Politikai patthelyzet alakult ki Ausztriában Alexander Van der Bellen osztrák államfő szerint, aki arra kérte szerdán a szeptember végi választást megnyerő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), a második helyen végző Osztrák Néppárt (ÖVP) és a harmadik Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetését, hogy folytassanak tárgyalásokat egymással a következő napokban.
Az osztrák elnök – miután hétfőn és kedden is folytatta konzultációit a parlamentbe jutott pártokkal – kijelentette: a megszokottól teljesen eltérő helyzet alakult ki, mert egyetlen párt sem mutat hajlandóságot arra, hogy együttműködjön az FPÖ vezetőjével. Herbert Kickl FPÖ-elnök maga pedig többször is hangsúlyozta, hogy pártja csak úgy alakít kormányt, ha ő lesz az új kancellár – tette hozzá Van der Bellen.
Tisztán akarok látni
-szögezte le Van der Bellen, aki azt kérte: tegyék a pártok egyértelművé, hogy milyen koalíciókra van lehetőség.
Ausztriában szeptember 29-én tartottak parlamenti választást, amely több szempontból is fordulópontot hozott az ország történetében. Első alkalommal került ki győztesként az FPÖ a voksok 29 százalékával, és most először csúsztak vissza a harmadik helyre a szociáldemokraták, az ÖVP-nek pedig ez volt az eddigi egyik leggyengébb választási szereplése. Korábban minden osztrák politikai párt világossá tette: nem akar koalíciót kötni az általuk szélsőjobboldalinak tartott FPÖ-vel. Herbert Kickl a választási eredményre hivatkozva a szavazás után felszólította a pártokat arra, hogy fogadják el őt kancellárnak, és ne alakítsanak olyan koalíciót, amely az FPÖ-t kizárva választási “vesztesekből” állna és a választók “arculütése” lenne.
Forrás/fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS