A háború befejezése után elkezdik betelepíteni Ukrajnába az afrikai és afgán menekülteket – hívta fel a figyelmet Volodimir Paniotto, az ismert ukrán szociológus a várható jelenségre.
A szakértőt idéző Kárpáti Igaz Szó arról ír, hogy az idegen kulturális és társadalmi közegből érkező migránsok ukrajnai adaptációja sokba kerülne és sok időbe is telne, miközben semmi garancia nincs arra, hogy idővel „jó ukránokká” válnának.
A cikkből az is kiderül, hogy az országban már eleve rossz a megítélése a migránsoknak. A társadalomkutató szerint Ukrajna számára sokkal előnyösebb volna, ha a háború miatt külföldre menekült ukránokat próbálnák meg valahogyan hazacsábítani.
Mint ismert, a háború kitörése óta legalább 5-6 millió ukrán távozott külföldre, de már előtte is sokan dolgoztak az államhatárokon túl vendégmunkásként, az országhatáron túl élő ukránok száma együttesen meghaladhatja a 10 milliót.
Forrás: Index ; Fotó: MTI/EPA/Ukrán egészségügyi minisztérium
Facebook hozzászólás
Naprózsa
2024-10-08 at 16:32
Bár nyilván ilyen terv is van, de az igazi elképzelés kezdetben az volt, hogy Magyarországra települnek át a zsidók amikor olyan helyekről kell elosonniuk, ahol már rájuk veszélyesen megkeverték a szart.
Mi voltunk kijelölve Új-Izrael engedelmes cselédségének.
Aztán megnőtt a Sorosék étvágya és a mai állás szerint a legyilkoltatott ukránok helyére akarnak betelepülni miután erősen melegszik a talaj Izraelben.
Simon Perez ugye részegen kifecsegte, hogy már felvásároltak minket magyarokat szőröstül bőröstül, de friss riportokban viszont már Izraelben vállat vonnak és közlik, hogy a következő célpontjuk az aliázáshoz az Ukrajna.
Angie
2024-10-08 at 14:49
Amúgy meg az ukránok ahhoz mit szólnak, hogy elüldözték és így kisemmizték őket?! Nem mehetnek ezek szerint az otthonaikba, telkeikre vissza?!
A kérdések persze költőiek…
Angie
2024-10-08 at 14:45
Miért nem most?! Mehetnének harcolni!
na4
2024-10-08 at 13:51
Megérdemlik.
Joszdolfito Sztallerini
2024-10-08 at 13:24
A nagy hadházit!!!
Majd izraeli “migránsok” fognak odaözönleni – millószámra, Izraelből.
Amely mára nem Izrael lett, hanem – Irreal.
Alcapi
2024-10-08 at 13:18
És ezt megbeszélték a migránsokkal is? Mert nem hinném, hogy ők oda fognak menni, ahol keményen dolgozni kell, nincsenek (nem működnek) kiépített luxus szociális ellátórendszerek, egyelőre még nincsenek no-go zónák (bár azt hamar ki fogják alakítani), és netán még a banderista náci hordák is a körmükre néznek. Azt hiszem hamar visszatelepülnének a megszokott kényelmes kis nyugati nagyvárosi jólétbe!
pm
2024-10-08 at 13:13
Az a baj hogy nem hallom őket. Nincsnek megszólítva sem a külföldre menekültek, sem az ott maradtak.
Zentay
2024-10-08 at 13:04
ezt borítékolni lehet
pm
2024-10-08 at 12:28
Borzasztó kíváncsi lennék az ukrán lakosság zselé tetteire adott reakcióira.
Ezek
2024-10-08 at 12:20
Először a lövészárkokat töltsék fel velük!