Orbán Viktor, amikor a békemissziója során találkozott az ukrán, az orosz és a kínai elnökkel, valamint a török elnökkel is, és tárgyalt Donald Trumppal, akkor tett egy jelentést az Európai Tanács elnökének – emlékeztet Facebook-bejegyzésében Menczer Tamás.
A júliusi jelentés első pontja következőképpen szól:
Általános megfigyelés, hogy a katonai konfliktus intenzitása a közeljövőben radikálisan eszkalálódik.” –
A Fidesz kommunikációs igazgatója rávilágít: ez beigazolódott, igaza lett Orbán Viktornak.
Arról is ír, hogy világossá vált számára a találkozások és a beszélgetések során, hogy a háborús felek nem akarnak tűzszünetet, csak egy külső szereplő ültetheti őket asztalhoz, és mivel a jelenlegi amerikai és brüsszeli vezetőség és vezetők háborúpártiak, tőlük ez nem várható – írja Menczer, aki szerint különösen fontos a korábbi amerikai elnök és jelenlegi jelölt, Donald Trump szerepe, akivel kapcsolatban a magyar miniszterelnök ezt írja: „Azt azonban biztosan állíthatom, hogy ha nyer, röviddel választási győzelme után, nem vár majd a beiktatásig, hanem azonnal kész lesz békeközvetítőként fellépni. Erre vonatkozóan részletes és biztos alapokon nyugvó tervei vannak.” – írja tehát Donald Trumpról, valamint Orbán Viktor három javaslatot fogalmaz meg.
Tárgyalni kell a kínaiakkal, tárgyalni kell az oroszokkal, és tárgyalni kell a globális dél országaival is, csak így lehet békét teremteni. Mondom még egyszer, a magyar álláspont változatlan, azonnali és feltétel nélküli tűzszünet és béketárgyalás. Erre van szükség
– olvasható a politikus posztjában.
(Kiemelt kép: MTI/Purger Tamás)
Hallottunk már a szabad akaratról?
2024-10-09 at 00:19
@Solaris 2024-10-08 at 22:26
Ès Ön esetleg nem akarna szintén odamenni? Vagy bárhová? De arra kérem, ne jöjjön visssza.
Logikus
2024-10-08 at 23:16
A ballibeket a gutaütés kerülgeti 😀
Solaris
2024-10-08 at 22:26
Jó hogy elment Prüsszelbe.
Kár, hogy visszagyün!
János
2024-10-08 at 20:30
Úgy látom, Miniszterelnök úr olvassa az itteni fórum hozzászólásait és figyelembe veszi. 😊
Köszönjük.
Hajrá Magyarország❗❗❗
Hajrá magyarok❗❗❗