20:24
Minek vesszük fel a kesztyűt? Ha azt hazudják, hogy migránstábor épül, hát vonjunk vállat. Nyilván eddig is az volt ezután is az lesz ott. Csakhogy az igazi, jogos migránsoknak vagyis a háború elől életüket féltő ukránoknak akik a vágóhíd elől menekülnek.
Csakhogy vágjuk az összes hazaáruló és világáruló patkányok képébe, hogy ezzel pont a világ menekült eljárásait teljesítjük, vagyis valóban az életüket mentve a az első biztonságos országig jogos üldözötteknek épül.
" 2024-10-07 at 19:42"
2024-10-07 at 20:18
Enteriőr
2024-10-07 at 19:42
Barom
A teliszart fosott pofádat ne ide okádd ki te primitiv
nyeld le vagy etesd meg anyádat
Zoltán
2024-10-07 at 20:13
Az úgynevezett migránstábor színtiszta spekuláció. A Helsinki Bizottság sem tartja komolynak az ezzel kapcsolatos vádakat. A Magyar Hang lebegteti, hogy dokumentumai vannak, de hyanítható, hogy ha igazi dokumentumai lennének, akkor már a csapból is az folyna. Szimpla zavarkeltés az egész.
https://www.klubradio.hu/adasok/hangulatkeltes-zajlik-vitnyeden-helsinki-bizottsag-147274
Logikus
2024-10-07 at 20:09
A ballibek mégis riogatnak vele. Pedig annak idején pont ők pártfogolták a migrókat.
Mekkorát változott a világ? 😀
Enteriőr
2024-10-07 at 19:42
Nem lesz. Már van. Legalábbis épül-szépül.