Nincs magyar ég külföldi boszorkány nélkül

Nézem ezt az elragadó tüneményt, ezt a soron következő zöldkommunistát, akit ide küldenének teljhatalmú különmegbízott jelentéstevőnek, csak Magyarország sajnos nem fogadja. Nézem Tineke Striket, és közben az elődei jutnak eszembe, akiket ilyen-olyan minőségben Magyarországra uszítottak, hogy nagyot mondásokkal megbuktassák Orbán Viktort: Kim Lane Scheppele, Victoria Nuland, Viviane Reding, Sophie in’t Veld, Cecilia Wikström, Anne Applebaum, Judith Sargentini, Věra Jourová, Cseh Katalin, Donáth Anna és Gwendoline Delbos-Corfield. A portugálok Ungváry Krisztiánját, Rui Tavarest, valamint a németes értelemben kitartó Daniel Freundot kivéve női foglalkozássá vált a lejáratásunk – úgy tűnik, boszorkányt könnyebb felhajtani, mint boszorkánymestert. Delbos-Corfield most leteszi a seprűt (a bibircsókot ad honorem megtartja), és átadja holland elvtársának a feladatot, hogy fenyegetőn repkedjen a magyar égen, miközben károgó hangokat hallat.

Szembeötlő, hogy miközben az Európai Unió vezetése ciklusok óta néppárti, tehát papíron jobbközép, az Európai Parlament mindig ilyen idült újkommunistákat küld ide, hogy legyen kit rendszeresen meginterjúvolnia az orbáni rezsimdiktatúráról a progresszív médiának. A Telex máris vörös szőnyeget terített a legújabb szélsőbaloldali kinyilatkoztatás elé, amely egyúttal az Európai Parlament hivatalos véleményének is számít. Végülis nem várható el a több száz mentálisan csökkent képességű ápoltnak példaértékűen megélhetést biztosító EP-től, hogy saját célkitűzéseit sutba dobva, épelméjű emberekre bízzon kiemelt feladatokat. Maradnak hát a megbízhatóan bolond kommunisták, azokban sosem kell csalódni. Jut eszembe, az önéletrajzát igazán feltölthetnék a lenyűgözően átlátható Európai Parlament honlapjára, így a második képviselői ciklusa kezdetén.

Strik nem jó szemmel nézi a magyarországi helyzetet, aggódik például a rágalmazó kampányok miatt. Valószínűleg nem vállalunk nagy kockázatot azzal a kijelentéssel, hogy ennek ellenére ő is nagy kedvvel fogja űzni ezt a műfajt.

A veszélyhelyzet, amit a kormány használ és hirtelen előkerül, hogy önkormányzatokat büntessen vagy félreállítsa az Országgyűlést, nagy bizonytalanságot hoz magával.

Szegénykém túl ritkán nézi Christiane Amanpour nagyszerű beszélgetéseit Szijjártó Péterrel, amikor is a CNN sztárújságírója rendre új információkat szokott kapni Magyarországról. Egy ilyen alkalommal szembesült azzal 4 éve, hogy a magyar parlament működését nem szüntették be. Elképzelhető, hogy Strik úgy gondolta, elég idő telt el ahhoz, hogy újra bepróbálkozzon ezzel a hazugsággal, csak hát a magyar emberek nem pusztán látják működni a parlamentjüket, de tavalyelőtt még újra is választották oda a képviselőket. Ez a másik: miért állítaná félre a kormány azt az országgyűlést, amelybe kétharmados többséggel választották meg a magyarok a fideszes képviselőket?

Nem Magyarországon érezhető a bizonytalanság, hanem Strik fejében, ahol máris túlságosan összekuszálódtak a hihető hazugságok a hihetetlenekkel.

Megtudtuk aztán, hogy a civil szervezetek, amelyeket „a kormány kritizál és büntet”, nem eleve kormányellenesek, csak a dolgukat teszik. Ez utóbbi egyébként kétségtelenül igaz, csakhogy a dolguk, amit tesznek, éppen a kormányellenesség – ezért fizetik őket külföldről. A „civil szervezetek, amelyeket a kormány kritizál és büntet” megfogalmazásnál érdemes tisztába tenni az arányokat. Az országban több, mint 50 ezer civil szervezet van, nagy többségüknek a tevékenysége ki sem mozdul a városából, falujából; ebből a sok tízezer civil szervezetből mindössze néhány tucatnyi a külföldről pénzelt ügynöktelep, ezek rapliznak és áldozatkodnak a szigor miatt, Strik pedig világossá tette, hogy az ő nézőpontjaikra fog támaszkodni. Meglepve nem vagyunk, és valószínűleg Orbán Viktor se.

Nagy fájdalmuk a progresszíveknek az ólomlábakon cammogó hetes cikkely.

Tineke Strik is megrögzött népi demokrata, akit zavar a tagállamok beavatkozáskerülő magatartása. Szerinte ez ellentétes az EU érdekeivel is, hiszen büntetni kell, csak abból tanulnak a renitensek. A Magyarországhoz hasonló, önálló álláspontot megfogalmazni merészelő tagállamokat hátra kell vinni és jól tarkón lőni – ebből majd tanulnak ők is, meg mindazok, akik esetleg szintén pimaszságot forgatnak a fejükben.

„Most már Lengyelország a jó oldalon áll, de itt van Szlovákia és más országok” – derült ki rögtön, hogy kik számíthatnak ilyen belátó eljárásra az európai nemzetek nagy családjában.

A visszatartott uniós pénzekkel kapcsolatban azt állította, hogy „az EP nagyon világosan elmagyarázza, miért cselekszik”, és végülis igazat beszél. Ha az EU megszab bizonyos elvárásokat, majd azok teljesítése esetén újabbakat szab, és ha ezek is megvalósulnak, akkor megint újabbakat talál ki, az elég világosan jelzi, hogy az EU-t nem az elvárásai nem teljesülése zavarja, hanem a magyar kormány pofája nem tetszik neki. Dicséretes ennek a kommunistának az őszintesége abban is, hogy nyíltan beismerte:

„világosabb támogatást kellene nyújtanunk azoknak a mozgalmaknak Magyarországon, amelyek a jogállamiságért harcolnak.”

Tehát az Európai Parlament feladatának érzi bizonyos pártok támogatását más pártokkal szemben. Tiszta beszéd, csak akkor fölösleges mindenféle demokratikus szólamokkal hülyíteni az arra fogékonyakat.

Azoknak a fiataloknak, akik itt születtek és nevelkedtek, talán fogalmuk sincs róla, mit jelent egy szabad társadalom.

Idejön egy ilyen, burokban született, senkiházi kommunista, aki még önéletrajzot is lusta volt feltölteni magáról az elmúlt 5 évben a munkahelyi adatlapjára;

idejön a Fényességes Nyugatról, ahol sokkal biztonságosabb dolog zsidót verni, mint nyilvánosan bírálni a bevándoroltatást és a genderlobbit;

idejön egy olyan országból, amelyik még a második világháború után is gyilkolászta, kirabolta a függetlenedni akaró gyarmatán élő őslakosságot; és minket akar kioktatni szabadságból. Oda fog ez a féleszű liba is lepattanni, ahova az elődei. De, hogy ne csak negatívum álljon itt róla, van, amiben egyetértünk. Nagyon szeretné látni az igazságszolgáltatás függetlenségét. Azt mi is. A függetlenségét a nyílttársadalmi érzékenyítéstől meg a baloldali ideológiai elkötelezettségtől.