Másfél millió forintos kártérítést kapott első fokon jó hírnevének és becsületének megsértése miatt K. Árpád – olvasható a Fővárosi Törvényszék honlapján. A romagyilkosságok ügyében megvádolt, nem jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélt Kiss Árpád a Ringier Kiadó Kft. ellen indított személyiségi jogi pert, amelyben decemberben hirdetett elsőfokú ítéletet a törvényszék. A polgári perben meghozott döntés szerint a Blikk megsértette a felperes jó hírnevét és becsületét 2012. január 2-ai számában közölt Nyafi retteg a halálbrigádtól című cikkének azon tényállításaival, amelyek szerint a felperes „brutális sorozatgyilkos”, valamint a „számlájára tucatnyi romák elleni támadás írható, amelyekben hat ártatlan ember, közöttük egy kisgyermek vesztette életét”. Az ítélet indoklása szerint a sérelmezett cikk megjelenésének időpontjában a felperes büntetőjogi felelősségét bíróság nem állapította meg, ennek ellenére a cikkben azt tényként kezelték. A törvényszék emiatt kötelezte a kiadóvállalatot, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül a sérelmezett cikkel azonos helyen és formában tegye közzé az ítélet jogsértést megállapító rendelkezését, és fizessen meg a felperesnek másfél millió forintot kamatostul.
A romagyilkosságok büntetőperében tavaly augusztusban kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Budapest Környéki Törvényszék tényleges életfogytiglanra ítélte Kiss Árpád elsőrendű vádlottat és két társát. Az elsőfokú ítélet szerint a három vádlott 2008-2009-ben kilenc helyszínen intézett támadást lőfegyverekkel, gyújtópalackokkal romák otthonai ellen. A bűncselekmény-sorozatban hat ember, köztük egy gyerek meghalt, öten súlyosan megsebesültek. Az elkövetők 78 lövést adtak le, 11 Molotov-koktélt dobtak, 55 ember testi épségét veszélyeztették. Negyedik társuk a két utolsó támadásban vett részt sofőrként, az ő büntetése első fokon 13 év. A büntető bíróság az ítélet szóbeli indoklásában kimondta a rasszista indítékot.
Fotó: Nol.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS