Csak az a migráns nem marad itt, akit nem engedünk be – sokkolta a nyugati újságírókat Orbán Viktor miniszterelnök, aki a soros uniós elnökség programját ismertette a média képviselőivel Strasbourgban kedden. A hosszúra nyúlt sajtótájékoztatón Orbán Viktor többek között arról beszélt, “Brüsszelnek döntenie kell, hogy fenntartja a jelenlegi helyzetet, vagy készen áll arra, hogy meghallgatja, elfogadja az emberek véleményét. A patrióták csak egy tünet. Változásra van szükség, és hogyha a brüsszelita buborék nem hajlandó ezt megcsinálni, akkor egyszerűen félre kell tolni őket”.
Orbán Viktor felszólalásának elején rögtön megtrollkodta az ellenséges nyugati sajtót, amikor arról beszélt, már két soros uniós elnökséget vezényelt le a polgári kormányzat, és ő beírta a harmadikat is a naptárába. Majd komolyra fordítva a szót kiemelte, az Európai Unió súlyos problémákkal küzd, hiszen Ukrajnában háború zajlik, de konfliktus van a Közel-Keleten és Afrikában, és mindenhol az eszkaláció veszély fenyeget. Hozzátette, a migrációs válság 2015 óta nem látott méreteket öltött, a schengeni térséget a szétesés veszélye fenyegeti emiatt. Kijelentette, a migráció és háborús fenyegetések közepette Európa folyamatosan veszít a globális versenyképességéből, és ezt Mario Draghi is kimondja a jelentésében.
Az ő jelentéséből idézek: Európát lassú agónia fenyegeti
-tette hozzá. Elmondta, Emmanuel Marcon francia elnök a napokban kijelentette, Európa meghalhat, mert kiszorul a piacairól.
Mario Draghihoz és Emmanuel Macronhoz képest én egy mérsékelt miniszterelnök vagyok, de magam is úgy látom, hogy az európai versenyképesség hanyatlása a legsúlyosabb kihívás, amivel szembe kell néznünk
-hangoztatta a magyar miniszterelnök.
A sajtótájékoztatót egy kék ruhás, nemileg nehezen meghatározható, de talán inkább férfi zavarta meg, aki zavaróan magas hangon rikoltozva hazaárulással vádolta a miniszterelnököt. Nagyon koppant a padlón, miután a testőrök földre vitték, majd elvezették. Utóbb sajtóhírek szerint szerint az illető személy tényleg férfi volt, konkrétabban Gyekiczki Márton, a DK ifjúsági szervezetének aktivistája hajtotta végre.
Európának változnia kell
Orbán Viktor kiemelte, Magyarországnak, mint az unió soros elnökének az a feladata, hogy ezekre válaszokat keressen, és az a válasza, hogy az Európai Uniónak változnia kell, és helyre kell állítania a versenyképességet. Mint megjegyezte, egy európai uniós vállalatnak kétszer-háromszor magasabb árat kell fizetni a villamos energiáért, mint egy amerikai vállalkozásnak, a földgázért pedig négyszer-ötször kell többet fizetnie. Ugyanakkor az európai vállalatok, feleannyit költenek a kutatás/fejlesztésre. mint az amerikaiak. Ezt a problémát tetézik a negatív demográfiai folyamatok, bár vannak országok, amelyek ezt a migrációval akarják orvosolni,
de még így sem jön ki a matek, a migrációt sem képes pótolni a hiányzó meg nem született gyermekeket.
Orbán Viktor kiemelte, az uniós elnökség egyik célja, hogy november 8-án Budapesten olyan informális ülést tartsanak az európai vezetők, ahol elfogadnak egy közös versenyképességi paktumot. Úgy vélte, egy öt éves versenyképességi program keretében lehetőség nyílna az adminisztratív terhek csökkentésére, a túlszabályozás mérséklésére és a megfizethető energiaárak kialakítására.
