A nézőknek azzal lehet, hogy még nem is lett volna bajuk, hogy a klasszikus Disney-mese remake változatában Hófehérke valójában félig kolumbiai (tehát korántsem a hamvas, fehér bőréről híres), valamint, hogy a gonosz mostoha jóval szebb, mint az a Hófehérke, akinek a szépségére irigy. Sőt, talán még azzal is megbarátkoztak volna a nézők, hogy a Disney CGI törpékkel akarja a mozikba csábítani a nézőket. A bojkott valódi áttörése azonban valójában akkor jött el, amikor az amerikai választások éjszakáján Rachel Zegler főszereplő minősíthetetlen jelzőkkel illette a Trump-szavazókat. Akikből valljuk be, nem kevés van.
A Disney kedden tette közzé a legalább 300 millió dollárból készült élőszereplős Hófehérke-remake második trailerét, órákon belül kommentelők ezrei szedték szét a kétperces előzetest. Mióta a felkerült az internetre közel 4,8 milliószor nézték meg a Hófehérke és a hét törpe (1937) közelgő élőszereplős remake-jének előzetesét. Eddig mindössze 17 000 néző értékelte pozitívan a remake trailerét a 215 000 negatív reakcióhoz képest.
Zegler kezdetben azzal népszerűsítette remake-jét, hogy az eredeti 1937-es, szeretett klasszikust szexistának és elavultnak minősítette. De híres mozzanat volt az is, amikor a Disney kidobta a törpéket a filmből, miután Peter Dinklage, az egyik leghíresebb kisnövésű színész kijelentette, hogy szerinte miután a Disney ráfeküdt a progresszivitásra, “hülyeség” újra filmet csinálni a Hófehérke és a hét törpe sztorijából. A stúdió ezután nekilátott a költséges újraforgatásoknak és a hét törpét „varázslatos lényekre” cserélte. A latina Hófehérke, Zegler nem sokkal később újabb löketet adott a film várható bukásának, amikor augusztusban az első trailer népszerűsítése közben, a „szabad Palesztináért” állt ki a közösségi médiában. Mindezt úgy, hogy szereplőtársa, Gal Gadot, az Izraeli Védelmi Erők veteránja és korábbi Miss Izrael.
A kegyelemdöfést végül szintén a főszereplő hölgy adta meg a remake-nek a novemberi elnökválasztás után. Rachel Zegler az Instagramon fakadt ki, miután egyértelművé vált Donald Trump győzelme. A 23 éves színésznő többek között azt írta, hogy szerinte Trump újabb elnöksége négy évnyi gyűlöletet hoz, az Egyesült Államok beteg, és őt rémülettel töltötte el, hogy milyen sokan támogatnak egy olyan embert, aki veszélybe sodorja a demokráciát. A gyűlölettől félő Zegler pár sorral lejjebb aztán azt írta:
B@szódj meg Donald Trump!
Zegler emellett kifejtette, hogy szerinte Trump szavazói “az országban történő nagyon nagy mocskosság” részei. A “Wokefehérke” aztán azt kívánta annak a sok-sok millió Trump-szavazónak, hogy soha ne leljenek békére. A színésznő szavai nagy felháborodást váltottak ki az amerikaiak körében, amelyre válaszul Zegler bocsánatot kért, és sajnálatát fejezte ki amiért ő maga is hozzájárult a közbeszéd negativitásához.
Rachel Zegler hopes Trump supporters never know peace, tells her followers to get off X because Elon Musk supported Trump, and ends with- “Fuck Donald Trump.”
THIS is Disney’s Snow White. (btw she probably won’t face any consequences for posting this by Disney due to their… pic.twitter.com/daDVfUi3l1
— Steph Anie (@mynerdyhome) November 13, 2024
Ez a hét sokunk számára érzelmekkel teli volt, de szilárdan hiszem, hogy mindenkinek joga van a saját véleményéhez, még akkor is, ha az eltér az enyémtől. Elkötelezett vagyok amellett, hogy pozitívan járuljak hozzá egy jobb holnaphoz”
– írta.
Úgy tűnik, hogy a fiatal sztár bocsánatkérését a kritikus tömeg nem fogadta el, a kommentelők ugyanis nem fogták vissza magukat a YouTube- videó alatt:
„Azt szeretném, hogy a királynő nyerjen ebben a verzióban.”
„Disney: Éld újra a klasszikus történetet! / Szintén Disney: Megváltoztatja a klasszikus történetet.”
„Disney: sokszínű és befogadó vállalat vagyunk! / Szintén Disney: nem veszünk fel törpéket…”
„A királynő az igazi hős, aki megmenti a királyságot Hófehérkétől.”
„Nincs szüksége a mérgezett almára. Ő már önmagában is elég mérgező.”
A Disney Hófehérke című filmje 2025. március 21-én kerül a mozikba.
(Breitbart / Kiemelt kép: X)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS