Magyarországot nem érinti az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának várható leállítása, hiszen mára hazánk ellátása döntően a Török Áramlat nevű vezetéken keresztül zajlik – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-szerb gazdasági vegyes bizottság ülését követő sajtóértekezleten arról számolt be újságírói kérdésre válaszolva, hogy az ukrajnai földgázszállítások valószínűsíthető felszámolása nem érinti hazánkat, mivel annak idején Szerbiával, Bulgáriával és Törökországgal “rendkívül bátor döntést” hoztak a Török Áramlat vezeték megépítéséről.
És akik részt vettek az építésben, az előkészítésben, és ott voltak, amikor az építkezést elkezdtük, azok pontosan tudják, milyen fenyegetésekkel szembesültünk a szövetségeseink részéről, emlékeznek arra, hogy szövetségeseink hogyan is próbáltak minket erről lebeszélni. Ki kedvesebben, ki fenyegetőleg”
– mondta.
Hogyha nem lettünk volna elég bátrak, akkor ma óriási bajban lennénk. Ha nem építettük volna meg a Török Áramlat gázvezetéket, ma maximum nagyon nehezen, de inkább sehogy sem tudná garantálni Magyarország a földgázellátásának biztonságát”
– tette hozzá. Majd hangsúlyozta, hogy mára a magyar földgázellátás döntően ezen a vezetéken keresztül biztosított, idén már több mint 5,6 milliárd köbméternyi földgáz érkezett ezen az útvonalon.
Ezáltal minket nem érdekel, nincs ránk hatással, hogy az oroszok és az ukránok mire jutnak, vagy mire nem jutnak a gáztranzit tekintetében (…) Vannak közép-európai országok, akiknek ez problémát jelent. Mi az elmúlt években Magyarországon nagyon sokat invesztáltunk a gázszállítási infrastruktúrába, és akinek lehet, segítünk természetesen”
– fogalmazott. Szijjártó Péter az esetleges ukrán NATO-tagsággal kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy ma az ország felvétele a harmadik világháború kirobbanását idézné elő a kollektív védelemről szóló cikkely miatt.
Én azt gondolom, aki józan ésszel végiggondolja ezt a dolgot, nem akarja ezt a veszélyt előidézni. Tehát a magyar álláspont világos: Ukrajna felvételére a NATO-ba nincsen lehetőség”
– szögezte le. “Szeretném kiábrándítani az idealistákat. A helyzet ugyanis az, hogy mikor zárt ajtók mögött tárgyalunk NATO-tagállamok külügyminiszterei, vagy épp négyszemközt beszélgetünk, akkor a NATO-tagállamok külügyminisztereinek döntő többsége ezt az álláspontot képviseli” – mutatott rá. “Rendkívül tisztességtelennek tartom egyébként az ukránokkal szemben, ahogy viselkedik a NATO-tagországok egy jelentős része. Nem mondják el nekik őszintén, hogy mit gondolnak erről a kérdésről, és hogy milyen álláspontot képviselnek” – tette hozzá. Majd ezt az Európai Unió bővítéséhez hasonlította, mondván, hogy Szerbiát is a csatlakozással hitegetik egyesek, szűkebb körben viszont azt sorolják, hogy ez miért nem lehetséges.
Nagyon tisztességtelen gyakorlat, én azt gondolom”
– vélekedett. A miniszter végül kifejtette, hogy a kínai elektromos járművekre kivetett EU-s büntetővámokat csupán tíz tagállam szavazta meg, öten ellene voltak, tizenketten pedig tartózkodtak. “Ha ebből valaki azt hozza ki, hogy a többség a javaslat mellett van, az vagy hülyének nézi az európai közösség teljes egészét, vagy elég lesújtó véleményt ad az európai demokráciáról, vagy kompletten meg akarja ölni az európai versenyképességet” – mondta.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor)
Logikus
2024-10-08 at 19:14
Helyes, nagyon helyes!
na4
2024-10-08 at 18:44
Ki kell kerülni az ukránokat olaj- és áramvezetékekkel is, aztán fulladjanak bele a saját xarukba.
SzaboRoza
2024-10-08 at 17:29
Nézzük_magát_a_dolgot
2024-10-08 at 15:47
Ha nem emlékszel pontosan, javaslom, (kérlek) nézz utána.
A Nabucco (majd a fejlesztett változataként a Nabucco West) projektet támogatják az Európai Unió (EU) tagállamai az orosz földgáztól való függés enyhülését remélve, mivel a vezeték iraki, azerbajdzsáni, türkmenisztáni és egyiptomi eredetű földgázt is eljuttatna az EU területére. A projekt támogatója továbbá az Amerikai Egyesült Államok is. Igen, az EU és az USA is támogatta.
A Nabucco West építése a Shah Deniz Konzorcium gázszállítási döntésétől függött. Úgy számoltak, a Nabucco West 2018-ban kezdi meg működését. A Shah Deniz Konzorcium azonban egy másik projekt, az Adria-gázvezeték (Trans Adriatic Pipeline, TAP) javára döntött 2013 júniusában, így a Nabucco gázvezeték építése nem valósult meg.
Magor
2024-10-08 at 17:19
Minél tovább erőltetjük az orosz energiakitettség fenntartását, annál sebezhetőbb, annál kevésbé szuverén az ország.
III
2024-10-08 at 17:19
Subidú!
Te fűts “demokratikus” gázzal,ha az tetszik neked, fizess érte négyszer annyit mint az oroszért, ahogy most a szomszédban ( Ausztria ). Idehaza 105 Ft a köbméter ár ( támogatással ), a szomszédoknál 400 Ft körül van. Boldogok is, mert támogatás nincs rá,piaci áron kapják. Tedd ezt, ha szerinted Szíjjártó a hazája ellen dolgozik. Tessék mutass jó példát a hülyéknek !! Vagytok páran, akik még a saját érdekeiket is képtelenek felismerni.
Ha nem ezt választod, akkor meg hallgass, és addig örülj amíg ez a helyzet idehaza!
Legalább annyi eszed lenne, hogy felismered a saját érdekeidet.
Zoltán
2024-10-08 at 16:36
Kedves Subidú!
Az agent provocateur-ök szövege mostanára annyira egysíkúvá vált, hogy élesen meg lehet őket különböztetni a normális hozzászólóktól. Ezzel az égvilágon semmit nem ér el. (Legfeljebb pénzt kap érte, de ez nem az én dolgom.)
pm
2024-10-08 at 16:34
Örülök hogy van, de egy vezetéknél jelen esetben jobb a kettő. diverzifikáció .. most a kettőből csak egy van. CSak ne járjon “véletlen” úgy , mint az észeki áramlat.
Nézzük_magát_a_dolgot2024-10-08 at 15:47 igen, igen. A németek törekvése most sem állt le, csak nem az északi áramlat, hanem az usa gáz elosztását végeznék. Ha ez bekövetkezne mi lennénk európa s@egglyuka, a legutolsók az ellátási láncban. kiszolgáltatva. ilyesmit nem szabad megengedni.
Subidú
2024-10-08 at 16:20
Szijjártó orosz ügynök, akit semmi nem érint, ami a valóságban történik.
Nézzük_magát_a_dolgot
2024-10-08 at 15:47
És emlékszünk még arra is, hogy az EU kerek-perec megtiltotta a Nabucco szénhidrogénvezeték létesítését Közel-keleti irányból. Ennek pedig az volt az oka, hogy a németek lehessenek egész Európa gázközpontja, és így az Északi Áramlat épült meg az orosz gáz Németországba szállítására, majd annak szétosztására Európa-szerte, jó kis német haszonnal. Hja az erősebb kutya könnyen boldogul – egészen addig, amíg gondos kezek el nem pukkasztják a vezetéket.