Javasoljuk a tőkepiaci unió megvalósítását, ugyanis ma az európai emberek megtakarításai az Egyesült Államokban landolnak, és az európai tőkepiac nem képes az európai emberek pénzét itt tartani Európában
-hangsúlyozta.
Azért büntetik Magyarországot, amiért megvédi Európa határait
Orbán Viktor arról is beszélt, a magyar elnökség amellett áll ki, hogy az Európai Unió külső határait meg kell védeni, a frontországok védekezése egész Európát védi, az ő munkájukat el kell ismerni, és támogatni kell őket.
Én 2015 óta mindig ugyanazt mondom, most is azt mondom. Próbálkozhatunk akármilyen csomagokkal, meg migrációs paktumokkal, meg ilyen dimenzióval, meg amolyan dimenzióval. A migrációt egyetlen módon lehet megállítani és ellenőrzés alá vonni
-mondta el, kiemelve, az unión kívül kell megállítani az illegális migrációt. Magyarországot éppen azért büntetik, mert ezt teszi, ugyanakkor egyetlen olyan európai ország sincs, amely képes vagy hajlandó lenne kiutasítani az illegális migránsokat.
Csak az a migráns nem marad itt, akit nem engedünk be!
-fogalmazott egyértelműen Orbán Viktor. Kiemelte, a magyar álláspont az, hogy „akit be akarunk engedni, mi engedünk be, a belépést megelőző engedéllyel, és nem a belépése után megadott jogi lehetőséggel”.
Ezért engem 2015 óta folyamatosan hol idiótának neveznek ezért az álláspontért, hol meg gonosznak. De figyeljék meg, hogy a végén mindenki itt fog landolni ezen a ponton. A végén abban lesz egyetértés az unióban, hogy muszáj külső kockázatokat bevezetni
-jelentette ki.
A migráció kérdésével kapcsolatban kiemelte, a magyar elnökségnek az a javaslata, hogy az Euro Summit csúcstalálkozójának a mintájára, vezessék be a schengeni csúcstalálkozók rendszerét, ahol a schengeni zónához tartozó országok vezetői rendszeresen összeülhetnek és közösen menedzselhetik a schengeni határok védelmét a legmagasabb politikai szinten.
Közös védelmi politika, válságálló mezőgazdaság
Orbán Viktor a magyar elnökség harmadik fontos témájának a versenyképesség megőrzésén és a migráció kezelésén túl a védelempolitikát nevezte. Mint kiemelte, a magyar javaslat szerint meg kell teremteni az európai védelmi ipart, és meg kell erősíteni a technológiai bázist. Erről is tárgyalni fognak novemberben. A magyar miniszterelnök szintén fontosnak nevezte a bővítéspolitikát, mivel a magyar álláspont szerint a Balkán integrációja nélkül Európa sohasem lesz teljes, ugyanakkor húsz éve ígéri Brüsszel, hogy fel fogják venni ezeket az országokat, és „ideje lenne ezt beváltani”. Kiemelte,
a Nyugat-Balkán országait Szerbia nélkül nem lehet integrálni. Aki azt hiszi, hogy lehet, az illúziókat kerget.
Orbán Viktor szólt arról is, a magyar elnökségben fontos szerepet kap a mezőgazdaság, mivel most kerül kijelölésre a következő hét éves agrárpolitikai irány. Kiemelte, Magyarország ebben a vitában az elnöksége során részt akar venni, hogy egy versenyképes, válságálló és gazdabarát európai mezőgazdaságot tudjon az EU megteremteni.
Ha Trump nyeri az elnökválasztást, felgyorsulnak az események
Újságírói kérdésekre válaszolva Orbán Viktor elmondta, bár nem az uniós elnökség témakörébe tartozik, de amennyiben Donald Trump visszakerül az Egyesült Államok élére, a magyar kormány „több üveg pezsgőt fogunk kinyitni”. Mint ugyanakkor megjegyezte, az európai vezetők informális csúcstalálkozójára november 7-én kerül sor Budapesten, kettő nappal az USA választások után. Ez lehetőséget teremt arra is, hogy az uniós vezetők közösen értékeljék a választás eredményét. A magyar miniszterelnök kiemelte,
Trump azt ígérte, hogy nem fogja nem fogja megvárni a beiktatását azzal, hogy nekiálljon, és kezelni kezdje az ukrán-orosz háborút és az esetleges békét. Tehát európai vezetőként nekünk nem lesz vesztegetni való időnk.
Hozzátette,
ez azt jelenti, hogy Trump megválasztása esetén először intellektuális, filozófiai szinten, aztán stratégiai szinten és végül a cselekvés szintjén is lépnünk kell a béke érdekében.
Ukrajna nem tudja megnyerni ezt a háborút
Ukrán újságírói kérdésre reagálva Orbán Viktor elmondta, felesleges azon vacillálni, hogy megtámadná e Oroszország Ukrajna után Magyarországot is, ha nem lenne a NATO tagja, mivelhogy a tagja, és így biztonságban érzi magát.
A NATO messze erősebb, mint Ukrajna. Hogyha Oroszországnak kemény dió Ukrajna, akkor mit kezdene a NATO-val
-fogalmazott. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy hazánk az eddigi legnagyobb humanitárius segítségnyújtást éppen Ukrajnának adta, menekültek tízezreit fogadta be, sőt annak ellenére indított ukrán iskolákat, hogy a magyar nyelvűeket Kárpátalján betiltották. Orbán Viktor ugyanakkor elmondta, a magyar kormány más álláspontot képvisel a háború kapcsán, mint Brüsszel és az uniós tagországok többsége, mivel úgy ítéli meg, Ukrajna képtelen lesz győzni a harctéren.
Ha Ukrajna nem tudja ezt a háborút megnyerni a hadszíntéren, akkor kommunikálni kell, tárgyalni kell, tűzszünetre van szükség, és emberéleteket kell megmenteni, és ezt szeretnénk előmozdítani
-jelentette ki. A magyar miniszterelnök hozzátette, nem feladata véleményezni, hogy Ukrajna győzni akar a háborúban, azt ugyanakkor fölvetette, hogy fontos lenne az ellentétes felek közötti kommunikáció, és szükség van közvetítőkre is.
Nem amellett érvelek, hogy ezt a konfliktust hogyan kell megoldani. Nem vagyok én olyan pozícióban. Én csak egyértelművé szeretném tenni azt, hogy szerintünk, ami most történik, irracionális. Szükséges a kommunikáció, és még több országot kell felsorakoztatni, akik a béke pártján állnak. Ez a magyar álláspont, amely jelenleg kisebbségben van
-fogalmazott.
Ha a mainstream nem akar részese lenni a változásoknak, félre kell tolni őket
A miniszterelnök szintén újságírói kérdésre kifejtette, véleménye szerint olyan nagy változás zajlik az európai politikában, amely nem most kezdődött el és nem is két nap alatt fog véget érni. Kifejtette, az látszik, hogy van egy magát mainstreamnek nevező európai elit, amely a baloldalból, a liberálisokból és a jobbközépből áll. Az európai emberek ugyanakkor egyre elégedetlenebbek ezzel az elittel szemben, békét akarnak, elutasítják az illegális migrációt, elutasítják a túlszabályozottságot, a mezőgazdaság tönkretételét. Ennek köszönhetően jelenhettek meg új politikai szereplők, amelyeket veszélyesnek nevez a brüsszeli elit, holott csak racionális tapasztalatok mentén képviselik az emberek hangját. Ebben a helyzetben a miniszterelnök az idegeskedés, a feszültségkeltés helyett higgadtságot javasolt.
Értsük meg, hogy mi az, amit az emberek akarnak, és változtassunk. Ne kirekesszük a patriótákat, hanem vonjuk őket inkább be. Hátha igazuk van néhány dologban
-fogalmazott. Mint megjegyezte, a magyar parlamentben elképzelhetetlen lenne, hogy egy párt ne kapjon bizottsági helyeket. Ugyanakkor Brüsszel most épp ezt teszi politikai ellenfeleivel.
Brüsszelnek döntenie kell, hogy fenntartja a jelenlegi helyzetet, vagy készen áll arra, hogy meghallgatja, elfogadja az emberek véleményét. A patrióták csak egy tünet. Változásra van szükség, és hogyha a brüsszelita buborék nem hajlandó ezt megcsinálni, akkor egyszerűen félre kell tolni őket
-hangoztatta.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Francisco do Brasil
2024-10-08 at 18:26
Minden pontjában tökéletes beszéd, mely ismét büszkeségre ad okot, hiszen ezt is a legjelentősebb kormányfőtől, a magyar ORBÁN VIKTORtól hallhatták.
Mondhatnak bármit, acsarkodhatnak, uszíthatnak az itt is bűzlő ballibsi provokátorok, az őket hülyítő, bűnözőkkel teli “ellenzéki politikusok” bagázsa, súlytalanságuk napról napra csak nő.
Ahogy kutyából sem lesz szalonna, úgy a ballibsiből sem ember.
.
Van
2024-10-08 at 18:23
A MOK által javasolt, Orbán Viktor által elfogadott bértábla bruttó és nettó összegekkel (2020-as adószabályokkal számolva):
0-2 év (rezidens) 687 837 Ft 457 411 Ft
3-5 év (rezidens) 875 906 Ft 582 477 Ft
6-10 év 1 231 212 Ft 818 756 Ft
11-15 év 1 399 247 Ft 930 499 Ft
16-20 év 1 491 679 Ft 991 966 Ft
21-25 év 1 655 653 Ft 1 101 009 Ft
26-30 év 1 794 715 Ft 1 193 486 Ft
31-35 év 1 868 567 Ft 1 242 597 Ft
36-40 év 2 025 667 Ft 1 347 069 Ft
41- év 2 380 057 Ft 1 582 737 Ft
hiphop
2024-10-08 at 18:22
mindeközben Sir Robin, izé Poloska Péter AZ EMBER! …
Peti a bátor elszaladt… a vészt látván ahogy tudott farkát behúzva elfutott…
…
fura olyan kevés a tiszás proli … úgy látszik még nem kaptak instrukciókat vagy felmondtak és visszamentek pitizni Ferihez hátha visszafogadja őket.
Hedvig dr. Horváth
2024-10-08 at 18:21
SubRosa, te most jöttél a holdról? A saját érdekeidet sem ismered fel!
1x1
2024-10-08 at 18:17
Ukrán újságírói kérdésre miért nem lehet válaszolni, hogy Magyarországot feldarabolták, elszenvedtünk és elvesztettünk egy/két háborút, minket oktatnak ki? Nem lehet beszélni erről, tabu?
SubRosa
2024-10-08 at 18:05
Álmodik a nyomor, Viktorka! AZ EU nem kér se belőled, se a hozzád hasonló korrupt, putyinista hazárulókból! Mész a levesbe Trumppal együtt!
Apró klón
2024-10-08 at 17:45
Bennfentes2024-10-08 at 17:39
Kedves Bennefentes elvtárs!
Ilyen válogatott gusztustalanságok, amiket ír, csak ál-Magyar “Zelenszkij” Péter beteglelkű hazaáruló követőinek, vagy DK-soknak a jut az eszébe.
Cerkes
2024-10-08 at 17:40
50ft os PET palack üzemű káposzta főző leves2024-10-08 at 17:29
Szarkeverő elvtárs!
Kezeltesd magad!
Bennfentes
2024-10-08 at 17:39
A Gyekiczki Márton álnév. Soros György vette fel ennek a fickónak a nevét.Így akart Orbán Viktor közelébe férkőzni, hogy hátúlról megdugja.
50ft os PET palack üzemű káposzta főző leves
2024-10-08 at 17:29
ORbánkám inkább azt a múmia Pintért kellene már leváltanod, aki demens és azt sem tudja hol van már.
Itt van ez a Sallai szörnyű tragédia. Pintérkéd alszik? Fellépett valahogy? Ja persze évente van 2x közúti ellenőrzés amit bemond a rádió óránként 10x, nehogy egy drogos véletlenül útnak induljon aznap, majd a további 363 napban minden nélkül vezethet.
Ti meg fidesz imádók ezt jónak látjátok? 80 éves egy belügyminiszter, aki fellépni alkalmatlan bármiben is?
Persze nektek jó lesz 120 évesen is, de ide egy középkorú 40-55 év közötti életerős, fejben penge, ember kell, nem egy volt maffia tag.
Apró klón
2024-10-08 at 17:21
Magor2024-10-08 at 17:17
Kedves ál-Magor globalista ál-hazafi elvtárs!
A magához hasonló szarszétkenő hazaárulók főnöke, Poloska “Zelenszik” Péter az amerikai angykövet-asszony “színes forradalamára”.
Magor
2024-10-08 at 17:17
Orbán Viktor egy nyomorult hazaáruló, aki orosz és kínai gyarmattá zülleszti Magyarországot.
Álmos de genere, Atthilae regis de genere Turul
2024-10-08 at 17:10
Isten áldja Miniszterelnök urat és mindazokat akik segítik nemzetmentő munkájában!
Hümmögő
2024-10-08 at 17:05
#Süli
igaz amit ír. A lányom orvos, így belülről látom. A sógorom, aki nyugdíjas ortopéd sebész, most háziorvos, 1,8-2 milló ft havonta.
Ami elmaradt, az a szakápolók, és műszaki kisegítő személyzet.
Klára Ferkó
2024-10-08 at 16:37
A Dk-s kis nyikhajt aki megzavarta az eseményt a feri és kárika küldte különben nem juthatott volna be még az épületbe sem.Előre megtervezett akcó volt részükről!
Felelősségre kell vonni őket!
Sas
2024-10-08 at 16:35
Egy szellemi fogyatékos ellenzéki handabandázott.
süli
2024-10-08 at 16:33
Yoggi!
Nagyon le vagy maradva az orvosok fizetése terén .
60-70 százalékuk vállalkozóként dolgozik a kórházban ,vagy folytat háziorvosi praxist,nem ritkán 3-3.5 millióért havonta.
Egyszerűen leszerződnek a kórházzal annak igazgatójával.A háziorvos meg koponya után kap fix összeget.!Városokban hülyére keresik magukat,falvakban rosszabb a helyzet.
lesi
2024-10-08 at 16:31
pok lajos te a nagy eszeddel mit csinálnál szerintem semmit többi sok böööööszmével együtt csak ugatni tudtok
lhotx
2024-10-08 at 16:20
Magyarország ellenzéke e pillanatban éri el a mélypontját. Jó helyen lesz ott.
Greg
2024-10-08 at 16:06
Minarik Ede 15:15
Aki ennyi nevetséges demagóg hülyeséget képes leírni, azt csak annak lehet nézni, ami. Vagyis hülyének…
GECICKI Márton volt a hős DK-s vásári-kikiáltó
2024-10-08 at 16:06
Kiváló miniszterelnökünknek, DR.ORBÁN VIKTOR ÚRNAK a sajtótájékoztatóját megzavaró, degenerált koalíciós GYEKICZKY Márton nevét pontosították, GECICKI Márton néven anyakönyvezték a kommunista névadó ünnepségen, amit az újpesti Putyilov-gyárban tartottak. A névadó szülők Gyurcsótány Luciuferi bukott miniszterelnök elvtárs és Dobraverttehén elvtársnő.
Naprózsa
2024-10-08 at 16:06
Van Európában is elégséges munkaerő. Mindjárt itt van a aztsemtudommivagyok bekiabáló, amit inkább be kellene rugdosni egy szalag mellé dolgozni.
Túl sok a munkaundoritiszes léhűtő és köldökvakaró foximaxi egyeteminek csúfolt kar, élükön a Soros”egyetem”, ahelyett, hogy ezeket a szellemi fogyatékosokat igazi munkára képeznék ki.
Greg
2024-10-08 at 16:00
Pók Lajos 13:58
Maradjon a hálószövésnél, ahhoz talán ért valami keveset…
rókerzsót
2024-10-08 at 15:41
Holló
2024-10-08 at 15:30
Te, itt megy élőben, a saját szemeddel láthatod-hallhatod(késöbb vissza is nézheted) az egészet. Most azért vonyítasz, mert nem látod valós időben ide leírva a történteket? Már azt sem tudjátok, mibe kössetek bele, annyira megy az erőlködés. Röhejesek vagytok.
Holló
2024-10-08 at 15:30
Élő cikk még frissül, mi? Na és hol, közben már vagy 15 kérdést feltettek neki.
A válasz, hogy addig nem lehet a propagandának semmit leírni, amíg a megfelelő körítést még nem kapják Rogánéktól.
Holnap majd talán elolvashatjátok fideszeseknek megfelelő szájíz szerint, hogy mit történt.
Sas
2024-10-08 at 15:17
OV BRAVÚROSAN irányítja a hazai gazdaságot apokaliptikus viszonyok ellenére történelmi bravúr .
Sas
2024-10-08 at 15:16
Szerintem MP MELEG-arcról-fejformáról ítélve-olyan meleg kinézetű.Ezzel is zsarolhatják-a nőügyei álcázások-a házassága is.
Yoggi
2024-10-08 at 15:15
@mezler
“A lányunk 27 évesen 1.5 – 1.8 millió nettót keres orvosként. 27 évesen!”
Lennél kedves leírni, hogy ez melyik intézmény?
Erős a gyanúm ugyanis, hogy ezt nem egy állami fenntartású kórházban keresi, ugyanis a bértáblából ez még pótlékokkal sem nagyon jön ki.
Különösen nem 27 évesen, jó eséllyel még rezidensként.
Köszi a segítséget!
Minarik Ede
2024-10-08 at 15:15
Pók Lajosnak teljesen igaza van. Orbán Viktor a törvényes kötelezettségei ellátása (kormányzás, gazdaság hatékony működtetése, befektetésösztönzés, szociális rendszerek megreformálása, korrupció letörése stb.) helyett külpolitikai ámokfutást végez. Az országban semmi sem működik. Növekedés nincs, fogyasztás beszakadt, a közlekedés rottyon, a költségvetési hiány bődületes, az államadósság nem csökken, a korrupció mindent áthat, az árak meg az egekben vannak. Meddig tűrjük még, hogy hülyének nézzen bennünket a kormány?
Sas
2024-10-08 at 15:11
Emberfeletti bravúr, hogy a hazai gazdaság, és bankszektor nincs csődben-miközben európa megmurdál-az USA kiszolgálói miatt.
apro_marosan_petergabor
2024-10-08 at 15:09
Devla 2024-10-08 at 13:20
Kb. annyi eszed van, mint egy búgócsigának…
Sas
2024-10-08 at 15:07
Az USA PERVERZ bábjai idétlenkedtek-akik olyan bulikra jártak-járnak, amilyeneket Sean Combs rendezett, Kaliforniában.
varga eszter
2024-10-08 at 15:01
Pók Lajos2024-10-08 at 13:58
Ezeket a sorokat már korábban is le tetszett írni, valami újabbat?
De nem is itt a lényeg, sokkal inkább az, hogy mindezt Csurka előre látta 2003-ban és senki nem hitt neki.
Akkor voltam egyetemista és kissé kételkedve olvastam én is sorait, ami mára a valóság:
„Az EU-csatlakozás egy újabb, az előzőnél is rosszabb végzetes rendszerváltás, amelyben most már minden nemzeti törekvést, megújulást, rendteremtést a brüsszeli szabályokkal fojtanak el, ez az új uralom rosszabb és aljasabb lesz, mint a szovjeturalom, mert ez a »demokrácia« köntösében jelenik meg.”
Minden szava valósággá lett, és minden mindennel összefügg.
Zoltán
2024-10-08 at 14:48
Közelebb kerülnénk a lényeghez, ha a bekiabálótól kérdezné meg valaki, hogy ő mennyiért árul hazát.
nemzeti
2024-10-08 at 14:47
Pók Lajos !
Húzzál a Propellerre !
Az a te világod.
Kuvasz
2024-10-08 at 14:16
Pók Laller
Eltéveszted az országot a statisztikában, Magyarország sort keresd ne a Németországot sor eredményeit közöld!
mezler
2024-10-08 at 14:12
Pók Lajos:
1. A gazdaság növekedése pont 1.3%-al volt nagyobb mint a németeké. Ezzel együtt, ugye amikor azt mondtuk, hogy az orosz olcsó nyersanyagról történő szuicid leválásnak súlyos követezményei lesznek Európában, akkor hörögtetek, hogy “propagada”. Hát itt van te hernyó, akkor propagandáztál, most meg itt van a nyers valóság. És mivel mi is függünk a német gazdaságtól, ezért mi is megérezzük, te nyomorult takony! Nem az Orbán az oka, hanem te meg a hozzád hasonló kretének, akik béke helyett a háborút hosszabbítjátok meg azzal, hogy balra szavaztok!
—
2. Nem esett szét a MÁV. Szerintem hazudjál nagyobbat. Néhány esetet felnagyítotok, és abból vezetettek le bődületes hazugságokat! De bezzeg, mkor mi azt mondjuk, hogy a migráció horrort hoz a NYugatra ,akkor sporadikus esetekről beszltek, ROHADÉKOK!!
—
3. Nincs romokban az egészségügy. Bedőltél egy pszichopata baromnak, aki direkte úgy válogatta meg a meglátogatott kórházakat, hogy pont legyen klímahiány, ráadásul direkte a napsütötte lépcsőházban mért hőmérsékletet, hogy a hozzád hasonló idiótákat átverhesse. A lányunk 27 évesen 1.5 – 1.8 millió nettót keres orvosként. 27 évesen! A hálapénz intézménye ki lett vezetve a rendszerből, az orvosok bére MEGDUPLÁÁZVA!!!!
—
4. Az egyetlen kormány, amelyik cselekszik 34 éve az Orbán kormány te mocsok!
—
5. A RETKES KURVA ANYÁDT HAZUDOZZÁL TE TRÓGER KOMMUNISTA GECILÁDA!!!
Pók Lajos
2024-10-08 at 13:58
Szájkarate helyett inkább kormányozni kellene. Gödörben a gazdaság, szétesett a MÁV, romokban az egészségügy, mélyponton a fogyasztás stb. Cselekedni kell, nem szájalni!
#bántjákapetit
2024-10-08 at 13:55
Devla
2024-10-08 at 13:20
Az igen. Van baj a tiszektás fejekben, nem kevés. 😀
Sas
2024-10-08 at 13:44
Az unió vezetése többnyire perverz-és olyan bulikra jártak-járnak, amilyeneket pl. Sean Combs-P Diddy -rendezett amerikában-freak off.
Sas
2024-10-08 at 13:30
Az unió az USA gyarmataként viselkedik.Mivel ezt OV kimondja-bosszúból rágalmazzák-az uniós vezetés a világtörténelem legkorruptabb bandája, és mivel az USA korrumpálja őket-elárulták európát.Tönkreteszik-ez ellen harcolunk.
Devla
2024-10-08 at 13:20
Részlet a sajtótájékozatatóból:
“Mivel 14 éve lopom a magyarok pénzét, elárulom a nemzetközi szövetségeseinket a moszkovita politikámmal és korrupt önkényuralmat építek ki, ami ellentétes az alaptörvényben meghatározott feladataimmal, azonnali hatállal lemondok és átadom a hatalmat Magyar Péternek.”
Soros SS
2024-10-08 at 12:59
A magyar ellenzék sorosnak 1$ árulja Magyarországot