Szokásos, péntek reggeli interjút adott Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak, amiben elsősorban arról beszélt, hogy a katolikus egyházra és a Vatikánra számíthatunk a béke kérdésében. Majd áttért Amerika szerepére a háborúban, ugyanis jelenleg egy háború és egy békepárti elnöke is van az USA-nak. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy Európa hadiereje nagyon gyenge, továbbá rá kell venni a brüsszelieket a változásra nem csak a migráció és a háború, de a gazdaság terén is.
A miniszterelnök először a szedai audenciáról beszélt, melynek során Ferenc pápával találkozott. Ezzel kapcsolatban kijelentette:
A háború árnyékában élünk és úgy látom, hogy a vatikáni diplomácia középpontjában a háború és a béke kérdése áll, úgyhogy jó helyre mentem megerősítésért.
Ezt követően a háború és Amerika felé vette az irányt a miniszterelnök a beszélgetésben, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy azon ritka helyzet állt elő, hogy egyelőre két elnöke van Amerikának. Hozzátette, hogy az USA szerepe az orosz-ukrán háború kapcsán megkerülhetetlen, hansúlyozta:
Ebben a háborúban Amerika az egyik főszereplő, nélkülük ez a háború nem lenne.
Utalt Joe Biden Demokrata elnök szerepére. Európa biztonsága szempontjából a miniszterelnök szerint az USA kikerülhetetlen, ugyanakkor ők szövetségesünk, de
a halál és pusztítás lehelete megüli a tájat itt is, szabadulni szeretnénk ettől.
Kiemelte, hogy Európa a gyengeség minden jelét mutatja, az európai haderő pedig olyan szintén olyan gyengének bizonyul, hogy még az oroszokkal szemben sem ütőképes.
Az ukránok megfogadták a rossz stratégiát
Orbán Viktor úgy látja, hogy az egyik amerikai elnök béke, amíg a másik háborúpárti. Az ukránok pedig angolszász nyomásra rossz stratégiát választottak, nem a tűzszünet mellett döntöttek 2022-ben. Most pedig további olyan “jó” tanácsokat fogadnak meg Amerikától, hogy például vigyék le a sorozási korhatárt 18-ra, aminek eredménye még több halálos áldozat lesz.
A Patrióták a brüsszeli ellenzék
A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy tárgyalt az olasz miniszterelnökkel a mingrációról, ugyanis egy malomban őrölnek a felek etéren, hiszen mindenfajta migrációt elleneznek és a brüsszeli politikát is mindketten meg akarják változtatni.
A liberálisok, a szocialisták és a néppárt megállapodott, amivel létrejött a brüsszeli kormány, aminek mi az ellenzéke vagyunk. Ez a brüsszeli kormánykoalíció a gyermekvédelem, a migráció, a gazdaság, és a háború kérdésében is ránk akarja erőltetni a véleményét.
Az Európai Patrióták frakciója azonban Budapesten ülésezik jelenleg. Kiemelte:
Ha a patriótákat és az európai konzervatívok egyben nézem, akkor az már a második legnagyobb tömörülés az EP-ben.
Orbán Viktor szerint nemsokára ez a frakció lehet a legnagyobb, ugyanis egyre többen csalódnak Brüsszelben és ülnek át hozzájuk.
Ursula von der Leyen és Manfred Weber ellenségként tekint Magyarországra és kormányváltást akarnak. Kijelölték, hogy a Tisza Pártot akarják kormányon látni.
A miniszterelnök a Tisza Pártot egy agresszív stílusú, ellenszenves ellenzéknek látja. Menczer Tamás és Magyar Péter összecsapásáról pedig az a véleménye, hogy
A politikában a szóvivők feladata a rém kellemetlen, agresszív politika leállítása.
Hozzátette:
Ezekkel az agresszív emberekkel nem lehet szót érteni, hanem le kell őket állítani, és ezt tette a Fidesz szóvivője is, és ezt jól tette.
A gazdaságpolitikára kitértve elmondta, hogy Brüsszelt rá kell szorítani arra, hogy megváltoztassa a gazdaságpolitikáját.
Nem kell aggódni a brüsszeli pénz miatt
A ki nem fizetett uniós pénzekről elmondta a miniszterelnök, hogy 12,5 milliárd euró áll Magyarország számláján Brüsszelben, ami 2026 végéig kielégíti a gazdaság igényeit. De ezen felül is jár nekünk pénz, ami ki lesz fizetve, emiatt nem kell, hogy fájjon a fejünk. Az aduász a kezünkben az, hogy
ha nem kapjuk meg, akkor nem lesz az uniónak költségvetése, mert nem járul majd hozzá Magyarország.
Fejlesztés alatt a magyar gyárak, amíg a németek bezárnak
Orbán Viktor beszélt arról is, hogy több német gazdasági szereplővel is tárgyalt, akik nem voltak boldogak amiatt, hogy nehézségekkel küzdenek. Tíz éve nem látott történések zajlanak ugyanis a németeknél, gyárak zárnak be, nem egy nem kettő.
Nekünk olyan versenyképes helyztetet kell teremtenünk, hogy a magyar gyárakat ne zárják be
-emelte ki. Azt mondta a beruházókat meg kell becsülni, fejleszteni fogják a gyárakat Magyarországon és most jönnek is többen hozzánk, mivel a magyar gazdasági helyzet kedvezőbb nekik. Példaként a BMW-t említette, amely most épít gyárat Debrecenben.
A Demján Sándor programra kitérve elmondta, hogy sikerült megegyezni a kereskedelmi-és iparkamara elnökével, aki levezényli majd ezt a programot. Hangsúlyozta, hogy kulcskérdés, hogy a kis-és középvállalatok rendben legyenek, fejleszteni kell őket és ez a program ezt a célt szolgálja.
Baráti viszonyt próbálunk kialakítani a románokkal
A román választásokról szólva elmondta, hogy a magyar közösség felismerte a veszélyt, aminek elhárítása érdekében közösen tudtak fellépni. Az ott élő maygarok érdekében viszont Magyarország próbál jó viszonyt kialakítani Romániával, ennek egyik példája, hogy a mi elnökségünk alatt sikerült elfogadni Románia schengeni tagságát, amit jó kiindulópontnak definiált.
Fotó: Videókivágás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS