Eposzba illő ütközetnek lehettünk tanúi tegnap, amikor Magyar Péter teljesen összeomlott és meglökdöste az őt felkérdező Menczer Tamást (erről részletesen ITT). Felmerül azonban a kérdés, milyen hatása lesz ennek a közbeszédre. Valószínűleg semmilyen, de ez a kérdés más okból fontos számunkra. Magyar Péter kommunikációja eddig abból állt, hogy mindenkit elküldött oda, ahol a nap sem süt, majd megsimogatta azokat, akik lábtörlőként befeküdtek alá. Utána persze őket is megrugdosta, de ez már egy másik történet. Nem tisztelt se Istent, se embert. Ne aggódjunk, ezután sem fog. Az viszont kimondottan érdekes, hogy a baloldal akkor nem aggódott a közbeszéd miatt, amikor Magyar Péter konkrétan köpőcsészének használta azt.
Menczer Tamás akciója után a széplelkű baloldaliak hirtelen aggódni kezdtek a közbeszéd állapota miatt. “Hová süllyed a politika, ha a kormánypárt így kommunikál?” – kérdezték könnybe lábadt kutyaszemekkel. Vicces azonban, hogy a közbeszéd minősége akkor nem zavarta őket, míg Magyar Péter lehazudta a csillagot az égről (és jelenleg, ebben a pillanatban is teszi) és mindenkit elküldött a vérbe.
Akkor sem zavarta őket a közbeszéd, amikor minden jobboldali újságírót egyöntetűen lepropagandistáztak, vagy amikor a fideszesek halálával viccelődtek az ellenzéki megmondóemberek. Akkor sem zavarta őket a közbeszéd, amikor a hetente félmillió emberhez beszélő Pottyondy Edina a jobboldal manóemberének nevezett egy fogyatékkal élő világhírű előadót, amiért ő Orbán Viktorral közösen imádkozott.
Csak akkor zavarja az ellenzéket a közbeszéd minősége, ha Menczer Tamás beleveri Magyar Péter orrát a saját ürülékébe. A kérdés persze jogos: tényleg szükség van erre a stílusra? De amíg ezen morfondírozunk, azt is kérdezzük meg magunktól, hogy mit vinnénk magunkkal egy pisztolypárbajra. Talán egy tompa zsebkést?
Ferenczy Terence
2024-12-04 at 20:11
Törölhet innen kilencz NER:
eszmét nem billent ki renczer.
Képzelem, milyen aprózó lista,
amiből üt-vág a prozódista.
Olyat még enged át a renczer:
Magyart túlkiabálta Menczer?
Mekkelek
2024-12-04 at 17:55
Menczer szánalmas, xanaxpeti undorító.
Már én is befogott orral szavazok a fideszre. Csak az olyan f.szkalapok miatt mint fletó, jakab peti, fegyőr, kutyaszarpárt, tordaibence… most meg ez a pszichopeti.
Komoly bajban lenne a fidesz egy épkézláb ellenzékkel szemben.
Böbe
2024-12-04 at 14:40
Szerintem ez a pofa amint megneszeli hogy nincs lóvé vagy lefelé megy a szekér azonnal meglép és otthagyja az egész kompániát mint ahogy márki zajossal tették a balosok a szavazás után . Őt csak a money hajtja nem érdekli ki van kormányon. Keres magának valamit vagy valakit amit kihasználhat mert dől a pénz.
elemeslampa
2024-12-04 at 13:50
@álláspont – 2024-12-04 at 12:23
Unalmas terelés… Primitiv panelekből építkezel.
a) Az alaptétel rossz ugyanis igaz lenne, ha a Fidesz szavazók és a Tisza között van mozgás. De nincs.
De nyugodtan erölködjetek itt mindenféle álneveken. Egyszerű szóhasználati és elütési statisztikákból amit egy 50 soros python script összerak tudható melyikőtök kicsoda. Az ide bejáró tiszás agitproposok nagyjából pár embert jelentenek kb 33 néven …
Az igazán szórakoztató, amikor valaki önmagának válaszolgat 😀
–
Ma pedig már az is tudható, a fideszhez lazábban kötődő és általában bizonytalanként megjelenő 5-6% is mindig a Viktorhoz megy “haza”.
–
A pár magából kivetkőzött irgalmatlanul középszerű ám annál ambiciózusabb és pénzéhesebb dolgozni lusta közéleti celebet kivéve lásd a hülyehajú volt Fidelitaszos magát ‘szakértőnek’ tartó Bettina akit nyugodtan vihet a tisza pont olyan sötét mint Lukácsi volt. Gondolom lesz egy pont amikor majd le is vetkőzik.
–
b) A butaságod másik (teljesen téves) alapvetése a mindenszarizmus. Mármint hogy a gyermekotthonok valami 18. századi angliai nyomortelepek. A korházakba pedig csak megdögleni lehet menni, Hát lofaszt mama…
–
c) Aki M-en háborodik fel de Poloska neki simán belefér azután amit művelt, a volt feleségével és a volt barátnőjével. Azok után amit az Ötkertben rendezett.
Akinek az nem elég, hogy felhergelte a csőcseléket és nekimentek annak a tatabányai vendéglőnek ahol a sudribunkója gyak egy szerencsétlen felszolgálótanoncot alázott aki volt vagy 18 éves. Hogy értsd, nem egy másik politikust szidott, hanem egy átlagembert fenyegetett.
–
Na az ilyen vagy teljesen megvezetett vagy morálisan a legallja a legutolsó szardarab és nem is akarom hogy valaha is közöm legyen hozzá.
–
–
A kormányzásról annyit (ld mindenszarizmus panel) hogy konkrétan most omlik össze a német gazdaság és viszi magával az EU-t. Ez pedig az EU vezetésének ostobasága és a német politiai elit beszarisága miatt van.
Na ebben a helyzetben tudjék valahogy talpon tartani a magyar gazdaságot.
A tetves gyurcsány alatt 2009-re tömegesen nem tudtak emberek kifizetni számlákat és az ahhoz ami a covid óta tart semmi nem volt.
–
Mégegyszer sehol nincs a mostani kormányzást _gazdaságit_ teljesítményben még csak megközelíteni tudó garnitúra sem.
Különösen ez a vérbuta volt kommunista kádergyerek a homokos impexes pajtikái.
–
Na az átlagember nem hülye. 26-ban mentek a francba megint. És onnan tudom ennyire biztosan mert az ellenzéki oldalon annyi változás történt hogy az értelmesebbje otthagyott benneteket de ugyanazok vagytok nehány megvezetett emberrel ami láthatóan édes kevés.
elemeslampa
2024-12-04 at 13:26
@dr. Kolompár G. – 2024-12-04 at 13:11
“Arra pedig emlékeznünk kell majd valamikor, hogy a volt keleti blokk uniós országaiban Orbán nélkül sincsenek kvóta bevándorlók, sem az óvodáikban LMBTQ aktivisták.”
Hát vannak te baromarc. Lengyelország nagyüzemben veszi át őket amióta ez a seggnyaló tusk a PM csakszolok.
A lengyel választás egyik lényeges pontja meg az LMBTQ támogatás volt.
elemeslampa
2024-12-04 at 13:16
Milyen drogot tolhat ez a poloska, vagy csak a ‘kötelező’ gyógyszereinek a mellékhatása a géphang?
elemeslampa
2024-12-04 at 13:15
@dr. Kolompár G. – 2024-12-04 at 12:18
Akár csak te, itt böfögsz néha megjelensz szidod a ideszt vagy egykutyázol (ááásííít – már a 20-as éveimben megtanultam, hogy amikor gyorcsányfletó+D209 kormányzása vállalhatatlan volt a a komcsi fajtád jött az egykutyázással).
Játszod az eszedet, de nyilván használsz még pár nevet amin nyálfröcsögve ká’anyázni jársz ide.
Tudod barátom a politika színvonala olyan mint a tied. Nem tetszett a produkció? Hát belenéztél a tükörbe és egy tahó bámult vissza…
Ilyen nicket, amit te használsz tényleg valódi tahók szoktak…
dr. Kolompár G.
2024-12-04 at 13:11
álláspont 2024-12-04 at 12:23
Az első mondatod tény. De “közvélemény kutatással” korrigálható. Én úgy látom – mára már teljes érdektelenséggel – hogy nem Magyar Péter támogatottsága csökken, hanem a Fidesz lejárató érvei. A hiszti persze nő. Remélem, nem lehet a végtelenségig ezt csinálni, hiszen a Fidesz szavazók egy jelentős része nem értelmi fogyatékos. Orbánék azt hiszik, hogy az emberek hülyék, és azt gondolják a sorsuk tekintetében a legveszélyesebb dolognak, hogy Magyar Péter miket csinál, és nem azt, hogy az ország fele már Mészáros és az Orbán familia nevén van. Persze mindenkinek joga van megválasztani, hogy ki nézze hülyének.
A Fidesz kommunikációja számomra mára igazolta, hogy sem keresztényi hit, sem konzervatív magabiztosság és intellinencia, sem elvi és erkölcsi gátak nem léteznek a Fideszben, ha a hatalma veszélybe került. A kincstári média függetlensége a múlté, a demagóg hatásvadász hírek szerkesztéséhez pedig már nem szakemberekre, hanem tehetségtelen nyaloncokra van szükség. Meg állandó hazudozásra. A Fidesz külpolitikája látszólag helyes irányba megy. Azonban látnunk kellett az itthon rendezett nagy európai vezetői összejövetelen, hogy Orbán azokat ölelgette, és azokkal bájolgott – vagy éppen sugdolózott – akiket itthon az elenségeinként ad elő. Arra pedig emlékeznünk kell majd valamikor, hogy a volt keleti blokk uniós országaiban Orbán nélkül sincsenek kvóta bevándorlók, sem az óvodáikban LMBTQ aktivisták.
álláspont
2024-12-04 at 12:23
Szerintem minden ilyen utcai műbalhéval önmagát hitelteleníti és a Tiszát erősíti a Fidesz. Hiszen az az üzenet a választók felé, hogy nem érdekelnek a problémáitok (pl. a gyerekotthonok pénztelensége, szakemberhiánya, lepusztultsága), a benneteket képviselő embereket lenézzük, megalázzuk (pl. Magyar Pétert) és a jó kormányzás, a gazdaság rendbehozása helyett inkább gyűlöletet szítunk, káoszt generálunk. 2026-ban kiderül, hogy mit gondolnak erről az emberek.
dr. Kolompár G.
2024-12-04 at 12:18
Micsoda nagy kvalitású két ember csapott össze! Csodálatos ritka pillanat. Utoljára az óvodában láttam ilyet. Magyar Péter egy senki, azonban a Fidesz kommunikációs igazgatója parádés módon mutatta be nekünk, hogy a Fidesz milyen magas szinvonalon tudja képviseltetni magát. (Az igazgató úr beosztottjai tudnak írni olvasni, ha Menczer lehet a főnökük?) Még fáj a térdem egy kicsit, mert pirosra csapkodtam a produkciót látva. Szerintem a két mogul viadala döbntetlenre végződött, mert Magyar énekhagja és Menczer intellektusa kb. egyenlő szinten mozog.
evezes
2024-12-04 at 12:13
Matrix!
Ekkora botorságokat azért ritkán olvas erre az érdeklődő olvasó!
Normalitás
2024-12-04 at 11:47
Menczer láthatóan csatakrészeg volt. De lehet Szájer intézett neki valami ütősebb drogot. Cracket tolt heroint, az süti ki ennyire az agyat.
De lehet, hogy hígítózott a szipus Menczer.
Lejáratósdi
2024-12-04 at 11:45
Csak hüledeztem… Riasztó és elképesztő látvány volt: két kakaskodó a pécsi utcán kamerák gyűrűjében. Mindketten (Menczer, Magyar) kiábrándítóan viselkedtek. És ezért leutazott Menczel Pécsre?! Hiba volt. Rémes produktum, amit előadott. Magyar meg így simán hülyegyereknek nézhette, ki is nevette, meg dalolt neki. Ezért kellett Menczernek Pécsig utazni? Hogy nevetségessé tegye magát? Az mind igaz volt, amit mondott, de nem így és nem ott kellett volna ágálnia, kitéve magát annak, hogy a kis belbudai pojáca lökdösse, meg cikizze és kinevesse (így aztán a Fideszt is: lám ilyen igazgatója van!). És tényleg: nem igaz, hogy a Fidesz-KDNP-nek ez az izgága, tökfej pasas a kommunikációs igazgatója.
A pécsi utcán mindketten csak lejáratták magukat
lyukas zokni
2024-12-04 at 11:43
Böngér fia Bors
2024-12-04 at 11:32
10/10:)
választás
2024-12-04 at 11:34
…..részegen odaküldött sofőrből lett egybites igazgatót mentegetni, mint patrióta polgári nemzeti párt….tényleg a szavazóitól se lehet mást elvárni és itt most nem azt mondom hogy a másik “választható” oldal a jobb hanem azt hogy amiből lehet választani az a halál kategória mindkét “oldal”…persze ha azt vesszük hogy még mindig jobb mint a lövészárokban a sárban fekve harcolni a zsidó tömeggyilkos rezsimje ellen…bár ki tudja lehet inkább azt választanám ha “választani” lehetne
Böngér fia Bors
2024-12-04 at 11:32
– Poloska Péter nevéhez méltóan lehallgatja a feleségét és azt a felvételeket saját hatalommániájának szolgálatába állítja.
– Gátlástalan tróger a barátnőjével és a nővédelemről pofázik.
– Támogatja, hogy a buzik örökbe fogadjanak gyerekeket és a Gyermekotthonokban randalírozik “gyermekvédelem” címén.
– A Soros Birodalomnak játssza át az hazai ügyészséget (EU ügyészség) és itthon a jogállamiságról karattyol.
– A médiára panaszkodik, miközben a Facebook, meg a Soros Birodalom összes médiája tolja ezerrel.
– Ukrán háborús pólóban feszítenek a képviselői az EU-ban, itthon pedig a békepártiságát hangoztatja.
– Wéber Frédivel megegyezik a tömeges migráns betelepítésről, itthon pedig Wass Alberttel jön.
Mindezt a Tisztelet és a Szabadság nevében.
Menczer Tamás túlságosan kesztyűs kézzel és udvariasan bánt vele, ahhoz képest, amit érdemelne ez a piszkos gazember!
matrix
2024-12-04 at 11:27
Dinnye
2024-12-04 at 10:36
Az IQ mércéd !
Neked a “kormány-párti PS” oldala olyan mint a kényszerzubbony !
Nap mint nap reszketve itt szenvedsz -:)
Mint a “Szarparti” meg a többi “mellenzéki” vágyvezérelt agyhalott !
Ti az elmult 15 év alatt már 1237 kormányváltást ünnepeltetek -:)
ez idö alatt a Fidesz meg “csak” 4 x volt a kormányon -:))
Ti nyertek az Orbán Fidesz meg kormányoz -:) és ezt így van jól !
Béla
2024-12-04 at 11:17
Ezek a hűséges kutyaszemek nem néznek soha másra!
Menczer Tamás akciója után a széplelkű baloldaliak hirtelen aggódni kezdtek a közbeszéd állapota miatt. “Hová süllyed a politika, ha a kormánypárt így kommunikál?” – kérdezték könnybe lábadt kutyaszemekkel.
púpos pityu
2024-12-04 at 11:17
Dinnye, az agitpropagandista!!Már megint megjelent a Fosost támogatni. Németben te ki sem mered a pofádat nyitni, itt meg naponta az Orbán kormányt ocsmárolod enyves, sunyi stilusoddal. Hablatyolj a törpe hibáiról te Judás!!!
elemeslampa
2024-12-04 at 11:13
durva hogy emnnyire be vannak szarva ezek a tiszások napi szinten jönnek és tisztogatják a főni ülepét.
el sem tudom képzel mennyire kell valakinek primitivnek lennie hogy azt higyje ennek egy jobbos újságban van értelme.
Nagyjából idejön aztán ‘jól megmondtam nekik’ miközben sérelmezik hoyg poloskának M. jól megmondta … hehe
elemeslampa
2024-12-04 at 11:12
@Dinnye – 2024-12-04 at 10:36
“Menczel megjelent provokálni. Hogy nem volt teljesen józan, azt a Menczel fanek is látták.”
És ezt honnan láttad baszodalásssssan? Mi vagy te valami spontán táv-alkoholszonda?
Poloska amugy be van tépve attól van ilyan monoton géphangja? Kéne neki egy drogteszt…
Én csak egy beszart leblokkolt törpét láttam magasított fehér tornacipőben egy ostoba hordószónokot aki a témához hozzászólni nem tudott 2 mondatal mattolták. A végén meg csak ‘énekelgetni tudott’ ami kb a hangosan üvöltözve előadott nem hallom amit mondasz nem hallom amit mondasz..
Az is nyilvánvaló a kamerán kívül álló pszichiátere ‘besegített’ neki bnehogy őrjöngeni kezdjen de ami késik nem múlik.
Poloska nem egyszer uszította a csőcselékét egy Tbányai vendéglőre egy a templomból jövő emberekre.
elemeslampa
2024-12-04 at 11:00
Poloska nem először rágalmaz meg valakit azzal, hogy részeg. Először Kocsist cseszegette ezzel. Aztán azzal jött alig tudta elvégezni az egyetemet.
Ennél a figuránál tényleg a zsigeri irigység játszik. Persze a rajongóiról sokat elmond ez. Nem hátrány ha az ember magánéletben inkább kerüli az ilyeneket. Sőt valószínűleg ez is történhetett eddig is. A poloska körüli ‘üzletemberek’ egy jó részéről már eddig is tudta a környezete milyen és eddig is kerülgették őket. Ezt ők úgy élik meg a ‘fidesz’ miatt nem megy jobban nekik a business pedig egyszerűen csak a stilusuk miatt.
—
Az ide IS bejáró propagandistái meg a legnagyobb gáz amikor amikor kb az 50-es évek népszagéinak stílusában szopják fel és gyalázzák a fideszt.
q
2024-12-04 at 10:48
Ez a bányászbéka segge alatt van.
Dinnye
2024-12-04 at 10:36
Csak “átlapoztam” a videot, amit Menczel “fellépéséröl” lehetett látni.
Rögtön meg kell, hogy jegyezzem, Menczel nem a kedvenc politikusaim közé tartotik, emiatt talán kissé elfogult vagyok.
Amit azonban mindenki látott:
Menczel megjelent provokálni. Hogy nem volt teljesen józan, azt a Menczel fanek is látták.
Magyar állítása szerint, (amit Menczel nem tagadott), az intézmény vezetöje megengedte, hogy Magyar Péter az intézménybe beléphessen. Ezt a hozzájárulást Menczel megjelenése után visszavonta. (A kormánypárt fenyegetésére?)
Magyar Péternek még azt sem engedték meg, hogy a gyerekeknek szánt ajándékot átadja. Menczel vállalta, hogy Magyar Péterék ajándékát majd ö átadja. (Nevetséges.)
Menczel persze egy tucatszor elmondta, hogy Magyar Péter lehallgatta a feleségét. Így van, de ez most nem téma!
A kormány propaganda szócsövében, a PS blogban naponta megjelenik egy féltucat iromány Magyar Péter “gonoszságairól”. Még egy iromány nem jelent meg a Magyar Péter által megjelölt problémákról, amelyekért a kormány a felelös. Ilyen probléma sok van, Dunát, Tiszát lehetne rekeszteni velük.
Az igazi problémákról nem beszélünk. Strucc politika. Fidesz politikája.
Ne csodálkozzunk, ha a Tisza Párt támogatottsága növekszik.
Tegnap Menczel nem tett egy szívességet a Fidesznek, de a Tisza Pártnak igen.
A zutcaembere
2024-12-04 at 10:35
Nagy lehet a baj, ha egy Menczert beáldoztak egy 10 perces műsorért. Mert a pali ezek után kuka. De hát ez nem szempont a Karmelitában, láttuk ezt Novák és Varga esetében is.
De a legnagyobb gond, hogy ezeknek mi, kisemberek tízszer könnyebben eldobható biodíszletnek számítunk. Ezt ne felejtsétek soha!
Mikia35
2024-12-04 at 10:33
Menczer jól csinálta!. Nem hagyta szóhoz jutni Mocsok Petit, bedöngölte az azsfaltba.
Ez csinálta Mocsok Peti eddig is, csapongva összehordott hetet-havat, és azt hitte csak ő van ezen a világon.
Hiába van nagy szája Brüsszel Petinek ?enczer még levegőt sem engedet neki.
Még 5 percig beszél Menczer, magnós Peti nem jut oxigénhez és kipukkad! Ez a helyes!
Még két ilyen “randevu” és Petike mehet a gumiszobába!
Mikia35
2024-12-04 at 10:29
Kárpáti2024-12-04 at 08:50
A gumiszoba lakója Te vagy és fogd kézen Brüsszel Petit, mert ő is ott lakott.
S ha elgurult a gyógyszered, ne habozz a János Kh új Pszihiátrián adnak még, de gumiszoba is van.
Persze én a Hárshegyi vigyorgó gumiszobájába zárnálak Mocsok Petivel együtt mert ott éltetek, azt megszoktátok.
De tudod: álmodik a nyomor, de amit írsz nem fog megvalósulni, mert mi normálisok többen vagyunk.
Tudós
2024-12-04 at 10:23
analizátor veg.2024-12-04 at 09:40
Nekem úgy tűnik, hogy ez Menczernek nem csak pártfeladat, hanem személyes küldetés is. Ha így van folytatni fogja és így fogja folytatni. És ha a pártból nem szólnak rá, hogy ezt azért nem így kéne, hanem még be is védik, hogy rendben volt ez, akkor csak megerősítést kap a folytatásra.
Tényleg mindenkiből lehet bármi és mindenki lecsúszhat bárhová, ezért nem szabad elfelejteni, hogy Magyarból is lehet elnök és Orbánból is lehet bukott politikus. Ezért aggasztó ha a Fidesz kommunikációs igazgatója futballhuligánként viseljedik és a tábor még biztatja is erre, mert ez lehet a bukás felé vezető út.
Nem Kubatov egyik kopasz fradi ultrája hőbörgött ott, hogy gyere ki a hóra kicsim, hanem a párt kommunikációs vezetője vált ott egy kopasz fradi ultra karikatúrájává.
És védeni ezt csak felhívás a folytatásra.
Feribá
2024-12-04 at 10:23
Ez a viselkedés,nagyon sok Fidesz szavazót megrémített és elgondolkodtatott… (engem is). Hogyan jutottunk idáig?
IQ teszt a TISZA csürhe primitiveknek
2024-12-04 at 10:11
1) A sperma Peti “James Bond 0,0” a csürhe vezér bíkáján kivül még hány TISZA képviselöt politikus mutáns imitátort isnersz ?
(150 000 böl = 0,0)
2) A soros GAYROPA brüsszelben eddig mit szavaztak meg a TISZA képviselök ?
(150 000 böl = 0,0)
3) melyik ?magyar? párt “ukrán nemzeti szinekbe öltözve” képviselte a csürhe érdekeit
a soros gayropa Weber brüsszelben ?
4) melyik ?magyar? párt szavazta meg soros-gayropa brüsszelben :hogy több EU támogatást anyagi forrásokat pénzt a gender buzi pedofil LMBTPQ _PRIDE aggressiv agymosó propagandára ?
A mocskos koszos Buzi szekta !
Akik állami gondozott gyerekeket adnának a buzi pedofil “?családoknak?
Szutyok retek primitivek vagytok !
Koszos buzi csürhe !
lyukas zokni
2024-12-04 at 10:11
a kitömött gatyás petike olcsón megúszta, más már felrúgta volna, ezt persze még meg is kapja valamikor, megérdemli a kis nyikhaj. dadogott a kis broki, aztán mikor felmosták vele a padlót, kínjában elkezdett dúdolgatni, mint egy ovis, nevetséges ő is, meg a tiszás idióták is.
nyilván
2024-12-04 at 10:06
aztaq Fake Right Ádám.
hihetetlen hová süllyedsz
( y=kx+n )
2024-12-04 at 09:40
1) mindenki saját élete kovácsa
2) ki mint vet, úgy arat
3) csak hülye ember fürészeli az ágat, amin ül
4) a minden szarnál van még szarabb ? van !
5) a mélyszegénység az IQ egyenes arányosság függvénye ( y=kx+n )
analizátor veg.
2024-12-04 at 09:40
Tudós
2024-12-04 at 09:25
Nem öngyilkos küldetés volt, hanem balesetveszélyes. Össze is törte magát, de fel fog épülni.
És nem a plebs csinál nagy embert Menczerből, hanem a főnöke(i) és a felejtés. Bejelent majd egy-két minimálbéremelést, ilyen-olyan Btk-szigorítást, stb, és elkészült a higgadt, megfontolt, államférfi Menczer.
Mindenkiből lehet bárki, és mindenki lecsúszhat bárhová. Viktort a 90-es években Pető Ivánnal emlegették egy szinten, ki gondolta volna, hogy pár év múlva Kossutként rajong érte a jobboldal? Vagy gondolj a kiközösített Csurkára, és nézd meg most. És hol van Gyurcsány, a baloldali messiás?
Lila
2024-12-04 at 09:34
Kárpáti,
persze, gumiszobába küldenéd Menczert, de Magyar Péter lassan egy éve tartó fékeveszett őrjöngései nem verik ki nálad a biztosítékot… Jó, jó, tudom, troll vagy és meg kell dolgoznod a fizetésedért, de legalább néha használj némi logikát, mert így nagyon kilóg a lóláb.
Lila
2024-12-04 at 09:33
Nahát,
abban kételkednék, hogy Magyar Péter csak saját magáért és a többmilliós fizetéséért hőbörög. Lehet, hogy szívesen megtenné, de akik külföldről a sok pénzt döntik belé, azok kormányt akarnak dönteni, szóval elvárják tőle a munkát. Szóval ha akar, ha nem akar, muszáj lesz indulnia a választásokon. Csak éppen normális embert nem találnak a nyugati globalisták erre a szerepre, mert aki kicsit is normális és kicsit is van lelkiismerete, annak már hányingere van Webertől és elvtársaitól.
Kárpáti
2024-12-04 at 09:30
Menczer Tamás még úriember volt tegnap ahhoz képest, amit mi érzünk, ha meghalljuk Magyar Péter öntelt, beképzelt hangját. Viszket az ember tenyere, hogy lekeverjen a gyáva bohócnak egy jó nagy pofont. De szép is lenne!
Csak a Tisza
2024-12-04 at 09:30
Menczer gyalázatos produkciója +5%-ot fog hozni a Tiszának, minimum!
Reméljük a fidesz folytatja ezt a kontraproduktív hadjáratot maga ellen!
Lila
2024-12-04 at 09:29
Tiborc,
nem a megszólítás a lényeg, mert az urazást is ki lehet mondani olyan hangsúllyal, hogy vérig sérti vele az embert. Magyar Péter ennek nagymestere. Amikor Miskolcon vérlázító módon fenyegette meg a gyermekotthon vezetőjét, közben akkor is “igazgató asszony”-nak nevezte, de az elvileg udvarias megszólításban akkor az égvilágon semmi udvariasság nem volt.
Nahát
2024-12-04 at 09:25
Apropó vasúthálózat! Nyugodtan olvasgassák az itt hőbörgők Lázár János fb-oldalát, ott minden fejlesztés, felújítás, jövőbeni tervek részletesen ki vannak fejtve. Nem nyavalyogni kell, hanem tájékozódni!
Tudós
2024-12-04 at 09:25
analizátor vegán 2024-12-04 at 08:58
Valóban hűségpróba volt ez Menczernek, de egyben öngyilkos küldetés is amiből ő semmiképp sem jöhetett ki jól, a cél csak az lehetett, hogy Magyart is magával vigye a kamikaze. Menczer leereszkedett a pöcegödör legaljára és megkísérelte lehúzni magához, hogy ő is leereszkedjen erre a szintre.
Részben sikerült is, mert ebben a mocskos dialógusban Magyar is lealjasodott valamelyest, de az igazi mélypont azért mégis Menczer volt, ráadásul kommunikációs igazgató minőségben tette ezt.
Hogy lehetne ezután nagy ember Menczerből? Az lenne csak az igazán nagy baj ha a nagy emberek is így viselkednek.
Nem kell az ilyen!
2024-12-04 at 09:23
Valamiért a fideszben évek óta képtelenek felfogni, hogy vannak olyan dolgok, amikhez nem hogy leminősülni nem lenne szabad, de még észre sem kéne venni. Dolgozzanak, építsenek, újítsanak fel, tegyék, amire oda lettek szavazva. Az ilyen pitiáner alakokkal meg majd elszámol a nép a választásokon. Egyet még mondok. Fejezzék be ezt a lejáratást, mert k.vára nem azt a hatást váltja ki, amit akarnak. Elegem van, és szerintem sokan vagyunk még így, abból a mocskolódásból, ami megy már jó tíz éve. De lehet, hogy harminc. A lényeg. Látható jelei legyenek annak, hogy a kormány dolgozik, felújít, fejleszt! Vasúthálózatokat tegyék rendbe! Ne csak rövid távon legyenek “siker” sztorik, hanem hosszú távon. Negyven, száz, ezer évekre előre gondolkodjanak, ne négy években. Máskülönben el fognak veszni a részletekben.
Uncle Ment
2024-12-04 at 09:13
Ezt a cikket azért kellett posztolni,
mert pont az ellenkezője igaz, mint amit sugall.
menczer viselkedése kvázi vállalhatatlan.
A történtek után a grafikonon 4%-ot áttehettek
a Fidesztől a tiszának.
(Az “éneklés” után persze 2% visszaugrik)
Tiborc
2024-12-04 at 09:09
Magyar Péter (egyedül):”Államtitkár úr !”
Menczer Tamás(verőlegények kíséretében):”Te kis…”
Nyilvánvaló , hogy az Menczer h a t á s alatt volt.
matrix
2024-12-04 at 09:07
Kárpáti 2024-12-04 at 08:50
Koszos putris pujád meg anyádat !
Mielőtt emberek közé merészelsz töröld le a spermát a pofádról
Orban ?"migráns"? !!
2024-12-04 at 09:01
Magyarországon az INTERNET csak senkiházi celebeltöl elbutitott ´hergelt lázítotott primitivnél primitivebb vágyvezérelet agyhalottakat és koszos drogos alkeszt meg BUZIKAT tenyésztett !
*
A naponta éhenkororász “minden szar mélyszegéy” olyan primitiv ,hogy még azt sem tudja:
Hogy mi az “ORBITÀLIS”=-ORBITÀLIS különbség az
ORBAN “migráns” külföldi munkavállaló = dokumentel és identitással rendelkezö
ADÒ TB Fizető (Korlátozott időre és még sok más korlátok szabályok )
vagy a …..
“Soros GAYROPA népcsere és fajkevék kényszer KVOTA között”
*
Ehenkorász agyhalottak minden szar primitivek buta tudatlan taplók !
A soros migráns(kriminális paraziták) “teljeskörü” ellátását lakás rezsi kézpénz az élemre ´akár nyugdiját stb. te fizeted agyhalott buta tahó mélyszegény minden szar ellenzéki !
Nem az EU primitiv te és te agyhalott !(Önkénte csiicska rabszolga)
+
A soros migránsoknak ” emberei-jogai-vannak ” beperelik még az ügyvédet is te fizeted
Rendszeres és folyamatos elosztás betelepítés!
A magyar ellenzéki agyhalálnak naivitás tudatlanságnak nincs párja !
analizátor vegán
2024-12-04 at 08:58
Az egész jelenet az elmúlt 30 év mélyrepülése volt.
A Fidesz semmit nem nyert az egészen (ezt Fidesz-szavazóként is igazolom), Menczer pedig nem csak irritáló volt, hanem nevetséges is. Hiszen először azzal jött, hogy ő igazi férfi, utána pedig – miután Magyar Péter simán kitolta – mártírt játszott, mint egy kislány. Úgy, hogy előtte mindent megtett ezért a “pofonért”.
De akkor miért csinálta ezt az egészet a Fidesz?
2 magyarázatot látok (a második a valószínűbb).
1. Tudják a pártban, hogy Magyar Péter gyenge pontja az idegbetegsége, és megpróbálják kiugrasztani a nyulat a bokorból. MP-t azonban szemmel láthatólag felkészítették az ilyenekre. Másképp kell próbálkozni a kormánypártnak, mert úgy látszik, ez a vonat elment.
2. Ez egy húségeskü és próbatétel volt Menczer számára. Bevállalta a bohóc szerepét, teljesített, bizonyított, feljebb léphet. Ki emlékszik ma már az acsarkodó ellenzéki Rogánra? Az is csak egy szerep volt Medgyessy és Gyurcsány idején, valójában halál nyugodt az ürge, de ő is ötösre teljesített.
A tippem az, hogy pár év múlva Menczerből nagy ember lesz. Addig feldolgozza a történteket. Amíg pedig tart a sokkhatás, a fizetett és önkéntes birkák (újságírók és kommentelők) majd kimagyarázzák a tábornak, hogy minden így volt jó.
Kárpáti
2024-12-04 at 08:50
Menczer megmutatta a fidesz igazi arcát.
A fidesz maga a habzó szájú, részeg, bomlott elméjű, hisztérikus őrület.
Gumiszobába kéne tenni ezt a Menczert és oda is csak kényszerzubbonyban.
Az utókor úgy fog emlékezni erre, mint a fidesz korszak végének kezdete, innen már nincs visszaút.
Egyre több fideszes fog így viselkedni és a bukásuk után mind így viselkedik majd.
Feribá
2024-12-04 at 08:22
Akkor sem lehet le süllyedni a szintjére, mert óriási felelőtlenség millióknak ilyen példát mutatni… senki sem szeretne egy polgárháborút!